A rózsadombi paktum
Eredeti szerző: jotunder
Júliusban jelenik meg egy svájci kiadónál David Wheeler egykori CIA különleges ügynök könyve: The Secret War of Allen Dulles. Ezen alkalomból Christophe Bausch zürichi történészhallgató készített Wheelerrel egy interjút. Ebből közlünk most egy rövid részletet (Christophe engedélyével, amit ezúton is szeretnék megköszönni). Allen Dulles a CIA ötödik igazgatója volt, és a második világháború idején a „Cég” elődszervezetének az O.S.S.-nek a berni irodáját vezette. Dulles 1945 tavaszán titkos tárgyalásokat folytatott Karl Wolff SS-Obergruppenführerrel az olaszországi német csapatok megadásáról. A luzerni tárgyalásokról két jegyzőkönyv készült, az egyiket már a hatvanas években feloldották a titkosság alól (declassified), a másik a jelen pillanatban is államtitok az Egyesült Államokban. Wheeler állítása szerint (amit a könyvben fotokópiákkal igyekszik bizonyítani) a B jegyzőkönyv másolatát Németországban szerezte meg, és úgy gondolja, hogy emiatt annak nyilvánosságra hozatala nem államtitoksértés.
A jegyzőkönyvben foglaltak szerint Wolff arról informálta Dullest, hogy a nácik Thüringiában és Csehországban titkos katonai kísérleteket folytattak egy, a háború kimenetelét eldöntő „csodafegyver” kifejlesztésére. Azt is elmondta, hogy a kísérletek nemcsak az amerikaiakra, hanem az egész világra súlyos veszélyt jelenthetnek. Azt korábban is tudták, hogy Allen Dulles információkat adott át George Patton tábornoknak, aki egy katonai hadműveletet is kezdeményezett a náci laboratóriumok elfoglalására. Wheeler részletesen ír a náci fegyverprogramról, Heinrich Himmler, Hans Kammler és más náci vezetők szerepéről, és arról, hogy a nagy hatótávolságú rakétaprogramhoz a németek többféle nukleáris jellegű fegyvert is próbáltak kifejleszteni. A különböző fantázianeveken (Thor kalapácsa, a Harang, a Vörös Villám) futó programokkal a nácik teljes kudarcot vallottak.
Wolff a tárgyalásokon azt is közölte Dullesszal, hogy Kammler SS-tábornok egyik segédtisztje, egy bizonyos Otto von Kurtz 1945 februárjában valamilyen rendkívül veszélyes anyagot menekített Bécsbe a Fekete Nap Testvérisége (FNT) nevű náci okkultista szervezethez. Wheeler CIA-források nyomán állítja, hogy ez a szervezet még az ötvenes években is a „Bőrönd ” birtokában volt. Ez a történet ugyan csak egy mellékszál a könyvben, de van egy érdekes magyar vonatkozása: Wheeler szerint Kurtz bőröndje (ami valójában egy ólomkazetta) 1956-ban Magyarországra került. A könyv azt sejteti, hogy az amerikai hírszerzés 1992-ben szerezte meg a „Bőröndöt” Antall József miniszterelnök segítségével. Íme egy részlet Bausch és Wheeler beszélgetéséből:

Bausch: Nagyon kevés forrást ismerünk a Danneberg-időszakról. [Karl Danneberg a.k.a Abu Majid a könyv szerint az FNT vezetője volt a hatvanas évek közepétől egészen 1983-ban bekövetkezett haláláig. Bejrútban merénylők végeztek vele. Ő volt az utolsó SS-tiszt a csoport élén. JT] Ön hogyan jutott a dokumentumokhoz?
Wheeler: Ez is német titkosszolgálati forrás. Még Gehlen kezdte Dannebergék megfigyelését, az a Gehlen, aki személyesen is ismerte őt [Reinhard Gehlen egykori Wehrmacht tábornokról van szó, aki a német titkosszolgálat (BND) vezetője volt Adenauer kancellársága idején. JT]. Danneberget a BND sokkal veszélyesebbnek tartotta, mint mi. Danneberg újságíróként, de már FNT-tagként hozta át a „Bőröndöt” Dogobokora. [Ez egészen biztosan egy elírás, Dobogókőről van szó, a leírásból világos. JT]
Bausch: Danneberg a „misztikusok” vezetője volt. Ön szerint ő felelős Peiper meggyilkolásáért is. [Joachim Peiperről van szó, egy egykori SS-Standartenführerről, akit 1976-ban gyilkoltak meg. Wheeler szerint Peiper a BND informátora volt, és tőle tudtak Danneberg és Hösse bécsi, zürichi és müncheni csoportjairól. A hivatalos források szerint Peipert valószínűleg francia kommunisták ölték meg. JT] Miért ragaszkodott ahhoz, hogy Kurtz kazettája Magyarországra kerüljön?
Wheeler: A Fekete Nap mítosz része a Dogoboko hegy, amit a Világ Szívének neveznek. A húszas évek elején többször is találkoztak ott okkultista, teuton lovagi csoportok tagjai, és állítólag ott alapította meg Wandauer az FNT-t, jóval Hitler hatalomra jutása előtt. Danneberg és persze Wandauer is úgy gondolta, hogy a hegy belsejében is találhatók a Kurtz-féle kristályokból. [A könyvből kitűnik, Wheeler sem hisz abban, hogy a Bőröndben az ún. Tesla-kristályok voltak, de valóban talált olyan, hitelesnek tűnő osztrák forrást a Bécsi Kör nevű okkult szervezet megfigyelési anyagaiban, amely arra mutatna, hogy Wandauer ezredes, utódja Hauck, persze Adolf Hösse is és főleg Danneberg mániákusan hitt a kristályok létezésében. Az nyilvánvaló a leírásból, hogy a kazettát nem nyitották ki 1992-ig. JT] Érdekes, hogy a Kammler-féle kísérleteket őrültségnek tartó Werner von Braun és Kurt Debus is beszámolt a magyar szálról, amikor az Egyesült Államokban kihallgatták őket. Kammlerről sem tételezem fel, hogy hitt volna a kristályokban, annál sokkal racionálisabb figurának tűnt, de von Kurtz és Mielow az okkultizmus híve volt.
Bausch: Azt írja, hogy 1991 tavaszán kezdeményeztek találkozót Antall miniszterelnökkel az amerikaiak és az izraeliek. Ennek az információnak a forrását nem adja meg a könyvében.
Wheeler: No comment.
Bausch: Értem. Az 1992-es akcióhoz önnek személyesen nem volt köze?
Wheeler: Nem, dehogy. Azt egy másik aligazgatóság végezte, én először röviddel a Cégtől távozásom előtt hallottam róla.
Bausch: Honnan tudták, hogy hol keressék? Erről sem ír a könyvben.
Wheeler: Danneberg környezetében volt egy „vakond”. Azt is tudom, hogy kicsoda, de nem nevezhetem meg.
Bausch: Miért volt ennyire sürgős önöknek, hogy megszerezzék Kurtz kazettáját?
Wheeler: Nem nekünk volt fontos, hanem az oroszoknak. Ez egy Polyakovtól származó információ. [Az 1988-ban kivégzett Dimitrij Fjodorovics Poljakov tábornokról lehet szó. JT] A szovjet energetikai minisztérium és a KGB a nyolcvanas évek óta kereste Magyarországon a kazettát.

Like this:

Like Loading...

És mikor érünk a rózsadombi paktumhoz?
De hülye vagyok, hát az öreg Matolcsy volt a vakond.
És most Széles megtalálta.
@Kettes: Mármint a kazettát a Tesla-kristályokkal.
Khm, igen érdekes sztori. Különösen azért, mert nem olyan távoli múltban van a vége (vége?).
Bár offnak tűnik, és az időtáv miatt kevéssé lehet érdekes sokaknak, fölhívom a figyelmedet Charles Fenyvesi (Fenyvesi Károly) néhány éve megjelent könyvére: „Három összeesküvés” a címe, ha jól emléxem.
Ő a nem sokkal korábban megnyitott titkos ami archívumokban kutatott (és talált sok mindent). Van benne Canaris, Vatikán, Kállay, Szombathelyi és egyéb tábornokok, nunciusok, miniszterelnökök, népség – katonaság. Ja és majd feledem: valamennyien kapcsolatban az OSS-szel, illetve a brit hírszerzéssel. Nem is tudom, hogy miért övezi olyan nagy csend az ottani tényeket. Izé… zavaró lehet sokaknak.
Persze, semmi misztikum, csak tények, tények és tények…
@Kettes:
Elnézést az olvasótól: amíg írtam, azalatt közbepofáztál. Elhatárolom magam tőled.
Ez az a Kurtz, akit Vietnámban is hosszasan keresett egy mexikói katona, és amikor végre megtalálta, jól lemészárolta, de a kazettát már nem találta meg?
Eladó Dogoboko-berg tetején, a szívcsakra középpontjától 117,4 m távolságra (sógorom, aki a Táltosszövetség igazolt tagja mérte ki) felvő 360 nöles telek emeletes faházzal.
Ugyanott sámándob és zsebbéli kurultáj méretre!
Egy másik összeesküvéselmélet, hasonló szereplőkkel:
http://www.veteranstoday.com/2012/02/13/nikola-tesla-was-murdered-by-otto-skorzeny/
jotündér, azért az öregembert, hagyjátok már békén. Öreg már s fáradt. Miért kellett ezt felmelegítened?
Kikérem magamnak, én semmi ilyesmiről nem tárgyaltam azzal a Dulles testvérrel. Szemen szedett rágalom.
@Wolff: nyugika nyugika, kedves elvtárs. nem kell elhamarkodni egy ilyen fontos kijelentést. még egy kis idő és rá fog jönni, hogy nem ugyan feltétlen maga volt, de maga is lehetett. Elvben.
a többiről meg majd utána.
@Wolff:
Wolf – Szentendre – Dobogoko…!
Megvan-e még a búvárharang?

@Wolff: Még a végén kiderül, hogy SS-Obergruppenführer sem vagy 🙂
Na, végre tudjuk, mi volt az a bőrönd Antall lábánál a state dineren.
@sörtelen:
Már az gyanús lehetett volna, hogy a bőrönd ürgebőrből volt…
@sörtelen: Én azt hittem, abban a Nyírő hamvai vannak.
@dobzse.laci: Akárcsak Szőcs Géza lábánál az a táska…
kep.cdn.index.hu/1/0/296/2965/29656/2965638_71e0058b771ef5537ab50d36257430c3_wm.jpg
@ámbátor: elkéstem :():
Bőr ürge – gondolta a Táska
Ürgebőr – Gondolta Stirlitz
@christvhu: Stirlitz valószínűleg tárgyalt Müllerrel. Gestapos Müller (Heinrich Müller tábornok) kapcsolatba lépett a szovjetekkel, ahogy Wolff, sőt állítólag maga Himmler is az amerikaiakkal.
@jotunder: na ugye?
Thor kalapácsa, a Harang, a Vörös Villám, Dogoboko, Canaris, Vatikán, Kállay, Szombathelyi (tényleg szombathelyi?) és egyéb nevek kissé meghülyíthették a volt, de még ma is szovjet kémeket, akik nem tudtak kiigazodni – már azt sem tudják hol vannak. Miután M. Vazul később majd minden utcát, teret és plaza-sikátort átneveztetett, reményük sincs arra, hogy kivonuljanak, így itt is, meg ott is találkozhatunk velük, mint megélhetési csasztuska-bemutató vendégművészek.
nagyszerű
@netukki: Az csak egy new-design hamutartó
@Dr. jenőke (jenőke): Csarnoki körökben ismertek egy Nazosztyin grófot, aki balalajkázott.
Én ismerem a teljes igazságot, de nem árulhatom el.
Legyen elég annyi, hogy Syrius, szívcsakra, tarsolylemez és fordítva söndörödő DNS.
Jelzem kevesebbért is haltak már meg.
Nem Tesla az a kristály, hanem a Vril.
@jotunder: Na most az a helyzet, hogy Szemjonovnál Stirlitz TÉNYLEG megakadályozta a csodafegyver kifejlesztését, miközben megszabotálta Wolff tárgyalásait Dulles-szel. És Stirlitz utolsó kalandja 1970-ben, Nyugat-Berlinben az volt, hogy megakadályozta egy atombomba muzulmán ellopását.
Amúgy ez a csakrás sztori hát ez tényleg jó 😀
@jotunder: „Stirlitz valószínűleg tárgyalt Müllerrel.”
Ajánlott olvasmány: Szemjonov: A tavasz megszépíti Berlint
@maybach: „Jelzem kevesebbért is haltak már meg.”
Még a végén Jótündér úgy fog járni, mint az Eco féle Foucault inga hősei.
De hova tűnt Demon Hill(?!)…