A szar ellentéte…
Eredeti szerző: maroz
…is lehet szar, emlékezzünk Déri Jánosra.
Olyan zamatosokat lehet háborodni Heti Válaszon, Magyar Nemzeten, Magyar Hírlapon, hogy hirtelen csak az ellenfényben, erősen hunyorogva még újságnak nevezhető izéket említsem, mert minek kitérni piszlicsári helyi témákra ott, ahol már az országos is ilyen. Különösen a címadás, mégkülönösebben úgy, hogy a dobszólóra emlékeztető hangszerelésű címnek éppen pont a tartalomhoz nincs semmi köze. Vagy ha van, akkor annak pont az ellentéte. Példákat nem hozok, aki eddig nem találkozott a jelenséggel az ne is olvassa tovább az írásomat, mert minek.
És akkor olvasom a legfrissebbet, az „ódalról”, a másikról, az ellentétesről, úgymond:
Az MSZP által létrehozott Szabad Sajtó Alapítvány célja az, hogy megvásárolja a Népszabadság többségi tulajdonrészét a svájci Ringier AG kiadótól – jelentette be Kránitz László, az alapítvány vezetője hétfő este.
Tehát a hírlapkínálat hamarost úgy fog kinézni „ódalilag”, hogy egyiken lesznek a nettó pártlapok, míg a másikon lesz a semmi, az üres halmaz. Mert:
A lap példányszámának zuhanását jól jelzi, hogy tavaly a második negyedévben még 64 ezer darabot adtak el belőle. Éppen ezért nem valószínű, hogy pusztán befektetési szempontokat mérlegelve bárki is ajánlatot tenne a lapra.
Mert nincs rá kereslet. Szarunk mi a hírekre, életünket és vérünket a véleményért adjuk. A pártos, „ódali” véleményért.
Figyelem a folyamatokat és nem tud nem feltűnni, hogy az egyik szar szinte szükségszerűen megszüli a maga ellentétét, ami – mit tesz isten – valahogyan úgyszintén nem nutellának látszik. Nem is annyira a Népbertelsmann, ööö, ápgréd, Népringier szokott nálam enyhe retinakopást előidézni (dörzsölöm, mert hátha abban lenne a hiba, kis esély, de spílerek szerint az olyant érdemes megjátszani, az hozza a nagy pénzt), hanem a HVG Online. Itt már azért hoznék példát is, mert tartok attól, hogy ezt sokan nem fogják akarni érteni. Kezdjük a címmel, vastagon szedve, komilfó:
Eddigi legrosszabb negyedévét zárta az építőipar
Oké, ez így, elsőre (másodikra, harmadikra…) eléggé hihetőnek tűnik, és ha történetesen nem érdekelne a téma komolyabban tán meg se kattintanám, esik, zuhan, válság, lesz ez még rosszabb is, mondatja velem az örök optimista, lapozzunk. De érdekel, és meg is kattintom. Hát, annyi a retinámnak. Hogyaszongya:
Az Opten ügyvezető igazgatója szerint stabilan növekszik a felszámolások mértéke, ebben még egy fél évig nem várható fordulat.
Öööö, izé. Én nem értek a gazdasághoz, de talán ennyire nemérteni már szinte képtelen vagyok, mert az valahol mintha alapabbnál is alapabb tudás lenne, hogy az építőipar nem cégeket gyárt (na jó, nálunk azt is, de ez most mellékszál), hanem olyan izéket, házak, épületek, utak, hidak, és kapcsolt részeik. Az építőipar termel, mondja a KSH, és ott se nagyon találok arra adatot, hogy cégeket termelne. Nem azt mondom, hogy a cégfelszámolások alakulása ne lenne, ne lehetne valamiféle indikátora az adott szektornak, ne lehetne a két egyenleg között valamiféle meghatározó korreláció, de az építőipar negyedéves mérlegét pusztán az Opten ügyvezető igazgatójának a cégfelszámolós adatára alapozva meghúzni, és ilyen karakteres címmel meghúzni!!!, hát, számomra nagyon izé. Az izé az egy olyan valami, ami felületesen hasonlít a nutellára, de mégsem az.
A cikkben amúgy a termelésről, tehát ami a KSH szerint is és az én primitív fogalmaim szerint is leginkább meghatározó egy szektor szempontjából egy büdös szó nem esik.
Amiről esik, az meg mintha pont az adott címmel ellentétes hangvételű cím adását indokolná:
Az Tóth Tamás ezzel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy az ágazat új szerződéseinek állománya 14 százalékkal meghaladja az előző évit, de a növekedést kizárólag mezőgazdasági, ipari és kommunális építkezések generálják, ahol tipikusan generálkivitelezők kezében összpontosul a munka, így idő kell ahhoz, hogy a megrendelések növekedése elérje a kisebb vállalkozásokat is.
És ez csak egy példa volt a egyre sokasodóból, sajnos nem tudom nem megjegyezni, hogy a másik, a nemorbáni „ódali” sajtóban is egyre sűrűbben találkozom a jelenséggel. Valamint azzal is, amit talán eufemisztikusan úgy lehetne megfogalmazni, hogy egy-egy írás nem bontja ki az igazság minden szeletkéjét. Kevésbé eufemisztikusan: hangulatkeltő cím, majd az írásban egyre igénytelenebb maszatoló szarkenés. Nem tudom, figyeltek-e, már nem a hvg online-ról beszélek, hanem úgy általában a másik, nemorbáni „ódaliról”, és nem azt mondom, hogy ez lenne a száz százalékos állapot, hanem azt, hogy ez egy fokozódó – nyugaton a helyzet fokozódik, mindig fokozódik, ugye – jelenség. A hvg online persze ennek eléggé zászlóshajója, de nem róluk, nem csak róluk szól a poszt.
Amikor ezt itt-ott, de leginkább itt megpróbálnám firtatni többnyire jön válaszul az olyannyira megköpködött orbáni háborús retorika: de hát most ezt kell, csak így lehet legyőzni a zorbánt! Oké. Életünket és vérünket a zorbán legyőzéséért, eddig rendben. Szeretnénk – én legalábbis szeretnék – valamit, ami annak úgy nagyjából az ellentéte, ami Orbán. Mert az szar, és erről én már vitát sem nagyon nyitnék. De mit nyerünk, mit nyerek, ha a Nagy Diadal után azzal kényszerülök szembesülni, hogy a szar ellentéte is szar lett? Most sűrűn látom azt, hogy van két „ódal”, és egyre inkább van olyan sajtó, amelyik ezt a két „ódalt” szolgálja ki, az ő szájuk íze szerint ír, és mit látok még? Hogy mindkét „ódal” szarnak, agymosott hülyének, gondolkodásra, önálló véleményalkotásra képtelennek aposztrofálja a másikat. És nem nagyon látok harmadik „ódalt”. Ha összeadom az értékeléseket azt kapom, hogy van: szar+szar+0. Egyenlő? És ismétlem: fokozódni látszik, lásd Népszabadság, mint immáron deklaráltan is pártharsona.
Ha valaki tudja, magyarázza már el nekem, hogy ez miért is lesz jó. Úgy általában, és ha van kedve, akkor próbáljon már meg megygyőzni, hogy ez speciálisan is jó lesz, azaz a számomra is. Alapvetés: nem, nem gondolnám, hogy meg fogom kedvelni a szart. Öreg kutya vagyok, sem képességem, sem készségem nem nagyon van már új kunsztokat tanulni.
@ByA: Egy picit, egy egészen picit mintha mellényúlt volna a kolléga, szerintem erre akart válaszolni: @Frick László Emlékzenekar:
:)))))
@szempontpuska: Ennél a kommentnél meg emerre: @Dr.Zemberevő:
No, van az úgy, hogy kattint az ember és mellémegy. ;)))))))
@maroz:
Ja, vagy úgy! Kösz. Úgy mellesleg valamit azért mond ez a Frick, bár kimerülten csak épp, hogy ránézni van erőm. Vannak blogok, amik mintha tényleg azért dobnának be témákat, hogy legyen egy szuper marakodás. Hogy ez pontosan miért jó nekik, nem látom. De a Kettős Mérce nagyon ilyenné vált a szememben és újabban a Balavány féle is mutat ilyen tüneteket. Van itt valami amit nem tudok? Anyagi érdek nem hinném, hogy fűződne az ilyesmihez. Egyszerű hiúság kérdése, hogy nyüzsögjenek ott a népek, vagy mi?
pardon. Így jár a zember ha telefonról netezik.
@Amidazophen:
Csak egy adalék, ne keress benne szimbóleumot, se más hanxert (régi bonmot):
Ha egy hordó szarba 1 dl tokaji aszút öntesz, az akkor is szar marad.
Ha egy hordó tokaji aszúba 1 dl szart (fost, trágyapermetet, mindegy) öntesz, abból is csak szar lesz.
@maroz: a 4T nagyon ül. És a tanácselnökök szaporák és van rokonságuk!
Vérszerinti és szellemi. Jó volt olvasni!
@I_Isti:
adalék:
Egy elég friss, nagymintás megkérdezésből az jött ki, hogy a magyar 14-70 év közötti lakosságban
– önbevallás szerint –
kb. 25% aki csak TV-t néz és abból informálódik úgy-ahogy
kb 7% aki túlnyomórészt az internetet használja, mást alig
-erre a két számra emlékszem most fejből-
és emellett van még három nagy csoport:
– egy, aki tv-t, rádiót, internetet és újságot is sokat fogyaszt
– egy, aki direkt nem csípi az internetet, de olvas újságot
– végül, van egy csoport, akik alig-alig olvasnak, tévéznek, interneteznek, mindenből egy kicsi, felületesen.
Ennek fényében végiggondolható, hogyan lehet a tömegeket befolyásolni.
@Armand-Jean du Plessis: A tömegember befolyásolhatóságát egyetlen dolgon, a magyarországi 2004-2008. közötti hitelbooomon pompásan lehet szemléltetni… persze a szemléltetés szoros (záró) része a lecsöngés. Csak egy zseniális húzás a végjátékból: A devizahitelbommban kaszáló bankok elvártnyeresége legyen 10 rész, ebből most úgy néz ki, mindössze talán 6 részt tudnak kaszálni. tehát NYERESÉGÜK van, szeretném hangsúlyozni, azonban ők veszteségról beszélnek az elvárt, de nemteljesülő 4 rész nyereség kapcsán.
Általában a néphülyítés -és butítás esetében a direkteszközöket mutogálják. de mi van akkor, ha a rodolfózó bácsi “hozzá se ér” semmihez és a trükk mégis beválik…
Agyat lehet mosni direkte>.. tehát felfedhetően és ostobán, nemhatékonyan
Jól és hatékonyan agyat “nembizonyíthatóan” és “eszköztelenül ” lehet mosni, ez kereskedelmiPR törvényszerűség is.
@szempontpuska: @maroz: @HaKohen: Ki a troll -én ezen szórakozom legjobban a szájjalliberális (Síkbolygóról eleresztet agyag-agyalapi kétváltós.. csak két lehetőséget megengedő…) blogokban. Ugye ők, a bloggerek és a blog barátiköre a fejlettek.. namost mire megy a sok fejlettember egymás között, kontraszt csak akkor keletkezhet, ha gyön má’ a sók óstobákkók, a butákkók, a tahó velüknemegyetértők.. vagyis a trollok. Ha opponálni merek,. ha nem azt bégetem én is, hogy ” szerző-szerző, te vagy a legszebb és milyenbölcs meglátás! milyenbölcs…” hanem opponálni mernék, máris troll vagyok.
Mi értelme van egy trolltalan bejegyzésnek, az index rendszernek nem is kell olyan, mert akkor van a szerző, van a blog barátiköre, gyorsan megdicsérik a szerzőt, már megint zseniális volt, megdicsérik egymást, megállapodnak abban, hogy Krachácsot már megint nyomják, ez 20-30 komment. Ez kattogásmarketing-szempontból nulla, nullum. Ugye a “provokáció”… egy valamirevaló blogbejegyzés provokációval nyit, valamilyen érzelmet akar kiváltani, vagyis indulatot, “na, a pofájába vágok má megin’ bátoran ezeknek, nesztek!”
Minden napnak megvan a napi aktualitása, amit a sajtó vezetőereje feldob, aki címlapos akar lenni, előszöris erre cuppan. Sokszor maga a blogbejegyzés nem egészen jól provokál, olyankor a kiajánlóoszlop összefoglaló mondatát maga a címlaptündér (ha a kiajánló már nem…) farigcsálja meg úgy, hogy “gyöjjenek má a trollok”
Akik “mindenütt ott vannak”
De alig hinném, hogy lenne pofás, jólsikerült Őrjöngjűngg Vecám!-bejegyzés, amiben a trollok egyharmadát kitennék a jóoldali megfelelően és felelősen gondolkodó szabadelvűeknek
aki szabadelvűeknek persze én troll vagyok csupán azért, mert opponálni merek valamiben
Engem ez az egész jópoldal-rosszoldal fűrészelés az óvodára emlékeztet. vannak a jógyerekek és a rosszgyerekek. A jógyerek jópofa, a rosszaságain az óvónéni alig képes legyűrni a mosolyát és műszigorúra alakítani az arcát. És vannak a rosszgyerekek, akik folyamatos apró óvodapedagógiai hibák következtében már csakazértis és dacból egyre rosszabbak. Egy 5 éves gyerek is képes provokálni jól és hatékonyan: beleprovokálja a rosszgyereket a hibába, aztán testhez leszorított karral szépen artikulálva fordul az óvónénihez, hogy jelentse dudogva.
Van egy harmadik, masszív és passzív tömeg az óvodában, a jó, a tesze tosza, a teddkihagyhúűjjön gyerek, őket útálják az óvónénik unalmasak. Langyosak. Seide-seodák.
A vezető okosblogok -és az Őrjöngjük Vecáőm! efféle, felsőbbrendű jólgondolkodó alig képesek felülhaladni egy 5 éves óvodás jógyerek “politikai húzásait” .. ugyanaz a civódás és fűrészelés “Hűjje vagy! -de nem, te vagy a hűjje!” “De nem én, te vagy az!” “Én vagyok a jóooldali, tehát aki nem az énoldalamon van, az rossz!”
A Harmadikoldal kérdéséhez pedig igen aktuális elolvasni Graham Greene Csendes amerikai-ját. Talán van még pár szabad nyári délután hozzá… és néhány 40 éves még képes papírról némán, értően olvasni, anélkül, hogy maga az olvasás művelete nyűgözné…
@HaKohen: Ha egy hordó hídláslébe egy deci tokajit (avagy rakáős trágyába) öntök, attól még az eper mézédes lesz tőle, a föld jóltermő és zsíros.
És ha tudnád, hogy milyen szarokból palackoznak Magyarországon “Tokaji Aszu-t” A borász az olyan, mint újságírónak Magyari Péter : akármijét megkoncepcionálja és elkendőzi másnak, mint ami. Pompás példa rá a vicces írása Gyurta kapcsán. Ugye a szarújságíró, Bájerzsót ennmagátólvalóanszar mit se kéne csudálkozni. nHa a Budapest utcáit elborító kutyaszarral állandóüanpéldálózom, akkor jobbos bunkó vagyok, ha minden publicisztikám valami bájerzsótozással zárul, akkor jóoldali faszagyerek vagyok. De amikor a jóújsáígró genya és ezt a rajongói átkoncepcionálják Örkényi Magasságokba, az milyen már….
@maroz:
Filatéliai Szemle
@alte trottel: Igen, én is hallottam olyan véleményeket, hogy a közös bélyegnyalás inkább közelebb hozza egymáshoz az embereket és nem megosztja… 😉
Hihi, elképzeltem lokalizáltan is:
http://www.whatisstephenharperreading.ca/
Illetve csak egy röpke pillanatig, mert amúgy lokalizáltan elképzelni sem tudom. 🙁
Tényleg, szerintetek hány könyvet olvashatott el Orbán az utóbbi tíz évben?
@Sanyialó: Más is valami hasonlóra jutott, szóval azért valami csak lehet a dologban, ha többen is kábé ugyanúgy gondoljuk:
magyarnarancs.hu/aszerk/tarlos-istvan-nem-erti-81450
🙂
@Armand-Jean du Plessis: Amikor egy laikus kezeli így a ” lekérdezélseket” az még semmi, de amikor a tudomány professzora (Dr Vásárhelyi Mária néni)
Milyen régóta már nem hatalmasköltségtgel kell elérni milliókat, csak kis, ámde jólkoncentrált kiadásokkal csomóponti embereket. Párezer csomóponti ember milliós tömegek tudatát befolyásolhatja.
A Gyülölettel Operálás Műveletei.. a társadalom bűnösrétegekre leszalámizása.
Világtörténelmi és politikatudományi tett volt pl az LMP gründolása. Volt benne néhány ócska klasszikuspolitikai fogás, mint pl amit Bodokyval műveltek a gyanú elterelésére és az indextől-független spontaneitás trükközésére. de aztán Bodokyt kompenzálták is, hiszen a TASZizmust powerelik.