Bóvli
Eredeti szerző: jotunder
<
p style=”text-align: justify”> A bóvli nem úgy kezdődik, hogy az 55 Water Street, Manhattan, New York-ban az alsó rubrikában huszonhét ponttal kevesebb van, mint a felső rubrikában… Nem úgy kezdődik, hogy valaki, aki ugyan tudja mi a különbség Budapest és Bukarest között, de nem nagyon érdekli, beírja a downgrade-et a papír aljára… Nem úgy kezdődik, hogy a Bloomberg tíz perc múlva lehozza, aztán megkapjuk az újabb warholi tizenöt percet, és elkezd minden zuhanni, pedig Kósa Lajos éppen krumplis nudlit vacsorált, ha akarta volna, sem tudott volna hülyeséget beszélni.
A bóvli a szemetes utcákkal, az összefirkált házfalakkal, a koszos piszoárokkal, a bűzlő, koszló igénytelenséggel kezdődik. A bóvli kipuskázott zárthelyikkel folytatódik, a megúszott egyetemi évekkel, az innen-onnan leeső diplomákkal, a középszerűség kultuszával. A féltudású elittel és a féltudású villanyszerelővel. Ahol bóvli van, ott bóvli van, nemcsak a kormányban, nemcsak a hivatalokban….beivódik, evődik velődig, töprengenél de eszmét tőle fogan csak elméd.
A bóvli nem Matolcsy Györggyel kezdődik. Matolcsy György a bóvli része, őt ennek a rendszernek ki kellett termelnie, a matolcsykat, a számolni képtelen, gondolkozni rest hülyéket. A nem tetsző rendszer a bóvli maga, amelyben mindenki szem a láncban, belőlünk bűzlik, árad, mi is a bóvli részei vagyunk, nemcsak Matolcsy. Mi hagytuk, hogy így legyen.
Mi hagytuk, hogy a hivatalnok a képünkbe zabálja a szalámis szendvicsét, mi hagytuk, hogy az orvos pénzt fogadjon el anyánktól, mi tapsoltunk a politikusoknak, amikor versenyben ígértek mindenkinek mégingyenesebbet, mégtizenharmadikhavibbat, mégelkezdődőbb jövőt. Mivelünk hitették el, hogy két nemzet él a hazában, hogy nekünk érdemes minden árat megfizetnünk, hogy ne jöjjön vissza ő, mikor melyik mi, mikor melyik ő.
Igen, a bóvli része a sajtpapírra írt dörneri őrjöngés, az őt kinevező, Per Olof Enquistet leugató tapló, de a bóvli része a halkan, elegánsan, és végtelenül liberálisan féltehetségű színigazgató is, aki nem zsidózik, nem hörög, csak tudja, hogy mikor kit kell felhívni. A bóvli része az, aki felveszi a telefont, aki mindig felveszi a megfelelő telefont, és ad, ha kaphat érte cserébe. Valamit valamikor.
A bóvli nem ott végződik, hogy az ő hülyéiket a mi hülyéinkre cseréljük. A bóvli sajnos nem tud egy hatalmas katartikus tisztítótűzzel végződni. A bóvli olyasformán végződik, ahogy kezdődik. Tiszta utcákkal és tiszta gondolatokkal. Végigtanult, végigolvasott, végigszámolt keserves éjszakákkal a kollégiumban. Egy betegágy mellett, ahová a műtét után nem a borítékért ül az orvos, hanem mert oda kell ülnie, tudnia kell, hogy minden jól sikerült-e. A bóvli a “kell”-el végződik, a megmagyarázhatatlan “kell”-lel: kell, hogy a dolgunkat jól végezzük, kell, hogy az életünk érjen valamit. Nem tudjuk, miért kell — természetes módon kell, mondhatni rutinból. A bóvli így végződik.
Én most leveszem a kalapom, meghajtom a fejem jótündér előtt. Aztán amikor elfordulok, összekarmolom magam, hogy mindezt pontosan így gondolom, mégsem tudtam ilyen értelmesen, összefogottan megfogalmazni magamban.
@Wolff: Időközi választásokról beszélek: nemcsak ogy képviselő, de önkorm., sőt, polgármester is. Mihelyst egyet elveszít a Fidesz stb., elkezdhetünk okokon meg tendenciákon tépelődni.
@Pásztörperc: Keversz kétféle döntési helyzetet. Nagyjából azt állítod, hogy ugyan a Fidesz és kormánya rendkívül népszerűtlen, de azok akik nem szeretik egy ogy. választáson elmennének és leszavaznának – rájuk. Én már az elsőt sem hiszem, te még a másodikat is adottnak veszed.
Az időközi választásokról ráadásul előbb még azt is meg kellene cáfolnod, hogy volt olyan időszak, amikor nem jelezték előre az országos választás végkimenetelét. (Hogy összefoglaljam: nem azt állítom, hogy nem jelezHETik előre, csak azt, hogy nem veheted adottnak, hogy előrejelzik.)
Nagyon depisek vagytok. Szedjetek több vitamint.
A bejegyzés legfontosabb üzenete számomra: vállaljuk a fel saját felelősségünket is! Mi is a rendszer részei vagyunk.
@kamerasmobil: Svájcban a választásokon 50 százalék alatt volt a részvétel.
@Wolff: Az előbb elszállt, úgyhogy még egyszer:
Nem vettem adottnak, hogy az időközik előrejelzik az eredményt. Azt mondtam, hogy most előrejelzik, méghozzá azért, mert nincs szórás: mindegyiket a Fidesz stb. nyeri. Ez elég jó alap.
Soha nem mondtam olyasmit, hogy az Orbán-kormány rendkívül népszerűtlen lenne. Épp ellenkezőleg: azt mondtam, hogy voltak ennél sokkal nagyobb zuhanások is. Úgy gondolom, hogy az Orbán-kormány népszerűtlen — de messze nem annyira népszerűtlen, mint amennyire az ellenzéke az.
Ebben persze van némi projekció, mivel én az Orbán-kormány teljesítményét messze nem tartom annyira kártékonynak, mint amennyire Gyurcsányékét tartottam és tartom (ide értve Bajnait is). Undorító, az igen. Kártékony is. De messze nem ANNYIRA kártékony.
Egyúttal leszögezem, hogy az enyémmel ellentétes állításokat én is könnyen és szívesen cáfolgatom — de jobban örülnék, ha ezek helyet az enyéim ellen próbálnál vmi érvet összehozni.
@Pásztörperc: Orbán a bóvliság hátán jutott kormányra, a bóvliságnak köszönhet mindent. A bóvliságot gerjesztette, és meglovagolta, hosszú-hosszú ideig bebetonozta. Ez neked nem kártékonyabb, mint Gyurcsány valaha is volt???
@Szindbad: Gyurcsány bóvlizását én nem vitatom, de Bajnaiért erősen.
@Pásztörperc: De adottnak vetted. “méghozzá azért, mert nincs szórás: mindegyiket a Fidesz stb. nyeri. ” Én éppen ezt cáfoltam 2002 sőt 2006 előtt is a Fidesz nyerte az időköziket, (mellesleg most sem nyeri mind) , erre nem érv, hogy ee3 most is a Fidesz nyeri.
Az Orbán-kormány népszerűtlenségéről biztosan nem te beszéltél, ezt én jelentettem ki, nem is állítottam, hogy te lettél volna. Viszont – tény. Már persze ha nem csak a pártpreferenciákat nézed. Politikusi népszerűség, milyen irányba haladnak a dolgok, elégedett-e a kormány tevékenységével, különböző hangulatindexek nagyon komoly népszerűtlenséget jeleznek. (És nem, az nem érv, hogy népszerűbbek az ellenzéknél, ezek a mutatók úgy vannak kalibrálva, hogy mutatják ha valaki népszerűtlen, tehát lényegtelen, hogy van-e nála népszerűtlenebb.) Csakhogy ebben az eseteben még mindig ott tartunk, hogy te azt feltételezed az emberek elmennek szavazni és a nagyon népszerűtlen pártra fognak szavazni. (Vedd figyelembe az is, hogy minden felmérés szerint Orbán kisebb népszerűtlensége abból ered, hogy a Fidesz erősen fogyatkozó táborán belüli kiemelkedő népszerűségének tudható be, ezen kívül brutálisan népszerűtlen, már-már utált.) Én pedig még mindig azt mondom, hogy már az első sem valószínű és ezzel az állításod, hogy érvényes lenne a választás erősen kérdéses. Neked kellene valahogy levezetned, hogy tömegesen fognak egy párt mellett nem elkötelezett emberek nagyon népszerűtlen politikusokra szavazni.
@Pásztörperc: P/c… A kártékonyság objektív megítélése most még nem lehetséges. Ahhoz még sok-sok évnek el kell telnie. És mecsoda rossz évek lesznek azok.
De.
Akkor emútnyócévvezünk is, hogy politicusnak is jó legyen 😉 Medgyessy indította a hógolyót a hegytetőről.
Őt miért nem sorolod ide?
De.
A poszt pont arról szól, hogy nem egy-egy név, vagy miniszterelnök miatt tartunk itt, ahol tartunk.
De, hogy az egyetlen szürke (hál’istennek!), nem megváltó-tudattal rendelkező, de tenni akaró (és tudó), technokrata, a saját jelölőit is kordában tartó Bajnai miért volt kártékony? No ezt én sem értem.
@maroz: like
@zsazsu4: Akinek a költségvetési hiány csökkentésére az az egyetlen ötlete van, hogy elveszi az éppen hiányzónak ítélt mennyiségű pénzt a bérből és fizetésből élőktől, az nem technokrata, hanem kompetenciahiányos és kártékony.
@Pásztörperc: Érdekes szemüveged van, hol kaptad? Mondj egyet abból a kártékonyságból és én mondok két nagyobbat mostanról. Ezt folytathatjuk ameddig bírod. De tudod mit, inkább mégse, túl sok időt pocsékolunk így is erre az ámokfutásra.
A lényeghez, az íráshoz. Így igaz, bóvli, de miattunk. Tegye meg mindenki a magáét ellene!
@Pásztörperc: Hoffmann Rózsa: ,,…a tüntetés a Szózat eléneklésével ért véget, amelynek utolsó sora úgy szól, “itt élned, halnod kell”. Ha ezt komolyan gondolják, miért tiltakoznak az ellen, hogy végzés után néhány évig legalább a hazájuknak dolgoznak…,, És ennél volt károsabb Bajnai?- ezt gondolhatod komolyan! 🙁
@Wolff: “2002 sőt 2006 előtt is a Fidesz nyerte az időköziket” — szép, csaknem igaz:
http://www.origo.hu/itthon/20040222ujra1.html
http://www.origo.hu/itthon/20050306kormanyparti.html
@zsazsu4: Mint említettem, ezek undorítóak. Ne keverjük: az undorító a szemedet-orrodat facsarja, a kártékony a pénztárcádat.
@zsazsu4: helyesen: nem gondolhatod…
@Pásztörperc: Komolyan ezt nevezed te kártékonynak? Akkor minek nevezed a jogállam szétverését? A pártállam kiépítését? Az évtizedek alatt összegyűjtött megtakarítások elfüstölését? A hosszú lejáratú hitelek brutális büntetőkamattal történő felvételét? A megváltoztathatatlan Hülyék Alkotmányát? A jogról, gazdaságról, oktatásról, tudományról, politikáról, egyházakról, társadalomról, az EU-ról, a művészetről és a védett madarak vadászatáról szóló viták debilizálását? Mikor fogja kiheverni Magyarország Szijjártó Péter kretén vigyorát, miközben belehazudott másfél millió ember képébe és nem történt semmi? Minek neveznéd a tömegek tudatos és szisztematikus elundorítását a közélettől? Mikor lesz újra élhető ez a nukleáris sivatag, amit Orbánék maguk után fognak hagyni?
Te komolyan úgy gondolod, hogy ez a nemzetrontás összemérhető azzal, hogy Bajaniék visszavonták a 13. havi nyugdíjat?
Igen: ezek undorítóak. No, ezért van az, hogy Gyurcsány és Bajnai ellen nem voltam tüntetni, Orbán ellen meg már 2*. Ugyan, mitől lenne az megváltoztathatatlan? Az új vál.jogi tv-nyel sokkal könnyebb lesz 2/3-ot szerezni — csak kellenének hozzá vmi alkalmasok: no, azokat megtalálni/kiválasztani lesz nehéz, nem az alkotmánymódosítás.
@Pásztörperc: Értem. Gyártottál saját használatra egy ‘kártékony’ fogalmat (‘kártékony’ egy dolog akkor és csakis akkor, ha elvette a 13. havi nyugdíjat) és egy ‘undorító’ fogalmat (minden, ami rövid távon helyrehozhatatlan károkat okoz és nem tartozik a ‘kártékony’ fogalmába). Azért így nehéz ám beszélgetni. 🙂
@Pásztörperc: Akkor meg Gyönygöspata (Jobbik), tavaly Dunaújváros (Mszp). Tessék, ez is kettő. Az sem igaz, amit te mondasz és mégis akkor arccal teszed, hogy a Fidesz mindent megnyer. Vagy új jelentést kapott volna a minden?
@Pásztörperc: Egyébként pedig örültem volna ha nem ezen huzakodnánk, hanem mondtál volna valamit a többi érvre is. (Mert – állításoddal ellentétben – volt.) Vagy ha ránéznél az általad tökéletesnek tartott közvéleménykutatásokra (te magad írtad, hogy a biztos szavazó pártválasztók adatai megfelelnek a várható végeredménynek), összehasonlítanád a 2010-es eredménnyel és elgondolkoznál hogy az általad posztulált nem jelentéktelen eltérések (a Fidesz 5-7%-kal kevesebb, az Mszp 3-7%-kal, a Jobbik 3%-kal több szavazatot kapna) nem vezethetnének-e oda, hogy nem lenne meg a 2/3?
Ez itt nem geológia és geofizika, pont olyan amatőr vagy mint a legtöbbünk, szóval normális módon, nem kinyilatkoztatva illene érvelned.
@Pásztörperc: Az alkalmasakat megtalálni többféle módon is lehet, persze figyelemmel arra, hogy ez egy leegyszerűsítés. Az egyik az individuális, amikor te magad az íróasztalod magányában kitotózod, hogy melyik is legyen.
Egy másik módszer némi kollektivitást feltételez, például azt, hogy egy (vagy több) embercsoporttal átbeszéled azt, hogy ki is lehetne jó/jobb/legjobbabb.
Én nem nagyon tudom, hogy te melyik módszert tartod jobbnak, de ha a másodikat sem veted el, akkor azért ott lennének némi feltételek. Az egyik ilyen feltétel lenne a közösen, kölcsönösen elfogadott módon használt fogalmak és az úgyszintén kölcsönösen elfogadott definíciók. Vagy egy jó fordítóprogram. 😉
@Wolff: Dunaújvárosról szégyenletes módon megfeledkeztem. Gyöngyöspatát — lehet, elítélhető módon — nem vettem figyelembe.
@Wolff:
@maroz:
Nem hiszem magam a szoloveci orákulumnak, és egyértelműen a dolgok megbeszélésének híve vagyok. Nem kívántam kioktató szerepben fellépni, mindössze megpróbáltam megmagyarázni, miért ez a véleményem az adott kérdésről. SZVSZ a beszélgetés lényege éppen az, hogy elmondjuk különböző meglátásainkat, és ki-ki tanul a másikától.
Gőzöm sincs, hogyan fajultak a dolgok odáig, hogy ilyesmiket köll a fejemhez vágnotok, de alighanem nagyon elrontottam itt föntebb vmit.
Egyértelműen szándékom ellenére (és ezt már tegnap meg akartam írni, de nagyon dolgozni kellett, és nem jutottam hozzá):
P/c
@Pásztörperc: De hát nézd meg hogyan épül fel ez a kis paláver!
Neked lenne egy problémád, legalábbis én ezt bírtam kihámozni az eddigiekből, jelesül, hogy a Bajnai kormány a 13. havi nyugdíj elvonásával hibát, de talán méginkább bűnt követett el. Erről lehetne beszélgetni, én rögtön visszakérdeznék, hogy miért is gondolod ezt, te elmondanád, hogy mert ez egy szegényellenes lépés, vagy azt, amit erről gondolsz, és arra én reagálnék.
De te inkább ráakasztasz egy elég vaskos jelzőt az egész Bajnai kormányra, és innen már félre is ment az egész diskurzus, mert nem a tényállásról pertraktálunk, hanem arról, hogy a te jelződ adekvát-e. Karl Popper ilyesmiért körmöst adna nekünk, ő szerintem eléggé tudós, és ha te kedveled a tudományt, akkor talán őt is illene kedvelni. 😉
Gratulálok a cikkhez. Valami ilyesmit éreztem én is jó egy éve. Itt leírtam részletesebben:
bolygo.blog.hu/2010/10/16/a_merleg_jegyeben
ujszo.com/online/velemeny-es-hatter/2011/10/23/magyarorszag-tragediaja
Ő is a bóvliról ír.
index.hu/video/2011/12/23/bovli/
@Wolff: Némi adalék arra, hogy messze nem csak én látom így a dolgokat — sőt, én helyzetemből adódóan jóval megértőbb, elnézőbb vagyok az MSZP (volt) választóinál:
index.hu/belfold/2012/02/22/nezopont/
@Pásztörperc: Nézőpont intézet aligha mérvadó.
Már önmagában is gyanús, hogy mindig messze kilógnak a sorból.
@aronsatie: Nem mondom, hogy higgyük el a tizedszázalékokat! Nem mondom, hogy nem hazugság eleve a cím: a szoci szavazók azon bizonyos harmadának jó része nem “tűnt el”, hanem átment a DK-hoz stb. Nem mondom, hogy a Jobbik már most megkapná a szoci szavazatok másfélszereserét.
Azt mondom, hogy tendenciák vannak, azt mondom, hogy a szocixavazatai jobban csökkennek, mint Orbánéi; azt mondom, hogy ahogy Orbán csökken, Vona az, aki följön.
@Pásztörperc: Inkább a többi mérésből számíts átlagot, az mond valamit, de ezeké abszolút nem mérvadó, és nem csak a tizedszázalékok miatt. Úgy sem lesz a szociknak hízelgő, de legalább reális.
@Pásztörperc: A tendenciák (főképp, ami a szocikat illeti) igaznak tűnnek. Az egyetlen, szvsz a valóságtól teljesen elrugaszkodott adat, a Fidesz-szavazatoké.
index.hu/sport/2018/06/01/a_komjadi_10_honappal_a_4_milliardos_felujitas_utan/