Az ellenség dicsérete
Eredeti szerző: Kettes
„A szabad demokraták az MSZP szövetségeseként nem tudták megőrizni önazonosságukat, és kikerültek az Országgyűlésből, míg a Fidesz 1994-ben pártszakadással járó függetlenség mellett döntött, azonban négy év múlva kifizetődött döntésük, amikor kormányra kerültek. Az LMP azért is rosszul tette volna, ha csatlakozik az Együtt 2014-hez, mert azt jórészt az a politikai elit támogatja, amellyel szemben az LMP saját magát is meghatározta a 2010-es parlamenti választásokon.” (Lánczi András Balambér)
„A hosszas vita után 87:77 arányban meghozott döntéssel az LMP a nehezebb és bátrabb utat választotta.” (mandiner)
„Szombat éjszaka valami új kezdődött Magyarországon. Szombat éjszaka olyasmi történt Csillebércen, mint ami megtörtént csaknem hetven esztendeje Szárszón, negyedszázada Lakitelken, s megtörtént egy tavaszi éjszakán a Bibó István Szakkollégium alagsori termében. Született egy bátor csoport, amelyik hajlandó végre feladni az olcsó és hazug kompromisszumokat és meri-e vállalni a maga igazát.” (Boldogok a sajtkészítők)
„A politika a kompromisszumok művészete, különösen azon néhány kompromisszumé, amelyeket erkölcsi okból nem szabad megkötni. Hosszú-hosszú évek óta ez az első erkölcsi alapú NEM a magyar politikai életben.” (Paranoid Android)
„Az LMP a döntés értelmében megmaradt azon az úton, amin a megalakulása óta elindult. Az identitásépítés és az imázspolitika fontosabb, mint a hatalomra kerülés szempontja.” (G. Fodor Gábor)
„Sokkal jobban járunk, ha Orbán Viktor és társai arra kényszerülnek, hogy négy vagy annál több céltáblára kell lőniük egyszerre” (Schiffer András)
„Szeresd ellenségeidet, hisz ők mondják meg, hol hibáztál.” (Benjamin Franklin)

Like this:

Like Loading...

Sokatmondó lista. Különösen ha az idézőjelek közti részeket elhagyjuk.
Meg persze Benjamin Franklint 🙂
nem akarok kárörv… who am i kidding? dehogynem akarok:
arra azért erősen kíváncsi leszek, hogy ha időközben kiderül, hogy mégis lesz valamilyen együttműködés, csak nem így, nem most, nem ebben a formában, akkor ugyanezen meghatározó orgánumok, hogyan fogják tálalni az ideológiát.
ma még azért annyira nagyon nem vagyunk okosak, hogy bibózzunk meg lakitelkezzünk.
tényleg bátor tett volt, egyértelmű, erkölcsi okokból. hacsak nem hagyjuk figyelmen kívül, hogy:
– majdnem fifty-fifty volt a szavazás
– lemondott a frakcióvezető
– páran talán a kilépésen törik a fejüket ezekben a pillanatokban is.
– lehet, hogy beleroppan az egész párt.
– ha nem roppan, akkor könnyen lehet, hogy kimarad egy dobásból a Kormányozz Okosan c. játékban
– vagy akár vissza is tehetik a polcra a játékot.
szóval, ahogy nagypapi szokta mondani: este számolják a ludakat!
messze még az a 2014.
legalább arra felkaphatnák schifferék a fejüket, hogy ki dicséri őket…
Mindig csodáltam, hogy emberek használnak úgy szavakat, hogy a mondat értelméből az derül ki, fogalmuk sincs arról, hogy a szó mit jelent. Mint például most az erkölcs szó:
„A politika a kompromisszumok művészete, különösen azon néhány kompromisszumé, amelyeket erkölcsi okból nem szabad megkötni.”
Nem pont idetartozik, de ezzel a másként döntők ebben a konkrét esetben – természetesen(?) – erkölcstelenek. Szavazás eredménye: csaknem döntetlen.
Ugyanakkor az erkölcstelen, mint szó, sokak által sokszor használt, azonban a valóban erkölcstelen ember léte fogalmilag kizárt.
A fosztó képzővel (-talan, -telen) mély megvetés megnyilvánul meg.
És akkor az erkölcs és a politika viszonyáról már nem is kell beszélni.
És mi van akkor, ha mindez egy nagyon tudatos, ravasz lépés.
Bajnai (ex-demisz): Be kell húznunk 300 000 jobbközép szavazóz, mer b…hatjuk!
Schiffer (ex-demisz): Mi egy chavezista baloldali párt vagyunk. Igaz a Sólyom a haverom.
Bajnai: Emlékszel a fidesz jobb oldali fordulatára? Mi lenne, ha most ti is eljátszanátok?
Schiffer: Rendben. El van intétve. Eljátszuk a jobb oldali fordulatot, Sólyom + pár más jobb arcot magunkhoz csalogatunk.
Aztán 2014 március 15-én csatlakozunk hozzátok!
Előre!
Előre!
A Bibót ne vegyük már ide, Orbán soha nem harcolt a diktatúra ellen!
@nandras01: Nem szokás.
A baltást sem érdekli, hogy a Lukagyerek nyelvespuszival üldözi.
Szerintem a Schiffernek tulajdonított idézet Róna Pétertől való, legalábbis én tőle hallottam.
Kettes !!! Az első lánczi, nem kedvenc hülyénk, hanem a fia. Aki véletlenül pont a Századvég „vezető elemzője”.
@CSENDES: Szabad szemmel 36:43
Ismeroseim kozul az LMP donteset leglelkesebben X (valoban neves matematikus) professzor udvozolte, aki ugyan „Orbán Viktort a XX.-XXI. század Európa-szerte legkiemelkedőbb politikusanak tarja”, de azert amerikai allampolgarsagat, ottani allasat valahogy nem igen akarja magyarra visszacserelni, s nyugdijmegtakaritasa megmentesevel sem bizta meg a szenator asszonyt.
@sashimi: szerintem billiardozzunk inkabb.
A magyar politikai kulturarol mindent elmond hogy mindket oldalon kizarolag a nepfrontpolitika az elfogadhato. Raadasul a „nep” es az elit ezt a politikat el is varja es bunteti azokat akik esetleg kicsit is kulon utakon jarnak.
Ezt attol fuggetlenul mondom hogy az LMP egy gittegylet, de legalabb egy kiemelkedo gittegylet.
Az meg kulon rohely hogy az index cimlapon valaki mar 2/3os Bajnai gyozelmet vizional es Schiffer donteset ebben a kontextusban ertelmezi. Szvsz Fidesz maradni fog 2014ben es az LMPre lesz kenve a balhe.
@xylon: Azért reméljük, még nem tartunk ott, hogy már felelősöket keressünk egy esetleges 2014-es Fidesz győzelem esetére.
@biohouse: Nekem is van egy ilyen érzésem, és teljesen indokolt is a céltáblák mozgatása, ha tudjuk, hogy csak az ellenfélnél van hatékony fegyver (pl. választási szabályok bármely időben lehetséges változtatása- akár utólag is!), csak éppen továbbra is az az érzésem, hogy precízen kidolgozott ellenzéki stratégia híján inkább véletlenszerűen zajlik a kormányváltás előkészítése.
Régi mániám annak ismételgetése, hogy a FIDESZ jelenlegi politikai mozgósítási potenciálja egy rendkívül tudatos, immáron tizenéve zajló folyamatos „hálózatépítés” eredménye. Polgári körök, sejtek meg békemenetek tudatos, tervezett és hatékonyan használt 15 éve működő módszertana áll szemben egy még el sem kezdett, meg sem tervezett fordulatvágyás szándékával.
Miben hiszünk, emberek? Hogy majd elmennek önként? El fognak. De addigra mi már vagy éhenhaltunk, vagy – elmentünk még előttük.
Az LMP szerintem azt az utat is szem előtt tartja, hogyha esetleg bekerül a parlamentbe akkor lehet koalíciós partnere bárkinek. Még akár a kedves vezetővel is összeállhat.
@christvhu: Felelosok csak mi magunk, magyar valasztopolgarok lehetunk. Az LMP csak megkonnyitette szamunkra, hogy sajat magunkat is atverve ugy tamogathassuk Miniszterelnok ur maradasat, hogy kozben elmondhassuk: egy ellenzeki partra szavaztunk.
@xylon: „A magyar politikai kulturarol mindent elmond hogy mindket oldalon kizarolag a nepfrontpolitika az elfogadhato.”
szerintem ha valaki le szeretné váltani a fideszt, annak az a politika elfogadható, ami ezt lehetővé teszi ill. ami működik.
az új választási törvényt nem a zemberek találták ki maguknak, hanem a fidesz magának.
a zemberek vagy ehhez alkalmazkodnak (kb népfront), vagy köldöknéznek és hősi halottakat gyártanak.
@xylon: A magyar politikai kulturarol mindent elmond hogy mindket oldalon kizarolag a nepfrontpolitika az elfogadhato.
Szerintem ez nem a politikai kultúráról, hanem a választási törvényről mond el mindent, továbbá arról, hogy csak minősített többségnek van módja a jogbiztonság helyreállítására. Ez a része nem politika, csak összeadás, kivonás.
A politikai kultúráról az fog elmondani mindent, amikor majd kiderül, hogy azok a felek, akik amúgy ebben még egyet is értenek, nem lesznek képesek együttműködni egyéb rögeszméik és érdekeltségeik okán. Az LMP csak első a sorban.
@fuhur: Schiffer ismerve ez az opció nem elképzelhetetlen. Sőt!
@Evezős: Viszont ebben a felállásban az LMP valószínűleg nem jut be az országgyűlésbe.
@Lasombra: @agresszív kismalac:
Miért, lesz szabad választás 2014-ben?
A választási törvényeknek még talán a tizedét ismerjük.
Ha majd Lukasenka kölcsönadja az ő kódexét, és az beágyazódik a kerényi-féle kódexbe, festményekkel együtt, na majd akkor lehet elkezdeni a szövetséges (és cellatárs) keresést!
@Mail Undelivered: The hope dies at last.
@agresszív kismalac: Majd megint segít a Nagytestvér. Ha a kopogtatócéduláknál sikeres volt az együttműködés, akkor megtalálják a módját az újfajta együttműködési formáknak is ….
@Mail Undelivered: minden hsz az adott pillanatban ismert állapotok szerint értelmezendő. 🙂
as we know it.
amúgy egy dolog biztos: hogy semmi nem biztos.
@sashimi: Ezért mondom, hogy teljesen tudatos, szervezett MUNKA segíthetne csak leváltani a kormányt a választásokon és ennek nyoma sincs jelenleg. És egyre kevesebb esély mutatkozik arra, hogy valamiféle -a korábbi hsz-emben említett, a fidesz által 15 éve következetesen végrehajtott – átgondolt, az egész országot lefedő, tudatosan végrehajtott összefogás elkezdődött. Még egyszer mondom, akkor is, ha unalmas, 15 év lemaradással kellene megküzdeni. De, ha hozzá sem kezdünk????
@christvhu: olyan jol sikerult a mozgositasuk hogy ket valasztast is frankon sikerult elbukniuk majd a baloldal teljes szetzilalodasa es nyugdijas szavazoinak felvasarlasa utan tudtak csak nyerni. Nem kene ezt tuldramatizalni.
@xylon: szerintem meg elbagatellizálni hiba! amúgy igazad van, sikerült 2 választást elbukniuk, de tanultak belőle! Így most nekünk is kell tanulnunk abból, ahogyan ők használták a tanultakat. Eccerű ez…
Azért az is megérne egy posztot, ahogy a baloldalon elindult az eddig szeretett LMP fikázása. Mintha kicsit savanyú lenne a szőlő.
Azt látszik gondolni a jobboldal (szekerét tolók hada), hogy bármi, ami szétszedi a szedett-vedett egységfrontot, nekik jó, tehát a bajnai ellensége az nekem a barátom lesz. Legalábbis dícsérem, hátha nem tudja lemosni magáról. Kár lenne ennek felülni.
Szerintem Schiffer inkább a biztos 5%-ra hajt, mint h feladja az elveit. Az is ot igazolta h amikor kifurtak csendesen háttérbe vonult és várta türelemmel az alkalmat a visszatérésre. Ha tartja magát a megkezdett útjához meglesz a bejutáshoz szükséges szavazat.
Adalék szabadságharcunkhoz… 🙂
Ezt egy szombathelyi informatikus fiú küldte OV-nek a facebook oldalára, de nagyon hamar törölték.
„Szeva Viktorom!!!!!!!!
… Most olvasom, hogy kötelezõen le akarjátok cseréltetni a rendszámokat, mert kell a zsé! Hatalmas ötlet! Komolyan! És erre még mindig nem mondhatja a köcsög ellenzék, hogy ez megszorítás, meg hogy adó! A lófaszt! Kurva jól kitaláltátok! Figyelj! Ha gondolod, lenne még ötletem! Mert ugye manapság minden autóban van rádió! Mi következik ebbõl? ARTISJUS!
Ennyi, bazdmeg! Ha a kocsiban zenét hallgat, fizessen jogdíjat a köcsög! Hát nehogy már! Majd ingyen hallgatja, nem?! Aztán, arra is gondoltam, hogy mi lenne, ha bevezetnétek a kötelezõ átfényezést! Narancssárgára, ofkórsz! Ebbõl is lehetne kaszálni! Nem? Szerintem fasza ötlet! Sõt!, ha elõtte még felemelnétek a festékek adóját 60%-ra, az még nagyobb kasza! Ezt figyeld: TANKOLÁSI DÍJ! Minden tankolásnál 300 ft (Elég? Lehet több is!) kötelezõen fizetendõ, úgy mint a telefonnál a kapcsolási díj! Mi kifogás lehetne ellene?? Nem adó! Vagy igen? NEM! Na és ugye, ha valakinek utasa van?? Személyszállítási hozzájárulás!!! Vagy kötelezõvé lehetne tenni a tetõcsomagtartót is! És lehetne egy olyat, hogy aki felrak a tetõcsomagtartóra egy fidesz transzparenst, az kedvezményt kap! Amilyen fillérbaszó népek ezek, minden kocsin lesz transzparens! Ezzel a választási kampányt is megspóroljátok, azt is el lehet lopni! Yee! Aztán még gondoltam olyanra is, hogy kötelezõ BKV bérlet! A vidékieknek is ám! Mert ne mondja nekem egy vidéki se, hogy nem járt még Pesten!? Akutyaúristenit! Hát már a kifogást keresi!! És hát sajnos egy adót is javasolnék, de meg lehetne azzal magyarázni, hogy jó-jó, adó, de ez az egy csak!! És ez az adó tudod mi lenne, Vitya? Istenem, ha kimondom, Gyurinak keresztbe fog folyni a könnye ettõl a hazafias ötlettõl, és a bánattól, hogy nem õ találta ki! Na? Van ötleted? Nincs? Szabad a gazda? JÁRDAADÓ baszdmeg!!! Mekkora ötlet, mááár?!! J Á R DA A D Ó ! Hát mutass egy embert, aki nem használja a járdát!? Ugyehogyugye! Faszom! Ez alól nincs kifogás! És ehhez lehetne kapcsolni egy kötelezõen kiváltandó – persze borsos áron – kártyát, amit mindenkinek kötelezõen kellene hordania, és ha a rendõrök (vagy egy külön erre a célra felállított járdaõrség!) meglátják, hogy valaki nem fizette be a járdaadót, de mégis járdázik, annak teljes vagyonelkobzás!!! Lesz itt rend! Na, Vitya! Most mennem kell, de ha kérdés van, hívjatok nyugodtan! Ha kicsit iszom, még komolyabb ötleteim lesznek! Bár, ahogy elnézem, ti is valami pszichotróp anyagot nyomtok! Viki-Viki! Nagy huncutok vagytok ám.. 😉 Ölellek és kívánok sok erõt és kitartást!
P.S.: Édesanyádat üdvözlöm!!!!!! Sokat gondolok rá mostanában!!!”