Az igazság és a szolgáltatás
Eredeti szerző: Pásztörperc
Létezik-e olyan, hogy fideszes geotechnikai szakértő? — kérdezi (kérdezné) az Index — pedig nem ez a kérdés, hanem hogy a forma való-e előbbre vagy a tartalom? Sándor Zsuzsa jogi szakújságíró írta meg a blogjában az alaphírt, miszerint a Veszprémi Törvényszék a kolontári ügy ez évi első tárgyalásán kizárta az eljárásból az egyik, az ügyészség által felkért geotechnikai szakértőt, Dr. Farkas József Dsc. egyetemi tanárt. Ezzel kizárta az általa írt szakvéleményeket is. A védelem határozottan kéri, hogy zárják ki az ügyészség másik szakértőjét, Dr. Nagy László Phd. műszaki egyetemi docenst is. Ha ez is sikerül, nem marad a környéken olyan ember, aki tudná, mi és miért történt ott valójában.
A bíróság hibátlanul, a jogot pontosan követve járt el, nevezett szakértőket ugyanis az ügyészség szabálytalanul, az eljárási rendet többszörösen megsértve kérte fel; Sándor Zsuzsa gyanítja, hogy a jogsértésben részes a nyomozó hatóság is. Nem engedhető meg ugyanis, hogy valakit a hivatalos igazságügyi szakértők elé helyezve, kirendelés nélkül bízzanak meg vizsgálatok, szakvélemény készítésével — márpedig Farkas Józsefet maga Orbán Viktor vitte magával, amikor a baleset után felkereste a helyszínt, Nagy László pedig nem szakértőként volt jelen, hanem mint az árvízvédelmi törzs tagja.
A jogot továbbra is pontosan követve a bíróság könnyedén deklarálhatja, hogy ítéletének meghozatalában a tényeket egyáltalán nem kívánja figyelembe venni, lévén azokat — pontosabban egyik, a gát eltörésének okait megvilágító csoportjukat — nevezett szakértők ismerik a legjobban. Orbán Viktor, aki a tragédia utáni nyilatkozataival, Illés Zolika szabadjára engedésével, a MAL kvázi államosításával és csődbe vitelével stb. stb. tényleg rengeteg kárt okozott (amint ezt korábbi beszámolóinkban részletesen dokumentáltuk), a lehető legjobb döntést hozta, amikor egy kiemelkedő tudású szakértőt vitt magával. Ennek köszönhető, hogy Farkas József a lehető leghamarabb megismerkedhetett a tározó állapotával, követhette annak változásait, begyűjthette és megvizsgálhatta az általa szükségesnek tartott mintákat, felvehette a további vizsgálatokhoz elengedhetetlen kapcsolatot a vállalat vezetőivel és szakértőivel stb. stb.
Nagyon határozottan szögezzük le, hogy ekkor még nem volt se per, se nyomozás; Farkas Józsefet ekkor eleve nem rendelhette ki “szakértőnek” senki. Ha a vizsgálatok kezdetével meg kellett volna várnia azt, hogy az ügyben eljáró nyomozó hatóság őt határozattal szakértőnek rendelje ki (úgy saccolom, kb. két hónapot), a helyszínen jelentősen megváltozott állapotokat talált volna időközben totál fölöslegesen, milliárdokból felhúzott gátakkal, eltakarított romokkal, új utakkal és egyebek közt alaposan átalakult ásványokkal. Ha most, teljesen szabályosan szakértőnek rendelnek ki valakit, az illetőnek két lehetősége van:
1. Elkéri Farkas Józseftől és az üggyel ismerős többi szakértőtől az adatait, és a helyzetbe több mint három év késéssel “belecsöppenve” megpróbálja azokat a maga szájíze szerint interpretálni.
2. Elkezd vizsgálni egy teljesen megváltozott, a baleset utáni körülményekre csak nyomokban emlékeztető állapotot.
Amint láthatjuk, az igazság szolgáltatása ez esetben (is) feloldhatatlan ellentmondásban van a jog követésével. A bíróság — a jog szabályainak megfelelően — jogot szolgáltat: az igazság le van tojva.
@acs63: én is készítek szakvéleményeket, és az ember elég hamar megtanulja, hogy szerződés nélkül csak akkor érdemes nekiállni, ha eleve nem számítok rá, hogy kifizetik.
egyébként ezt a publikálási tilalmat én még most sem értem. mármint, hogy ki tilthatja meg, milyen alapon, és miért.
én simán publikáltam volna, hacsak nem szerződünk másképp. viszont ha van szerződés, akkor van költségkeret is.
most vagy tökhülye mindenki, vagy néhány lényeges infót nem tudunk az ügyben.
@mcs: De itt pont az a gond, hogy ez az ember nem szakértő, hanem szakember! 😛
(Nekem is a publikálási tilalom a gyanús. P/c-éknek amúgy egyszerűen megtilthatják, mint munkaadó. Vagy takargatnak valamit, vagy nagy durranást akartak, csak vizes lett a puskapor.)
@acs63: én továbbra sem látom, hogy (konkrétan) itt bármi rendszerszintű gond lenne, de még attól sem félek, hogy ezentúl nem lesznek szakértők.
a magyar bírósági gyakorlattal elég sok gond van, de épp ez nem tűnik különösebben súlyos esetnek.
sokkal nagyobb gáz, hogy bármire kb. 4 év késéssel reagál a rendszer – na az rendszerszintű gond.
Ezt most komolyan gondoljátok, hogy ha egy hivatástudattal rendelkező egyetemi tanárt (stb.) felhívnak, hogy a miniszterelnök és a belügyminiszter az ő véleményére vár, hogy elrendelje-e egy fél megye kiürítését, akkor az a válasza, hogy szerződés nélkül egy lépést sem, de mindenek előtt látni akarom a kirendelési végzést?
@egyenlítő: ha igazán komoly szakember az az egyetemi tanár, akkor megalapozott véleményét vizsgálat után tud mondani. amit el kell végezni, és igen, van egy ára, fúrások, anyagvizsgálatok, elemzések, társszakértők.
kimenni a gátra, okosan nézni, bölcsen bólogatni simán lehet pro bono, az elnök úr kedvéért.
szakvéleményt írni meg azért egy kicsit más kérdés.
Van egy másik szisztéma: a vizsgálat elvégzése, majd a szerződés aláírása utáni átadás.
Egyébként én is dolgozom szakértőként már vagy 35 éve, és szinte soha nem vártam meg a munkakezdéssel a szerződés elkészítését. Ez alatt az idő alatt talán kétszer nem fizettek ki. Egy (volt) tanszékvezetőnél, egyetemi tanárnál még inkább a szerződés nulladik pontja a fontos (ha nincs is írásba foglalva): a szerződő felek be fogják tartani a megállapodást.
A fúrásokat pedig az ő szavára is elvégzik, szerződés nélkül is, a feldolgozásokat pedig (fúj-fúj) a fiaival közös cége laboratóriumában készítette.
Van még Magyarországon néhány ember, akinek számít a szava, és megbízik másokban.
ez a jog-igazság szembeállítás nagyon gáz, azok nyomják akik moralizálni akarnak, nincs két ember akinek egyforma lenne az iazságérzete..az ilyeneknek kívánom hogy egy erkölcscsősz ítéljen az ügyükben, éppen kénye kedve szerint..
“Amint azt az év elején megírtuk, a Mal ellen folyó vörösiszapperben a január 6-i tárgyaláson a Veszprémi Törvényszék kizárta Farkas József szakértőt az ügyből.
A végzés ellen az ügyész fellebbezést jelentett be. A Győri Ítélőtábla másodfokon hatályon kívül helyezte a Veszprémi Törvényszék végzését, és így Farkas József professzor szakvéleményére a továbbiakban is támaszkodhat az ügyészség. A Győri Fellebbviteli Főügyészség megállapította, hogy nincs olyan törvényi ok, amely szerint Farkas eseti szakértő kizárható lenne, és az általa is jegyzett geotechnikai szakvélemény és az egyesített kiegészítő igazságügyi műszaki szakértői vélemények a bizonyítási eszközök közül kizártak lennének.
„A veszprémi bíróság január 6-i döntése döbbenetes meglepetést okozott nekem – mondta lapunknak Farkas József. Kérdésünkre felelevenítette, őt a 2010. október 4-i iszapkatasztrófa után közvetlenül az akkori Nemzeti Nyomozó Iroda kérte fel igazságügyi társszakértőnek. – Orbán Viktor miniszterelnök mások között az én véleményemet is kikérte arról, hogy Ajkát ki kell-e telepíteni” – magyarázta Farkas. Többször megírtuk már, hogy a vádirat Farkas József véleményére is alapoz. A szakértő kérdésünkre kijelentette, a Győri Ítélőtábla döntésével most kiderült az igazság.”
@jog-ász: Az “igazság” nem azt jelenti, hogy vmit erkölcsileg helyesnek tartunk: az olyasmi, az “igazságos”. Az “igazság” ezzel szemben az, ami tényszerűen úgy van; elvileg ennek kiderítése lenne a bíróság feladata. Magától értetődően az “igazságosság” alatt valóban ki-ki mást ért(het), éppen ezért a tisztességes jogrendszerek lehetővé teszik, hogy a jogi igazságot az egyéni igazságérzet valamelyest korrigálhassa — ez a kegyelem jogintézménye, amit a magyar jogban (amint ezt Dávid I. dicstelen regnálása is mutatta) undorítóan fölhígítottak.
A “jogi igazság” és az “anyagi igazság” valóban szembeállítható egymással, és amikor erre lehetőség nyílik, azt meg is kell tenni. Az előző pontra visszatérve ugyanis van egy olyan jogi alapelv, hogy a jogrendszernek “a társadalom igazságérzetét” kell kifejeznie, tehát amikor e kettő egymással szemben áll, a jogot kell módosítani.
És nem csak a szakértőbe avatkozott bele Orbán Viktor…
24.hu/belfold/2019/12/05/vorosiszap-per-jogeros-itelet-torvenyszek-itelotabla-veszprem-gyor-fellebezes-vadlottak-ugyvedek/