A tizenötmilló forintról
Eredeti szerző: jotunder
Nagy-Britannia miniszterelnöke David Cameron az Eton College nevű középiskolába járt. Az éves tandíj az Etonban jó közelítéssel 15 millió forint. Nagyjából ugyanennyibe kerül a Westminster School, ahová a miniszterelnök-helyettes Nick Clegg járt illetve a St Paul’ School, a pénzügyminiszter George Osborne iskolája. A brit elit az ún. public school-okba járatja a gyermekeit, a leggazdagabbak a méregdrága Clarendon School-okba (a fenti iskolák, mind azok, a híres Rugby School is ebbe a csoportba tartozik). A „public school”-ok, a brit magániskolák termelik újra a felső osztályokat Nagy Britanniában.
A brit állam 168 szelektív, de ingyenes elitgimnáziumot is finanszíroz, amelyek színvonala lényegesen meghaladja a „comprehensive” állami középiskolák képzési szintjét.
A brit érettségi az „A exam” lényegesen kisebb tudást igényel, mint a magyar alapszintű érettségi. Az ún. „further math” érettségi, amelyet számos középiskolában egyszerűen nem is lehet letenni, is csak azt jelenti, hogy bizonyos extra stúdiumokat kérnek számon Ez is csak kizárólag algoritmikus és numerikus készségeket tesztel, a hagyományos értelemben vett matematikai gondolkodás fejlesztése nem része a tananyagnak. Az elitegyetemek gyakran az ún. STEP matematika vizsgát követelik meg a diákoktól, ezek szinte teljesen elérhetetlenek egy átlagosan jó brit középiskolás számára. Csak egy egészen szűk réteget készítenek fel a STEP-re, leginkább a magániskolákban, idén kevesebb, mint négyezer diák tette le ezt a vizsgát Nagy-Britanniában.
Nagy Britanniában az osztálykülönbségek igen nagyok, a legnagyobbak Nyugat-Európában. Az egyetemi tandíj évi 9000 font (ez diákhitelt jelent), ami az elit számára semmiféle megterhelést sem jelent, de az átlagbrit egyáltalán nem boldog miatta. Londonban sokkal csúnyábban nézett ki a brit konzervatívok választási központja a nézeteltérések éjszakája, khmm, után, mint a Lendvai utca.
Ez egy egyenlőtlen társadalom, mely társadalom egyre inkább tisztában van azzal, hogy az egyenlőtlenségnek ez a szintje már nem egészséges, és az állam tesz is bizonyos lépéseket az egyenlőtlenségek mérséklésére.
Nagy-Britanniában a „class system” az egyenlőtlenségek alapja, a hagyományos arisztokrácia maradéka jelenleg is bír bizonyos kiváltságokkal, bár leginkább informális módon. Nem állíthatom, hogy a brit társadalomban valamiféle vad gyűlölet és irigység övezné az upper class-t, vannak bizonyos feszültségek, de kezelhetőnek tűnnek.
Magyarországon orosz típusú egyenlőtlenségek alakultak ki, villámgyorsan girószászosodott, habonyolódott, tiborczizálódott a felső osztály. Nagyon sokan még emlékeznek a mészároslőrinczekre, amikor még nem aranyozott rozs hullott a szájukból, csak az az egyszerű, mezei fajta. A magyar mediánjövedelem dupláját keresők sem érzik jól magukat, a többség teljesen igazságtalannak érzi a helyzetet, komoly értelmiségieknek vannak napi gondjaik, nem is álmodhatnak arról, hogy jobb egyetemekre küldhetik a gyerekeiket. A valamivel a medián jövedelem felett keresők, a nyugati értelemben vett középosztály egzisztenciális rettegésben él.
Angliában az elit és a középosztály gyerekei között nem érezhető feszültség, senkit sem érdekelne, ha Cameron lánya drága magániskolába járna. A család (leginkább Samantha Cameron) úgy döntött, hogy Nancy-t állami iskolába íratják (kőgazdag emberekről van szó, a miniszterelnök felesége arisztokrata). Nagy-Britannia tart egy bizonyos kedélyes távolságot a tökéletességtől, de az a pofátlanság, ami a mi neo- arisztokráciánkra jellemző, idegen tőlük.
Nagyon sok országban jelent társadalmi problémát a társadalmi egyenlőtlenség. Az egyenlőtlenségek nem szüntethetőek meg, és én nem is gondolom azt, hogy helyes lenne az egyenlőtlenségek teljes megszüntetésére törekedni. A pofátlanság megszüntetése azonban vállalható cél lehetne.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519224-69e355706d347' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519224&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519224-69e355706d347&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519224-69e355706d347' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@balmoral:
Az országnak nincs semmi járulékos haszna abból, hogy a közpénzt a magáncéljaikra ellopják. Azért, hogy ezt megtehessék azért kellett, hogy Orbánt idézzem, illiberális demokráciát csinálni Magyarországból. Azért kellett minden intézményt megszállniuk, a törvényhozó és végrehajtó hatalmat ismét egybe gyúrniuk, ismét Orbánt idézve, a fékek és ellensúlyok rendszerét a kukába dobniuk, hogy büntetlenül, „törvényesen”, „jogszerűen” lophassák el a közpénzeket.
Szóval ebből, az ahogyan ők gazdagodnak (lopás) az országnak csak kára származik, nagyon nagy kára.
Ne beszélj hülyeségeket.
@Kettes: plank? az mi?
politikusok gyerekeire akkor is az apjuk árnyéka vetődik, amikor teljesen függetlenedni próbálnak, vagy bármit csinálnak. a politikusok politikai szerepe egy önként vállalt szerep, és ennek vannak elég komoly terhei. szerintem amíg a gyerekeik nem vállalnak politikai szerepet (ezzel feltéve a céltáblát magukra), legyünk olyan elegánsak, hogy békén hagyjuk őket. ilyen alapon egy kiló kenyérért is pellengérre állíthatnánk őket – nehogymár nem tudta, honnan vette az apja.
@balmoral: Akkor bocs, nem jött át nekem.
@sárospataki lány: Orbán Ráhel ezzel a pórnépet kioktatós posztjával már politikai szerepet vállalt. Amiben képes azt írni, hogy ő saját erejéből jutott oda, ahol van, és önerőből finanszírozza a tanulmányait. Ez bizony politikai szerepvállalás, pont ugyanaz az ócska duma, mint a családi összefogásból vettünk házat a fiúnknak, vagy nem is tudom, hogyan nő naponta a pasa parki lakásom, de biztos nem lopásból.
Már a „tanyasi” lagziból bulvár eseményt csinálni és ott azon a traktoron pózolni a férjével, amely traktorral vágták ki más erdejét, is kurva izléstelen volt, és már a politikai szereplés határát súrolta.
Orbán Ráhel nem érzi hol a határ, hasonlít az apjához.
@jotunder: persze, ez is van és valljuk be irigylésre méltó, hogy a legjobbak közül válogathatnak. Bár ezt biztosan tudod, a svájci tandíjak egyébként nem is magasak, inkább a kolesz/kaja megfizethetetlen. Itt összeszedtem kicsit több, mint egy éve a svájci tandíjakat, (a nevet alatta áthamisították közben, én sokkal szebb vagyok :D), de döbbenet, hogy mennyire értelmezhető költségek ezek. Nem is kell übergazdagnak lenni egy svájci egyetemhez.
Igen, az ehl a szakmában a legjobb. Több volt évfolyamtársam végzett ott és pár éve együtt dolgoztam egy orosz sráccal is, aki oda járt, csak nyári gyakorlaton volt. Az évfolyama tele volt diktátorgyerekekkel, mesélte, bár a legtöbbjük gyümölcsszobrász kurzuson volt.
@tucano: hoppá a link lemardt: http://www.svajcicegalapitas.info/svajci-munka-2/tovabbtanulas-svajcban-es-tandijak.svajcicegalapitas/20130407
@sárospataki lány: jaja, belőlem is csak az irigység beszél, amikor azt mondom el, hogy 25 évesen valahogy semelyik minisztériumban nem tudtam nagyon hasznos tanácsokat adni. (igaz, úgy harmincöt évesen már elég jó pénzért adtam a tanácsaimat, és még az sem kellett, hogy bárkim kormányzati ember legyen.)
@HaKohen: Nem mondtam, hogy nem vagyunk irigyek. Sőt, nekünk, magyaroknak ez az egyik legfőbb jellemvonásunk. Ebben az esetben viszont szó sincs irigységről, mert ez nulla teljesítménnyel szerzett érdemtelen vagyon. Hosszú Katinka teljesítménye viszont minden, csak nem nulla.
@sárospataki lány: És még egy.
Pont annak a lánya kéri ki magának, hogy firtatják honnan van pénze ilyen drága svájci iskolára, akinek az apja Magyarország összes szülője helyett jobban tudja, hogy mit tanuljanak a gyerekeink? Aki elmagyarázta, hogy nem helyesen gondolják a szülők, hogy az a jobb a gyereküknek, ha diplomát szereznek, hanem mennyivel jobb, ha szakmát tanulnak.
És minden hatalma megvan hozzá, hogy elvegye a gyerekektől a diploma megszerzésének az esélyét. 2010 óta folyamatosan csökkenti a felső oktatásra szánt pénzt, már a gimnáziumok számát is csökkenteni akarja, mert csak. Mert szerinte minek a gimnázium, minek a diploma, járjanak csak inas iskolába a gyerekek.
Ez és a tisztázatlan eredetű vagyon + a kioktatós arogancia, ez vágta ki a biztosítékot sokaknál. Jogosan.
@sárospataki lány: ezt honnan vetted? 😀 😀 😀 😀
Mint pl. Brady Dougan a CS CEOja? Hallod, 5 évig marketingeltem svájci private bankoknak és nem tiszt, de közkatona se voltam a Magyar Néphadseregben, nemhogy a svájciban 😀 😀 Volt egy kedvenc bankom, egy egyszemélyes bank, annak a tulaja/pénztárosa volt hivatásos katona, a kassza mellett mindig oda volt letámasztva a SIG PE90, pedig nem Svájcban volt katona, hanem zsoldos Katangában 😀
Csak egy dolog számít Svájcban, hogy érted-e a melót. Ja és bankban az ágazati fizetéstábla miatt pont annyit fizetnek a külföldieknek, mint a svájciaknak.
@aritus: Semmi gond! Majd legközelebb.
@sárospataki lány:
egy barom troll vagy aki mocskos módon terel, ennyit a fajtádról
@WiteNoir: naaa…. nem akart senkit sem megbántani.
@HaKohen: „A vadászat, a láthatóan drága, márkás holmik, utazások, lakodalmak, terepjárók – klasszikus újgazdag-rekvizitumok, az accessoire részei. Mire föl mondhatnánk az újgazdagnak, hogy legyen régi? A nem nagyon eredeti tőkefelhalmozás korában vagyunk, többé-kevésbé szükségszerűnek tetszik ez az új, talmi kivagyiság. Nincs, mi korlátozza, nincs, mi példa legyen.” Esterházy Péter: A vereség. In: hvg 51-52. sz. 2014. dec. 20. p. 8-11.
@jotunder:
nekem , a trollnak az tökmindegy
a szöveg hatása meg ugyanaz, akár akart bántani valakit,akár nem
@WiteNoir: A sárospataki lány igazi Szinuhe, büszke Fidesz szavazó. Az ellenoldali, általa balosnak tartott értelmiségi közeg blogjaiban kihívó módon fogalmazza meg hozzászólásait, a Mandineren készséges és összekacsintó kommenteket olvashatunk tőle. Félprofi jazz zenész (gitár, zeneszerzés, hangszerelés), programozó, Svájcban él, tele van fogadalmakkal, férfi, magas, 40 éves, tervezi a hazaköltözést, végtére is magyarnak vallja magát. Próbált orientálódni „a mainstream baloldali értelmiség felé, esetleg a waldorfos-otthonszülős-magnetbankos-öko-nonkormista ún. alternatív életformába”, végül mégsem tudott azonosulni. Sarkosan fogalmaz: a komolyzene halott, a közgazdaságtan áltudomány. Derdák Andrással 1995-ben együtt ivott a Banán Klubban.
Ezt mind ő árulta el. Magáról.
@Ahava: „…kihívó módon fogalmazza meg hozzászólásait…”
Hmm. Kire illik ez a leírás? Az összes hozzászóló 99.99%-ára?
Mi az a Szinuhe? Mármint a Waltari-regényen kívül?
(Viszont az a Derdák-ügy tényleg megbocsájthatatlan)
@balmoral: Tudod Ráhelnél sokkal tehetségesebb, okosabb huszonötévesek dolgoznak a főiskola, egyetem mellett -ne adj Isten még prostituálják is magukat, hogy egy rühes diplomához jussanak, amire a Vezér, vagy valamelyik seggnyalója mondta, hogy a Hazának szakmunkásoka van szüksége és nem ennyi diplomásra!
No ez bassza sokunk csőrét! Mi a f@sznak Ráhelnek még egy diploma többször 15 milláért -valahol olvastam, hogy ez a féléves tandíj? Miért nem keres valamilyen produktív munkát! Vagy ha többet akar tudni, ám lássuk miből telik erre a tandíjra, plusz a kinti megélhetésre! Az sem lehet kevés!
A francba is!! NE, ismétlem, NE nevezd már, kedves jotunder ezeket az uborkafára felkapaszkodni próbáló parvenü tahókat arisztokratának!!! Hát ugatni sem tudják, hogy mi lenne az! Még az egyszer, annyira és annyiszor bemutatott és az országot folyvást visszahúzó, uram-bátyám stílusú dzsentroid viselkedést is csak szőrmentén képesek „hozni”!
A kapa kilóg a szájukból.
@Énmégújvagyok:
figyelj, egy troll simán lehet szélsőséges hímsovi.
vannak kurva okos nők, akik egészen komoly tudományok élvonalában vannak.
vannak kurva nehéz munkát végző nők, akik többet dolgoznak mint egy férfi és igencsak elhasználódnak már fiatalon.
de nézd már meg, hogy a nagy emancipáció korában mit jelent a karrier sokaknál? találnak egy gazdag férjet aki eltartja őket vagy aki mellett látszatmunkát végeznek, vagy valami félig kamu irodista meg efféle melót végeznek, és itt nem megyek tovább, mert.
meg sokszor igen intelligens nők nem a tandíj miatt prostituálják magukat, hanem mert sok hülye elképesztő összegeket fizet nekik.
namost ennek fényében mit is tett az orbán ráhel, ami nem jellemző az úgymond „sikeres” nők nem csekély hányadára?
mert nem, a többség nem kurva nagy cég vezetője, nem világhírű fizikus, meg nem is kiváló orvos meg hasonlók.
egyszerűen úgy viselkedik, mint sok nő, vagy mint sok nő tenné az ő helyében ha megengedhetné magának.
(nőellenes és hasonló vádak nem érdekelnek, jó feminista tanítómestereim voltak:) )
@jotunder: Egy olyan helyet mondj! És még egyet, ahol Mo-n a meritokrácia -” A meritokrácia egy olyan társadalmi forma, amelyben az egyén társadalmi pozíciója nem a társadalmi származásától, hanem tehetségétől, tudásától, szorgalmától és teljesítményétől, egyszóval „érdemeitől” függ. A szó eredete: „meritum” (lat.) tett, teljesítmény, „kratosz” (gör.), uralom vagy erő.”- érvényes!
No halljuk, lássuk!
@sárospataki lány: Egy kiló kenyér ára lopott holmiért eddig csak Gyurcsány gyerekét állították pellengérre. Olvasd már el a poszt címét, hogy mekkora összegről beszélünk. És az csak a jéghegy csúcsa, amit már el sincs kedvük titkolni.
A plank azt jelenti, hogy nincs mellette ász vagy adu.
@balmoral: „Én a Ráhel-lány svájci továbbképzésében bölcs előrelátást sejtek.”
Nzanga Mobutu, apja második házasságából származó legidősebb fiúként Belgiumban, Franciaországban és Kanadában tanult, mielőtt hazatért a 90-es évek közepén. Hazatérése után apja tanácsadójaként dolgozott. Amikor a Kabila-erők 1997-ben elfoglalták Kinshasát, elmenekült az országból, de később visszaért, és Antoine Giznenga demokratikus kormányában 2007. február 5-től mezőgazdasági miniszteri posztot töltött be.
Saif al-Islam Kadhafi 1994-ben diplomázott a tripoli Al Fateh Egyetemen, majd 2000-ben szerzett MBA-t a bécsi IMADEC egyetemen, végül 2008-ban Phd-zett a London School of Economics-on.
@WiteNoir:
Ilyen gerjedt kommentet a Vincenten még nem olvastam, de nem is hiányzott.:(
@Énmégújvagyok:
Nem az a gond, hogy tanul. Az sem, hogy mennyibe kerül. Az a hiba, hogy rosszul (és egyáltalán) magyarázza a pénz eredetét.
@muci:
valakinek ki kell mondania, amit folyamatosan titkolni igyekeznek.
amúgy meg majd akkor lesznek normális kommentek, amikor a blog.hu-n is elérhető a letiltás-funkció és nem kell azokat olvasni akiket nem akarunk.
meg amikor az egyik legfontosabb blogban nem kell agybeteg protonácik kisregényeit olvasni mert a blogger nem hajlandó kitiltani trágárkodás hiánya miatt és hasonlók.
addig marad az ami van. max. kitiltanak
@jotunder: „…Nagy Britannia…”
Ez az:” – Anyja neve ?
– Nagy Britannia…” című adatlap rubrikához tartozó válasz…
És a szövegben számos helyen előfordul…
Amikor ÉN iskolába jártam, ezt még úgy írták: Nagy-Britannia…
Sz@r dolog, ha öregszik az ember, és a kultúra csak úgy elszáguld mellette ….
m.hir24.hu/hirek/belfold/Raszallt-az-LMP-Orban-vejere
@Dezső Németh:
Egyesült Krályságban megegyezünk?:)
@WiteNoir:
Már miért kéne kitiltani?
Azért, mert a 2014.12.21. 19:43:49-es kommented szerintem indulatosan hamis következtetés, nem jár fenyítés. Vélemények ütközhetnek, nem vagyok én illiberális.
@muci: Egye fene !… Hozzájárulok !…
„Nagyon sok országban jelent társadalmi problémát a társadalmi egyenlőtlenség. Az egyenlőtlenségek nem szüntethetőek meg, és én nem is gondolom azt, hogy helyes lenne az egyenlőtlenségek teljes megszüntetésére törekedni”
Igen, de az egyenlőtlenségek nem mindegy, hogy unfair (lopás, hatalommal való visszaélés, stb.) eredményeként jönnek létre, vagy egy viszonylag fair verseny eredményeként, ahol mindenki képességei, befektetett munkája stb. alapján.. Nem mindegy hogy a társadalom többségének a kárára megy egy zéró összegű játszma (bár egyre inkább a veszít-veszít a jellemző), vagy, ha tehetséges vagy és szorgalmas, te is nyerhetsz. A jelenlegi rezsim a többség számára egy olyan helyzetet teremtett, mint az autó fűtés. Amíg van üzemanyagod és járatni tudod, a motort, addig akár izzadhatsz is. Ám ahogy elfogy, öt percen belül megfagytál.
Szerintem itt messze többről van szó, mint a pofátlanságról. Ne biztassuk őket arra, hogy ha az arcukból visszavesznek, akkor már rendben is van minden. Mert nincs rendben…
@WiteNoir: ” egy troll simán lehet szélsőséges hímsovi”
q.e.d.
egyébként az, hogy egy fideszes mondta ki (is kimondta) az „urizálás” szót, az nagyban emlékeztet engem a 2006-os „elkúrtuk” szó karrierjére.
(annak a kezdetére)
kicsit bénább, kicsit skandálhatatlanabb, de most épp mind1, ez van, lesz gucci alsógatyák robbantotta korrupciós/bizalmi válság, ha már ellenzék(i ellenállás) nincs.
@OoOoOo: szerintem tök jó szó az urizálás.
Sőt, eemútt25évezők nyelvhasználatában szép szintézisként verhetne gyökeret az „elkurizálás”
@Érvsebész: valamit találni kell, ha már az ellenzék annyira töketlen, hogy az egészet simán bele lehet hajtogatni egy amőbakotonba.
@Énmégújvagyok: a magyar matematika ilyen. és azért gondolom rengeteg más dolog is.
@Dezső Németh: javítottam! biztos marad benne hiba így is. valahogy nem tud felizgatni a nyelvtan elvi része.
jotunder, jo iras.
Olyanok ezek a rezsim számára, mint az elszívott cigarettaszálak.
Szög a koporsóba!
@balmoral:
” Köztársak, nem vagyunk mi inkább irigyek, mint igazságszeretők? „
Jogtalanul megszerzett pénzre lennék irígy ?
Mint ahogy a bortonre is , …amit kapnak majd érte ?
@jotunder:
valójában számos területen lehetetlen megmondani, hogy valaki valamit igazán megérdemelt-e vagy sem. ha valami működik vagy létrejön, használható de vitatható minőségben X-nek köszönhetően, akkor vajon ha Y valószínűleg, de nem biztos, jobbat tudott volna létrehozni, de személyes szimpátia miatt nem került az adott pozícióba, akkor most X megérdemelten van ott vagy sem?
mondjuk egy szolgáltatást elvégző de elég rossz modorú személy megérdemelten van ott vagy sem, ha esetleg lett volna jobb modorú, ámde mondjuk az adott szervezetlen közeget elfogadni nem tudó jelölt?
és így tovább.
vagy éppen ha én szemétfilmeket kezdek gyártani, rohadt gazdag leszek (ez irreális példa persze), akkor most megérdemelten lettem gazdag?
szerintem igazán érdemről-érdemtelenségről sok esetben nem is lehet beszélni, mindkettő egyformán védhető lenne
@Rhonin:
Valahogy nem látom,…hogy a PREZI tulajdonosara irígyek lennének a népek,..és semmi gyulolkodot nem olvastam vele kapcsolatban…
Miért is ?
Talán mert nem lopta ????
@Dezső Németh:
„.Nagy Britannia…”
Ez az:” – Anyja neve ?
– Nagy Britannia…” című adatlap rubrikához tartozó válasz…
És a szövegben számos helyen előfordul…
Amikor ÉN iskolába jártam, ezt még úgy írták: Nagy-Britannia…
Sz@r dolog, ha öregszik az ember, és a kultúra csak úgy elszáguld mellette …. „
Pedig milyen fontos….
Nem lettek itten a nevek felcserélve ?
Ráhelt látták Gucci tasóval,…és az a szopószájú bocinyalta-hajú tanul Svájcban ?? Karatekot…
Orbán Ráhelnek igaza van, a lausanne-i tandíj sztorija nem róla szól, hanem Apáról.
Arról, hogy egy nagyhatalmú politikus (most konkrétan OV), hogyan tereli a közpénzt a saját zsebébe és hogyan használja fel ehhez saját rokonait.
A történet lassan bontakozik, november elején indult egy 13 órás vonatútból, és azóta szépen csigázik Orbán felé.
OV most már csak rosszat léphetett, vagy benne marad, hogy ő fizette a nagylány tandíját (és akkor nem tud elszámolni) vagy áttolja a nagylányra, védje meg magát ő. Az utóbbi lett.
Erre tett is OR egy erőtlen kísérletet, a megbántott Borsószem Hercegnő képében, de nem jött be, és ez így max. csak időhúzásra jó.
A következő fejezet a szintén nagyon tehetséges vejről szól, az utána következő meg már direktben Orbánról fog.
Tök érdektelen ebben a szétszakadt magyar társadalom és a tizenötmilliós tandíj, itt az irigységnek csak annyi a szerepe, hogy fenntartsa a köz érdeklődését 3 percnél tovább.
A karakterek a színpadon, a függöny felment, a puska a falon, az idő múlik.
@sárospataki lány:
Hát eléggé ki lehetsz, ha még mindig mosdatod őket ezerrel, valóban …
Lassan már a legutolsó NERpatkány is elkezd gondolkodni a lehetséges menekülési útvonalon elfele a hajóról, az élelmesebbje meg már most próbálkozik, legalább szóban, de hát utolsónak is kell lenni valakinek a fanok közül.
Sok sikert hozzá, biztos leesik az uccsó pillanatban is pár szem morzsa a Föncsi asztaláról.
@jotunder:
Egy ismerősöm szerint Burgert Róbert, az egyik legnagyobb „zöldbáró” mondása: ” A szabályok azért vannak, hogy megszegjük azokat…” Meg : ” A törvények csak az ijedősöknek valók !… „
Megfontolásra érdemes gondolatok, de nem biztos, hogy követendőek…
Azért, mert az ország irányítását olyanok végzik, akik ilyen elveket vallanak ( „… Majd a jogászok mevédenek, oszt’ jónapot !… ), nem árt, ha a többség bizonyos, közösen elfogadott elvek mentén működik. Hátha az a bizonyos kisebbség alkalmasint felelősségre lesz vonva…..
@sárospataki lány:
Ójaj, könnyezek a meghatottságtól, hogy ilyen együttérző vagy. Orbán gyerekivel.
Másoké nem számít(ott) eddig ilyen megértésre, senkié sem, bármit is műveltek velük dicső pártod prominensei …
@Kettes: 444.hu/assets/orbanulti.jpg
@jotunder: ez még csak nem is nyelvtan, csupán hejesirás
@Ahava: vigyázz, mert egy ilyen rezümé egy nárcisztikusnak ez olyan, mintha klaudia siffer bő nyállal szopná le. márha ez volt a célod.
@Evezős: „a félreértések elkerülése végett nem bűnös sem gyurcsány x, sem bauer tamás, amíg ők nem lopnak boltból, vagy nem tesznek olyat, amiért elítélhetőek. „
idézet tőlem.