Ámokfutó Robin Hood

Eredeti szerző: ulloiut

Az Orbán-kormány szempontjait figyelembe véve a válságadó-csokor biztos nem a legrosszabb döntés volt. Nyilván az Orbán-kormány szempontjai nem ekvivalensek Béla bácsi és Mari néni szempontjaival, de egyrészt nem nekik adtak a választók KÉTHARMADOT!, másrészt pedig Béla bácsi és Mari néni, mint az istenadta nép allegóriái, borzasztóan összetett érdekrendszerrel rendelkeznek.

Az ugye vita felett áll, hogy bármit csinál a kormány, az nyafogás tárgya lett volna. Nem azért – pontosabban nem kizárólag azért – mert mi magyarok, és azon belül különösen mi ballibsik (ill. bal+libsik) mindenen nyafogunk, amit a Zorbán-kormány művel, hanem azért, mert a megszorítósdi mindenképpen fáj. Márpedig függetlenül attól, hogy az ezévi csontváz a szekrényben egér- vagy elefántcsontváz volt, legkésőbb jövőre a gonosz Unió miatt szükség van megszorításra, és az is egyértelmű volt, hogy az valaki(k)nek fájni fog, nem is „kicsit, hanem nagyon.”

(Egyébként a megszorítás szükségessége, na meg a gonosz csontvázak miatt tényleg megszakad a szívem a kormány sanyarú sorsán. Ha én irányítanám a nemzetközi cionista összeesküvést, akkor például azt javasoltam volna, hogy a Tel-Aviv-New York számláról utaljuk át az Orbán-kormánynak azt az összeget, ami maradna, ha levonjuk az elmúlt nyolc év összes állami kiadásemelésből minden, a Fidesz által nem megszavazott kiadásemelési intézkedés értékét. Mind a 13 forintot. És a 13 forint nagyvonalú lenne ahhoz képest, amit kapnának, ha most meg kellene szorítani mindazt is, amit ők még pluszban javasoltak, 14. havi nyugdíjtól kezdve a radikális járulékcsökkentésen keresztül a mittudoménmicsodáig. Ha a fülkeforradalom előtti öt napban én lettem volna Oszkó helyett a pénzügyminiszter, valamint az mszpszdszmdf frakció perszonálunióban – most mindenki, de főleg a Fidesz, fellégezhet, hogy nem én voltam – lehet, hogy még gyorsan elfogadtam volna az elmúlt évek összes fideszes sületlenségét, hadd nekik kelljen visszavonni azokat is.)

A részletek ismerete nélkül is megállapítható, hogy sokféle vád jogos a megszorító intézkedésekkel kapcsolatban. Például aligha segítik a befektetői hangulatot, amire pedig igencsak szükség lenne, és ez ártalmas lehet mind a GDP növekedésnek, mind pedig az áhított jobb foglalkoztatottsági mutatók tekintetében. Emellett az adó egy része közvetetten nyilván a lakosságra fog hárulni, ami politikailag cinikus húzás – nem jobban, mint amennyire átlagosan várnánk ezt a politikától – hiszen a kormány begyűjti, ami kell, és a frusztráció nagyobb részét másra próbálja terelni.

A ballib bokrosista (valamint a Fidesz-oldal töpörtyű méretű gazdasági értelemben is jobboldali) ágazata most a legfrusztráltabb, mert hol nyíltan, hol titokban abban reménykedtek, hogy a választás után Orbánból előbújik a Milton Friedmannal vegyített Maggie Thatcher és olyan reformokat csinál ihaj-csuhaj, hogy Molnár Lajos utólag elszégyelli magát, hogy milyen kis bátortalan volt, és aztán a pinocheti Chile helyett Magyarország lesz a bezzegország a nemzetközi közgazdászok körében. Az új jobboldali adópolitika ebbe az irányba is mutatott.

De az Orbán-kormány nem hajlandó radikálisan szembemenni az elmúlt évek retorikájával, ami nemcsak a csökkenő adók – az állam szerepének megőrzése/növelése – hiány/államadósság csökkentése összeegyeztethetetlen hármasából állt, hanem főként a hitelesség ígéretére is épült, arra a tézisre, hogy Őszöd nem csak a hazugság beismerése, hanem annak folytatása is volt.

Meg kell hagyni, hogy a hitelesség megőrzésének tekintetében a jelenlegi válságadó-csomag a gordiuszi csomó átvágása volt: az átlagválasztó szempontjából teljesen következetes volt az elmúlt évek retorikájának fényében, és még az átlagon felül művelt választó sem nagyon emlékezne az MSZP sajtósai (és a szemfüles blogoszféra) nélkül a Fidesz Robin Hood-adó ellenes érveire.

Itt visszakanyarodhatunk oda, hogy ez gazdaságilag vissza fog ütni, valamint arra is, hogy előbb-utóbb nem lehet több profitot kisajtolni a gonosz multikból és kénytelen lesz a kormány azt is elismerni, hogy az ellátórendszerek túlvállalják magukat az állam pénzforrásaihoz képest (erre utaló jel is van már).

De mint a Gyurcsány- és Bajnai-csomagokból is kiderült, hosszútávú előnyeik mellett a kiadáscsökkentő megszorításoknak is van GDP-csökkentő hatásuk, sőt ezek közvetlenebbül jelentkeznek, és emellett népszerűség-vesztésséggel is járnak (vö. Fidesz-MSZP frakciók méretének relatív alakulása). A bokrosista sugallatokkal ellentétben a hiány csökkentésére nincs jó megoldás, csak az előnyök és hátrányok különböző kombinációja, amelyek közül politikai döntéssel választani kell. A rövidtávú politikai előnyök ebben az esetben egyértelműek, a gazdasági hátrányok mértéke pedig el fog válni.

<

p style=”text-align: justify”>Addig is reménykedhet a kormány abban, hogy az adócsökkentés serkentő hatása és a nemzetközi konjunktúra együttesen ellensúlyozza a válságadó lehúzó erejét. Nem mondom, hogy ezt léptem volna, ha az áprilisi Oszkó helyett az októberi Matolcsy vagyok (ennek legalább nemcsak a választó és a Fidesz, hanem én is örülhetek), de annyit elismerhetünk, hogy a kevéssé kedvelt nagyvállalatok megadóztatása a polgárok közvetlen sanyargatása helyett politikailag kézenfekvő és a számos kényszerítő körülményt figyelembe véve nem ügyetlen lépés. Az Orbán-kormány szempontjából.  

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16517105-6aa028bb97512' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16517105&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16517105-6aa028bb97512&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16517105-6aa028bb97512' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>