Az Uniós egyetemi lista esete Orbán Viktorral (megjegyzésposzt)
Eredeti szerző: jotunder
Az Európai Bizottság javaslatára évek óta készül egy U-Multirank nevű egyetemi rangsor. Ebben az évben 925 európai egyetemet rangsoroltak. (Különös módon Magyarországot a resztli országok közé sorolták Európában, nem az uniós országok közé. )
A tudományos kutatás minőségét két érdemjeggyel is minősítik.
A liberális értelmiség ellen uszító Lánczi András egyeteme kettő darab kettest kapott.
Az ELTE két hármast. A BME egy kettest és egy hármast. A debreceni egyetem egy kettest és egy hármast. A miskolci egyetem két kettest, az óbudai egyetem két kettest, a pécsi egyetem egy kettest és egy hármast, a Semmelweis egy kettest és egy ötöst, a szegedi egyetem egy kettest és egy négyest, a Széchenyi Egyetem két kettest.
A CEU pedig két darab ötöst.
Ennyit a magyar Gloire-ról.
@cruickshank: Nincs csalhatatlan mercenek beallitva. Nagyjabol elhelyezi az egyetemeket, valamilyen szempontrendszer szerint. A brutalis kulonbsegek viszont elojonnek.
Rangsorok vannak, ezeket ma használják, ezek határozzák meg az egyetemek stratégiáit, hogyan küzdjenek meg a hallgatókért a nemzetközi felsőoktatás szabadpiacán. Azok a sztenderdek, amelyek alapján ezeket összeállítják mindig kénytelenek szembenézni azzal, h a minőséget számszerűsíteniük kell, aztán a kapott számokkal lehet zsonglőrködni. Én ezt a váltást (analóg-digitális) tartom részben problematikusnak, részeben károsnak. — Több éve megjelent egy vitriolosan kritikus nagyrecenzió egy magas intézményi és tudományos stallumokkal rendelkező magyar tudós legfrissebb monográfiájáról. A recenzió nagyjából arra jutott, a könyv egy gyalázatos, csapnivaló fércmunka, tele ordító ostobaságokkal. Az említett nagyember honlapján kisvártatva megjelent a recenzió, mint az adott munka első, jelentős visszhangja. Meséltem ezt az akkor 80+ anyámnak, aki szintén nem látott egyetemet belülről soha életében, s mondtam, hát igen, ez egy komoly hivatkozás az illetőnek, írtak a friss könyvéről egy nagybírálatot; s nem számít, hogy abban az áll, meg sem szabadott volna írni ezt a tömény marhaságot? kérdezte anyám, bizony nem — nem akarta elhinni, ő mindig azt hitte, nagyon értelmes emberek űzik a tudományt. 🙂
@jotunder: persze, kijönnek a különbségek, de mit jelent ez a különbség? Hogy X egyetem 10 hellyel feljebb van, mint Y egyetem? Akkor mi van? Y helyen butábbak ennyivel? Vagy kevesebb a pénzük, gyatrább a menedzsmentjük? Vagy éppen olyan képletet alkalmaztak a lista összeállítói, amilyet, ha másikat használtak volna, akkor 120 hely lenne a különbség, ha megint másikat, lehet, hogy -5? Sok kárt okoznak ezek a rangsorok, nagyon sok kedvezőtlen hatásuk van, pl. rengeteg teljesen felesleges publikáció születik meg… S amúgy sokan valóban csalhatatlan mércét látnak ebben, egyetemi vezetők, pl., a következmények pedig távolról sem mindig üdvösek.
@cruickshank: Az már elég egyértelmű, hogy a rangsoroknak sokkal több a káruk, mint a hasznuk, a rankingek két legismertebb nemzetközi szakértője (korábban propagálója, nagy-nagy idézettséggel…) egyenesen azt írta, a középkategóriás egyetemek szálljanak ki belőlük. (http://www.universityworldnews.com/article.php?story=20170105122700949). Az pedig szisztematikusan is feldolgozott, hogy nem csak az egyetemi stratégiákat, de az egyetempolitikákat is félreviszi, részben azért is, mert a médiát eluralja a rangsoros szempont (http://www.universityworldnews.com/article.php?story=20170105122700949).
Leginkább pedig az a gond, hogy leszoktat az egyetemek valós teljesítményének a (kétségkívül munka- és ismeretigényes) vizsgálatáról. És összehasonlíttat egymással össze nem hasonélítható egyetemeket. Pl. a CEU-t bármelyik másik magyar egyetemmel.
bocs, kimaradt a mésodik link: http://www.eltereader.hu/media/2017/04/Az_Egyetem_Erteke_1-4_10_11.pdf
@fortin2: D’accord.
@cruickshank: Igen, vigyazni kell a rangsorokkal es nem nagyon erdemes “hasznalni” oket. En csak azt allitom, hogy a CEU sokat erhetne ennek az orszagnak, ha Orban igazi magyar nacionalista lenne. Mondjuk akkor az ELTE esetleg egy szinten lenne a CEU-val mert Orban ontana bele a penzt.
… ha kell, akkor azért rá tudunk még erősíteni:
444.hu/2018/06/24/kereszteny-vezeto-szakiranyu-tovabbkepzes-indul-a-kaposvari-egyetemen
“Ugyanis nem szabad elfelejteni, a Szentírás komoly hatással van a vezetéselméletre.”
@Watchdog: ez speciel egy meglehetősen régi és bevett irány, sok-sok külföldi példával, előzménnyel, társadalomtudományi megalapozással (V.ö. Weber stb.).
@Watchdog: Megvan a tananyag is, az élet és a ner írja folyamatosan:
444.hu/2015/10/01/szijjarto-baratjat-a-teremto-is-penzszerzesre-jelolte-ki/
@jotunder: Itt szerintem arról lehet szó, hogy ha elfogadjuk, hogy
1) egy egyetem dolga elsősorban az oktatás, és csak másodsorban a kutatás,
2) egy egyetem oktatási és kutatási színvonala között igen-igen érintőleges csak a korreláció,
akkor egy, elsősorban (kizárólag?) kutatási output alapján felállított rangsort egyszerűen “egyetemi rangsor”-nak hívni nagyon minimum pongyolaság, márpedig a posztban pontosan ez történt.
A fönti két pontot sem kötelező elfogadni v. hinni benne egyáltalán (mondjuk szerintem igazak), de akkor meg explicite ki KELL mondani, hogy “nem hiszem, hogy egy magyar egyetem dolga elsősorban az oktatás lenne”, mivel az általános felfogás azért nem ez.
@közösperonos átszállás: A research university-k esetében nem mondhatunk olyat, hogy elsősorban az oktatás a “dolguk
” és “másodsorban” a kutatás.
@jotunder:
OFF (de lehet, hogy ontopic)
a nagyszerű, és jobboldali berkekben magyarországon világhírű 888 fedőnévvel ellátott úgynevezett sajtótermék időnként kihoz egy-egy “olvasói levél” névvel ellátott fikaposztot. a legutóbbi ez:
888.hu/article-szajzsonglorok-es-szellemi-csepuragok-ellenoffenzivaban
kvázi felteszi a kérdést a közel 6 általánost végzett poszt toló (gyanítom, valamelyik dákóromán szerkesztő lehetett, bár stílusára megadja), hogy szükség van-e a jelen államapparátus mellett az MTA-ra?
…nincs szükségünk a Nyúl Bélákra?
@Secnir:
Eleve minek gyanús dolgokkal foglalkozó tudósok egy olyan országba, melynek van egy mindenhez is értő kedves kondukátora, hát nem?
Egy kis hétköznapi liszenkózgatás a hitvalló akadémikustól:
magyaridok.hu/velemeny/mari-neni-es-a-tudomany-3228115
@velőtanya: Ő a Professzorok Batthyány Körének elnöke.
@jotunder: Egy abszolút nerkompatibilis lehetőség Lovász lecserélésére.
@jotunder: Ez talán egy fél mondatnál többet is érne.
@közösperonos átszállás: Amerikában egy jobb egyetemen (top 50 az országban) egy adjunktus mondjuk 2:1-et tanít, tehát két kurzus az egyik szemeszteren, egy kurzus a másikon, de van úgy, hogy 1:1-et. És nagyon komoly kutatási teljesítményt várnak el tőle. Ez persze azt jelenti, hogy sokkal többet foglalkozhat a diákjaival, inklúzíve az undergraduate diákokat. Nagyon nehéz az oktatás színvonalát mérni. Folyamatosan foglalkozni kell az oktatási kérdésekkel az egyetemen belül, vizsgálni, hogy mit lehetne jobban csinálni, és az angolszász világban ez is folyik.
@jotunder: “Amerikában egy jobb egyetemen (top 50 az országban)”
Magam sem választhattam volna jobb párhuzamot a magyar egyetemek témájához, az “EU-s egyetemi rangsor” topikjáról már nem is beszélve.
De most komolyan, ki a rák beszélt itt az MIT-ról? Persze beszélhetnénk akár az MIT-ról is, mert ott is felmerülhet, hogy aki jó kutató, az mennyire lesz jó oktató ettől, de inkább ne másszunk el odáig, mert csak félrevisz, még esetleg arra gondol valaki, hogy ott a research output ugyanúgy a reklám része, mint az egyetemi sportcsapatok.
Ha meg a magyar egyetemekről beszélünk, ott talán nem általános és talán esetleg nem is olyan nagyon elvárt, hogy a kutatás élvezzen elsőbbséget. Ugyanúgy, ahogy egy magyar kórháztól az átlagbeteg (jelen) azt várja el, hogy a gyógyítás élvezzen elsőbbséget a kutatással szemben.
@közösperonos átszállás: mi az, hogy “elvarhato”? Szlovakianak nincs elitegyeteme, szlovak elitkutatas nincs, Franciaorszagban az egyetemek jelentos resze tul van terhelve, de van par hiperszuper egyetemuk, Svajcban ket Oxbridge szintu egyetem, Izraelben is. ez politikai dontes kerdese, ami Magyarorszagon egyetlen ember donteset jelenti. ha Orban ugy akarja, akkor Magyarorszagon van ket vagy harom nyugati szintu kutatoegyetem ot even belul.
@jotunder: Eltévesztetted a threadot, de mivel láthatólag nem is vagy hajlandó figyelmesen olvasni, így folyamatosan másról beszélsz, hagyjuk.