A kétharmad mint lelki igény

Akármilyen elsöprő fölénnyel is győztünk a mai napon, a következő évek során számunkra a legfontosabb a szerénység és az alázat kell, hogy maradjon. A választáson kinyilvánított közös akaratuk szerint az emberek 53%-a szeretné a kétharmadot, de a felmérések szerint 72%-uk örülne neki. Meggyőződésem, hogy szükség lesz valamifajta kiegyezésre legalább az ellenzék egy részével – és arra is, hogy a választók kétharmada a konkrét ügyekben is támogassa a kétharmados változtatást célul tűző politikai akaratot.

Mi tudatosan nem használjuk a kétharmad szót, mert az arról szól, hogy kettő a miénk, egy a tiéd, márpedig aki ilyen erős kormányzati felhatalmazást kap, az a teljességben kell, hogy gondolkozzon. Minél nagyobb egység kell, nem kétharmad. Például arra, hogy azok, akiket az elmúlt évekért nemcsak politikai, hanem büntetőjogi felelősség is terhel, ne bújhassanak a mentelmi jog mögé. Mert mi van, ha az MSZP azt találja mondani, hogy bármely kétharmados törvény támogatása fejében ne adjunk ki az igazságszolgáltatásnak MSZP-s politikust? Én személy szerint óvnám Magyarországot attól, hogy a bűncselekményekért felelős politikusok a hatósági eljárásokat blokkoló pártszövetségeket tudjanak összehozni az Országgyűlésben, mert ez végképp szétzilálná az állampolgárok jogos elvárását a politikusok számonkérése tekintetében.

Máig komoly a veszélye annak, hogy a magyar országgyűlésben olyan erők szereznek egyharmadot, vagy esetleg akár annál kettővel-hárommal több mandátumot, akik minden demokrata, országát féltő ember számára teljesen elfogadhatatlanok. Én személy szerint az ellenzék egyharmadát ma a demokráciára leselkedő legnagyobb veszélynek tartom.

Ha megvan a kétharmad, nincs látszata sem az összefogásnak a Jobbikkal, lepkeköhögésnél sem tud nagyobbat szólni a bejáratott kórus. Magyarországnak márpedig most biztosan ez az érdeke. A győztes ekkora támogatottsággal bátran tehetne gesztusokat, lehet nagyvonalú – persze nem az elszámoltatás kérdésében! –, különösen, ha komolyan gondolta, hogy a három harmad, az egész nemzet kormánya kíván lenni. Ennélfogva nem kérünk az ellenzéki pártok kontrollszerepéből. Elég volt abból, hogy a nemzet sorsának alakulását a kis támogatottságú törpe- és középpártok politikai intrikái és piszkos játékai határozzák meg. Erős, nagy legitimitású, a civil társadalom támogatása és ellenőrzése mellett működő, nemzeti egységre támaszkodó parlamentre és kormányra van szükségünk.

Most jönnek a nagyfiúk, és rendbe teszik a szobát. Ők, a nagyok, az erősek teszik mindezt. Mert mégis csak furcsa volna a világ, ha a totyogó bölcsis törölné képen a kifejlett felső tagozatost.

Az összes hivatásos rettegő feltekerte a hangerőt, keményen féltik Orbántól a demokráciát. Sajátos aggodalom az övék, nem a demokráciát féltik, hanem a demokráciától félnek, valójában nem Orbántól féltik a demokráciát, hanem a választópolgároktól. Biztos, hogy házi rettegőink sokkal jobban fogják érezni magukat, mert végre nem a kormánypártok seggéből kikandikálva kell összefosniuk magukat reggel, délben meg este.

A rossz hír az, hogyha egy demokráciában valaki félni kénytelen, akkor ennek szükségszerűen az az oka, hogy vagy nem demokrata, vagy bűnöző, vagy a magyar verzióban mindkettő.