Azi a Puskásban
Ez az a bizonyos történelmi pillanat, amikor Azahriah megjelenik a Puskás Aréna színpadán. Egy kissé defenzív felütéssel kezdek. M. vitt el a koncertre, ahogy tegnap a Budapest Parkba a katonás színészek táncdalfesztiváljára. Ha ő nem lenne, nem járnék színházba, lusta lennék rá, csak ülnék és hülyeségekre gondolnék, de a színház jó, a Budapest Park is jó volt, és a maga nagyon különös módján, drága testvérem Azi is jó volt.
Hogy miért a drága testvérem? Ezt ő közölte a közönséggel, és mivel a drága testvér ún. szimmetrikus reláció, olybá is veszem. És valamiért nagyon rendben van ez a drága testvér, néha nem árt, ha egymás drága testvérei vagyunk és próbáljuk megérteni drága testvéreinket.
Ez a srác a legsikeresebb művészek egyike az országban és egy olyan mély szomorúság van a dalaiban, amit csak akkor ért meg valamennyire az ember, ha nem akar mindenáron ítélkezni, elhatárolódni, bezárkózni a saját magabiztosságába, amely magabiztosság mögött lehet valami, ami nincs olyan távol a mély szomorúságtól.
Az Olvasó majd elmondja, hogy mennyivel jobb X.Y az Azinál és előre is köszönöm, hogy ezt megosztja velem. Ez része a deal-nek.
Hogyan lehetünk egyedül a Puskás Arénában legalább fél percre teljesen egyedül, talán ötvenezer ember között, azt hiszem Azahriah tudja, és mintha már én is tudnám. Mindig egyedül vagyunk, minden más illúzió, ott vagyunk bezárva a végtelen csendbe és sötétségbe, ott bent a koponyánkban és képzelünk magunk köré egy világot. És persze jól csináljuk, elismerem, ez az evolúció legnagyobb győzelme, de néha szükségünk van arra a végtelen csendre és sötétségre, arra a fél percre illúziók nélkül.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16531469-6858c72cca1cb' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16531469&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16531469-6858c72cca1cb&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16531469-6858c72cca1cb' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Szép.
És igaz
megneztem egy klippet a vincent-autoritas kedveert. nem tudom ki szol jobban, megoregettem, de nem szol hozzam a zarjah, de latszik es orulok h a fiatalokhoz szol, legalabb valaki.
„Welcome my son, welcome to the machine. Where have you been? It’s alright we know where you’ve been.”
Csatlakozom @outis58-hoz, plusz pár kósza gondolat. OK. megkaptad konzervet. Azahriah tehetsége persze vitathatatlan, de azon hogy pár év alatt idáig jutott, nem kell csodálkozni. Nem kellett neki az öreg asztalossal kiókumlálni, hogyan reszeljünk gityót anyu vágódeszkájából ;-), és nem kellett a Radio Luxembourg-ból felvett sistergő szalagokról kitalálni, vajon hogyan fogja Keith azt a riffet… ez mind ott volt a Neccen „audiovizuálisan”, az összes tool-al együtt. „Toolkit” for talents. És ha összeáll egy műsor, már készen várja a gépezet, ami pontosan tudja, hogyan csinálunk-építünk sztárt és stadionkoncertet. Túl sokat láttam már, hogy ez lázba hozzon. Ugorgyunk.
Valamit a telex kolumnistája is megérzett ebből: „Ötvenezer embernél már látni, hogy milyen az, ha minden lépésed figyelik, de csak passzívan követnek ahelyett, hogy valóban rajonganának érted.” Na jah, senki nem cipelt cuccost a Balaton körüli helyszíneken Békának meg Toókosnak, nem ordított lelkesen a hangszórókból szóló nyersfelvételre, a töküres színházi színpadon sörözve bennünket vezénylő Nemes Lacinak, hogy a koncertlemezhez – utólag – hozzájárulj a „közönséghanggal” (ezt ma már nyilván „legenerálják”, ha kell). De még csak a ORI jegyirodánál sem kellett sorbanállni, szurkolva, hogy ne fogyjon el a jegy. Nem próbál senki jófiú lenni, ha Picibácsi „Csüccs”-öt vezényel a Tabánban a rend-őrség kérésére, ami baromi rossz ötlet volt, mert ha egy álló tömeg megpróbál leülni… de gurultunk jót röhögve, mert „ugye mi jó barátok vagyunk?”.
A mondás szerint, egy újszülöttnek minden vicc új. Szóval lehet, hogy Azahriah közönsége is érezte „a végén tört varázslatot”, ki tudja? Nagyon kevés lehet ma már a „megismételhetetlen pillanat”. Amikor az R-klubban a hivatalosan sosem (nemhivatalosan véletlenül arra a félórára) létezett Pleszkán-Király-Móczán trió hangbeállás címszóval nyomott egy olyan adhoc jam-et, hogy a zsírosdeszkát majszoló kisszámú korán érkező füle kettéállt. Nem röhögünk jót, ahogy a házmester-ügyelő féléjféltájt harmadszor kopog be, hogy „ennek már tízkor vége kellett volna legyen”, dehát Binderék (és a közönség) hangulatba jőve épp együtt „alkotott”. A Bem Rockparti estékről (RIP Ádám) már nem is beszélek. És a happening ötletek… nem ma volt, de nem is olyan rég, amikor egy nagybevásárlásnál a Bruck melletti Aldi parkolóban nejemnek bevillant, hogy ha már itt vagyunk, miért ne toljuk el a biciklit a Gasometerig, hátha bejutunk az épp aznap arra járó Nightwish-re. Bejutottunk. Vagy tökvéletlenül épp Ebreichsdrorfnál jártunk, amikor Bon Jovi a festői lovipályán tolta a „Lost Highway” tour-t. Ha már itt vagyunk, nincs isten, hogy valamiképp be ne menjünk :-). Az audio élményt ugyan rontotta, hogy fújt a szél (tudtátok mennyire el tudja cseszni a hangot a szél?). Meg is jegyeztem, hogy ilyen a formám, mert Jovit előtte csak a régi MTK stadionban láttam, ahol a környék adottságai miatt olyan visszhangosan szólt, mint egy barlangban. És még sok-sok más… „All those moments will be lost in time, like tears in rain…” ;-).
Azahriah a Puskásban? Konzerv. XXI. századi profin megalkotott, profin kimért, profi termék a profitért :-). Talán egy unplugged klubkoncerten – ha lesz ilyen – eljön az igazság pillanata, mi mennyit is ér?
Mindegy, jövő szombaton megint lesz jazz est a sörözőben. Jó szokott lenni. Valami trió jön. Tehetségből rengeteg van. Egy stadion? Azok zöme, akikért feltápászkodnék a két hátsó lábamra, már az égi színpadon tolja. Azahriah? Jön majd errefelé is, de ez nem az enyém. Jó hogy van a mai nemzedéknek, de! miért is nyög valaki olyat a saját munkájára, hogy „Európa-liga kaliberű lett a szarom”? 🙁
@ijontichy:
Ez valóban egy másik világ már. De az időt nem lehet visszafele tekerni. Nagyon örültem, hogy megemlítetted Békát. Én nem a road korából ismertem, hanem későbbről, amikor a filmes füst mestere volt, majd később gyártásvezető a Tv-ben. Nagyon bírtuk egymást. Az ikonikus playboy nyuszis fülbevalójának az egyik felét nekem adta, máig őrzöm, és szeretettel gondolok rá. Viszont amellett, hogy vannak a régi zenék között is olyanok, amiket szeretek, Azi is a kedvenceim egyike. És értem, miért ír önmagáról úgy, hogy “Európa-liga kaliberű lett a szarom”. Nem könnyű az ő generációjának. Mert a te gondolataidra reflektálva én azt látom, hogy nekik nincs esélyük már gitárt faragni, recsegő rádióból felvételt készíteni, és kitalálni hogy hogyan is lett az a zene amit kedvel pont olyan amilyen, mert ma ez mind ott van kb. készen. Van ebben valami szomorú. Talán a jövő kérdése az lesz, hogy kit nevezünk majd tehetségnek? Azt, aki a nullából eszköztelenül tud alkotni valamit, vagy azt, aki a meglévő szinte határtalan eszközrendszert a legjobban használja. Szerintem nekünk attól sokkal jobb, hogy volt még „Béka élményünk”. Mert abban a korban a valódi dolgok nem voltak annyi mindenféle takaró elemmel körberakva, ha ez így érthető, és könnyebben láthattuk meg a tiszta, szép, vagy igaz dolgokat. Ma, ez a rengeteg illúzió között állati nehéz. Pláne nehéz olyanoknak, akik már ebben a mátrixban nőttek fel. Én Azi korosztályában nem érzem azt a kitörő lelkesedést, örömet, szabadságot, amit a valamikoriakban, (sem zenészekben, sem színészekben) de értem, azt hiszem, hogy ez miért van így. És hallom a zenéjében a kétségbeesést, a keresést, a szomorúságot. És ez is egy valóság sajnos. Mai valóság. Szörnyű leírni, hogy ez egy érzékeny, 22 éves ember valósága. Nekem minden eszközhasználatával és furcsaságával együtt tiszta. És hiteles. Szeretem ezt a nehéz szomorúságát.
Hiv.: @ijontichy: Az LGT Tabán koncert ingyenes volt. Én fenn táboroztam a dombon. Nem csápolok LGT-re. Ahogy a Hobo, vagy a Piramis is szabad téren ingyen, vagy Europa kiadó. Na mindegy. Ha ilyen magányzenét szeretnek, az is volt régebben is. Én Vangeliszt és Kraftwerket hallgattam. Arról nehéz leszokni. De Korálon és Omegán, is el lehetett keseredni. Sosem jártam a koncertjükön, pedighát. A KFT szomorúság volt inkább a saját korosztályom, de még ők is egy tizessel öregebbek.
Lehet, hogy nincs is korosztályos zenekarom ? Ki volt huszonéves a rendszerváltáskor ? Fizettem volna-e 22 éves koromban egy 22 éves zenészért ? Ja, Szandi.
@Tyto: : First of all… Béka figuráját még az SF is megörökítette :-). (Sámathy Tamás: Meglepetés jubileumra c. humoros kis novellája a Galaktikában jelent meg).
„Nem könnyű az ő generációjának.” Tényleg nem. Jó sok éve, hogy jártam az egyik EFOTT-on. Kis mellékszínpadokon, sátrakban láttam jópár nagyon tehetséges fiatalt. Technikailag (zenei- és hangszertudás) roppant képzettek voltak, ebből a szempontból az egykori amatőrizmus már rég eltűnt, és a „barkácsra” sincs szükségük.
Mint mondtam, Azahriahval semmi bajom, egyszerűen a stílus nem annyira fekszik. A Net nagy áldása, hogy elképesztően sok tehetséges muzsikusra lehet akadni teljesen véletlenül, ami korábban elképzelhetetlen volt. Például a Seattle-i KEXP 90.3 FM rádiónál nem egybe belefutottam (még a magyar Qualitons is eltolta ott a legendás Kex (KEXP-Kex hahaha ;-)) Zöld-sárga feldolgozását. De ott hallottam először Eleanor Friedberger-t, vagy Cassandra Jenkins-t.
„nem érzem azt a kitörő lelkesedést, örömet, szabadságot…” azt hiszem ezzel valamit nagyon telibe találtál :-(. A technikai lehetőségek óriásiak, de a konkurencia is óriási. Vagyis tkp. a helyzet (majdnem) változatlan: tehetség és tudás mellé egy adag szerencse sem árt.
Más. Időnként jókat vigyorgok, ahogy a szakújságírók elképesztő erőfeszítéseket tesznek egy-egy előadó által képviselt stílus kategorizálására (már kismillió van). Nekem – legyen szó könnyű- vagy komolyzenéről – két skatulyám van: tetszik, nem tetszik ;-). Az első kiegészül azzal, hogy ma van-e kedvem hozzá :-).
öröm és szabadság azért van itt-ott, szerintem – legalábbis úgy emlékszem – „régen” sem volt több. pl.: https://www.classicfm.com/composers/vivaldi/south-african-marimba-school-band/
még a gépekben is látni, ez maga az öröm: https://www.youtube.com/watch?v=fn3KWM1kuAw
erre a két videóra néhanap hivatkozom másutt is pedagógice a borongóknak, és még egyszer sem láttam, hogy ne ért volna fülig a szája akinek mutattam, szóval, kell legyne bennük valami, ami telibe trafál.
@ijontichy:
A Bon Jovi is „profin megalkotott, profin kimért, profi termék a profitért :-)” és ez már ’85-ben is így volt.
Hogy több Vincent témát is egybe keverjünk, Magyar Péter Rost Andreával az Azahriah koncerten: link
@punkfrog: : Valószínűleg eltérő a nézőpontunk. Végső soron a Reeperbahnon nyomuló Beatles is profi profitorientált vállalkozás volt. Én valahova a ’90-es évek második felére teszem annak a jórészt előadófüggetlen szolgáltatási iparágnak a kiakalulását, aminek köszönhetően ma kattintok, és június elején Torontóban megnézhetek egy adott bulit. Előadó „értékétől” függően kábé standard, vagy enhanced díszlet, kimért encore, mert mérik a wattokat, és „nem fogsz grátisz sütkérezni a head fényében percekig picinyem”.
Ehhez képest például az egykori The Wall gigek még tele voltak a banda és a staff kísérletezésével és barkácsolásával (mint jóval későbbi visszemlékezésekből tudjuk), és láttam vagy kétszer Sir Mick-et civilben biciklizni (mint később kiderült, egy közeli hangárban színpadelemeket „zsűriztek”).
A végeredménytől persze mindenki el volt ragadtatva. A barkácsok persze néha nemkívánt (meglepő és mulatságos) mellékhatásokat is hoztak, néhány magyar vonatkozást magam is tudok… :-). Btw. az „iparág” fejlődéséről Gerendai tudhat igen sokat ;-).
Instant kávé. Van benne koffein meg minden… és aki nem ismeri a frissen őrölt-főtt echte olasz espresso-t, nincs hiányérzete – hibátlanul megkapja amiért fizetett. „Amusement to death” (avagy „savanyú a szőlő” by Roger), de aztán pár évre rá ő is csak beszállt az „instantnestlé” buliba. Ez van. Profit kimaxolva. Ahogy @Tyto írta „Van ebben valami szomorú”. Persze csak nekünk, mert – szerencsénkre – van összehasonlítási alapunk.
@Thalész:: Hehe… Rost Andrea elegánsan riposztozott :-). Miklósát nem értem… persze sok másikat sem („bizonyos szint fölött”).