A sajtószabadság f…helikopterén
Eredeti szerző: Kettes
Nem tudom, megér-e ez a gondolat egy külön posztot, sőt, ér-e már bármilyen gondolat Bayer Zsolt véleményéről külön posztot. A rezsim leépült bérgyilkosa nekirontott az RTL Klub által indított „bosszúhadjáratnak” (mármint, hogy a híradóban nem csak magát kutyának képzelő tehénről, hanem magát tisztességes embernek képzelő maffiózó-miniszterelnökökről is beszélnek). Nem abban a fideszes pártlapban, amelyik maga is tiltakozott a reklámadó bevezetése ellen, hanem abban, amelyik kizárólag állami reklámokból és kötelező államigazgatási előfizetőkből él, és az olvasóinak kétharmadát a fiatal, nyitott gondolkodású, értékelvű mandiner.hu szemléiből szerzi.
„Aztán ha a kormány úgy dönt, hogy megadóztatja a reklámmilliárdokat, melyek a f…helikopter gyümölcsei, akkor nagy lesz az összeröffenés, és elkezdik temetni a sajtószabadságot. Akkor viszont nem értem az egészet. Mert ugye mindebből az következik, hogy az RTL eddig meg volt véve, tokkal-vonóval. Kilóra megvették őket az előző kormányok az adóztatás hiányával, cserébe készültek a kétfejű borjakról és édibédi újszülött sünikről szóló híradók. Most meg itt az adó, itt a gyalázkodó, kőkemény politikai híradó. De akkor a sok baromnak ujjongania kellene a reklámadó miatt, és dicsérni a sajtószabadság eljövetelét!”
Jól van, ha nem érti, hát nem érti, miért, a papírzsebkendő működési elvét érti? Majd pont a sajtószabadságot fogja, ne már.
Valójában nincs olyan vélemény (mármint valódi ellenzéki vélemény, nem a rezsim apologétái által állított szalmabáb), hogy az RTL Klub Híradó a sajtószabadságért harcolna. A rezsimmel szemben állók plusz a rezsim mellett állók egy részének állítása, hogy a reklámadó sajtószabadság-ellenes, az úgy igaz, hogy közben az RTL nem a sajtószabadságért küzd. Ezt nem érti Bayer. Ő nem is fogja, úgy hogy a többieknek mondom, akik viszont igen – ezért felesleges ez a poszt.
Azzal mindenki tisztában van, hogy az RTL Klub legfeljebb egy alkalmi és megbízhatatlan szövetségese a rezsim ellenzékének, és ha visszakapja a pénzét, vagy Dirk Gerkens kap egy lófejet az ágyába, akkor ki fognak szállni. (Kapni fog, nyugi.)
Senki nem vitatja, hogy itt kizárólag gazdasági érdekekről van szó. A sajtószabadság és a f…helikopterezés összemosása kizárólag arról próbálja elterelni a figyelmet, hogy a kormány újra gazdasági szabályozással takarítja el az utat az oligarchái előtt. Így dolgozik a maffia, és ezért kell most a maffia bérgyilkosának ölnie. Képletesen, hogy máshogy.
Ráadásul, ha a kormány kiegyezne az RTL Klubbal, és mérsékelné a legfelső adókulcsot, esetleg teljesen el is engedné számukra az adót, és ezzel szövetségesévé, de legalábbis újra semleges szennycsatornává tenné, attól a sajtószabadság nem állna helyre. Az RTL Híradó leszállna Orbánról, és a bulvárfogyasztó tömeg két hét múlva újra nem emlékezne rá, hogy hívják Orbán felcsúti strómanját.
A reklámadó nem az RTL Klub 40%-os brutális mértéke miatt sérti a sajtószabadságot (a 40%-os kulcs az RTL vállalkozási szabadságát sérti), hanem a kisebb sajtótermékek megadóztatása miatt, amelyek eddig sem tudtak reklám nélkül létezni, eztán meg még kevésbé tudnak majd. Csak ezeket a bérgyilkos úr nem f…helikopterezéssel próbálja kinyírni, hanem nyílt lef…ozással.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519499-67d8f9cf61e4c' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519499&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519499-67d8f9cf61e4c&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519499-67d8f9cf61e4c' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>„Ez pedig azért lehet, mert ezek mind ott élnek Aurelio helikopterének menetszelében. Ott lakik például az RTL teljes vezetése. A rotort pedig néha kicserélik Neuman Gáborra.”
Bayer elb.társ mindig bebizonyítja, hogy nemhiába kezdte rögös seggnyalonci pályáját a „Népszabaccságnál”.
Azután a nyelvét áthelyezte egy másik seggbe… „csak jól fizessen” – az aranyeret majd kibányássza belőle.
Azért valjuk be ügyesen csinálják.
Mindenki az Rtl dolgaival szöszöl. Meg hogy most szemétség-e tőlük a nagy leleplezősdi. A többiek meg csendben kimúlnak, ha eddig nem tették.
Plusz a kommentekért is jól megbüntetik a működtetőt.
Kádárék csak paslognak odaátról.
@maybach: Azért ez nem rossz reklám a rtl-nek, lássuk be. Szerintem az utóbbi napokban olyanok is odamerészkedtek híradót nézni, akik eddig nem tették.
Mint olvastam valahol, a vidéket a Kossuth rádió és a két nagy kereskedelmi TV éri el. Más nem.
Ebből kettő már zsebben. A harmadik nem szorul ugyan fegyelmezésre (eddig meghunyászkodott), de a mieink panaszkodtak. És akkor lépni kell.
@kisa:
Pl.én. a többi adóval együtt nézhetetlen, most legalább a hiradója érdekes… 🙂
@Boli – Ch.T. stb…(gábriel, menj te a pics.ba!): Hát ez az! 🙂
Kíváncsi vagyok, mit lép erre a narancshorda.
Mert előbb-utóbb csak leesik nekik. Valami elég durvára számítok.
Sajtóbandita:
Mérget karmol a szívekre, gyilkolható hazugságokat köp a lelkekbe, gyilkol, de gyilkossága másoknak lesz tragédiája, rabol, de erkölcsbíró marad, hazudik, de igazság bajnokának ünneplik, s a tömegek népszerűsége öleli körül. Ez az ezerarcú véres bohóc, mérhetetlen arányú zsivány: a demokratikus tömegszerelem legcirógatottabb kedvence: a sajtóbandita!
Újságíróink igen nagy részének nincs meg a kellő kultúrája, s az ezzel járó morális felelőssége! Erkölcstelen, imfámis, és őrült dolog, hogy erre a pályára rászabadulhasson minden analfabéta, morális hulladék, bomlott idegzetű szerencsevadász. Szabó Dezső Virradat 1921
@kisa: Dehogy esik le bármi. 2010 és 14′ közötti időszakból sem tanultak, sőt, még jobban vicsorognak.
@kisa:
Komoly team dolgozik a válaszcsapáson, x forgatókönyvet legyártva. Ha ezt nem képes az ellenzék sem megérteni és rákészülni, akkor az rtl-el együtt továbbra is mennek a kukába.
@Pelso..: Félrértettél. Én arra gondoltam, hogy leesik nekik az, hogy az rtl ilyesforma bacogatása kontraproduktív, és valami nagyon durvát fognak lépni. Ahogy alant @Boli – Ch.T. stb…(gábriel, menj te a pics.ba!): írta volt…
@kisa: ok, bocs. Egyébként alapos a gyanúm, hogy ez ügynek is a fidesz számára elsődlegesen fedősztori és közvélemény félrevezető-manipuláló szerepe van, valami nagy lopás elfedésére.
@kisa: Eccerűen kikapcsolják az áramot, oszt jónapot!
@Pelso..: Lehet, bár a manyup-lopásnál nagyobbat nehezen tudok elképzelni, ‘oszt ahhoz se nagyon kellett fedősztori, elég volt a népnek kiflicsücsök „eltőzsdézték”-je. Na, jó, meg egy kis zsarolás.
@RontoPal: Azt nem lehet, akkor az agymosodák is elsötétülnének, de valami hasonlóra gondoltam, de nem akarok itt tippelgetni. Majd möglássuk.
@kisa: Ha az RTL agymosodája elsötétül akkor, amikor éppen el akarják takarítani az útból, az szerinted érdekelné a fiúkat?
Ha jól tudom, ez az adófajta sávos.
Valaki bemutathatna egy diagramot arról,hogy melyik sajtóterméket mennyiben érinti ez az adó.
A hírek szerint csak az RTL keres annyit,hogy beleesik a legfelső,valóban brutális sávba.
Addig csak a szokásos hisztit érzem arról a sajtószabadságról, ami sosem volt és sosem lesz.
Ráadásul sokszor éppen azoktól, akik egykor maguk is cenzúrázták a sajtót.
Hülye egy ország ez, mindenütt csak az igazság, a valóság egy szereltét hallani, az egészet egyben,összefüggéseiben sehol.
Ez lenne az igazi sajtó és az igazi sajtószabadság.
És mindenki csak a maga részigazságát emeli magasba szentül meggyőződve arról, hogy az a teljes igazság.
Bayert lehet utálni, sokszor teljesen jogosan lehet is szapulni, de ő legalább néha-néha felvet olyan kérdéseket is, utal olyan történelmi tényekre is, amikre mások máshol sohasem.
Bayer csak ezért létezik, különben senki nem figyelne rá.
Így viszont érdemes rá IS figyelni.
@Gáborom:
Csak egy kérdés: az igasságos’ egykulcsost bevezető kurmányt mi vitte rá az (reklámiparra kiosztott) „igazságtalan” sokkulcsosra…? Annyira jól elpofázták az egykulcsos igazságos mivoltát, most mégis tetvesmód kussolnak róla.
Vagy csak nem, az nem lehet, hogy itt is csak a saját oligarcháik érdekeit nézték, hogy megint a nemzethy mutyisták járjanak csak jobban…?
@Gáborom: lenne néhány kérdésem, megtisztelsz azzal, hogy válaszolsz rájuk? A véleményed érdekel.
1. Az adót a bevétel, nem pedig a nyereség után kellene befizetni. Szerinted ez igazságos?
Mondok egy példát. Van egy kereskedelmi vállalkozásod, üvegolyót veszel 100 forintért és 110-ért adod el. 10 forint nyereséged van minden tranzakción, abból kell fizetned az adót, a munkabért, a járulékokat, marketingköltséget, mindent. Tegyük fel nagyon jól megy a bolt, egy évben 100 millió forint gyereséged keletkezik az 1 milliárdos bevételből. Kapsz erre egy 40%-os különadót, azaz 400 milliót be kell fizetned. Miből teszed meg?
2. Úgy tudom, hogy a 2010-es „fülkeforradalom” óta az egykulcsos adó az igaz magyar ember adója. Akkor itt milyen progresszív adózásról beszélünk?
azért legkiváncsibb mégis most arra vagyok kihúzzák-e az önkormig enélkül a „csak szilikonpöcsök és rezsicsöcsök”-típusú híradó nélkül. És hogy annak mi lesz a hatása.
@Gáborom: Nos, gazdasági tevékenységet jellemzően kétféle adóval sújtanak kultúrállamokban: nyereségből képzett-, illetve jövedéki – termék/szolgáltatás specifikus – adóval. Azonban egyiknél sem képezi az adó mértékét progresszíven befolyásoló szempontként az árbevétel nagysága.
Igazad van, tényleg nem ér ennyit ez a …. De ha már rááldoztad az idődet erre féregre, aki, ahogy ő maga stílusában jellemez embereket, önmagára is illik, „ha az ember felfordít egy követ a pincében, akkor ilyen arcú férgek másznak ki alola”
„Jól van, ha nem érti, hát nem érti, miért, a papírzsebkendő működési elvét érti? Majd pont a sajtószabadságot fogja, ne már.”
Ez sem rossz leírás erre a Zsótikára.
Szerintem legyunk mi a neveto harmadik. Azok meg nyirjak ki egymast.
@Gáborom:
1. Ez egy forgalmi adó és nem nyereségadó! Óriási és elvi a különbség!
A világon nincs még egy ország ahol 40%-os /akár sávosan a legmagasabb sávban/ a forgalmi adó!!!
2. Az EU meghatározta – és mi elfogadtuk-, hogy egy darab forgalmi adó lehet /akár 2-3 sávval/, de ez már az ÁFA mellett annál több. Az EU a forgalmi adó maximumát is meghatározta – és mi elfogadtuk – a forgalmi adó maximumot is és mi a 27%-al elértük.
3. A ker.tévék, ker.rádiók kötöttek egy szerződést hogy a koncessziós díjért használhatnak egy meghatározott frekvenciát. Ezt a megállapodást a mutyiqrmány egyoldalúanmódosította és megemelte a fizetendő terhet.
3. Amikor a bankok egyoldalúan – de a szerződésben foglalva erre felhatalmazással bírva – emelik a törlesztőrészletet akkor sokan ezerrel ajvékolnak és hörögnek, most miért nem hörögnek az egyoldalú emelés miatt???
4. Bayerzsóti – hogy a cikkel vitázzak – a faék működési elvét sem érti. Amiket ő felvet azok vagy hazugságok vagy csúsztatások /az is hazugság csak finomabban nevezik/ vagy mások adkák a szájába.
az a baj bayer cikkével, hogy a f..helikopterezés épp a saját szavazóik szintje, jövendőbeli napszámosaik igényeinke tökéletes tartalom és épp azt ostorozza aki szintentartja a szavazóikat és még extra adót is vetnek ki rá..
az adózást pedig mindenki tudja, bevétel kell, éhes a gömböc..nem kell ezt túlpörögni, nem a sajtószabadságról szól ez már…
bevétel..egyszerű..
Lehet, hogy az RTL hírműsora népszerűbb lesz a Való Világnál? Akkor ezt kell csinálni.
És azt halottátok már, hogy Orbán a reklámadót az iskolák fejlesztésére fogja költeni? És ezt egyenesen az emberek szemébe nézve hazudta. Gondolom, a költségvetésbe zúduló pénzből külön megjelölik a reklámadósat, nehogy összekeveredjen a többivel.
Leírja a véleményét, ahogy pld. Heller is valamikor leírta.
„A reklámadó nem az RTL Klub 40%-os brutális mértéke miatt sérti a sajtószabadságot (a 40%-os kulcs az RTL vállalkozási szabadságát sérti)”
És akkor mi van? Nyilván nem véletlenül kell az RTL klubnak és nem mondjuk a Spektrumnak ennyit fizetnie.
A gagyit mindenhol rendesen megadóztatják és ez így helyes.
@Fejesrob:
Köszönet a szakértő véleményedért. Szerinted ugyanannyian nézik a Spektrumot, mint az RTL-t?
„Bizony, bizony a sok gagyit bámuló közül is igen sok szavazott a fideszre.
„A gagyit mindenhol rendesen megadóztatják és ez így helyes.”
„Tavaly például 8,9 milliárd forintot. A reklámadó pedig nem adózatlan jövedelmet sarcol, hanem olyat, ami után áfát és nyereségadót is fizetnek a médiavállalkozások – vagyis kimondottan büntetőjellegű különadóról van szó,”
@Fejesrob:
Nem unalmas napi 24 órában játszani a bazári majmot?
@Fejesrob: Bayer Zsolt egy piti kis alkesz, aki mar mindenki a’gya’ba belefekudt. O reklamozta be a Demokratikus Chartat a 168 oraban. Amit produkal, az teljesen ertektelen, nevezhetjuk akar gagyinak is. Ergo… Batran ki lehetne vetni ra egy otven szazalekos here-adot. Kicsit unortodox, de valahogy beleillik a keleti nyitasba :))
@Fejesrob: Akkor a TV2-re miért is nem vonatkozik? Vegyük azt a példát, hogy a jövedelmedet 16%-kal adóztatják másokhoz hasonlóan és akkor kitalálják, hogy Te még fizess 40-et. Miért? Csak.
„Aztán ha a kormány úgy dönt, hogy megadóztatja a reklámmilliárdokat, melyek a f…helikopter gyümölcsei, akkor nagy lesz az összeröffenés, és elkezdik temetni a sajtószabadságot. Akkor viszont nem értem az egészet. Mert ugye mindebből az következik, hogy az RTL eddig meg volt véve, tokkal-vonóval. Kilóra megvették őket az előző kormányok az adóztatás hiányával, cserébe készültek a kétfejű borjakról és édibédi újszülött sünikről szóló híradók. Most meg itt az adó, itt a gyalázkodó, kőkemény politikai híradó. De akkor a sok baromnak ujjongania kellene a reklámadó miatt, és dicsérni a sajtószabadság eljövetelét!”
úristen. egy épkézláb logikai összefüggés nincs ebben a fosban. tényleg mindenki ennyire sötét, akinek egy kicsi köze van a politikához?
„magát tisztességes embernek képzelő maffiózó-miniszterelnökök”
gyönyörű összefoglalása a dolgoknak. a névjegyére is ezt kéne írni.
„Ez pedig azért lehet, mert ezek mind ott élnek Aurelio helikopterének menetszelében. Ott lakik például az RTL teljes vezetése. A rotort pedig néha kicserélik Neuman Gáborra.”
az ostoba ember világképe.
„Ez pedig azért lehet, mert ezek mind ott élnek Aurelio helikopterének menetszelében. Ott lakik például az RTL teljes vezetése. A rotort pedig néha kicserélik Neuman Gáborra.”
újabb szép magyarázat a reklámadóra.
Ez a Bayer mit csinált, amikor Simon Gábor a KÖZTÉVÉN KÖZPÉNZBŐL naponta harminszor vonszolták a Fideszes síkhülyék legnagyobb gyönyörűségére?
Akkor böfögött valamit ez a gyökér? Ha nem, akkor jobb lenne ha most is inkább visszanyelné a hányását, ugyani sőt is kell hogy érdekelje, ki a nagyobb KÖZPÉNZTOLVAJ:
Simon Gábor, vagy Orbán Győző, vagy Mészáros Lőrinc?
Ezek teljesen nyitott kérdések, és mindenképpen érdemes megtudni a választ. Remélem Bayer Zsótit nem zavarja, ha egy tolvaj-t a nevén neveznek ugye, Zsóti?
@Fejesrob: Nos én most hálás vagyok a fidesznek. Emlékszem, hogy a trafik törvény kapcsán te, meg a többi fidesz agitprop munkatárs nyomtátok a szöveget, hogy a fidesz törvénye leszoktatja az embereket a dohányzásról. No most meg a fidesz törvénye talán rászorítja az ország legnézettebb tv adóját a normális híradó gyártásra. Hol itt a probléma? kérdezem, ahogy te is kérdezted a trafiktörvény kapcsán.
@vakapad: Hát persze. Vidéken nincs kábeltelevízió. Nem is tudják, hogy van ilyen. Ezt most komolyan elhiszed? Ma, amikor már nincs is földi sugárzás? A vidéki lakosság szinte teljes egésze számára is elérhető pl. az ATV.
Nem ez a baj. Hanem, hogy ott ragadnak az m1-en, tv2-őn, RTL-en.
A média helyzete fontos rész a politikai meggyőződések és hiedelmek kialakulásában, de mindent nem magyaráz, a vidék és a főváros közti különbségnek pl egyáltalán nem ez az oka, ahogy a budai kerületek és a belváros közötti markáns különbségnek se.
Ugye a Rózsadomb se azért fideszes mert nem tudnak más csatornát elérni? A vidék se azért fideszes, de ez is olyan, hogy már ahol, teljesen hülyeség a Budapesten kívült Magyarországot egyben szemlélni, amikor még Budapestet sem érdemes. Tök más pl. Szeged vagy Szentgotthárd és környéke meg Baktalórántháza.
Sajtó szabadság? Az sajtó szabadság, ha az RTL vezetői megmondják, hogy milyen híreket lehet beolvasni? Vagy tíz egynéhány éve tartanak fenn olyan műsort, ahol poszt kommunista személyek és a baloldal haszonélvezői humorba csomagolva szidják a jobb oldalt. Ez a sajtó szabadság? Hol védte posztoló a sajtószabadságot mondjuk egy Gyárfás Tamás idején? És ha a jelenlegi miniszterelnököt maffiózónak nevezi, akkor vajon hallatta a hangját Gyurcsány Ferenc megérkezésekor is? A médiának hatalma van és ezzel sokan vissza is élnek. Ennek semmi köze a sajtószabadsághoz ez pusztán az érdekek harca. És a média nem apácák szent gyülekezete.
Bayer barom (ha már így nevez másokat ő is, méltóan önmagához) nem érti a demokráciát, nem is akarja. Nem érti, hogy egy közszolgálati jellegű műsornak – és egy híradó azért ilyen – nem azért kellene normális híradót csinálnia, mert éppen harcban van a kormánnyal, hanem enélkül is.
Bayer barom nem érti, hogy a reklámadót nem azért vetették ki, hogy most az RTL jó híradót csináljon, hanem azért, mert nem elég ha befogja a pofáját, hanem kell a fizetése, a háza meg a felesége is.
Bayer barom nem érti, hogy az RTL híradó pont azóta a legszarabb és legbulvárabb, amióta ők kormányoznak és médiaszabályoznak, és csak most, amikor már nincs mit veszíteniük, vették fel a kesztyűt. Mert szerencsére nem csak magyarok, ezért bátrabban szállhatnak szembe, de sajnos nem csak magyarok, ezért könnyebben siklanak el afölött, ha a mi demokráciánk az ő asszisztálásunkkal csak egy másod-, harmadosztályú minőség.
Igen, mi vagyunk a legnagyobb vesztesek, átlagmagayarok és sajnos még az is valószínű, hogy Bayer nagyon is érti, csak neki pont ez tetszik, mert azt meg valószínűleg tényleg nem érti, hogy a machiavellizmus, az antidemokratikus lépések mind így együtt valójában hazaárulás. És ő ennek aktív részese.
Normális demokrácia kell, nem pedig egy jó király. Akkor is ha tökölős, nehézkes, de ezt még meg kell értetni az emberekkel, akik joggal ábrándultak ki a mi Weimarunkból, és hiába hisznek az új ellentengernagynak. Szinte semmit se javult a helyzet, ellenben a jövő felélését elkezdtük.
@Janos432: Nem, az a sajtószabadság, ahol a kormány stiklijeit nem hallgatják el.
Gyurcsányék alatt tele volt a média a Zuschlag üggyel, a nokiás dobozos üggyel, az mszp belső harcaival, bénázásaival és így tovább. Most egy szót nem hallasz a közmédiában a Lázár-, Mészáros Lőrinc, orbán stadion, Szíjjártó, Rogán ügyekről, ellenben naponta kampányszerűen agymosás szintjén jött a libázás, aztán a simon ügy. A libázás is 10 évvel az események után, csak mert Bajnai feltűnt.
Gyurcsányék alatt Orbán is megjelent a közmédiában, voltak politológiai viták, voltak pártelnöki és frakcióvezetői választások előtti vitaműsorok, most meg pártunknak és kormányunknak nem méltóztatik leülni és ti beszopjátok, hogy ez így a jó.
Holnap azt is elhiszitek, hogy nem baj, ha lopnak a fideszesek és helyes, ha erről nem adnak hírt a híradókban. És még azt is elhiszitek, hogy ettől még sajtószabadság van meg demokrácia.
A nagy helyzet, hogy ezek így akarnak bosszút állni a retekklubon. Mert ingyen baszott leadni a politikai hirdetéseiket. Ha a faszhelikopterezés lenne a probléma akkor most az lenne, hogy 1 faszhelikopterezés X milka, tessék a kasszához fáradni. És nem az, hogy nesztek itt egy rátok baszott adófajta, amit utólag próbálnak magyarázgatni…
@Bogyó 2: +1
@Bogyó 2: „Holnap azt is elhiszitek, hogy nem baj, ha lopnak a fideszesek és helyes, ha erről nem adnak hírt a híradókban.”
Ezt már régóta elhiszik. Volt egy gazember, aki azt mondta: „A haza nem lehet ellenzékben!”. Azóta elhiszik, hogy az, amikor lopnak, akkor az a „nemzeti burzsoázia” megerősítése. ÉS ez tragédia.
@Bogyó 2:
A vidéken elérhető bármihez csak annyit, hogy nem a világ végén, hanem Badacsonytördemicen már a Kossuth rádiót sem lehet hallani FM-en, csak Class Fm-et meg Dankó rádiót.
Mert nyilván nincs rá igény – a kormány szerint.
egyelőre továbbra is szórakoztató és informatív, pl ez a tesitanár nem is volt benn az aktív tudásomban:
444.hu/2014/06/15/vasarnap-is-felcsutrol-keszitett-riportot-az-rtl-klub-hiradoja/
@jotunder: Be is másolom a híres Népszabis írását:
„Most biztosan nem kéne megszólalni. Mert hát kit érdekel az egész? Kaptak öt százalékot, éppenhogy becsúsztak a parlamentbe fideszék. Fidesz? Ugyan kérem! Aztán meg én igazán jókor váltottam. Éppen jókor. Botrányok voltak már, de még potenciális esélyes volt a párt, sötét ló, akármi is lehetett volna belőle, így nem érhetett az a vád, hogy a végsõ bukás után menekültem el. Hja kérem, fontos a jó ritmusérzék. Arról nem is beszélve, hogy milyen elegánsan tudtam hallgatni. Az igazi okokról. Semmi árulás, semmi fecsegés, diszkréció, pókerarc. Mindjárt csókos gyerek lettem.
Most itt az idő az árulásra: igen, én az alapító atyák egyike, dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot. Ugyanis nem szerettem õket. Nagyon nem. Dr. Simicska körül egyre több lett a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón. Meg a titok is egyre több lett, s a titkok számának emelkedésével párhuzamosan sűrűsödtek a fontos arcú fószerek, akikkel nem lehetett emberi szavakat váltani nõrõl, kajáról, piáról. Na, a Tóth Bélát pedig a Bécsi Kávézóban mutatták be nekem, rizsfelfújtat evett a picim, málnaöntettel, aztán kért egy leveseskanalat, hogy rendesen ki tudja hörpölni a jó szaftját neki. Na most, én igazán nem vagyon megjátszós, de ez mégiscsak zsenánt volt kicsinység. Hát így.
Ki hitte volna, hogy lassan majd megszeretem őket.”
(Bayer Zsolt – Népszabadság)
@János Depp: Már arra is hoztak törvényt, hogy bárkit tilos beleegyezése nélkül fényképezni. Ezzel azt akarjak elkerülni, ne készülhessenek olyan fényképek, amin ők szerepelnek helikopterezés közben.
Ha valaki tiltakozna, olyan kép már készült, ahol az egyik miniszter urat kuplerájból vitték el a rendőrök, igaz a fejét letakarva.
El ne sírjam már magam, hogy az RTL fizet egy kicsit.
Annyi kárt okozott (s okoz) az elmékben (a TV2-vel együtt), hogy azt hosszú évek többlet adózásával sem tudja kompenzálni.
Megúszott már sok milliárd ÁFA-t is, akkor kisebb volt a sírás….
Az RTL a közszolgálatot az utóbbi időben minimalizálta a műsoraiban, most legalább egy kicsit foglalkozik a közérdekű hírekkel is, ha túl sokat hazudik, úgyis tökön lesz rúgva.
@apro_marosan_petergabor: meséld csak el, milyen fegyvert szorítottak a buksidhoz, esetleg a családtagjaid fejéhez, hogy TV2-RTL-t kelljen néznetek? Esetleg amikor először nyúltatok a távkapcsoló felé, akkor valaki levágta a kezeteket tőből?