Demeter Szilárd elvtárs beszéde a pártplénumon
Eredeti szerző: jotunder
Kedves Elvtársakelvtársnők, Kedves Járásielvtársakelvtársnők, Kedves Megyeielvtársakelvtársnők! Külön köszöntöm internacionalista barátainkat az Észak-Bagundai szocialista elvtársakat, akik egyenesen az imperialista körök által támogatott Dél-Bagundai, faszom, fordítva, erők elleni felszabadító háborúból jöttek el ide Dombányra, a plénumra, mert sajnos az aktívát lekésték.
Dombány megszenvedte a Horthy-Magyarországot, a zsellérfátumot, a tuberkulózist, a vándorvesét. A dombányiak már ezer éve arról álmodtak, hogy a dombányi munkás, a dombányi termelőszövetkezeti paraszt és a dombányi haladó értelmiségi, szocialista kart szocialista karba öltve, együtt építenek egy új, szocialista Magyarországot.
Hogy is írta Dombány nagy fia, a fájdalmasan korán elhunyt proletárköltő, Kovács Lajos Géza „Szállnak a gólyák a gépállomás felett” című versében. „Ahogy elhagyták a kombinátot, és szárnyaik alatt épült a város, kisgyermek nevetett az égre, szocialista népünk szemefénye”.
Ez irodalom elvtársak, igazi, szocialista irodalom. Nézzék elvtársak, nem fogom itt kerülgetni a forró izét, egyetlen definíciót tudok adni a szocialista magyar irodalmi művekre nézvést: az a szocialista magyar író, aki a szocialista magyar proletárolvasónak, termelőszövetkezeti parasztolvasónak ír művet, és azt szeretné, hogy száz év múlva, a megvalósult kommunizmus idején is, magyarul és szocialistául olvassák ugyanazt a művet, az az én számomra szocialista kultúrában gondolkodik. Nem nyugati relációban, álljon már meg az úttörővasút.
Kéremszépen, nem kell feltétlenül szocialista kultúrában gondolkodni annak aki nem akar, a mi szocialista demokráciánkban. Legfeljebb eljátsszuk az ujjukon az Internacionálét, kalapáccsal. Mert mit hallunk a Néprádióban. Azt halljuk elvtársakelvtársnők a Néprádióban, hogy egyes polgárinak nevezett írók visszautasították pártunk és államunk nagylelkű kulturális támogatását, miszerint vasárnaponként a büntetés-végrehajtási intézetekben duplaadag sertésmájkonzervet kapnak az arra érdemes megtévedt burzsoák.
Nézzék, amikor a Münnich Ferenc Népkohó és Kulturális Múzeum élére kerültem, elmondtam az ott dolgozó elvtársaknak, hogy én százhúsz százalékban támogatom Kádár elvtársat. Ami persze nem jelenti azt, hogy bizonyos ideológiailag nem egészen fejlett író elvtársaknak nem jelenhetnek meg művei, mert, hogy is mondta Kádár elvtárs, aki nincs ellenünk, arra azért még egy kicsit gyanakszunk, de azért többé-kevésbé, inkább kevésbé, nem verjük agyon.
De ez nem jelenti azt, hogy beleharaphatnak a szocialista kézbe, amelyik enni adott nekik! Próbálnák ezt meg Timisoarában, Tirgu Muresben, ugye kérem. Nekünk diplomás kommunistákra van szükségünk, nem ilyen felforgatókra, meg elemekre. Résen vagyunk elvtársak, résen.
Megépítjük a dombányi Kovács Lajos Géza kultúrházat, jönnek majd Pestről a színész elvtársak, akiket Továris Vigynyinszkij a nagy szovjet rendező fog felkészíteni arra, hogy bemutassák a modern, de mégis szocialista színházat, a bolgárt is, a csehszlovákot is, még esetleg haladó nyugati szerzőt is. Mert felépítjük a szocialista kultúrát, a mi szocialista kultúránkat.
Hajrá Dombány, hajrá Magyar Népköztársaság, hajrá szocializmust építő magyar nép.

Like this:

Like Loading...

Én most tulajdonképpen megsajnáltam Szakács Árpádot (vagy mi a neve).
@Terézágyú:
Nem is buta, a gerendából is tud fogpiszkálót faragni. Csak a a baj, hiyg ez az egy darab, pont a mi gerenddánkat faragja, pedig otthon is faraghatná.
liget.ro/studio/milyen-ember-a-szekely-szaraz-miklos-gyorgy-konyvben-keresi-a-valaszt
„Erősebben szeret, jobban gyűlöl, hamarabb üt. Ha hálás, akkor hálásabb. Ha bosszús, akkor bosszúsabb, ha haragos, akkor haragosabb. Talán még a szíve is erősebben fáj, amikor fáj.”
Én ezt a jellemzést pl teljesen elfogadhatónak tartom (bár nem tudom biztosan hogy igaz-e). Sajnos ezek a tulajdonságok alkalmassá teszik őket arra, hogy politikai janicsárokká vájanak. Egyszerűen, ha egy népcsoport jóval felülreprezentált számarányához képest bizonyos társadalmi szerepekben, akkor az magyarázatra szorul. Volt idő, amikor már ennek felvetése is rasszizmunak minősült. Amit Kettes írt az egy kicsit indulatos, és pontosan lehet tudni miért van. Mivel ártalmatlan, azaz nincs semmiféle káros hatása, ezért teljesen felesleges erkölcsi alapon kioktatni. Ahogy egy többségben cigány faluban élő normális életért küszködő magyart. Nagyjából lehet tudni, hogy mely kijelentés veszélyes (ki teszi, mennyi embert ér el, uszít-e stb) és melyik ártalmatlan.
@nerángass:
A testületet – melynek tagja a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, valamint 17 úgynevezett kultúrstratégiai intézmény vezetője – az Országgyűlés által tavaly decemberben kihirdetett törvény hívta életre.
A magyarországi kultúrstratégiai intézmények:
a Nemzeti Színház; a Magyar Állami Operaház; a Budapesti Operettszínház; a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ; a Művészetek Palotája; a Honvéd Együttes; a Petőfi Irodalmi Múzeum; a Magyar Nemzeti Múzeum; a Szépművészeti Múzeum; az Országos Széchényi Könyvtár; a Magyar Nemzeti Levéltár; a Magyarságkutató Intézet; a Hagyományok Háza; a Néprajzi Múzeum, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum; az NMI Művelődési Intézet, valamint a Nemzeti Filmintézet.
@nerángass:
Úgy tűnik Mariska néni nem tag.:(
@Kettes: Egy erősen jobbos, amúgy székely származású kollégám egyszer egy ilyen alak (általa politikailag helyeselt, de amúgy nagyon hülye) cselekedete kapcsán azt mondta, hogy a székely határőrnép, fenn van a hegyen, és a fokosáról híres, nem az eszéről. Csak szólok, hogy nem én mondtam, hanem a székely kolléga.
Ugyanakkor, annyiban stimmel, hogy dsz sem az eszével védi a kormányoldalt, de mintha fokos helyett is csak nyelve lenne.
@látjátok feleim szümtükkel: Köszönöm
@szazharminchet: @TG69:
ez kb ua, mint „ha egy zsidó okos, akkor nagyon okos, ha buta, akkor nagyon buta
dsz azért veszélyes, mert azt mondja és teszi, amit orbán, aki lassan az egész országot ellopta és azt csinál, amit akar.
valamint dsz-nek kurva sok közpénze van, amivel felemel és elnyom, akit csak akar (akit csak orbán kijelöl)
444.hu/2020/02/21/az-allami-szamvevoszek-gyakorlatilag-lopassal-vadolja-az-mta-11-kutatointezetet
alakul ez, alakulgat, látunk mi még rabszíjon akadémiai kutatót
@aritus: Az összes nemzeti parkot is ellenőrizték, és ott is hasonló lesújtó megállapításokat tettek. Olyanok, akiknek fogalmuk sincs sermmiről, vagy utasításra cselekszenek. Esetleg valaki meglepődik?
@balmoral: Megdöbbentő. Egy hozzám igen közel álló illető az egyik minisztériumban dolgozott; náluk nem csinált gondot az ÁSZ az minden ott dolgozó számára nyilvánvalóan korrupt, túlárazott, rosszul lebonyolított beszerzésből. Az ő osztályán komolyabb bűntettek nem történtek, csak néhány papír hiányzott az ügyiratokból, amit az ÁSZ-os ellenőr felvázolt; majd szerencsére ebéd után ezek valahogy meg is lettek.
@aritus: ebben a magori székelyimádatban több vonal keveredik, a vidéliséggel elgített faji romantika, a rousseau-i romlatlan vadember romantika, no meg a szív (hit) primátusa a kalkulatív ész felett. mentűl zárványabb és zsigeribb, antúl magoribb, újracsomagolt fajvédelem.
egyszer (jó rég) egy népzenei rádióműsorban (egy nagyon jó minúségű, az egész világra kitekintő majd egy órás magazin volt a kosúton vasárnap déltájt vagy másfél, két évtizede) ifjabb csoóri teljes és őszinte búval azt panaszolta, hogy a hely, ahová eljárt gyűjteni, zenélni, végleg elromlott, mert észrevette, hogy a kocsmában diszkózene ment, és ő oda többet nem megy.
persze a tintás is rendszeresen rájátszik erre a zsigeri egyszerűségre, egyre mesterkéltebben és körmönfontaabban góbéskodik.
@TG69: „Nagyjából lehet tudni, hogy mely kijelentés veszélyes (ki teszi, mennyi embert ér el, uszít-e stb) és melyik ártalmatlan. „
ilyesmire gondoltal?
youtu.be/d1NlSGerx6E?t=154
@szazharminchet: Akkor, abból ítélve, hogy Demeter a Károlyi utcában állította fel a főhadiszállását, az ellenség már a kiskörútnál járhat. :))
@Podvinecz Marsall: Pontosan 🙂
@aritus:
Ez egy jó mondat: „az adott intézet vagy a közvagyon megőrzését, vagy az azzal való felelős gazdálkodást nem biztosította,”, mert ebben minden bele fér, meg az ellenkezője is. Mi az, hogy a közvagyon megőrzését nem biztosította? Eladta az intézetet? Hazavitte a székeket? Honnan tudja egy könyvelő, aki nem tudós, hogy az azzal való gazdálkodás felelőtlen volt? Hiszen a kutatás elején nem lehet tudni mi lesz a végeredmény. Biztosan van erre statisztika, ami kimutatja, hogy mennyi kutatásból mennyi erdmény – siker, zsozso – folyik be.
Széles vállú Gábor is megígérte a csuda masina bevezetését, és sehol semmi, még róla sem lehet azóta sem hallani.
Ez a vizsgálat eredményestől egy nagy lufi, majd egyszer kidurran. Szerintem akkor, amikor nem futószalagon jönnek az új intézetek eredményei, ahogy elképzelték.
@látjátok feleim szümtükkel: nepszava.hu/3067998_az-akademiai-kutatointezetek-vagyonat-vizsgalta-az-asz-mikozben-azoknak-nincs-is-sajat-vagyonuk
@netukki: Na ugye, hogy elherdálták…
@Kettes: Amúgy ez a kijelentés pont azt bizonyítja, hogy Demeter vagy náci vagy hülye, vagy hazudós.
Ugyanis én három lehetőséget látok:
1./ Demeter azt hiszi, hogy a náci csak német lehet, ergo őt azzal vádolják, hogy német, s erre adekvát válasz, hogy ő nem lehet náci, mert ő székely. Ebben az esetben Demeter hülye.
2./ Ha mindezt nem hiszi, hanem pontosan érti mit mondanak neki, csak úgy csinál mintha nem értené, akkor hazudós.
3./ Ha a „náci” kifejezést érti, akkor azt is tudja, hogy ez nem hízelgő kijelentés. Ekkor a „a székelyek nem lehetnek nácik” azt kell jelentse, hogy a székelyeknek, s különösen Demeternek, olyan speciális tulajdonságai vannak, amik kizárják azt, hogy valami azok közül rossz legyen. Tehát a székelyek genetikusan „jók”. S ha valaki közéjük tartozik, akkor automatikusan kizárható, hogy negatív tulajdonságai legyenek, pláne, hogy náci legyen. Csak azért, mert székely. Pont úgy mint ahogy az árják is felsőbbrendű faj voltak, csak azért mert annak születtek.
Aki nem látja ebben a náci gondolatmenetet az „demeterszilárd”!
@Senki A.:
Azért ez sem semmi:
„magyar író az, aki magyarul ír magyar olvasónak, és azt akarja, hogy száz év múlva is magyarok olvassák.”
Ezért van pl. olyan, hogy a magyar írók egy részének a könyve néhány száz, vagy ezer példányban jelenik meg, és a magyar kutya sem ugatja meg őket, hiába írtak jobban, mint a nemmagyar írók.
Állítólag a mandineren beszélt erről.
Kemény székely legény ám ő!
magyarhang.org/belfold/2020/03/02/huszmillios-luxusdzsippel-jar-demeter-szilard-a-belvarosbol-a-belvarosba/
@Wolff:
….. „A Volkswagen a Petőfi Irodalmi Múzeum kiemelt támogatója”
Szóval egy német autógyár egy Tuareggel támogatja pont ezt a magyar irodalommal foglalkozó múzeumot.
Gondolom, nem esik a civil törvény hatálya alá, mint külföldi beavatkozás, hanem a kormány megkenése egy kis adománnyal, ami mindjárt más.
@látjátok feleim szümtükkel: Egy igaz magyar író sohasem járulna hozzá, hogy a könyvét valami más, alacsonyabb rendű nyelvre* lefordítsák, hiába is könyörögnének neki azok az idegenszívűek. Magyarország, Magyarország mindenek fölött.

* »A magyar nyelv sok ezer éves méhében olyan szerkezetet, építményt tervezett, amit kettős piramisként ismerhettünk meg. Ez olyan alakzat, amely megoldotta a gömb sajátos kockásítását, hiszen belül gömbteret képez. Vagyis lényegében ezzel a kör négyszögesítése is megoldódott. Önmagában ez is figyelemre méltó és mondhatjuk nyugodtan, hogy mindez a magyar nyelv és a logika, a számtan és mértan szoros ősi kapcsolatát bizonyítja. Egyúttal a világ nyolcadik csodája.« moly.hu/konyvek/kiss-denes-a-titokzatos-osnyelv
@netukki: kösz, ez bearanyozta, mit bearanyozta, beekekékezte az estémet.
@netukki: Nos, szégyellem, de ez az ekekék nekem kimaradt. Keresésemre kiderült, hogy kedves írónk számára már 1972-ben is fontos volt:
library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1972_08/?pg=68&layout=s&query=ekek%C3%A9k
@netukki: Talán ez jobban megvilágítja a jelenséget:
„Az állomásra befutó piros személy tülkölt. A forgalmista elvette a lámpaoszlopban tartott indítótárcsát, szemmel tartotta a lassító vonatot. Egyidőben a motorgarázsoktól két rendőr is elindult (otthagyták a negyven év körüli, piszkos sortba, elrongyolódott pólóba, teniszcipőbe öltözött, frottírköpeny kötődarabját hajpántnak használó férfit), és átvágtak a síneken. Megtermett, bajuszos állomásfőnök kilépett a forgalmi irodából, megtorpant, a rendőröket figyelte. Azok, amint észrevették, felé tartottak. Fel- és letülekedtek az utasok, a vonat zöld jelzést kapott. A rendőrök elérték a peront, megvárták, amíg kigördül a szerelvény, akkor szelték át a két vágánypárt.
– Régi motoros lehet a diliházban – mondta a testesebb rendőr a főnöknek.
– Mit keres itt?
– Néha kiengedik. Mint a többit. Aztán visszakerülnek. Ki-be. Ki-be. Sokáig nem húzzák.
– Február óta itt eszi a fene – kapcsolódott a beszélgetésbe a forgalmista.
Rendőr: – Hát… Nem ugrál a sínek között, nem zaklat senkit. Csak szalad a vonatok után. Ekekék. Így hívják. „
holdkatlan.hu/index.php/publicisztika/essze/6565-derzsy-ben-ond-vandorutak-3-filmessze
@Grrr: a fene se gondolta volna, hogy egy ennyire ronggyá használt szóra csodálkozom rá. Hiába, városi vagyok, satnyult a nyelvem.
Az erdélyiekkel kapcsolatos sztereotípiáim pld. abból táplálkoznak, hogy az ebben a történetben említett Koszta Attila a beosztottam volt tizenöt éve. 🙂
444.hu/2020/03/08/tulzott-magyarkodasert-jelentettek-fel-a-fidesz-kozeli-erdelyiek-szekelyudvarhely-polgarmesteret
magyarnemzet.hu/archivum/belfold-archivum/a-magyar-allam-cege-szennyez-szekelyfoldon-3863148/
Sorry no sorry.
@Kettes:
Siegheil Józsi meg együtt dolgozott egy problémás törökkel/cigánnyal/zsidóval/nepálival 13 éve. Beszélgessetek, sok közös témátok lesz, ne aggódj.
@seol: sajnos igazad van. :(((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((( itt olyan brutális a feszültség, hogy nem vigyázunk már semmire, én sem olyan nagyon, persze.
@seol: Nem tudom, nem ismerek problémás törököt/cigányt/zsidót/nepálit. De nem aggódom, majd elbeszélgetünk az időjárásól.
@Kettes: Valahol @seol: -nak is igaza van. Én sem örülök, amikor a hangos fideszesek alapján ítélik meg a magyarokat…
Általános, hogy az alacsonyabb értelmet hangerővel/helyezkedéssel pótolják. Kulturált helyeken ilyenek körül légüres tér alakul ki. (A vákuum nem vezeti a hangot. 🙂 )
@acs63: De azért valahogy kibírjuk nácizás nélkül. 🙂
@Kettes: Durva kognitív disszonancia menet lehet beleharapni a kenyér adó fideszes kézbe. Gondolom azzal győzködik magukat, hogy ha Viktor tudná, biztos nem hagyná.,
@Kettes: teljesen egyetértek @seol:-lal; szerintem sincs semmi köze a seggfejségnek az etnikumhoz/állampolgársághoz/származási helyhez.
Orbán akárhonnan szalajtott hívei a saját maguk jogán barmok.
@labrys: Jézusom, még mindig ezen pörgünk? Oké, megjegyeztem a leckét, mostantól fogva nagyon vigyázok a székely érzékenységre, mert ha igazságtalan általánosítást teszel rájuk, belédvágják a bicskát.

@Kettes: épp te csináltál bele a ventilátorba az előbb, nem? Irénkének igaza volt, ihletett troll tudsz lenni, ha akarsz.
@Kettes: steamuserimages-a.akamaihd.net/ugc/487894227416259083/845E1ADDC33D87F1EB9CC171C25E577F989BA725/