A pulmonológus 200000 nettójáról (hogymivanposzt)
Eredeti szerző: jotunder
“Pulmonológus, tüdőgyógyász vagyok, ami azt jelenti, hogy most a koronaosztályon dolgozom. Azokkal a covidos betegekkel foglalkozom, akik nem kerültek az intenzív osztályra. Frontvonalban vagyok. “
” A bérszámfejtés két hónapot csúszik. Nekem az alapfizetésem 203 000 forint nettó, most 183 ezer forintot kaptam, mert ahogy mondtam, beteg voltam március elején, ezért három napot táppénzen voltam. “
Ez a két szöveg ugyanattól az orvostól származik. Itt arról van szó, hogy 500 angol fontnál kevesebbet kap kézhez valaki, aki Magyarországon orvosként koronavírusos betegekkel foglalkozik.
Ezt azért meg kellene magyarázni.
@combo: így van, sajnos.
@Muad’Dib:
Már röhögsz? NEM?????????
@látjátok feleim szümtükkel:
Hogymi?
@Muad’Dib: Nem lehet, hogy azt akarta a néni mondani, hogy ha rajtunk van a maszk, ne húzzuk le az orrunkról (mint a doki aki a vezénylő látogatóval beszélt) vagy pláne ne az egész arcunkról, az állunk alá (mint azok a jóasszonyok, akik szépen hordják a maszkot egész addig, míg nem találkoznak a szomszédasszonnyal, mikoris a teljes értékű pletykálkodáshoz lerántják a maszkot a nyakukra.)
Persze ezt meggyőzőbben tudná előadni, ha kezdettől fogva a felelős maszkhaszánlatról és a helyes maszkviselésről beszélt volna, nem pedig arról, hogy egészséges ember ne hordjon maszkot, az úgyse véd meg a járványtól.
Boldogabb országokban a tévében magyarázzák el, hogy és miből varrhatsz maszkot, ha nincs és hogyan is kell azt rendesen felvenni, hordani, levenni.
Amúgy több egészségügyi intézményről is hallottam, ahol “tilos” maszkot hordani, mondván, hogy az intézmény nem kezel covidos beteget és a maszk megijesztené a pacienseket. (Meg különben is, egészséges ember ne hordjon maszkot).
“Ezt azért meg kellene magyarázni.”
Ezt meg. Sajnos egyszerű. Az átkosban politikai okból nem kereshetett sokat egy orvos, zsebbe meg akkor is sokan kaptak szép pénzeket, így a rendszerváltás utáni években nem ennek a rendezése volt a legsürgősebb. Aztán egyszercsak az lett a ‘helyes’ értelmiségi hozzáállás, hogy hagyjuk már a szociális demagógiát, még a vízköves kórházi csapok is több szimpátiát kaptak, mint az orvosok. Említeni is ciki lett, hogy a helyzet nem OK, hogy a fiatalok lelépnek, a rendelőben para nélkül gürizők meg bosszúból kocsmai hangnemben parasztkodnak a betegekkel, stb. Aztán ennyiben maradtunk a Nagy Ráébredés pillanatáig – valahogy nem oldódott meg magától, és most sem fog.
@ámbátor: de, azt akarta mondani. És azt is mondta, bár kétségkívül félre lehetett érteni. Mondjuk akad olyan, akiben ilyenkor felmerül, hogy talán félreértette.
@Larrikin: :)))
@Larrikin: kifelejtettél pár dolgot…pl. a
“minek ment orvosnak…”
“és hol van a hivatástudat”
“ne panaszkodjon, tudta mit vállal, (amikor 18 évesen idealizmusból, érdeklődésből meg segíteni vágyásból) pályát választott”
“úgyis szarrá keresik magukat a parából”
“én még nem láttam szegény orvost”
“buszsofőr is keveset keres”
de tudunk még ilyen “érveket” ugye…
hát így…
Tudom, nem időszerű, de emlékeztetnák, milyen irányba is fejtette ki befolyását az orvosi kamara dr. Éger István vezetése alatt a Nagy Októberi Szociális Népszavazás idején?
@Ron Vibbentrop: Mielőtt valaki szólna, tudom, hogy nem októberben volt sem kiírva, sem megtartva.
@Larrikin: Miért kell ehhez értelmiségi hozzáállás. A parlamentben egy nap alatt átment, hogy emeljék fel a képviselők fizuját, vagy enyhítsünk a taxisok gondjain.
Seperc alatt felemelhetnék az orvosok fizetését, vagy a tanárokét csak nem akarják.
Nincs ehhez köze az értelmiségi hozzáállásnak.
Színtiszta lopás.
Amíg az orvosok az embereket gyógyítják, addig fizessék őket az emberek.
A közpénzek Orbán céljait szolgálják, nem az embereket.
@Larrikin: Mégis mennyivel jobb lenne, ha Cili-mama félreérthető rögtönzött (a saláta helyes megmosása és a vágódeszka tisztántartási trükkjei közt elrejtett) intelmei helyett egy normális, jól elkészített, szakszerű oktatóvideót adnának le arról, hogy kinek, hol, mikor, miért és milyen maszkot érdemes hordani.
Mai rém(es)hír
kokomalista.blog.hu/2020/04/28/mai_rem_es_hir
@ámbátor: És ez a bárgyú vasalberta ma bejelentette, hogy kivizsgálja Karácsonyt, mert az az ő dolga, hogy kivizsgálja,
és hogy a Tatabányai kórházat meg lezárja, mert már 53 egészségügyi dolgozó fertőződött meg,
( egyik meghalt, egy másik vastüdőn, és számolatlan a megfertőzött betegek sora.)
De ebben a lezárt katasztrófa kórházban nem indít vizsgálatot a felszereléseket külföldre küldő kormány ellen, a törzsi katonai vezetés és a saját hülye maszkellenes rémhírterjesztésnek is beillő baromságai miatt.
És nem is mond le, hogy egy fertőzéseket ismerő másik fideszes csicskának adja át a helyét.
Pedig ideje lenne már. De nagyon.
Elnézést kérek. Most olvasom, hogy vizsgálja a tatabányai kórház esetét ez az alkalmatlan tisztifőorvos.
24.hu/belfold/2020/04/28/muller-cecilia-parlament-nepjoleti-bizottsag-meghallgatas/
Épp azt vizsgálják, hogy melyik orvos hozta be a covidot a kórházba.
Nem pedig azt, hogy miért tudott így elterjedni.
@lüke: nekem nem működik
@kemény keleti kommentelő: Vizsgálja csak. Ha megéri, az ő ténykedése is ki lesz vizsgálva.
@kemény keleti kommentelő:
ami ma ott folyt elképesztő,
minden ülésezőnek öt hét önkéntes inspekció a László- ban
A kérdéses orvos szakvizsga előtt áll, azaz rezidens. A rezidenseknek is vannak szakterületeik, de még nem tették le a szakvizsgát valamilyen okból. A rezidens képzés évekig tartó folyamat. ezalatt az idő alatt a cikkeben szereplő összeget keresik. Az évek előrehaladtával talán minimális mértékben nő a fizetés, de ebben a nagyságrendben marad.
A feleségem iskolájában a portások 200-250-et kapnak nettó havonta. Igaz jó sok túlórával, de mégiscsak kapnak. Az orvos sem megy haza, ha letelt a nyolc óra, most plusz igen maga kockázatot vállal. (Igaz valamivel nagyobbat a portás is, aki előtt mindenki elegy aki bemegy az iskolába, kérdezgetnek is tőle, de mégis sokkal kisebbet mint az orvos.) Azért hogy mit kell tudni egy orvosnak és egy portásnak, a között elég nagy a különbség. Pénzben ez esetünkben nem látszik. Minimum érdekes. És nem a portás pénze a sok. Az is kevés.
A magyarázat egyszerű. A Gerőék által bevezetett progresszív paraszolvenciarendszer a progresszív adózáshoz hasonlóan szívja el a pénzt a betegektől adómentesen, valamint megosztja a piramis alján és tetején harácsoló kollégákat, ami garantálja a feudális környezet fennmaradását.
Az un. orvosbárók többet keresnek az angol professzoroknál feketén, a rezidensek pedig 4 állásból zsákmányolják ki magukat ön.
Ezért ennyi az alapbérük. A többit össze kell lopni.
Ez nem fidesz copyright, de szeretik ők is, nagyon.
@velőtanya: Védett korban vagyok. A védőeszközöket jogszabály a kormányhivatalok hatáskörébe utalja.
18/1998.NM rendelet 41.§ (5) f) pontja
Ez speciális szabály, tehát minden más általánost felülír. MT-t, EüTv-t, stb.
Írtam levelet nekik, hogy miután szabotálják a beszerzést, én csak távdolgozom. Szóljanak, ha meglesz a komplett védőburok minden eleme, kellő mennyiségben.
Ezt Kókler miniszter uramnak is eljuttattam. Hogy képben legyen.
Erre nem válaszoltak. Senki. Én meg hetedik hete itthon ülök, kis telefon, e-recept, kutyázom a kertben, olvasgatok, sorozatokat nézek.
A körzet pedig bejáratva, zökkenőmentesen működik. Magyarországra valóban nem kell orvos. Ezt nyolc körzettel is meg lehet csinálni interneten. Tiszta Alaszka.
@Numda:
Így megy ez…
Alaszkában ez nem menne,ott van telemetriás medicina!