2/2014. számú főigazgatói utasítás
Eredeti szerző: Pásztörperc
a vendégfogadási, látogatási rendről
1. Az utasítás tárgyi hatálya:
Jelen főigazgatói utasításban foglaltak kiterjednek az MTA ATK szervezeti egységeit alkotó kutatóintézetekre és kísérleti telepekre, továbbiakban egységesen: Kutatóközpontra.
2. Az utasítás személyi hatálya:
Az utasítás személyi hatálya kiterjed valamennyi, – a Kutatóközponttal nem közalkalmazotti, megbízási, vállalkozási, vagy egyéb más jogviszonyban álló, és szerződése által a Kutatóközpontban jogszerűen tartózkodó – olyan természetes személyre, aki a Kutatóközpontban ideiglenes céllal, a Kutatóközpont valamely közalkalmazottjának meghívása, vagy belegyezése alapján tartózkodik. Továbbiakban: Vendég.
3. A Vendég bejelentése:
a.) Amennyiben a Kutatóközpont közalkalmazottja Vendéget fogad, köteles a Vendég érkezesét megelőző 24 órán belül erről a tényről e-mailben tájékoztatni a közvetlen felettesét, és másolatban az intézet igazgatóját.
b.) Az e-mailnek legalább az alábbi adatokat kell tartalmazni: a Vendég neve, munkahelye, beosztása, a látogatás célja, a látogatás kezdő időpontja. befejezésének várható időpontja.
c.) Kivételes és indokolt esetben ( váratlan és előre nem egyeztethető látogatás ) a közalkalmazott közvetlen felettesét a látogatásról a látogatást követő 24 órán belül tájékoztatja e-mailben, a 3. b.) pont szerinti adattartalommal.
d.) Vendég fogadására csak a közalkalmazott munkaköri feladataival összefüggésben kerülhet sor.
4. A látogatás időtartama, szabályai:
a.) A Vendég látogatásának időtartama az adott kutatóintézet és kísérleti telep munkarendjéhez igazodik. A munkarend előtti és utáni vendégfogadáshoz a közvetlen felettes engedélye szükséges, az intézet igazgatójának e-mailben történő tájékoztatása mellett.
b.) A Vendég Kutatóközponton belüli mozgásáért az őt meghívó vagy a vele tárgyaló közalkalmazott felelős. A Vendég felügyelet nélküli mozgása balesetvédelmi, tűzvédelmi, vagyonvédelmi, titokvédelmi kockázatot jelent, ezért tilos.
c.) A Vendég – más megállapodás hiányában – nem használhatja a Kutatóintézet eszközeit és infrastruktúráját a mellékhelyiségeken kívül.
d.) A Vendéget meghívó, vagy vele tárgyaló közalkalmazott a látogatás végeztével köteles meggyőződni arról, hogy a Vendég a Kutatóközpont területét elhagyta.
5. Az utasítás hatályba lépése, közzététele:
Jelen főigazgatói utasítás aláírásának napján lép hatályba és a Kutatóközpontban szokásos módon kerül közzétételre. Az utasítás betartásért a közalkalmazott felelőséggel tartozik. Jelen főigazgatói utasítás nem érinti az egyéb szabályzatokban kiadott. vendéglátogatásra is vonatkozó rendelkezéseket, szigorúbb szabályozás esetén az ott leírtak irányadóak.
Martonvásár, 2014.02. 17.
(aláírás, pecsét)
Bedő Zoltán
főigazgató
———————————————————————-
Az összes primitív helyesírási és nyelvi hibával, minden egyéb baromsággal, reményeim szerint karakterhelyesen.
Hétköznapi fasizmus?
P/c
http://www.npl.co.uk/
Jártam itt, kb. ha háromszor köbre emeled az itthoni ilyet, vagy nagyobb.
Valóban van ott is regisztrációd és kitűződ (az adott ország közintézményei hm, izé, sokkal nagyobb fenyegetésben vannak, ezért vezették be kb. a NYC-i és londoni terrorcselekmények után a szigorításokat), van akihez mész, még le is fotóznak (amért recepciós néni elnézést kér és beleegyezést), és ne rohangálsz csak úgy szanaszéjjel bizonyos részeken, de van látogatói rész, ami gyerekeknek is nyitva áll, van sok-sok infó és gondolom az intézmény főigazgatója azóta se tudja, hogy ott jártam, és nem is érdekli különösképpen.
@Érvsebész: http://www.phil-inst.hu/hu/linkek/szmsz.pdf
így néz ki a bölcsészettudományi kutatóközpont szmsz-e.
@Pásztörperc: ???
Nekem meg a papám tűzoltó, bibibáá!!!-?
Amúgy én még nem dolgoztam olyan helyen, ahol ne lett volna ilyen szabályzat. Közalkalmazott kutatóként sem (régi szép idők…).
Mint annyi, hogy nálunk van egy applikáció amibe bekalapálja az ember a vendégek adatait, meg hogy kihez és miért jönnek, ill. hogy maga kisérgeti őket vagy kér melléjük protokollost. Ez a cucc a biztonságos emberekhez van bekötve, mert a főnökök ideje túl drága ahhoz hogy ilyen piszlicsáré ügyekkel foglalkozzanak.
Jobb helyen egyébként az akadémiai kutatók ideje is túl drága; emez meg leginkább is azon, hogy a hozzám hasonló csávókat hagyják-e a dolgukat végezni. (Csak hogy én se hagyjam ki ezt a fordulatot.)
@volker:
— Halló, tűzoltók? Jöjjenek gyorsan, ég a házam!
— Na jó, jó, de hogy jutunk oda magához?
— Miért, hát már nincs meg az a szép, piros autójuk???
@jotunder: hát most ezt nem olvasnám végig, ha nem bánod. Azért mindjárt az elején ebben is van néhány olyan mondat, amitől a bölcsészettudós célközönség (miszerint személyi hatály) habzó szájjal fetrengve metszi fel a csuklóján az ereket.
De szabályzatokra nyilván szükség van, más kérdés, hogy valóban kb. annyi lett volna jelen esetben a szabályoznivaló, hogy a közalkalmazott fegyelmi felelősséggel tartozik azért, ha a Vendég jogellenes magatartását az intézet területén kötelezettsége elmulasztásával lehetővé tette, vagy ilyesmi.
Így viszont elég röhejes, hogy a Vendég írjon Emailt a Főnöknek, hogy jön, nem igaz, hogy ezzel egy Normális Munkahelyen a Főnöknek kell foglalkoznia
@Érvsebész:
ezek általában ilyenek, a bürokrácia mindenütt bürokrácia. nem tudom van-e olyan hely a világon, ahol az ésszerűség és a tömörség a jellemző.
@ingyenebed: Bocs, kissé eldurvultam. Mondhatni, jobban a kelleténél. Mindenkinek megvan a maga tyúxeme, és Te ráléptél az enyémre.
Ez van…
@jotunder: Szabályozni kell? Hát persze, de a szövegezés és a helyes írás (meg a helyesírás)…
1. Azt mondta a főnököm (80-as évek) a vállig érő hajamra utalva: “Mondja a portársnak, hogy Csársz elvtárshoz megy, meg van beszélve, és akkor majd beengedi”.
2. A fénymásolót csak a kézbesítő elvtárs működtethette (havonta cserélődtek, mert valahogy mindannyian szerették a piát és a hányást…), az esküdt tett, felelős munkatársak nem.
2.1. Egy kupicával viszont el lehetett intézni, hogy a maszek másolni valót előre vegyék, és még össze is rakták a lapokat megfelelő sorrendbe.
@ingyenebed:
a daimlernél is körülbelül ennyit érnek a szabályok
@spinat: Miért nem szereti a politika a mezőgazdaságot?
Mert az:
• irtja a kártevőket,
• agyonüti a marhákat,
• levágja a disznókat,
• a trágyát beszántja a földbe!
Miért nem szereti a mezőgazdaság a politikát?
Mert az:
• a legnagyobb kártevője, ami ellen nem védekezhet:
• vegyszerrel,
• csapdával,
• éleslőszerrel,
• jégelhárító rakétával,
• elárasztásos öntözéssel.
@christvhu: Széchenyi aranyköpése:
„Az önkény, mint a tapasztalás bizonyítja, rendszerint karöltve jár az ostobasággal!”
Megölték érte, igazsága meg Ferenc Jóskát, Sztálint, proletár diktátorokat! A jelen, jövő diktátorait is megfogja
„Aki el akarja nyomni a kritikát: annak vagy becstelen szándékai vannak, vagy érzi a maga szellemi silányságát.” Szabó Dezső: