Brazil
Eredeti szerző: jotunder
1969-ben történt, hogy a brazil diktátor Emílio Medici tábornok azt tanácsolta a brazil szövetségi kapitány Joao Saldanhának, hogy állítsa be a csapatba Dariót, az Atlético Mineiro játékosát. Saldanha erre állítólag azt válaszolta, hogy ő is szeretne beleszólni a miniszterek összeállításába. Saldanha közismert kommunista szimpatizáns is volt, és ez így együtt valószínűleg sok lett a diktátornak. Saldanhát leváltották, és Mario Zagallót tették a helyére. Ő engedelmesen be is tette Dariót csapatba, elüldögélhetett a kispadon.
A brazil válogatott Pelével, Jairzinhóval, Carlos Albertóval, Rivelinóval és Tostaóval annak rendje és módja szerint meg is nyerte a világbajnokságot, Medici pedig igyekezett akkora politikai hasznot húzni a győzelemből, amekkorát csak lehetett.
Medici azon kevés autokrata politikai vezető közé tartozott (finom áthallás jön, egészen finom), aki tucatjával építette a stadionokat, és szombatonként mindig kiment kedvenc csapatának a meccsére. A Selecao Canarinho csapathimnuszát a Pra frente, Brasil-t gyakorlatilag a diktatúra himnuszává tette, és közben egészen pofátlanul sikeres volt a gazdaságpolitikája is (finom áthallás vége, sajnos).
Ma Brazíliának meglehetősen baloldali kormánya van, és a baloldali újságírók (lehet, hogy megint lesz egy kis áthallás, nem tudom) szívesen vádolják a szélsőjobboldali rezsim iránti szimpátiával azokat, akiket nem szeretnek annyira. Most például Felipaót nem szeretik annyira (így hívják Scolari kapitányt Brazíliában), és felróják neki, hogy mennyire tetszett neki a Roda Vida nevű chilei sportprogram, amit Medici elnök kedves tömeggyilkos kollégája idején vezettek be. Egészen komolyan írnak arról, hogy a brazilok még nem néztek szembe a múltjukkal, és meg is neveznek pár olyan sportvezetőt, aki fiatalon kapcsolatban volt a Medici-rezsimmel. Nagyon egyforma tud lenni az emberiség.
Szegény brazilok kénytelenek a világbajnok Felipaón és a Fluminense csatárán, Freden kitölteni a dühüket. A “kétballábas” Fred volt a tavalyi Konföderációs Kupa gólkirálya, amikor a brazilok megmajmolták a spanyolokat, ő lőtte minden idők egyik leggyorsabb gólját, és ő lőtte egy idény legtöbb gólját a Fluminensében. Ezt az embert szidják most (amikor átemeli a kapust, majd bestukkolja labdát a kapuba, elég jól néz ki, az ollózott góljai dittó).
Lesz egy szomorú történetük, amit majd elmesélhetnek a harmadik caipirinha de marajuca után. Volt már egy ilyen történetük, a Maracanaço, amikor (ártatlan áthallás jön) éppen ők voltak a legjobbak a világon, hülyére is vertek mindenkit, de az utolsó meccsen az az uruguayi csapat, amit egy évvel korábban 5:1-re vertek meg a dél-amerikai kupában, legyőzte őket egy góllal.
A szörnyű vereségről nagyon szemüveges, hétéves kisfiúként olvastam. Több tucatszor elolvastam azt a részt, azt is tudtam, hogy az akkori kedvencem, az első futballvilágbajnok Andrade unokaöccse is játszott abban az uruguayi csapatban. Olyan félelmetes volt az egész, az öngyilkosságokkal, az országos tragédiával. Egy kiváló brazil matematikus egyszer megkérdezte tőlem, hogy nem akarok-e elmenni egy brazil bajnokira a Maracana stadionba. Azt hiszem, a hétéves kisfiú nézett vissza rá a fejemből, hogy milyen kérdés ez, kit kell azért megölni, hogy elmehessek. Nem kellett senkit megölni, a youtube-on néha megnézem az öt gólt, amit láttam. Ilyenkor találkozom azzal a hétéves kisfiúval, aki kis füzetbe gyűjtötte ki az egzotikus országok focistáinak nevét, és aki soha nem hitte volna el azt, ami tegnap este történt.
akkor kultursznobbantó kommentterroristaként ideírom, hogy a Benedek Szabolcs Focialista forradalomja számol be arról hogy időben is “Nagyon egyforma tud lenni az emberiség.”
Végül kit kellett megölnöd?
🙂
Ha már áthallások:
http://www.port.hu/brazil/pls/w/films.film_page?i_film_id=3597
http://www.youtube.com/watch?v=lasJdRQbVfY
Igen, nem hittem volna el soha, hogy egyszer majd a brazilok ellen szurkolok, mint ahogyan ezt a tegnap esti meccs előtt tettem. De a meccsen már csak az első gólig (hiszen ugye nekünk “finom áthallás”: a németekért sem szabad(na) szorítanunk, kivéve amikor 1966-ban a vb. döntőt játszották az angolok ellen…, mert ott ők voltak a jobbak, az angolok bírói segédlettel nyertek: Beckenbauer, az örökifjú Uwe Seeler, a zseniális Overath, azután az a felejthetetlen 1970-es német-olasz, vagy olasz-német elődöntő, ahol mind a két csapatért fájt a szívünk).
Az első gól után már úgy fájt nekem is minden német gól, mint azoknak a síró brazil kisfiúknak a lelátón. Sirattam én is, mint a “grófi szérű” zsellérei, a “semmit, a másét”, az örökre veszni látszó régi fociromantikát. Pedig emlékeztek – 74-ben – mindenütt késhegyig menő vitákat folytattunk arról, hogy melyik is az igazi foci, a FOCI: a brazil, vagy az a kápráztató, felfoghatatlanul gyors totális holland. És ott is a németek győztek, ott is volt egy Müllerjük, de ott volt Beckenbauer is. Néztem a meccs után a német adón Löw arcát: csupa visszafogottság, a szakkommentátoruk Kahn – amennyire megértettem – nem ujjongott, hanem az emberi, a focista lélekről beszélt. És előtte megszólaltatták a kommentátor állásban Rivaldót, de nem fölényeskedtek vele, hanem teljesen átérezték bánatát, és ugyanígy a mikrofonba a sírástól alig három négy szót mondani tudó David Louisét is. Néztem őket és magam elé képzeltem, milyen önelégülten vigyorognának szakvezetőink egy ilyen győzelem után, és milyen vállveregetően beszélgetnének riportereink a legyőzött, megalázott ellenfél játékosaival. Mi történt a világunkkal: a németek, a dölyfös, übermenschek emberségesebbek lennének, mint mi magyarok? Olvasom a német labdarúgó szövetség Brazíliába küldött kétnyelvű vigasztaló üzenetét. És már csak Gera minapi interjújának néhány szava jár a fejemben: mi a rossz a magyar fociban? kérdi a riporter, Gera válasza: minden (a vesztes meccsek után az öltözőbe berohangáló klubtulajdonosok, klubvezetés, a csapat összeállításába beleszóló diktátorok, a bűnbakkeresés, a másikban a szálkát, a saját szemünkben a gerendát sem látó mentalitás).
@ATCG: Akkor most jöjjön az overkill:
orulunkvincent.tumblr.com/post/91246744638/a-sokat-kritizalt-magyar-edzoi-karbol-tudnek
@szempontpuska: Ecce homo hungaricus
azért ez egy nagyon kicsúszott meccs volt. Ha ez a két csapat 100 meccset játszana, lehet, hogy a németek abból 60-at megnyernének, és talán csak 10-et a brazilok. de abból a 60-ból nem lenne 10 nél többször 3 közte.
és nem, egy magyar fociszurkoló nem szurkol a németeknek sosem, semmilyen körülmények között sem. Max elismeri, hogy ök a (leg)jobbak.
@szempontpuska:
A legröhejesebb, hogy nincs az a mélység, az a gödör, az a szakadék, ahonnan ne pofáznának ki. Egyszerűen nem bírnak leállni, nem bírják befogni, képtelenek kussolni.
Kikaphatunk a fogyatékos pingvinek válogatottjától, a klubcsapataink kieshetnek az andorrai U16-os lánycsapat ellen már az öltözőfolyosón, ők kielemzik, megmondják hol hibázott az összeállításnál, ők (minimum 15-en!) megnyerték volna a Barcával a BL-t (“Ugyan, ne hülyéskedjünk már!”), ők továbbjutottak volna Angliával a csoportból.
“Ha az utolsó meccsen nem kifelé, hanem befelé pattan, és ha akkor már hárompontos rendszer van, nem még a kétpontos rendszer, akkor igenis bent maradtunk volna a görög harmadik osztályban.”
@ATCG: vigasztaló: vígasztaló
@ATCG: “amikor 1966-ban a vb. döntőt játszották az angolok ellen…, mert ott ők voltak a jobbak, az angolok bírói segédlettel nyertek”
kurva nagy segítség volt nekik ahogy megadta az utolsó percben Weber egyenlítő gólját ami ordas les volt
@ATCG: “Néztem őket és magam elé képzeltem, milyen önelégülten vigyorognának szakvezetőink egy ilyen győzelem után, és milyen vállveregetően beszélgetnének riportereink a legyőzött, megalázott ellenfél játékosaival.”
erről meg az villant be mikor Nagy Tímea győzött sydneyben aztán a dobogón homlokon csókolta a zokogó Flesselt akiről előtte kb. senki nem tudta elképzelni h nem nyeri meg az aranyat
utána a riporter megkérdi miért tette
erre ő mondja hogy a legyőzött fájdalmát enyhíteni kell nem pedig fokozni a bánatát
erre átlag 10ből 7 komment anyázta őt a népsport online fórumán hogy miféle hülye attitűd ez?
@Argentínában megdöntötték Perón asszonyt: Nem nagy Tímeáról beszéltem, hanem a magyar “foci szakemberekről”. Az angolok negyedik góljánál még egy néző is volt a pályán”. Egyébként szíved joga a “mindig sportszerű” angoloknak drukkolni. Az a német csapat akkor is jobb volt náluk. 74-ben viszont a hollandok voltak jobbak a németeknél. Magyar részvétel híján 74 óta (78, 82 és 86 kivételével, mielőtt még belém kötnél) a hollandoknak szurkolok, de Dél-Afrikában például egyáltalán nem tetszett az agresszivitásuk
“Lesz egy szomorú történetük”
Talán Brazilban a szomorúság másképp oldódik fel, mint a finom áthallások földjén:
twitter.com/Football__Tweet/status/486909406332715008/photo/1
Noha mindenkinek jobb lett volna, ha a németek 3:1-re nyernek, tegnap ennyivel voltak jobbak, nincs mese. A brazilok otthon nem tehették meg, hogy ne támadjanak, ha megtehették volna, és beássák magukat, becsületes lett volna az a vereség, bár ez esetben rontott volna a képen Scolari nyilvános akasztása a Maracana kezdőkörében. Így talán megússza, mert Neymar és Silva hiányára lehet hivatkozni (jogosan).
Érdekes, hogy jelenleg se Brazíliának se Argentínának nincsenek klasszis támadói a Barca állományát kivéve, amely álomcsapat még Sanchezzel súlyosbítva se nyert az idén semmit (ezt fejtse meg valaki). Messi és Neymar együtt túl sok?
Valóban, régen voltak nagycsapatok. Volt a braziloknak is, a németeknek is, a hollandoknak is, az argentínoknak is, az olaszoknak is (nekik többször), a franciáknak is, sőt, nekünk is. Most viszont az van, amit jelenleg látunk. Nem vagyok elégedetlen.
A magyar véleményekkel nem foglalkozom. Jobb, ha mostanában nem mondunk semmit, mert jelenlegi focihelyzetünk ismeretében mondható, hogy nem értünk hozzá. Nagyon nem.
@Argentínában megdöntötték Perón asszonyt: Jó, Te ugyanazt mondod a szurkolói “hülye attitűd”-ünkről mint én. 62-ben tíz éves fiúként ragyogó szemmel hallgattam, amint apám arról beszél milyen nagy dolog az, hogy legyőztük Chilében az angolokat. Azután jött 66 majd 68, Marseille, a pályán térdüket csapkodva rajtunk nevető csehszlovákokkal.
Dotoho az ukrán-lengyel rendezésű EB angol ukrán meccséről írta egy posztban, hogy ők (nem tudom ő szlovák-e vagy cseh) soha sem rúgták volna be a kapuba azt a labdát, amit ott Rooney berúgott, mert az úgy sportszerűtlen volt. Ezek után még egy jó kis oldalvágással felénk vágott, hogy a magyarok is milyen egy sportszerűtlen, öntelt népség. Nem állhattam meg, hogy ne írjak neki vissza – azt a 68-as meccset felidézve – a rajtunk röhögő focistáikról.
Meg arról, hogy hokiban – amikor az oroszokkal játszottak – mindig nekik drukkoltunk.
@spinat: Nem tudom, a magyar fociszurkolásból vagyok-e kizárva, vagy a magyarfoci-szurkolásból? 🙂 (Mindkettőt szívesen vállalom.)
@Késes Szent Alia: Hát persze, mert azért ők már ötször nyertek, mi meg utoljára a 48-as tavaszi hadjáratban, és akkor sem háborút. Különben is ott melegebb van, és Trianonjuk sem volt (csak hülyéskedek), amúgy is a Föld egyik leggyorsabban növekvő népességű és gazdaságú országa. Azt a bajszos szomorú idős férfit láttam tegnap a lelátón a vágyott kupával. A szép német kislányra néző derűs arcát, azt már nem. Tiszta költészet.
@ATCG: Bocs: a 49-es tavaszi hadjáratban.
@Argentínában megdöntötték Perón asszonyt: Lehet, hogy így volt, ámbár ezzel az erővel Minczának is járt volna, aki a sydney-i olimpia fő esélyese volt és ranglistavezető.
@ATCG: nem drukkolok az angoloknak
fociban semmiképp
de tény hogy ha a byíró nem bénázik akkor 2:1-re nyernek függetlenül attól hogy ki volt a jobb vagy a rosszabb
Nagy Tímea esetét azért említettem mert jellemző ránk az efajta magatartás a sport és az élet más területén is, tudnék még pár ilyet mondani, szerintem te is
szerencsére pozitív példa is van néhány
@aronsatie: de hüle vagyok, athénban volt az amire utaltam, kösz!
Írtam egy hosszút, de inkább kitöröltem. A brazilok annyira fásultak, mint mi magyarok, ugyanolyan tolvajférgek ülnek a nyakukon, csak pont ellenkező ideológiával. Az igazi áthallás meg az, hogy tönkrement a társadalom, két generáció ment a szemétbe, kb 120 millió ember. De stadion az van.
@tucano: Azt hiszem mi sokkal fásultabbak vagyunk náluk, ők a focijukkal ezután is meg fogják tölteni a stadionjaikat, mi ezzel szemben mivel?: legelőnek kicsik, stadionnak nagyok. És mindennek tetejébe Németország Argentínával játszik a döntőben. Törőcsikre, Nyilasira Csapóra, Barótira emlékezve azért őket sem szeretjük olyan nagyon.
@ATCG: igen, de a tinijeink nem is mászálnak gépágyúkkal a sötétben prédára vadászva. Illetve azok a tinik, ma már ötven évesek és mind a 10 fiúk viszi tovább a papa mesterségét. A brazil kormányok ugyanúgy elkúrták a történelmi lehetőséget, mint a mieink. Egyébként a kutya sem fogja megtölteni a stadionokat, mert minden brazil csapatnak megvan a sajátja, ki a fene fogja fenntartani ezeket az újakat és ki fog bennük játszani vagy ingyen odaadják valamelyik városi csapatnak?
Sajnos a “brazil” foci már régebben elhunyt.
Mintha még világbajnok csapatot is kifütyültek volna a túl védekező focijuk miatt. Most nem is mertek beállni. Ki is kaptak csúnyán.
De inkább ez, mint szegény Grosics temetése kapcsán idétlenkedni a Bazilikában.
@Késes Szent Alia: a magyar focinak szurkoló nem magyarok számát tekinthetjük elhanyagolhatónak. A magyar foci és a német focit is általánosságban értem, nem pedig a mai konkrét válogatottakra. A német csapat tagjati szimpatikusnak tartom, na jó, Müllert nem, a focijuk is szimpatikus, de nem, akkor sem tudok nekik szurkolni, nem akarom hogy világbajnokok legyenek. Ja Jogi Löwöt régebben láttam szombat reggelenként a kedvenc kávézójában. Ha világbajnok lesz, majd igyekszem neki személyesen gratulálni.
@tucano: Te – ahogy olvasom az írásaidból – személyesen élted, éled át, hogy milyen kiáltó ellentétek országa Brazília. Az tényleg jó, hogy nálunk nem mászkálnak a tinik géppisztolyokkal a sötétben, mint az éjszakai ragadozók. Ha egy ország világbajnokságot, vagy egy város olimpiát rendez, az mindig meg akarja mutatni a világnak, hogy ők mit tudnak, mire képesek, milyen jók. Amikor a nagy esemény elmúlik utána rémülten számolgatni kezdik, hogy ez mennyibe is került (na jó a kínaiak biztosan nem számolgattak utána). Most olvasom, hogy Bostonban és Budapesten is ácsingóznak a 2028-as nyári olimpia rendezési jogáért. Bostonban viszont már az ötlet felmerülésének pillanatában számításokkal alátámasztott érvekkel hűtik a még fel sem lángoló lelkesedést, nálunk lehet, hogy csak lelkesedés, meg makettek lesznek. Erre alapozva úgysem kapjuk meg soha egyetlen ilyen nagy esemény rendezési jogát sem. 1920-ban Budapest rendezhette volna a nyári olimpiai játékokat, minden szépen meg volt tervezve, jó helyet is találtak az egyik dunai szigeten, öbölben, akkor elvette tőlünk a Nagy Háború és Trianon. Egyébként ezekből a stadionokból elég jó teraszos (konténer) dombházakat lehetne építeni. Egy-egy ilyen stadionban kialakíthatnának pl. 1000-1500 lakást a szegényeknek. A lakások kis teraszai a pálya felé néznének. A gyerekek sötétedésig focizhatnának, az apák sörrel a kezükben ordítva biztatnák őket, az anyák időnként lekiáltanának, hogy azonnal gyere fel vacsorázni. (Ilyen volt nálunk Gödöllőn az egyetemi lakótelep sarkán a jó kis homokos focipályánk. A Böle fiúknak volt a legjobb, mert az ő anyjuk ha lerikoltott a pályához legközelebbi lépcsőház második emeleti lakásából egyetlen perc alatt megfordulhattak egy szelet zsíros vagy vajas kenyérért.) Egyébként Budapest az első nyári olimpiai játékok rendezési jogáért is pályázott, de – az eszme atyjainak – a görögöknek adták. Boldog békeidők.
@tucano: hát azért akad pár apró különbség. 2003–2011. között Brazíliában 49,5 millióról 29 millióra(!) csökkent a hivatalosan szegénynek számító polgárok száma, míg Magyarországon az utóbbi öt évben (2009–2014.) _nőtt_ a hivatalosan szegény állampolgárok száma; jelenleg a népesség 46,6%-a(!) él szegénységben.
unipub.lib.uni-corvinus.hu/422/1/kg2011n1p37.pdf
http://www.magyardiplo.hu/kezdolap/1247-latlelet-a-magyarorszagi-szegenysegrl
hvg.hu/gazdasag/20130509_Tarki_az_orszag_kozel_fele_szegenysegben
És a magyar gyerekek _fele_ éhezik:
hvg.hu/gazdasag/20140602_A_magyar_csaladok_fele_ehezik
Szóval, ja, a brazilok is elcseszték, de ott valóban elcseszésről van szó, nem pedig arról, hogy a világgazdasági válságot (amelyből egyébként _ők_ rekordgyorsasággal kapaszkodtak ki) követően a politikai hatalmat egy köztörvényes bűnözőkből álló csoport ragadta volna magához. Miként történt az Magyarországon.
@spinat: “Jogi Löwöt régebben láttam szombat reggelenként a kedvenc kávézójában.”
Nu zagson, én meg Lengyel Lászlót láttam a Centrál Kávézóban. (sóhajt)
A magyar foci mai állapotában nyugodt szívvel lehetünk kozmopoliták, akként pedig a németdrukkerség tökéletes választás. Ráadásul Neuer egy istenáldotta zseni.
@ATCG: Engem is megfogott a közösségi katarzis, ahogy sok tízmillió ember sajnálkozott a könnyes szemű úron este, másnap meg kijön ez a fénykép, egy pillanat alatt ez is körbemegy a neten, és világszerte mosolyban oldódik fel a szomorúság. Vagy valahogy így.
@Késes Szent Alia: pláne hogy már egyáltalán nem “német” focit játszanak.
PS ki az a Lengyel László? ö is edzö?
@labrys:
A 47 % arra a kerdesre adott igen valaszt, hogy “Elofordult-e az elozo 12 honapban, hogy nem tudtal vagy a csaladod nem tudott penz hijan ennivalot venni?”
azonos ez azzal, hogy a magyar gyerekek fele ehezik?
http://www.gallup.com/poll/170795/families-struggling-afford-food-oecd-countries.aspx
@dvhr: sajnos nem tudom, hol lehet ennél pontosabb statisztikákat találni arra vonatkozóan, hogy pontosan hány magyar gyerek éhezik.
Mondjuk nekem egy is sok lenne. És biztos, hogy az utóbbi öt évben nem _csökkent_ a számuk, hanem nőtt.
@spinat: Hát tudod: “a” Lengyel László, szürkepulcsis közíró és fordított Kasszandra – ellenpontként Jogi Löw professzionalizmusával és eredményességével szemben. És hát tényleg őt láttam, a pesti kávéházakban ezt dobja a gép, vagy György Pétert.
Clovis de Costa Fernandez-nek hívják a bajszos bácsit, a csapat 12.-ik játékosa 🙂 Elég népszerű a braziloknál.
@Késes Szent Alia: valami ilyesmire tippeltem, de inkább megkérdeztem.
@Késes Szent Alia: Nu akkor.. megemlíteném , én tavaly nyáron kávét főztem Lengyel Lászlónak , amikor pár napot a szállodánkban töltött. )) Jogi Lőwhöz még nem volt szerencsém , sajnos . )
Hát igen. Egy 200milliós foci imádó nemzetből ezek a játékosok a legjobbak??? Milyen lehet akkor a többi…….
Worluk. Tökéletesen egyetértek vele. 🙂
hvg.hu/w/20140710_Elet_a_fociutan
@labrys:
Én meg nem (a cannes-i fesztivál esetén is szoktam drukkolni).
@labrys:
tóta stílusa persze szokás szerint undorító, de ezek
“a egy nyomorult labdajáték miatt borulnak gyászba, azzal csak azt bizonyítják be, hogy nemcsak szar futballisták, de még rendkívül ostobák is.
Sosem értettem, miért izgulna valaki egy hazai vagy külföldi csapatért, ha egyszer senkit sem ismer onnan, hiszen neki valójában édesmindegy, hogy ki nyer. Egy árva fillért, de még egy kézfogást se kap a támogatásáért cserébe. A szurkolás egyetlen épeszű indoka az lehet, ha valamelyik csapat stílusa vagy tudása elnyeri a tetszésünket, ebben az esetben viszont a ragaszkodásnak nincs értelme: ha egyszer bénának bizonyultak, akkor keresni kell helyettük másik favoritot.
Nem háború ez, és nem vagyunk mind tizenévesek, akik ökölre mennek a kedvenc együttesükért. Semmivel se lesz kevesebb Brazília attól, ha elkalapálják 7-1-re, de ha száz gólt kaptak volna, attól se. De van, ami még ennél is fontosabb: nem lett volna több attól, ha ők verik meg a németeket.
civilizáltak vagytok. Pedig annak az egyik galaktikusan elfogadott mércéje éppen az, hogy nem kezd az ember zavarogni egy sportesemény ürügyén, mert tudja jól, hogy az nem a főfogás, legfeljebb a desszert. Nincs a sportnál jelentéktelenebb és csalókább eredmény egy nemzet életében. Még a középiskolai matekverseny is többet számít.”
nagyrészt helytállók, kivéve persze hogy a ragaszkodás egy bizonyos szintig megérthető, a nincs jelentéktelenebb kitétel meg túlzás.
@labrys: öööö, most nem akarok elemzéseket idézni, meg megvitatni európai és a latin-amerikai szegénység közötti különbséget. De a köztörvényes bűnözőkről anyit, hogy a jelenlegi brazil elnök rabolt bankot és lődözött kiskatonákra is. Mondjuk, akkor diktatúra volt, tehát gerillának lenni bocsánatos bűn. Viszont ők is csak és kizárólag segghülye diktátorokkal barátkoznak mostanában, valami érthetetlen indokból.
@ATCG: sztem a FIFA a nagy hunyó, ők nem azt nézik, hogy melyik országnak tenne jót vagy melyik ország engedheti meg magának a rendezést, hanem csak arra figyelnek, hol lehet többet lopni.
@Deepblue Noir:
Főleg a “szar futballisták” tetszett, főleg annak fényében, hogy az elődöntőket elvileg a világ legjobb négy csapata vívja (jelenleg mi Máltával küzdünk két fronton is – sikerrel!).
@tucano:
Jelenleg a brazil GDP tízszer nagyobb, mint a magyar, azaz kb. 300.000 milliárd forint.
@tucano: én értem, és egyet is értek veled; nem is az volt a célom, hogy számháborúba kezdjek, vagy ilyesmi… Csak a húszmillióval kevesebb szegény az olyan brutális adat, ami még a speciális dél-amerikai viszonyokon is átüt, szvsz.
(Másrészt belegondolva, hogy melyik elnök vállalhatóbb: egy volt gerilla, vagy egy… hát… focialista Vezénylő Tábornok…)
@vakapad:
ez része a tótai mocskos stílusnak, ezért jobbára a rajongótábora a hibás, akik ezt konzerválták nála
@Deepblue Noir:
Nem az úrifiúságot hiányolom, hanem a tényszerűséget. Ha harmatost ír, az se tetszene.
@Argentínában megdöntötték Perón asszonyt: Ordas les? Held valóban előrébb volt Weber lövésekor, annyira előrébb, hogy talán az alapvonalon kívül is volt már, ez pont nem látszik a felvételen. De ha még bent is volt, az ilyenért semmilyen meccsen nem fognak lest ítélni, nemhogy egy vb döntő 89. percében, annyira passzív résztvevője volt az eseményeknek, amennyire csak lehet, rá se nézett senki. Igaz akkoriban még nem létezett a tétlen les fogalma, de az lett volna gyanús, ha ezt befújják.
A támadás más szakaszaiban meg nem lehetett les, úgyhogy miről beszélsz?
@labrys: “Csak a húszmillióval kevesebb szegény”
Ezt azért egészséges szkepszissel fogadnám. Simán lehet, hogy a szint azóta ugyanott van, csak elinflálódott, erről speciel semmit nem lehet találni (legalábbis nekem nem sikerült). Oké, ott van a Wikin, amit írtál, de ha ez a számítás a kormányra van bízva, akkor lehet akár annyira mérvadó is, mint a mi munkanélküliségi rátánk javulása.
(Én amúgy “national poverty line”-ra 30-40$/fő/hót találtam (70 helyi pénz), azért ez elgondolkodtató.)
1970..no comment:)))
1 Félix · 2 Brito · 3 Piazza · 4 Carlos Alberto · 5 Clodoaldo · 6 Marco Antônio · 7 Jairzinho · 8 Gérson · 9 Tostão · 10 Pelé · 11 Rivelino · 12 Ado · 13 Roberto · 14 Baldocchi · 15 Fontana · 16 Everaldo · 17 Joel · 18 Paulo César · 19 Edu · 20 Dario · 21 Zé Maria · 22 Leão · Szövetségi kapitány: Zagallo