A szólásszabadságról (megjegyzésposzt)

Eredeti szerző: jotunder

 

       A szólásszabadság doktrínáinak talán legismertebb forrása Milton Areopagitica című munkája. Ez egy vitairat volt az előzetes cenzúra ellen. Milton nemcsak jelentős költő, hanem az angol forradalom fontos figurája, Cromwell titkára is volt, mélyen vallásos ember, akinek érvelése is jellegzetesen vallásos érvelés volt. Lényegében azt állította, hogy Isten elképzeléseit a helyesről és a jóról csak elmélyülés útján fürkészhetjük ki és az elmélyülés egyes fázisaiban akár eretnek gondolatokat is olvashatunk. Az eretnek gondolatok önmagukban nem alkalmasak arra, hogy megrontsák az embert, akinek Isten szabad akaratot adott, és esetleg még olyan eltévelyedettek tanait, mint a katolikusoké (Milton szenvedélyesen gyűlölte a „pápistákat” és nem volt a katolikusok szabad véleménynyilvánításának pártján, de 1644 Angliájában ez elég természetes volt) is elolvashatjuk a Pokolra kerülés kockázata nélkül. Az ostoba gondolatok ellen nem a tiltásuk, hanem megismerésük és cáfolatuk a legjobb ellenszer. 

     A „dicsőséges forradalom”, Vilmos és Mária hatalomra jutása után, Angliában kodifikálták a szólás szabadságát a Bill of Rights-ban, de ez nem egészen ugyanazt jelentette, mint a szólásszabadság mai értelmezése. Lényeges eleme volt azonban az, hogy bizonyos helyzetekben védettnek minősítették a beszédet, tartalmi előírások nélkül.

     A brit Bill of Rights amerikai verziójában, az amerikai alkotmány első tíz kiegészítése közül éppen az elsőben, a First Amendmentben rendelkeztek arról, hogy nincs joga a Kongresszusnak olyan törvényt hoznia, amely szabályozza a szólás szabadságát. 

     Az első kiegészítés támogatói egyfelől elfogadták Milton érvelését arról, hogy a hibás és rossz gondolatok ellen a legjobb védekezés azok megcáfolása, másfelől erősen befolyásolták őket az államtól, az állami túlhatalomtól való félelmeik. Az államot emberek vezetik, az emberek gyarlóak, a gyarló emberek pedig adott esetben a saját érdekeik szerint avatkoznának be a polgárok legalapvetőbb magánügyeibe. Az állami gyarlóságtól való félelem pedig adott esetben (pl. a szólás szabadságának esetében) felülírják a polgárok gyarlóságának következményeitől való félelmeinket. Ez a szólásszabadság melletti másik fontos érv.

     Szó nincs arról, hogy a tizennyolcadik század végén pontosan ugyanúgy tekintettek a szólás szabadságára Amerikában, mint ma. Hosszú időn keresztül eleve nem vonatkoztatták az alkotmányt az egyes amerikai tagállamok és azok polgárainak viszonyára. A „clear and present danger” híres elve jellegzetesen huszadik századi, a Supreme Court kétszáz év alatt alakította ki az amerikai szólásszabadság mai gyakorlatát.

      Egyáltalán nem igaz az, hogy a Legfelső Bíróság az egyetlen lehetséges igazságot mondta ki döntéseiben a szólásszabadsággal kapcsolatban, Milton idejében még hihettünk az egyetlen lehetséges isteni igazságban, ma már nem. Az egyetlen lehetséges emberi igazságban való hittel kapcsolatban is keletkeztek bizonyos kételyeink. Márpedig elkerülhetetlen, hogy a szólás szabadságáról alkotott elképzeléseinkben ne tükröződjenek valamelyest a világról általában alkotott elképzeléseink. Civilizációnk alapja, hogy a szólás szabadsága valamiféle majdnem abszolút szabadság, de arról a „majdnem”-ről nehéz nem tudomást venni. 

       Nincs isteni guideline és nincs racionálisan levezethető bizonyosság a szólásszabadsággal kapcsolatban. Hagyományaink és tapasztalataink vannak. Egyes európai államokban szankcionálják a Holokauszt-tagadást, más államokban nem. Egyes európai államokban a mai napig tiltják (leginkább formálisan) a blaszfémiát, más államokban nem. A szólásszabadságnak van egy általánosan elfogadott európai kerete, de nincs és nem is lehetséges egységes és mindenütt alkalmazható dogmatikája. 

       A szólás szabadsága igen gyakran ellenszenves emberek ellenszenves cselekedeteinek szabadságát jelenti. A szólás szabadsága olyan beszédaktusokra is vonatkozik, amelyek helytelenségéről és károsságáról gyakorlatilag teljesen meg vagyunk győzködve. A szólás szabadságát a legtöbb európai államban alkotmányos klauzula védi, és a többség által el nem számoltatható bírák alakítják, ilyen módon a klasszikus értelemben vett többségi demokrácia korlátozását is jelenti (a pillanatnyi többség valószínűleg könnyen rávehető lenne arra, hogy egyes felháborító beszédekről korlátozó törvényeket hozzanak). 

        Milton és az amerikai alkotmányozó férfiúk nélkül nincs szólásszabadság, ők viszont már nincsenek közöttünk. A szólásszabadság valódi „dogmatikáját” csak hagyományaink, tapasztalataink és intellektusunk alakíthatja ki. Ha nincsenek hagyományaink és tapasztalataink, vagy nem veszünk róluk tudomást, ha nem értjük meg a nagy vitákat, és főleg ha egy ország elitje tehetségtelen és korrumpálható, akkor pontosan az fog történni, ami éppen most történik a mi országunkban. 

        

        

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519207-6987a06a5f216' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519207&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519207-6987a06a5f216&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519207-6987a06a5f216' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>