Bicskei Bertalan
Eredeti szerző: szempontpuska
Ma reggel kaptuk a megdöbbentő hírt, hogy elhunyt Bicskei Bertalan. Alig egy éve készült ez a kétrészes interjú, melyet focitörténeti sorozatunk keretében készített a szövetségi kapitánnyal a Vincent stábja.
Nyugodjék békében!
Bicskei Bertalan. A Honvéd és az MTK-VM válogatott kapusa. Kétszer volt magyar szövetségi kapitány. Azon kevesek közé tartozik, akik a magyar edzők közül elvégezték a nagynevű kölni főiskolát. Ő volt az első.
Mégis a legnagyobb ismertséget a legsikeresebb korszaka, az Ifi EB-t nyert válogatott élén eltöltött esztendők hozták. Rövid egyeztetés után a lakásán lát vendégül. Mindenütt körbevesz a sportember környezete. Fut, ügyel a súlyára, naprakész a mai magyar labdarúgással kapcsolatban. Nem célom és nem is lehet csak arról a pár évről beszélgetni.
Megkezdjük hát utazásunkat a múltba. Kiderül, hogy az annalesek is tévedhetnek, Bicskei Bertalannak nem a svédek elleni 3:3 volt az egyetlen fellépése címeres mezben.
Megtudjuk, hogy hogyan “állt össze” az Európa bajnok ifi válogatott, egy olyan csapat helyén, amely gyönyörűen játszott ugyan, de sohasem nyert.
Olvashatunk arról, hogy miért csak kirakat volt a válogatott a magyar futball állóvizében, hogy hogyan videózták le a szovjetek a magyar csapat edzését a döntő előtt és mégis miért nyertük meg a sorsdöntő finálét a Luzsnyikiben.
Mi a közös Edström fejesében és Varga Zoli szabadrúgásgóljában és kinek lőtt sorsdöntő gólt Bicskei Bertalan, a kapus.
Végül fény derül még arra, milyen szerepe volt Lakat T. Károlynak az EB diadalban, és honnan tudták előre, melyik játékos, hova fogja lőni a büntetőt.
Az első rész következik.
szempontpuska: Nem kifejezetten sportoló családból indult, úgy tudom…
Bicskei Bertalan: Apám, Bicskei Károly és édesanyám, Fogarassy Mária, mindketten Jászai-díjas, Érdemes művészek voltak. Apám pár hónappal ezelőtt halt meg. Ő úszó és vízilabdázó volt, de érdekelte a foci és értett is hozzá. Egyébként igen jó viszonyban voltak Lakat Karcsi apukájával.
szp: Igaz, hogy kacérkodott a festőművészettel?
BB: Valóban festettem, de nagyon fiatalon. 19-20 évesen, mikor Veszprémben játszottam (NB II) – szüleim a Veszprémi Petőfi Színház művészei voltak- volt időm és kedvem. Csak a tudásom volt kevés és ez elkezdett idegesíteni. Már minthogy a gondolataimat csak többé-kevésbé láttam viszont a vásznon. Választanom kellett a foci és a festés között. Így aztán a legtöbb rajzomat betettem a kályhába, csak pár kedvenc képet kíméltem meg.
szp: Azok a szurkolók, akik a sorozatban visszaidézett korszak idején lettek meccsrejárók, a legvalószínűbb, hogy már csak edzőként ismerték meg a nevét… A mi korosztályunk kevesebbet tud az Ön aktív pályafutásáról.
BB: Nem hiszem, hogy az érdekes lenne.
szp: Ó dehogynem! Félő sokan csak annyit tudnak, hogy az egyetlen válogatottsága az a bizonyos magyar-svéd 3:3 volt…
Szerintem kétszeres válogatott vagyok: 1969-70 december v. január, dél-amerikai túráról jöttünk vissza. Soós Karcsi bácsi volt a kapitány és Marokkóban a harmadik meccsen én védtem. Nyertünk 4:1-re.
szp: Hivatalos meccs volt?
BB: Tudtommal igen, országok közötti válogatott meccs. Utána 1973-ig ott ültem a kispadon.
A svéd meccsen az első félidőben jól védtem, a másodikban magam is éreztem, hogy nem voltam a topon. De azok nem potyagólok voltak, kell mindig bűnbakot találni. Nagyon sokszor szembesültem vele, Edström 8 méterről bebólintotta, ahogy kell. Közelről jött a beadás, akármit mondanak, nem lehetett rá kimozdulni.
szp: Ezeket visszajátssza magában, vagy lelkileg már túl van rajta?
BB: Muszáj a meccs hevében túltenni magunkat ezen. A következő mérkőzésünk egy bajnoki volt a Zalaegerszeg ellen és 8-ast kaptam a Népsporttól. Az más kérdés, hogy a vezetők hogyan fogták fel, mert ötünket-hatunkat úgy vágtak ki, hogy többet a válogatott közelébe nem jutottunk.
Én is úgy éreztem, hogy engem korán tettek be. Géczi Pista is nagyjából ilyen formában védett, előtte 2:2 az osztrákokkal szemben. Ilovszky Rudi bácsi úgy érezte, hogy frissíteni kell, engem tett be a kezdőbe. Nekem jót tett volna ha később emel be a válogatottba, vagy éppen előbb.
szp: Kocsis Lajosról és egy zalaegerszegi meccsről legendák keringenek…,
BB: Az egy másik találkozó volt! 0:4 Zalaegerszegen. Olyan idő volt, mint tegnap (a beszélgetés még a májusi zimankóban készült – szp). Igaz a szóbeszéd, Kocsis cserét kért mert fázott.
Arra a találkozóra lejött az egész hadsereg vezérkar helikopterrel. Óriási égés volt.
szp: Schumachernek volt egy könyve, a “Fütyülök rátok“. Abban azt írta, hogy a kapus minden gólnál meghal egy picit. Valóban így van?
BB: Nem kellemes érzés, de az ember kialakítja magában a reflexet, hogy túl legyen rajta. Nem szabad beleragadni a hangulatba, mert akkor jön a következő betli.
szp: Tényleg babonás emberek a kapusok?
BB: Én nem voltam az. Sőt igyekeztem bármilyen “jelet” pozitívan értelmezni. Akár egy fekete macska is.. bedumáltam, hogy ez nekem jót jelent.
szp: Edström fejesén túl, egy gólra rá kell kérdeznem: Varga Zoli szabadrúgásgóljára…
BB: Igen! Emlékszem arra is. Kb. 22 méterről, a sorfal fölött erősen, csavartan rúgta el a labdát, én vetődtem rá, úgy éreztem, elérem, de valahogy elcsavarodott a kezem elől. Nem volt jó érzés, mert a 90. percben, 0:0-nál rúgta.
Edström is ugyanebbe a kapuba fejelte azt a mindent eldöntő gólt…
szp: Kapusként is lőtt gólt.
BB: Az Aberdeen ellen az utolsó 11-es előtt, Kelemen Rezső barátom, aki ki volt jelölve, hirtelen rosszul lett. Már csak én álltam ott, meg az ellenfél kapusa. Ha berúgjuk, tovább jutottunk. Mit volt mit tenni, nekem kellett rúgni. Szerencsére bement és továbbjutottunk.
szp: Kapusszemmel, kik voltak azok, akik a pályafutása során kiemelkedő tudású hálóőrök voltak?
BB: Az én koromban Tamás Gyuszi, ragyogó kapus volt, Fatér Karcsi, Szentmihályi, Gelei, Géczi is… Rapp Imre… mindenhol voltak jó kapusok.
Az utána következő korosztályból pedig Mészáros Bubu és Gujdár. Ők ketten kiemelkedtek a mezőnyből.
Az ifjúsági válogatott kispadján
szp: Hogyan lett az ifjúsági válogatott edzője?
BB: Korábban az MTK-VM ifi edzője voltam 5 évig. Az öt év alatt 20 játékos kapott szerződést az első csapatnál. De ez nem olyan látványos eredmény. Azt akkor senki nem tudta. A Hungária körúton tudták, de azon túl nem.
Szepesi Gyuri nézett ki magának. Dalnoki Jenőnek kereste az utódját – akiről tudni lehetett, hogy egy év múlva távozni fog, vissza akar menni felnőtt csapathoz. Nagyon okosan csinálta, engem odatett mellé. Onnantól kezdve Dalnoki Jenő egy éven át mindenhová vitt magával. Taskentbe, Helsinkibe. Rengeteget tanultam ez alatt az időszak alatt. A legtöbbet a Helsinki tornán. Olyan szerencsém volt, hogy a skótok mellé kerültem, egy szállóban. Ők nyerték meg. A kezdetektől végignéztem, végigéltem velük azt, hogy hogyan kell egy IFI EB-t megnyerni. Ahogy néztem, figyeltem őket, kezdtem összevetni azokat a játékosokat Kovács Kálmánék korosztályával.
És azt mondtam magamban, hogy mi körülbelül ilyen jók vagyunk.
szp: Ez melyik évben volt?
BB: 1982-ben. Annak az évnek az őszén vettem át az ifi válogatottat.
szp: Kikből állt az akkori keret? Látszott-e a későbbi csapat, pl. Kovács Kálmán?
BB: Az az igazság a Kálmánt én már 2 éves kora óta ismertem. Az édesapja hatalmas Honvéd drukker volt. Minden edzésünkön ott volt. Egyszer megkért, hogy edzés után hadd rúgjon nekem kapura a gyerek. Letette elé a labdát, a srác nekifutott én eldőltem, had rúgja be, de a Kálmán hatalmasat bucskázott, a labda meg érintetlenül ottmaradt. Feküdtem a földön, néztem az apjára, akinek hatalmas büszkeség lobogott a szemében. Meg akartam vigasztalni így végül azt mondtam: Meglátja, ebből a gyerekből még válogatott lesz!
szp: Látnoki szavaknak bizonyultak, de ezt talán még ő sem hitte el.
BB: Éppen ellenkezőleg! Azt mondta, majd csak akkor lesz boldog, ha a válogatott Kálmán mesterhármasával nyer.
Szegény nem élte meg, hogy 1990 májusában az Egyesült Arab Emírségek ellen Kálmán mesterhármasával nyert a válogatott. Az édesapja néhány hónappal előtte halt meg…
Az ifjúsági válogatott
szp: Az IFI válogatott, jóformán a semmiből tűnt elő 1984-ben. Hogyan és mikor rakódott össze a későbbi sikercsapat? Amikor átvette ’82-ben, mennyiben volt ismert volt a későbbi keret?
BB: Valóban az ismeretlenségből. Pontosan úgy, ahogy a cikkükben volt megírva, Újpesten esett ki az olimpiai válogatott, ismerősök mondták, hogy a szünetben bemondták, hogy az ifi csapat kijutott az EB-re.
Szepesi György megkövetelte már Dalnoki Jenőtől is, hogy 14 éves kortól tessék válogatottakat csinálni. Ennek megfelelően folyamatosan figyelték a felbukkanó tehetségeket minden pályán, fővárosban és vidéken is.
Így természetesen számos név megvolt már az akkori keretben, de a játékosok nem egyenletesen fejlődnek és ezért menet közben kellett cserélni. Ez a csapat, amely később az EB aranyat megszerezte, úgy alakult ki, hogy előtte volt egy csodálatosan játszó csapatunk – de soha nem nyert. Svájccal 2:2, Svédországgal 3:3, ráadásul mindig olyan nyerési lehetőségeink voltak, mint 3:3-as állásnál tizenegyest hibáztunk, Svájc ellen vezettünk, de nem tudtuk megtartani…
Mivel Dalnoki Jenőt mindenhová elkísértem, így jutottam el a taskenti fociiskolába. Ott láttam milyen rendszerben, hogyan készítik fel, már gyerekkoruktól a labdarúgókat. Azt kellett, hogy lássam, hogy Európában ezt egészen máshogy csinálták.
szp:… és ez egy udvarias megfogalmazás volt?
BB: Talán az, amit a fizikai felkészítés terén csináltam korábban az MTK ifiknél, az nagyjából megfelelt. Talán! De egyébként… be kellett látnom az messze nem volt elég jó. Az ilyen tapasztalatokból, mint Taskent, én nagyon sokat tanultam. Megkértem Szepesi Györgyöt, hogy csak hétfőnként, hadd szedjem össze a játékosokat.
Ettől fogva hétfőnként délelőtt/délutáni edzéseket tartottam, így adtam “vissza” a játékosokat a klubjuknak. Mit mondjak, vegyes fogadtatásra talált. Nem értették. Annyira be voltunk zárkózva itt Magyarországon, hogy nem vettünk tudomást, az idő elhaladt mellettünk, a módszereink mellett. Fogalmuk nem volt, mi folyik a nagyvilágban. Az eredményt a nagyválogatotton lehetett lemérni. Ott ütközött ki.
szp: Erről a korábbi interjúinkban a Temesvári Miklós kapcsán elhangzott beszélgetések jutnak eszembe, ahol volt játékosai azt feszegették, talán a technikai tudást és nem az erőnléti edzéseket kellett volna előtérbe helyezni.
BB: Ez a kornak is a jellemzője volt.
szp: Ez ugye nem a lóversenypályán futás időszaka volt?
BB: Nem, akkor még játékos voltam. Nagyon nagy butaság volt.
Volt olyan, hogy szerdán játszottunk kupameccset a Dunakeszivel. Kenesei apukája védett a Kesziben. Kedden le kellett futni a csapattal a Cooper tesztet. nagyon kihajtottam magam és a másnapi meccs 0:0-ra végződött. Másnap nem tudtunk futballozni. Tizenegyesekkel kellett dönteni és esküszöm, hogy a lábam beleremegett a büntetőrúgásba az előző napi edzéstől. Nem tudtam erősen megrúgni. Kivédte és kiestünk.
Ha nagyon eltúlozzuk a fizikai felkészítést, az rányomja a bélyegét a teljesítményre.
Ez egy ilyen korszak volt. Viszont az, hogy az ifi válogatott kinőtte magát ebből a környezetből, az a korosztályombeli edzőknek volt köszönhető. A nagy nihil közepette valahogy minden egyes NB I-es csapatnál egy markán ifi edző jelent meg: A Pécsnél a Garami Józsi, Zalaegerszegen Szabó Rezső (isten nyugosztalja), Szombathelyen Rátkai Laci, Győrben Gunyhó Ferenc, Honvédnál Vági Pista, Vasasnál az Antal Peti, Újpesten Kaszás Gabi és Varga Pista.
Nyíregyházán Kovács Jancsi, Fradinál Vincze Géza – akit soha nem ismertek el, de azt kell, hogy mondjam az én életem egyetlen edzője, akit soha nem tudtam megverni a csapatommal.
Ő mindig olyan játékosokat tudott összeszedni, mint Koch Robi és kortársai, akik folyamatosan mentek fel a nagycsapatba. Remek együttesei voltak.
Ilyen ambíciózus edzők voltak akkoriban és rivalizáltunk. Ennek az lett a vége, hogy ilyen-olyan módon, de jól edzett gyerekek kerültek fel. Amikor átvettem az ifiválogatottat, ebből az Ő munkájuk is kezdett el gyümölcsözni.
szp: Ön is úgy látta, hogy bizonyos formában, már “kevés” volt az új tehetség, a jó játékos abban a korszakban?
BB: Nem annyi mint az én játékos koromban, de azért még több játékos volt. Amikor én kezdtem a BLASZ I-ben – 1963-65ben – ott nagyon sok jó játékos volt. Aki nem tudott focizni, nem volt elég jó, abból nem lett futballista. Ilyen egyszerű volt.
szp: Ez még a grundkorszak hatása volt?
BB: Igen. Aztán a grundok megszűntek, helyette nem pótolták semmivel. Ennek is következménye volt. De most sem a grundokat kell visszasírni, hanem akadémiák, iskolák kellenek.
szp: Ilyenek most is vannak. Vagy ez kevés?
BB: Nagyon kevés. Van 5-6 akadémia. Kéne harminc.
szp: Hasonló vagy kisebb országokban, mint a miénk, pl. Csehországban van ennyi?
BB: A csehek pl. megcsinálták, hogy iskolai rendszerű képzés van. Kiépítették az iskolai futballt. Ők nem maradtak annyira le. Mi fokozatosan lemaradtunk. Ezt végigéltem. Amikor elkezdtem játszani a Honvédban, akkor a környező országokat megvertük. Klubszinten és válogatottban is. Ha játszottunk német és angol csapatokkal, akkor X közeli eredmények születtek. Aztán az angolok később már mindig kivertek bennünket, ezeket meg hol legyőztük, hol nem.
A nyolcvanas években meg már nem vertünk meg senkit.
szp: A második felében…
BB: Igen, tudom, volt a Videoton és az Ú.Dózsa, de azok is inkább kivételeknek számítottak.
szp: pedig olyan bíztatónak tűnt az az időszak. Az Újpest, majd különösen a Videoton kupasorozata. A válogatott szériája Mexikóig és ott volt ez az ifi válogatott, amelyről joggal gondolhattuk, hogy 5-10 évre megoldja az utánpótlás gondjainkat…
BB: A válogatott – beleértve az ifiket is – kicsit kirakat volt. Abban az időben az ellenfelek nem készültek együtt. csak a szovjetek. A többi nem. Akiket megvertünk, nem voltak rosszabb játékosok – sőt a spanyolok jobbak voltak nálunk – mégis meg tudtuk őket verni, mert csapatként készültünk. Mezey Gyuri idejében a nagycsapattal ugyanez volt. nem annyit mint mi, de sokat készültek együtt.
Az NSZK elleni hamburgi győzelem előtt 7-8 napot volt együtt a keret, míg a németek két-három nappal előbb futottak össze.
szp: Az a tény, hogy később nem voltak eredményeink, az attól volt, hogy a későbbiekben már nem készült így együtt a válogatott, vagy a többiek is így kezdtek készülni?
BB: Egyértelműen annak tulajdonítható, hogy az ifiket sokkal korábban összehozták. Ez különösen az afrikai csapatoknál érvényesült. Ez az előny megszűnt. Sőt, megfordult: Ma már többet vannak együtt, mint a mieink.
szp: Hadd vessek fel egy ellenpéldát: Romániáét, akiket kivertünk. Arról a csapatról az a hír járta, hogy már évek óta együtt készül. Együtt laktak, együtt tanultak, ugyanabba az iskolába jártak.
BB: Stílusosabban futballoztak mint mi, technikásabbak voltak. Rengeteg rövidpasszos játékuk volt, de úgy éreztem, hogy mentálisan nem bírták. Sokkal esélyesebbek voltak. Annyira esélyesek voltak, hogy nem bírták elviselni.
Az volt a szerencsém, hogy olyan játékosok voltak, mint amilyen tipikusan Pintér Attila volt. Nem érdekelte őket, hogy ki ellen játszunk és hol, milyen környezetben. Hozzá kell tenni, hogy nagyon nagy szerencse is kellett hozzá!
Volt az a csapatunk, amelyik nem tudott nyerni. Ki is estünk egy évvel korábban. Remek játékosok voltak, pl. Batári Csaba generációja. Úgy estünk ki, hogy a jugoszlávok ellen idegenben egy teljesen méltánytalan tizenegyessel kaptunk ki 3:2-re. nem akartam elhinni, pedig utólag vissza is néztük, de nincs mese, 25 méterre a kaputól (!) történt a szabálytalanság és büntetőt ítélt a bíró.
A szovjetek viszont bejutottak és minket hívtak meg edzőpartnernek. De annyira az utolsó pillanatban, hogy a mérkőzés előtti napon szóltak. Gyorsan végigtelefonáltuk az ifi válogatottakat és nem mindenkit engedtek el.
A kollegámmal beültünk taxiba és végigjártuk őket. Kovács Ervint, Zvara Józsit, Petry Zsoltot.. a picit fiatalabb játékosokat összeszedtük. Éjjel! És mentünk ki Moszkvába egy ifi A/ ifi B csapattal. A legnagyobb megdöbbenésre ott 5:2-re nyertünk. Akkor ott mondtam magamban: Engem nem érdekel, lehet, hogy ez a csapat nem játszik szépen, nem játszik olyan jól, de tudnak nyerni!
szp: Ez mikor volt?
BB: Egy évvel korábban. Nagyon szerencsés voltam. Fiatal edző voltam még, kevés tapasztalattal. Az ösztöneim viszont jól működtek. Tulajdonképpen nem én terveztem meg azt az együttest.
A beszélgetésnek ezen a pontján egy kis rajzolás következik, ahol szemlélteti a csapatot és a játékosok mozgását a pályán.
Volt két szélről induló csatárunk: Kovács Kálmán és Zsinka János. Kálmán amint megszerezte a labdát, már indult befelé. Zsinka pedig maradt a helyén.
Magát alakította a csapat, hogy a baloldali középpályás posztján, nem a KSI-s Szabó András vált be, hanem Vincze Pista, aki balszélsőként tudott rögtön felmenni. A jobboldalon viszont Deák Sanyi maradt, akinek nem kellett előrejönni, hanem behúzódhatott védekezni és nagyszerűen osztotta labdákat előre.
Jobboldalon a védelembe Haaz Feri került be. Miért? Mert soha nem kellett feljönnie. Ha nem a Zsinka van elől, hanem egy Kovács Kálmán típusú csatár, akkor a jobb bekk helyére is más mentalitású játékos kell.
Keller Józsi azért vált be balhátvádként, mert ha Vincze – ahogy az előbb elmondtam – előrehúzódott balszélre, Keller olyan játékos volt, hogy fel tudott fejlődni a középpályára.
Volt három nagyon stabil hátvédünk, akik el nem mozdultak a helyükről. Ha támadásban voltunk Zsinka, Kovács Kálmán, Vincze mellé Orovecz feljött negyediknek. Négy csatárral fejeztük be a támadást.
Namost ezt nem én terveztem előre! Ez kialakult. Ösztönösen. “Csak” meg kellett látni.
szp: Ez engem a dánok EB győzelmére emlékeztet, amikor Jugoszlávia kizárása miatt a strandról szedték össze a válogatottat és megnyerték a tornát.
(mosolyog) BB: A következő tornán azért mi nem jártunk ilyen jól. Taskentben volt. Ötödik-hatodikok lettünk. Olyan volt a sorsolás, hogy egyetlen vereség után már nemigen lehetett jó eredményt elérni. A döntő utáni banketten a szovjetek szakvezetője ott gratulált a saját – torna győztes – együttesének, majd megjegyezte, hogy van itt egy olyan csapat, amelyik még az övénél is jobb. Ezek voltunk mi…
szp: Látnoki szavaknak bizonyultak…
BB: Teljesen igaza lett.
szp: Elérkeztünk az EB-hez. Az utolsó selejtező. Románia ellen. Nagyváradon.
BB: Előmérkőzés volt a Románia-Izrael válogatott találkozó előtt. Zsúfolt nézőtér. Akkoriban az volt a szokás, hogy az UEFA küldött egy játékvezetőt és a két partjelzőt a rendezők adták. Az előző napi edzésen odajött hozzám Bölöni Laci. Akkor ismertem meg személyesen. Azt mondta, kinek tetszik, kinek nem én magyar vagyok, csak annyit akarok mondani, hogy a meccsen vigyázzatok a lesre, mert ezek megbeszélték, hogy a leseket nem intik be….
Nem is játszottunk lesre, de védekezéssel nyertük meg a selejtezőt. többet támadtak, többet birtokolták a labdát. Haaz, Szélpál, Zsinka és Kovács Ervin, akkor még nem voltak olyan képzett játékosok. Viszont remekül kiegészítették egymást mindannyian. Ez volt a titka a csapat sikerének.
Kétféle támadó játékot játszottunk. A jobbszél teljesen pozíciójátékot nyújtott, a baloldal pedig elmozgott. És ebből abszolút nem volt zűrzavar!
Ismétlem: Az az igazság ezt nem én találtam ki, az élet hozta lépésről lépésre. Szinte ők maguk alakították ki.
szp: Csucsánszky kiesése a csapatból mennyire borította meg a csapatot?
BB: Csucsánszky Zoli az érettségi miatt nem tudott kijönni, de ő is annak a csapatnak a tagja volt, amelyik sosem tudott nyerni. Gyönyörű, 50 méteres keresztlabdákat adott, de pl. ő hagyta ki azt a tizenegyest. Helyére a 2 évvel fiatalabb Orovecz került.
Az Európa Bajnokság
szp: Kinn vagyunk az EB-n
BB: A csehekkel indult, őket megnéztem előtte. Az indulás előtt egy héttel játszottak egy barátságos mérkőzést Prágában. Felültem a vonatra és kimentem. Majdnem lekéstem a mérkőzést, csak a második félidőre estem be a stadionba. De meg tudtam nézni őket.
szp: Ez elég volt?
BB: Ahhoz igen, hogy önbizalmam legyen,. Azt mondtam magamban, hogy ezeket meg tudjuk verni. Így is lett. Pedig nagyon jó kis csapatuk volt. Jó fizikumú, egységes, brusztolós együttesük volt
szp: Volt közöttük olyan név, akiket később megismerhettünk a nagyok között?
BB: Nem emlékszem ilyenre. Azt tudom, hogy a spanyoloknál nagyon sokan játszottak 4 év múlva amikor összekerültünk a felnőttválogatottal.
szp: Melyik volt a legnehezebb mérkőzés az EB-n?
BB: Egyértelműen a spanyolok elleni. Ők nagytudású játékosokkal voltak teletömve.
Ziegler Jancsiék elmentek megnézni őket. Mondták, hogy nagyon jó csapat. Egyszerűen nem tudtam mit kitalálni ellenük.
kínomban már elkezdtem nézni, hogy melyik spanyol játékos mikor született.
Ekkor észrevettem, hogy a védelemben az egyikük fiatalabb egy évvel. Ekkor azt mondtam a srácoknak: – Ezt a meccset itt lehet megnyerni!
szp: A gyenge láncszem. És elhitték?
BB: Elhitték. 1:1 volt az állás, amikor a Zvara Józsi bement Zsinka helyére, begurították a labdát ennek a védőnek a helyére és Zvara megelőzte, berúgta. Ezzel a góllal jutottunk tovább.
szp: A sorozatunk Ifi EB-ről szóló részében, már a kommentek között esett szó arról, hogy Szélpál ezen a meccsen “átvállalta” a már sárgalapos Pintér szabálytalanságát…
BB: Nagyon csúnya buktatás volt, féltünk, hogy kiállítják, de azt a faultot tényleg Szélpál követte el. Pinyó (Pintér Attila) odament a játékvezetőhöz és lefogta a kezét, ahogyan a zsebéhez nyúlt. Aztán amikor meglátta, hogy “csak” sárga, intett, hogy mehet…
A sztori kapcsán: nagyon jó volt, hogy a Lakat Karcsi kinn volt, mert nagyon sokat köszönhettünk neki. Bármilyen furcsán hangzik, Neki nagyon sok köze volt hozzá, hogy megnyertük az EB-t.
szp: ?
BB: Nagyon jóban voltam vele már akkor is, amikor az olimipai válogatottnál ott volt srácként és nagyon sokat beszélgettünk. Ő jött ki velünk a SZU-ba meg egy fotós, László Sándor (Sándor László?), ki is neveztük őt udvari fotósnak 🙂
Mikor bejutottunk a döntőbe észrevettem a srácokon, hogy kicsit úgy leültek, elengedték magukat. Ez teljesen új volt ennél a csapatnál
Kérdeztem Karcsit, hogy ilyenkor mit csinált az Édesapád, egy döntő előtt, amikor úgy érezte, hogy egyik-másik játékos úgy érzi, hogy nem tudnak nyerni?
Azt válaszolta, hogy elküldte őket a …….-ba, másnap kivitte jól meghajtotta őket és másnap pedig azt mondta a meccs előtt, ha tudjátok, nyerjétek meg. :-))
Hát ezt követtük…
szp: Bevált. A szovjetek ellen a Luzsnyikiban, akkora tömeg előtt, pláne ha figyelembe vesszük, hogy még nem érett fiatalemberekről van szó…
BB: Pintér, Szélpál, Orovecz, Haaz Feri, Zsivótzky… ezek már felnőttek voltak. Fejben is. Néhány kivételtől eltekintve ezek már komoly felnőtt emberek voltak, nagyon határozott elképzelésekkel.
Úgy alakítottuk a csapatot, hogy Zsivótzky és Orovecz helycseréjével 4-3-3-at játszottunk. Kovács Kálmán és Zsinka lett a két vonalszélső, Vincze Pilu pedig bement centernek. Amikor a második féliőben ezt meghúztuk, az ellenfél belezavarodott nem tudta lekövetni a változást…
szp: Milyen érzés végiülni egy ilyen tizenegyespárbajt a kispadról?
BB: Hát….. én azt hittem, hogy ott meghalok..
szp: Az a kiszolgáltatottság….
BB: Igen, ráadásul már 2:0-ra vezettek. Előző nap gyakoroltuk a tizenegyeseket. Óriási kínnal vettük észre a végén, hogy egy bokorból le lettünk filmezve. Egy pár hónappal korábban az NDK-ban játszottunk velük egy tornadöntőt, ahol szintén tizenegyesekkel győztünk ellenük. Az egy évvel idősebb csapatuk ellen.
De ugyanaz volt az edzőjük. Amikor a TF-re jártam, Götl Béla tanárúrék felmértek 500 tizenegyest. Engem is bevontak ebbe a végén. Ők figyeltek ki egy módszert, amiből 75%-ban ki lehetett számítani, hogy a játékos hova fogja rúgni a labdát.
szp: Az adott játékos?
BB: Igen. A viselkedéséből, a mozdulataiból. Én az utolsó éveimben, erre a módszerre támaszkodva harminc tizenegyesből húszat kivédtem. Nagyon sokat kivédtem. És a Petry Zsolt is így védte a tizenegyeseket.
Ők viszont tudták, hogy mi hova fogjuk rúgni. A szovjetek Kutyapov nevű kapusa mindig jófelé ment. Az első kettőt kivédte. Ebben az is benne volt, hogy a mi rúgóinknak icipicit beremegett a lába. Nem rúgták olyan határozottan ahogyan szokták.
Ekkor jött Zsivótzky, Ő úgy megrúgta ahogy kell. Őt az ilyesmi nem zavarta.
Petry Zsolt pedig elkezdte kivédeni a büntetőket. Ez volt a fordulópont. 2:2-re feljöttünk…
szp: Az utolsót úgy emlékszem Kovács Ervin lőtte
BB: Igen, Pintér és Zsivótzky lőtte be. Döntetlenre álltunk és jöttek a párban rúgások.
Néztem a csapatra, merthogy a többiek nem gyakorolták.
Ekkor belémvillant, hogy ez nekünk pont jó, mert nem tudják róluk, hogy ők merre rúgják a tizenegyeseket.
Néztem őket, láttam, hogy egyedül a Kovács Ervin néz rám vissza. A többiek inkább kerülték a pillantásomat. Gondoltam, hogy Ervin tegnap nem gyakorolta, hát rúgja ő!
Petry kivédte a szovjetekét, Kovács Ervin pedig nagyon magabiztosan értékesítette a sajátját. Azóta sem tudom, hogy miért, Ervin elkezdett futni visszafelé és a karjával kőrözött. Megfordultam és látom, hogy Szepesi Gyuri zsugorkanyarban veszi a kerítést és rohan befelé.
<
p style=”text-align: center”>
Az az igazság, hogy amit ott akkor éreztem, azt se azelőtt, sem azóta…
szp: Most mondjam azt kissé kesernyésen, hogy mi sem?
BB: Jó de én azért nyertem bajnokságot, kupát… nem volt ilyen érzés egyik sem.
Gratulálok, kimagaslóan jól sikerült. Ilyen interjúk olvasásával kell kezdeni és akkor jó lesz a nap. Nekem egyébként is sok új információt adott….de a régiek is …. pl. a Kovács Kálmán apukájáról szóló rész…igen, igen. Rég volt.
nagyon jo:)
Nekem Edstrom, a 3:3 nem sokat jelent, kabe annyit, mint a 4:1 Marseilles-ben.
Fantasztikus erzes az IFI EB-rol ujra olvasni. Nekem Petry Zsolti amugyis tobb szempontbol kedves a szivemnek, amolyan kamaszkori peldakep, 2 evvel volt idosebb nalam.
Remelem, a 2. reszben olvashatunk a Kolumbia elleni balkezes sorsolasrol, azt hogy elte meg a csapat egy evvel kesobb.
Jó emlékeket idéző, szakmailag igen tanulságos beszélgetés.
Grat!
Jó volt , megint, csak rövid. 🙂 Még órákig tudnám olvasni.
szp, miért lett dőlt a kommentek szövege?
@maribor: Tudom, most kihúzom a gyufát, de jelenleg mennyivel idősebb Nálad Petry? 😀
Gratula a szerzonek (off: ex-paraj vagyok, de a másik emailem teljesen megbizhatatlan: on:)
Az az Edstrom gol klasszikus – magyaros – városi legenda: amennyire meg tudtam nézni, nem kapushiba volt, hanem HATALMAS védelmi hiba: teljesen egyedul volt a kaputol kb. 7-8 méterre, kijonni nem lehetett arra a beadásra mert negativ kifli volt…. Vezettunk 3-2re, esetleg meg kellett volna tartani azt az eredményt, volt vissza talán 10 perc…No meg, Máltát kicsit jobban megverni és akkor mindegy Edstrom…
Az ifi csapathoz: szép emlékek, de ebbol is látszik, mennyire esetleges és improvizativ volt ott sok minden. Ott és akkor kijott a lépés nekik és Mezeynek is, de erre nem lehet épiteni…
Persze, én hiányoltam 1-2 pécsit abbol az ifi csapatbol (ha már Garamit dicsérte), na de ez “szakmai” ártalom nálam…
@JuAn: Azért dőlt betű, mert nem rövid…
a folyt. köv.-öt dőlt betűvel tettem be, de nem fért ki és bedöntötte a kommenteket is….
egy betűvel sem fér már több a posztba
blogmotor…
@szempontpuska: megcsináltam!!! 🙂
@LamiÁrpád: pedig arra az e-mailcímre írtam ma
@szempontpuska: OK, azt olvastam.
Az a gond, hogy a munkahelyen hol muxik, hol nem (de inkabb nem), és hatalmas lelki teher volt már, hogy nem tudtam rogton reagálni reggelente a képrejtvényekre .. 🙂
Nyugodjék békében!
🙁
Igazán méltó megemlékezés ez az interjú, nyugodjék békében!