A helyzet természetesen reménytelen (megjegyzésposzt)
Eredeti szerző: jotunder
A körúton belül van még egy körút. Nagyonkiskörút. A nagyonkiskörúton belüli értelmiségiek álltak a színpadon, az Iwiw-alapítóval, aki szeretne még egyet dobni, miután sajnos többször kimaradt, a „magyar állampolgár”-ral, akit azért már láttak a Parlament közelében. A nagyon durván baloldali mantráktól a fellegekben járó libertariánus értelmetlenségig mindenfélét összehordtak és közben arra gondoltak (legalábbis nagyon remélem), hogy: mi a jó francot keresünk most mi itt az Opera előtt.
Tudnám jobban csinálni? Ugyan. Fel sem mernék menni a színpadra. Lehet ezt sokkal jobban csinálni? Vélhetően igen, de nem hiszem, hogy érdemes sokkal jobban csinálni.
A tegnapi tüntetés a valóságról szólt. A valóság pedig az, hogy a FIDESZ brutális fölénnyel megnyerte a választásokat, az összes lehetséges választást, nem omlott össze a gazdaság, nem is nagyon derült fény olyasmire, amiről addig ne tudtunk volna, csak éppen valami miatt mégis minden megváltozott.
Ennek a valaminek semmi de semmi köze sincs az önjelölt közvetlendemokráciaszakértő kóklergyerekhez, a csillogószemű, még a nagyonkiskörúton belül is egy egészenhihetetlenülkiskörúton belül éldegélő ballerka lányig. Valami történt, valami történik, amit nem értünk, legalábbis én egészen biztosan nem értem.
A helyzet természetesen reménytelen. Ez továbbra is Kelet-Európa, senki se próbáljon valamiféle „közepet” beleragasztgatni. Semmivel sem lettünk szebbek, okosabbak, jobbak, de legalábbis elviselhetőbbek. Ez ugyanaz a szar. Nem tudjuk pontosan, hogy kitől retteg Orbán, kitől rettegnek Orbán kutyái, a pártállami sajtópatkányok, a rezsimhiénák, az egész Nagy Brehm. Ami biztos, hogy nem báró rimaszombati és kellenbergbányai Udvarhelyi Tessza méltóságos kultúrantropológus asszonytól rettegnek, és sajnos nem is a gróf Vincenttől. Nem olyan nagyon bonyolult lények ezek, ők a haláltól rettegnek, mi pedig egészen biztosan nem tudjuk őket kicsinálni.
A nagyhatalmi játszmákba Magyarország tradicionálisan a legrosszabb oldalon szokott beszállni, most is ez történt. Amit mindig sejtettünk az bizonyosabbá vált, a lappangó harag fortyogó dühvé változott, és ennek nem oka, hanem okozata az, ami tegnap az Opera előtt történt. Végre az történt, aminek történnie kellett, végre pontosan azt mutattuk meg a világnak, amik vagyunk. Végre igazat mondtunk a saját jelentéktelenségünkről, még ha utána próbáltuk is vigasztalgatni magunkat a fészbukon.
A dolgok rajtunk kívüli okokból történnek, nézői és nem alakítói vagyunk az életünknek, ez itten nemsvájc, ki is van rá írva.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519217-6802297f350c8' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519217&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519217-6802297f350c8&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519217-6802297f350c8' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@Kettes: ha ezért a mutatványért nem kért pénzt a Fidesztől, akkor tényleg egy balfasz.
@Kettes: én sajnos már ott leakadtam, hogy nem követelik naponta az ügynöklistát, meg a háborús szerepünkről való igazságmondást. amíg ezeket nem harcoljuk/ják ki, mindig lesz egykori ügynök politikában, meg sunyi fasiszta/rasszista/réteggyűlölködő. ezekkel dolgokkal kiválóan lehet mozgatni a dolgokat, ráadásul az ilyen gyökerű fejek szuper korruptak.
ha nem ezekkel indítanak az újak, akkor halál mindegy hogy alkotmányosan, vagy egyéb módon takarodott el a rezsim. ugyanoda fognak végül kilyukadni. lehet hogy a hangsúlyok változnak a valamelyest szalonképes irányba, de a lényeg nem. ez a két cucc olyan mint valami gócok. mindent elrohaszt végül.
részemről nem értem, hogy miért nem ezeket követelik. a többi dolog csak apró mákszemek a trágyadombon.
@jotunder: Kaptál itt most hideget-meleget eleget. Legközelebb érdemes lenne átgondolni a felelősséget, ami egy ilyen poszt megírásával jár.
Jó lenne megtanulni, hogy mások l’art pour l’art kritizálása nem visz senkit előbbre. Lehet, hogy a gonosz manót, amit önérzetnek hívnak, pozitívan birizgálja, de további hasznossága nincs. Kétes dicsőség elismerést kivívni mások csúfolásával, olyan gyerekes. Biztos nem fogok rosszat mondani egy amatőr versenyen lelkesen versenyzőkről. Nem szólok hozzá bírálóan fizikai vagy matermatikai kongresszusokhoz, hogy most sem sikerült egyesíteni a gravitációs elméletet a kvantumfizikával. Viszont érdemes lenne minden résztvevőnek pozitív visszaigazolást adni, megerősíteni abban amit csinál. Akkor esetleg jobban csinálja a következő alkalommal. A kritizálástól meg a kedvét vesszük el. Ha tényleg reménytelen helyzetet akarunk teremteni – magunknak…
@jotunder: pusztán színesítendő a hazai képet: a „körúton belüli” nagyérdemű szellemi és nem csak szellemi gettósító jelző egyébiránt elhangzott egy szél/új baller leányzó holdudvarától (Tessza, Éva Réka @ Co.), amikor rákérdeztem nála a „legnagyobb közös osztó”-nál összetettebb összefüggésekre mondandója kapcsán. A nekem címzett jelző mögött a jelzett szó a „dk-s” volt. Végül is csak kettőt nem talált el, ha a földrajzit is beleveszem, akkor hármat.
Meg ne ijedj, nem kell magyarázkodni újfent a jól sikerült jelződ miatt – az ablakot pufifóliával szigetelő technikával és hőhíddal kacérkodó műhely már az autentikusság jegyében kijjebb, a nyolckerbe költözött, de így is vízum kell a klubba belépéshez – csak gondoltam, árnyalom a képet. A poszt korrekt amúgy a helyzetet illetően.
Lemaradt, hogy Tessza csapatának legutóbbi műsorszáma a hajléktalan sztárjelöltet megalázó millás Alternatív Köztársasági Elnökválasztás komolyan vétele volt. És hogy a „másik alapító” Takács Bori a Milla Egyesület „másik alapítója”, amelyik a kellően balos Bajnaival és Várady által feljelentett párttal kötött szövetséget. A Milla fb-oldalt működtető megmaradt csapat pedig savazza a MostMi-t.
Így szerintem az állampolgár úrral már kerek a kép.
@bodis.lajos: Az AVM-mel önmagában nincs gond, de az AVM most nem hajléktalanügyért állt ki, ahogy nem viccből nem a Millán már uncsivá tett AVM néven lépett színpadra Tessza, nyilván az állampolgár úrnak is uncsi volt a politikus név, csak a fb-oldalán felejtette ezt el lecserélni.
Az AVM-mel az a gond, hogy megköveteli, kivel állhatunk szóba. A savazásra Tessza nem volt rest visszakérdezni, melyik kritikára válaszoljon, miután sírva fakadt a teljes hazai sajtó a produktum láttán. Nem értette, hogy egyáltalán van kritika, lekezelő saját közönségéhez, nem érezte feladatának, hogy reagáljon. Ő előadja, hogy tök mindegy, hol, kikkel, milyen célból, de ő felmondja az AVM honlapját a budai úrilány és a roma gyármunkás lányregényben. Csak ez nem az a tüntetés volt.
Mert 25 éve nincs hajléktalanügyi politika, és akkor szerinte erről senki meg sem győzhető, csak bíróságon. Erre összeáll az újszülöttet lámpavason fellógatni akaró nácikat 2x szövetségbe szólító állampolgárral.
Dolgozzanak szakcivilként, de ne határozzák meg a politikai rendeződést, ha ennyire elvtelen más kirekesztett rétegre, ha ennyire nem érzi a társadalmi igényt, és ha a szabadversenyes eü követelése nem zavarja maga mellett a színpadon, ahogy Schiffert zavarta. Mert akkor szóba állhat bármelyik nem che guevarás párttal is. Keressék a kapcsolatot a képviselőkkel. És ne adja elő 31 évesen a meg nem értett naívát.
Kálmánnal az átlagéletkor 45 volt a színpadon, és jönnek a „meg nem értett új fiatal” szöveggel a Milla másodvonalából szalajtottak, akik 4 és fél éve adják el a bornírt tüntetést a népnek.
Egyetlen új volt a színpadon: most egy vélhetően rendesen adózó szedte be a pénzt, így legalább most nem sírnak, hogy bántja a NAV a civileket, bár Váradynak még lesz gondja, mert az októberi, a 25 év összes pártját feljelentésének a tárgya az volt, hogy nem tud élni adócsalás nélkül.
Remélem, látod bennük a leváltó erőt külügyminisztertől pénzügyminiszterig át.
@klacus: Persze, még sajnos vannak ilyen országok, ezért írtam, hogy lassan kihalóban…
@Kettes:
Láttam reggel az atv-n.
Nekem csalódás volt.
Pedig a kapucnis felsőt nem vetette le.
De hogy a veszprémi jelöltet nem engedte beszélni, azzal eléggé mellényúlt.
Szerintem.
@Peter Fender: nem, én inkább leszarom, hogy mit kapok. vagy azt írok, amit gondolok, vagy nincs értelme írnom.
@WiteNoir: mondjuk az sem a legokosabban eltöltött napod volt, amikor meglátogattad a brendelmátyás blogját :)))
@jotunder:
én írni szerintem sosem írtam oda, legalábbis nem emlékszem.
most viszont te leértékelted a brendel blogját, ő a tiédet, itt egy jótündér vs brendel meccs kell hogy legyen, moderálás nélkül.
ha más nem, bocsássuk szavazásra, ki szeretne látni egy ilyet!:)))
@WiteNoir: én biztosan nem állok szóba brendel mátyással. azt és ott nyilatkozik a vincentről, amit és ahol akar.
@HaKohen: én csak kíváncsiskodom (ettől persze még simán megbuggyanhattam, de nincs összefüggés)
@jotunder:
hát te tudod, én ezeket az interperszonális viszonyokat nem igazán értem, de végül is nem az én dolgom.
@WiteNoir: http://www.youtube.com/watch?v=tN25SW6hh8I
ez ő youtube-on,. thank you very much, ha hiányozna nagyon, ezt nézném meg:))))
@jotunder:
köszönöm, de ott sajnos hiányoznak azok az elemek, ami miatt szórakoztató színfoltja az amúgy igen unalmas blog.hu-nak.
pl. nemrég elolvastam, mit írt egy ismert magyar valláskutatóról
” láthatóan silány munkát végezve élősködik az adófizetők pénzén”
de más emberekről is hasonló stílusban ír:)
@Érvsebész:
Mivel már herótom van az egész gumicsontrágástól, a zindexideiránytott trolloktól, jótündér basztatásától, a kérészéletű politikai pártok és szereplők ügyeinek hatalmas elánnal történő tárgyalásától, azt gondolom, hogy igyekszem véges energiáimat és időmet más dolgokra fordítani.
És mindekutána nagyrabecsülöm kommentjeidet és rajtuk keresztül személyedet, kivételesen válaszolok neked. (Ne vedd ezt pökhendiségnek, ha kérhetlek, de egyébként tényleg nem jöttem volna vissza ide.)
Semmi mást nem akartam, mint replikázni egyik itteni kollégánknak, aki nőnek nézett engem, talán okkal, mert „szívecskéztem”; és csak arra utaltam, hogy voltak már nemtévesztések ezen a blogon. Ennyi és nem több.
És eszembe sem jutott, hogy megbuggyantál volna – ha ezt vetted volna le, akkor elnézést kérek.
Visszatérve -érintőleg- a poszthoz, én most írtam a két érintett kerületi polgármesternek levelet, hogy az M3 illetve M5, M51 közig határon belüli szakaszát minősíttessék át autópályából városi közúttá.
Ennek sincs értelme, ez is többet érne, ha nem egy ilyen levelet kapnának, hanem százezeret, milliót, de akkor is muszáj csinálni.
Dilettáns is, meg nem így kéne, hanem bulldózerrel, de nekem ennyire telik.
@HaKohen:
kivételesen válaszolok neked”
hát azért komolyan irigylem, hogy ekkora megtiszteltetésben lehet része, egy ilyen becses személytől…
@HaKohen: kösz 🙂 Nem ezt vettem le; és semmiért sem kell elnézést kérned – a buggyantságot ebben a buggyant közegben kifejezetten megtisztelőnek gondolom (és hol van ez az IRL buggyanatokhoz, amelyek körülvesznek… ezek szerint én oda járok töltődni, ahol elfogynak a te véges energiáid :))
@WiteNoir: brendellel szóba állni az valami újfajta nagyontrendi nagyonhipszter módja az időpazarlásnak, amiről lemaradtam?
@OoOoOo:
ki gondolt volna ilyen komoly ellenérzésekre…
no mindegy
@jotunder: És azt is leszarod mit okozol másoknak?
@Peter Fender: semmit sem okozok senkinek. ne gyerekeskedjünk.
@jotunder: Te tudod.
@WiteNoir: 4-5 éve (mások nicken) is kommenteltem már ide kb. olyat, hogy „és most képzeljünk el egy brendelmatyi vs. X deathmatchet”, ahol X épp az aktuális kurvahosszúkommentíró önjelölt sajátkútfős autodidakta félhülye valóságprófétátor volt. Tök ismert figura.
brendel évi 2× beszabadul ide és lenyomja ugyanezt a műsort.
Nem egészen értem, mi lett új, ami miatt pont most kéne rá odafigyelni.
@OoOoOo:
nem igazán az ő személye a lényeges, hanem a rá jellemző vitastílus meghonosítását tartanám kívánatosnak:)
szerintem az itteni kommentek is szórakoztatóbbak lennének, lehet hogy ezen nézetem itt senki sem osztja, nem tudhatom
@WiteNoir: „…a rá jellemző vitastílus meghonosítását tartanám kívánatosnak:)”
Mi sem egyszerűbb.
Minden második mondat tetszőleges helyére odabiggyeszted, hogy te hülye, esetleg kis hülye keresztény, oszt máris brendeli fentebb stílben osztod az észt, amiből mindenki egyből tudni fogja, hogy csak Neked lehet igazad. ;-/
@WiteNoir: Brendelt én még egyszer sem láttam vitatkozni. Általában kinyilatkoztat és a vitapartnereket pocskondiázza. Ezen nem nagyon változtat, hogy mennyire olvasott csóka közben.
@WiteNoir: csak ismételni tudom az előttem kommentelőket, szerintem is Budapesti Beszólogatós Iskola Szoláriumba Szorult Vakond Tagozatának a stílusát nyomja.
http://www.youtube.com/watch?v=hpuBVl7vjYo&feature=youtu.be
Megnéztem tegnap az Esti Kommentár c. műsort az atv-n.
Vendégek: Pikó András, TGM, Vágó István
Aki megfejti, mit akart mondani TGM a műsorban, annak sütök egy tepsi zserbót.
🙂
@OoOoOo: Off
Tiszteletreméltó (még ha nem is ért egyet vele valaki), konzisztens nézetrendszere van, amit vaslogikával védelmez…
Csak azokat az egyes szám második személyben kinyilvánított vélelmeit kellene valamiféle progival letiltatni. Vagy legalább kigyulladhatna a piros lámpa és felvisíthatna egy sziréna nála, amint 1. sz. 2. személyben fogalmaz… ;-/
@giacomo gesso:
konzisztens nézetrendszere van,”
az szép ha valakinek az van, bár ennél fontosabb hogy konkrétan milyen az a nézetrendszer
amit vaslogikával védelmez…”
ez is nagyon pozitív, addig, amíg nem válik tisztességtelen vitastílussá, ami igen manipulatív módon szorítja össze a vita kereteit annyira, hogy a másiknak semmiképpen se lehessen igaza, a dolog szerkezetéből adódóan.
Csak azokat az egyes szám második személyben kinyilvánított vélelmeit kellene valamiféle progival letiltatni”
ha valaki folyton önmagát fényezi és dícsérgeti, az bizony igen nagy baj és nevetséges is (E/1)
ha másokat minősít, vagy a konkrét megnyilvánulásait, az viszont sokszor indokolt lehet. vannak emberek akik olyan aljas mocskos módon akarnak vitázni/beszélgetni látszólag szelíd formában, vagy akkora marhaságokat mondanak, akár valamilyen tekintélyüket kihasználva, hogy elképesztő. alaptalanul persze nem szabad, de egy két durvább beszólás, leb.szás igencsak ráfér jópár emberre.
csak hát általában mindenhol elég szelektíven történik ez, valaki megkapja X-ért, más meg 2X-ért sem…
@Babette, a babaarcú: Hú b+!
Tanuld újra 1980-tól, ostoba!
Csak ma jutottam el eddig a posztig, ezért nem szóltam hozzá. Most csak annyit tehetek hozzá: „et tu”, Jótündér?
Egy általam mélyen tisztelt és szeretett, elhunyt baráti házaspár síremlékére a következőt írták: „Mi legalább repültünk.”
@Evezős:
Azt magyarázta a TGM, hogy ők ott a tüntetésszervezők, és a végső céljuk nem a parlamentbe kerülés.
A képviseleti demokráciát akarják elvetni.
Az interneten szavaztatnák meg a választókkal a kormányzás kérdéseit, mert szerintük a technika elég fejlett már ahhoz, hogy közvetlen kormányzás legyen – képviselet nélkül.
@városi fiú:
OK, ezt mondogatta. Ezt – mivel magyarul volt – értettem.
De miajófenét akart kihozni ezekből – ráadásul a közepe felé vagy megsértődött, vagy saját maga is elvesztette a fonalat és onnantól olyan volt, mint akinek nem jutott kenderföld.
A másik kettő (Pikó jobban, Vágó smúzolva, de azért érezhetően elég kritikusan) eleinte próbálta értelmezni és elhelyezni az „elméletét” valami nagyobb közös többszörösben, de aztán szerintem ők is lemondtak róla.
Állításokat, meg elméleteket arról, hogy mi a létező világok legjobbika, én is tudok gyártani – azokat a valóságban kéne megtámogatni a jelenlegi magyar állapotok maximális figyelembe vételével. TGM nem tudom, hol él, de hogy gőze nincsen a valóságos valóságról az tuti.
@Evezős: Nem akarsz te nekem zserbót sütni, azt látom.
@városi fiú:
De, akarok! Csak túl ezen, amiket elmondott, nem értem továbbra sem, hogy miként képzeli az ábrándjai megvalósítását, azaz: konkrétan mit is akar??? Mert azt nem sikerült neki elmagyaráznia.
Hétvégén lesz újra esedékes a sütés … az jó neked?
🙂
@Evezős: Nem kell mindent elmagyarázni.
Az Orbán se magyarázta el, hogy mit jelent az – újjáépítjük az országot -, meg a -folytatjuk-.
15 millió fejecske 15 millióképp képzelte.
Ezt a közvetlen szavazós demokráciát is el lehet képzelni szépre.
Mindenki csak arra az egy dologra gondol, amit úgy megszavazna, hogy szakadna a papír.
És az egy szép gondolat.
@Evezős:
Néhát, itten éppen el is készítették már a prototipust….
index.hu/kultur/media/2015/01/07/az_mtva_beszall_az_ugynevezett_internetbe/
Megszavazhatod a Dojcsnak a netadót, ha akarod… olyan szép, mint egy álom.
TGM nem a levegőbe beszélt.
ugye.
@városi fiú:
Ez működőképes lehet (az állandó népszavazgatás) a szabálykövető népek esetén (Svájc), de ott, ahol még akkor sem megy el szavazni a jónép, ha a saját sorsa múlik rajta, ott nem.
Igaza volt Pikónak(?): előbb „át kéne nevelni” az állampolgárokat, aztán lehetne TGM javaslata szerint szavaztatni.
@városi fiú:
Azért meg lennék lepve, ha TGM ilyesmiről álmodna …