Dédapám könyve
Eredeti szerző: jotunder
„Még 1903-ban megkezdettem élményemnek azon részének a leírásához, amely talán titeket is érdekelhet. Akkor egy rossz könyvbe firkáltam és most, hogy egy jó bőrkötésű könyvhöz jutottam, nem sajnálom sem időt, sem fáradságot és az egészet újból leírom.”
„Nagyatyámat és nagyanyámat én még személyesen ismertem. Régebbi időkben falusi korcsmárosok voltak, de mióta én emlékszem, mindig igen szegények voltak. Nagyatyám faluról-falura cipelte a rőfösárut, nagyanyám pedig falusi bába volt. Mikszáth Kálmán születése alkalmából is ő működött, aki Szklabonyán született, Ebeczkkel határos kis tót
faluban.”
Az ebeczki bábaasszonyt, aki Mikszáth Kálmánt világra segítette, Fuchs Leonórának hívták, ő volt a szépanyám.
„Fájdalmas élmények”
… Feleségem és gyermekeim mindig tiszteletben tartottak. Néhány esetet hozok itt fel, melyek fájdalmasan érintettek…
… (3) Nándor (nagyanyám testvére, Jó Tündér megj.) egy levélben írta: „Mikor Elza részére kértünk pénzt a trafik átvételére, apa nem adott.” Hol ott Macza (nagyanyám másik testvére, Jó Tündér megj.) első felszólítására 1000 pengőt küldtem arra czélra. Később el-számoltunk.
…(4) Az üvegszekrényben volt egy üvegben likőr. Mióta Berta (dédanyám, Jó Tündér megj.) annyira betegeskedett, pálinkát nem volt szabad innia, én is elszoktam a pálinkaivástól, de amikor azt az üveg likőrt ott láttam, néha ittam belőle. Az üveg likőr egyszerre eltünt az üvegszekrényből. Később azt az üveget likőrrel Alice (nagymamám, Jó
Tündér megj.) vendégei előtt láttam, az uccai szobában.”…
Van több sérelem is, Biri néni is hibázott egyszer, Regina néni is. Mind fel van írva. Aztán 1935-ben a fekete szálkás betűk eltűntek. Dédapám, Kohn Mór meghalt. A könyvet nagyi örökölte, a legfiatalabb lány, aki elcsaklizta az üveg likőrt. Már ő sem él, két éve halt meg.
Dédapám egy négy elemit végzett zsidó kiskereskedő volt. Egy poros alföldi városban élt le egy nagyon egyszerű életet. Naplója nem bölcseleti mű, nem irodalom, nem történelem, hogy is lehetett volna az. Boltos volt. Akárcsak nagyi. Magyarul irta a naplót. Magyarul beszéltek otthon. Magyarok voltak. Mózeshitű magyarok. Nem voltak műveltek, iskolázottak. Szorgalmas, szegény emberek voltak, akárcsak az alföldi parasztok. És ugyanolyan napjaik voltak, és ugyanolyan történeteik, szklabonyai csecsemőkről, eltűnt likőrös üvegekről, kis trafikokról és ezer pengőkről.
A Borzalmas Történetbe a családom csak belekeveredett. Igen, a dédapám néhány gyermeke Auschwitzban pusztult el. Ez az ún. Borzalmas Történet, erről szól Kertész Imre életműve, pedig az ő élete is szólhatott volna másról, másról kellett volna szólnia, mert erről nem szabad lett volna szólnia. Nem, ez nem az ő történetük volt, kicsi emberek voltak ők egy ilyen hatalmas és szörnyű történethez. A Borzalmas Történet nem a zsidókról szól, hanem arról, hogy Isten teremtményei néha úgy tudnak gyűlölni, mintha a Sátán teremtette volna őket. Arra nincs magyarázat, hogyan lehetett Kohn Mór családja a gyűlölet célpontja, arra nem lehetséges semmiféle értelmes magyarázat. Ez túl van a felfoghatón.
Kertész Imre Nobel-díja itt marad velünk. És viszonyulnunk kell hozzá, azoknak is, akiknek a családja áldozata volt a Borzalmas Történetnek, azoknak is, akiknek nem. Ez a szembenézés most meg fog történni, mert a Világ felénk fordult és kérdezni fog, és nekünk nagyon meg kell gondolnunk a választ.
„Ha a fiú görbe úton jár, szégyent és megvetést hoz apja fejére. Ha az egyenes utat követi, és tettei becsületesek, dicsőséget szerez apjának nemcsak az emberek világában, hanem Isten eljövendő világában is.”
Ez a különös mondat, a Kabbalából való, és ez testesíti meg a Káddis filozófiáját. Atyáink akkor részesülnek Isten kegyelméből, ha mi képesek vagyunk tisztességesek maradni. Mi őket válthatjuk meg, minket pedig, csak a fiaink. Majd kiderül, ki kit fog megváltani.
<
p style=”text-align: justify”>(jó pár évvel ezelőtt írtam, ez még megmaradt a Korridorról)
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16522141-6a9ac95438907' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16522141&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16522141-6a9ac95438907&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16522141-6a9ac95438907' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Kedves jotundér! Nevezzzük érzelmi rezonanciának, amit írásod okozott. Apai nagyszüleim Karcagon voltak fűszeresek. A teljes rokonság Auswitzban végezte, kivéve nagyapámat, aki kicseszett a nácikkal és 38-ban meghalt gyomorrákban, továbbá apámat, akit magára maradt nagyanyám két kisebb lánytestvér mellett már nem tudott eltartani és Pestre küldte inasnak. Így ő túlélte a holocaustot.
Engem ez az egész nagyon sokáig nem érdekelt. Aztán amikor apám meghalt, egyszer gondoltam egyet és lementem Karcagra. Összeszeírtam a családfámat a szerencsére megmaradt anyakönyvekből, ráadásul még találtam élő személyeket is, akik emlékeztek nagyszüleimre. Szépapám és szépanyám, dédapám és dédanyám és sok oldalági rokonom fekszik a karcagi zsidó temetőben. Több közeli rokonom neve ott olvasható a zsinagóga fekete márványtábláján. Ők azok kik nem jöttek haza a haláltáborokból.
Minden évben kétszer elmegyek a temetőbe, a zsinagógába, hogy lerójam kegyeletemet előttük. Most már ők is hozzám tartoznak. Gazdagabb és bölcsebb lettem attól, amit megtudtam róluk. Génjeinkben hordozzuk őket, de ez kevés. A tudatunkba épülve teljesítenek ki bennünket igazán.
Egeszen biztos, hogy ismertek egymast a nagyszuleink. En gyerekkoromban voltam utoljara Karcagon.
Már csak öt-hat olyan zsidó család él a városban, amelyik gyakorolja a vallását. De félnek megint nagyon. Az öreg temetőt magas, erődszerű kőfallal vették körül, és a kapuját zárva tartják, a zsinagóga ablakait sűrű fémhálóval védik, mert a drága ólomüveget minduntalan bedobálták kővel.
@naugye!: Az Ehrenfeldek es a Kohnok az en rokonaim is a temetoben.
@jotunder: Nagyon hangulatos temető. Kétszáz-háromszáz éves sírkövek… Párszáz négyzetméter örökkévalóság.
@jotunder: @naugye!:
Bocsánat, hogy csapos közbeszól! Túl a valóban megható (szabad-e ilyen jelzőt használni a Vincenten?) találkozásotokon: vessetek egy pillantást a szerintem leggyönyörűbb blogra, például erre a páratlan bejegyzésre:
wangfolyo.blogspot.com/2010/02/legyen-bekotve.html
Végülis senki más sem lesz szegényebb, ha a Mallorcáról, kutyákról, kántorokról, óvárosokról, a volt Szovjetunióról, temetőkről, Egyiptomról stb. szóló szépséges képeket, szövegeket, zenéket szemléli.