30 éves a Katona

Eredeti szerző: zsazsu4

Mit lehet mondani egy olyan előadásról, amely korabeli jegyzőkönyvek és levelek felolvasásából, felmondásából, eljátszásából áll?

Egy olyan darabról, amely 1974 és 1982 között keletkezett, levéltári és szigorúan bizalmas dokumentumokra épül?
Hogy nem túl érdekes.

Az is lenne, ha nem az Ascher Café ironikus, cinikus, zseniális dal-és zenei betétjeivel tarkítva látnánk azt, hogy miként született a mai Katona József Színház. Bár az esemény akkor is jól dokumentált és a körúton belüli értelmiség számára eléggé ismert volt, mégis kalapom levéve állok meg azok előtt, akik így összeszedték és összerakták ezeket a hajdan Erika írógépen írt papírokat.

Mert ezt a darabot nem Zsámbéki és Székely mondta tollba, ez a félmúltunk színháztörténelme. Pontosan annyira siralmas és röhögnivaló, mint a jelenünk. A legfontosabb mondanivalója számomra mégis az, hogy tanuljunk és ne felejtsünk.
 
A hetvenes évek végére kritikussá vált az ellentét Major Tamás és Marton Endre között a Nemzeti Színházban, minisztériumi beavatkozás kellett. Jöjjenek a fiatalok, Szolnokról Székely Gábor, Kaposvárról Zsámbéki Gábor- így szólt az ukáz, de azért legyen egy olyan felettesük, aki rá-ránéz újító kezükre. A fiatalok harcoltak és nem kötöttek művészi kompromisszumokat. Két igazgató, a Zsámbékiékkal kevésbé azonos elveket valló Nagy Péter és a új hullámot inkább támogató Sziládi János is belebukott a küzdelembe, feljelentések jöttek-mentek, KB-hoz, Aczél elvtárshoz és Kádár Jánoshoz is.

Aljas, hazug, de helyenként bornírtan őszinte leveleket hallunk. Ahogy ma sem, úgy akkor sem volt fekete-fehér a kép. A főrendezőt és a vezető rendezőt a végén menesztették a színházból. Ahogy távozni kényszerült a színház párttitkára és igazgatója is.

A hálás utókor,  a mai nézők nagy szerencséjére Zsámbéki és Székely megkapta a korábban a Nemzeti kamaraszínházaként üzemelő Katona József Színházat a Petőfi Sándor utcában, az első bemutató Csehov Ványa bácsijának korai változata, A manó volt 1982. október 12-én.

Ennyi a darab története. Nem volt annyira rég, helyenként még én is emlékszem rá, mégis mellbevágó látni és hallani, hogy ez a történet milyen kicsinyes és szánalmas emberi játszmákon át ért a végére. Érződik a hatalom gyengesége, a gyengeségből fakadó félelem: „Ha nyitunk egy szelepet ezeknek, akkor meg vannak véve„. Isteni szerencse — na jó,  azért Pozsgay miniszter elvtársnak itt jár egy köszönet — hogy nem így lett.

Az előadás meglehetősen dísztelen, minden piros, a nyakkendő, az asztalterítő, a párttitkár elvtársnő notesze és kisírt szeme is.

Fullajtár Andrea párttitkárjánál jobbat én még nem láttam színpadon. Mindent tud — honnan??? — Vadász Ilonáról, arról a művelt, középszerű, nagyravágyó, de a helyével és helyzetével mégis maximálisan elégedett emberről, akinek utolsó kavarása csúfos bukásához vezet. A Magyar Ifjúság című hetilap Dr. Veres Pál szexológus rovata Elek Ferenc személyében jön. A doktor úr és jó tanácsai hozzák az akkori hétköznapi valóságot, amely nem sokban különbözik a mai Cosmopolitan valóságától, csak ma mások az eszközök, és itt van még hozzá pluszban az internet.

A probléma ugyanaz. Már Bulgakov darabjában, a  Moliére-ről szóló Álszentek összeesküvésében is az volt.

Ha a hatalom beleszól a művészetbe, a színházba, a versbe, az irodalomba, magát nevetteti csak ki.
Minima calcula.

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16520427-6a573a0f17eee' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16520427&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16520427-6a573a0f17eee&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16520427-6a573a0f17eee' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>