Dögönd, Fosod, Hugyi
Eredeti szerző: zsazsu4
A Jóisten áldjon meg Vajdai Vili!
Azért, hogy megcsináltad, megcsináltátok (a TÁP színház csapata, a Transparency International és a 444.hu) ezt az előadást.
Magyarország, a hazánk, ma. És benne mi, mindannyian. Nehéz úgy írni róla, hogy ne lőjem le a poént. A darab egy tükör, ami által nem homályosan, hanem kristálytisztán látunk. Az összes kicsi stiklit, amiről azt hisszük, hogy ez így működik, ennek még bele kell férnie, így működik a világ. Aztán a végére a sok kicsi stikli egy akkora szarkupaccá áll össze, hogy a végére már nem látszik, ki hordta össze és hogyan. Egy dolog biztos: minket is betemet ha nem ordítunk, mi is belefulladunk.
Van egy kisváros- akármelyik lehet a 93.000 négyzetkilométerünkön. Csupa olyan ügy és olyan szereplő, amiről naponta (kétszer) hallunk, olvasunk. Egy 250 méteres kerékpárút, ami véletlenül A Polgi házánál kezdődik és az önkormányzat épületéig tart. Egy erdei tanösvény, ami 26 méter hosszú és van benne egy játszótér két libikókával és pontosan száznegyvenkétmillió forint pályázati pénzt adott rá az EU. Népnemzeti Dohánybolt, ami két generáción át élt, mire végül A Polgi feleségéé lesz, benne a régi tulaj már csak alkalmazott.
Magyarország, a hazánk, ma.
Az előadás nem vádol, néha konkrétan utal konkrét ügyekre, de a lényege az általános, mindent elárasztó bűz, amibe belefulladunk. Mert mi vagyunk a darab szereplői. A Polgi, Norbi a papíros, Kázmér az idealista környezetvédő és a bukott Polgi, aki azt állítja, ő sokkal kevesebbet lopott (és azt is ajándékba kapta) mint az utódja, a Misi bátyám. Megint -még mindig- az urambátyám országa vagyunk.
Nincs feloldozás a végén. Ordítozás van, torkaszakadtából üvöltés és senki nem tapsolhat senkinek.
A zárómonológ szó szerint sírnivaló és jogos a hozzárendelt sötétség.
Az a bénultság a nézőtéren, hogy azt sem tudjuk, hogyan tovább.
Baszhatjuk a tapsrendünket.

Like this:

Like Loading...

Vegre nem jotunder! Szempontpuska hova lett?
Orbán legnagyobb bűne,hogy ilyen hihetetlen erkölcsi mélységbe sodorta az országot.Persze erre szüksége volt – enélkül nem uralkodhatna. Minden aljasságához talált megfelelő partnert,tapsolót,nyaloncot,stb.
SAJNOS !!!
Marshall segély nélkül csak szenvedés vár mindenkire a komcsik után,magyar elit pedig eleve gyenge minűség,középkorban ragadt elmével.
@Toportyán Zsóti: Egy vezérőrnagy is elég lenne, csak a katonái söpörjék ki ezt a bandát…
@Kuviklacz: A kisöprés még megy. De utána mi lesz ? Ki épít egy erkölcsös, kemény gerincű, becsületes országot ? Ahhoz olyan nép is kéne, amelyiknek ilyen értékei vannak.
De amikor a szülők kormánypropagandához adják az óvodásaikat és egy se mondja állj!, akkor hol akarsz te normális elvek mentén működő prosperáló országot ? Nincs erre igény ugyanis.
Ez a pár blogokon hőbölgő alak, az nagyon kevés.
@Kulics:
ezek majd mind szegény elnyomott áldozatok lesznek, akiket a rendszer kényszerített, hogy küldjék a gyereket.
majd figyeld meg.
@Kulics:
„De amikor a szülők kormánypropagandához adják az óvodásaikat”
Ez azért elég szubjektív. Már nem amit írsz, hanem amit a szülök csinálnak. Nekem az a meglátásom, hogy túlliheged ezt a dolgot.
@Baszki, nincs már mit ellopni…: persze simán lehet túllihegésnek felfogni.
Csak tudod a diktatúra nem április nyolcról kilencedikére alakul ki, hanem szép lassan. Egyre inkább behálózza az embereket, akik mindenre csak legyintenek, hogy áá nem is nagy dolog ez.
Nem akarok elcsépelt holokauszt témával előjönni csak az olyan plasztikusan kiadja a lényeget: először csak egy egy zsidó boltját verik be, akkor azt nem érdemes túllihegni mert úgyis sokat szokott csalni az a boltos, biztos csak dühös vevők voltak… satöbbi.
A behálózás a lényeg. Hogy az apró pici lépéseket még épp el tudja fogadni a társadalom és utána az megszokottá válnak és onnan lehet, arról az alapról tovább nyomulni.
Nekem egyáltalán nem tetszene, hogy az óvodás gyerekem, nem lepkékről és mókusokról tanulna verseket, hanem kormányablakról meg a gépjárműnyilvántartás fontosságáról.
@Baszki, nincs már mit ellopni…:
Nem látod folyamatában a dolgot, csak a végén azt a penetráns videót.
Valaki megírta, valaki(k) rábólintottak, aztán napokig tartott, amíg betanították…
Emberek tucatjainak napokon át annyi, de annyi lehetősége lett volna annyit mondani: bazmeg, hát azért ne bolonduljunk már meg teljesen.
És sehol, semmikor, senki.
Alámerültek, kibekkelték.
Összességében az a videó messze ijesztőbb, mint bármi, amit az utóbbi időben láttam. Az már nagyon gáz, ha az ú.n. „állampolgár” a szervilizmusnak és a seggnyalásnak arra a szintjére süllyed, amit már el sem várnak tőle.
Ami már a Seggnek is kellemetlen.
@Kulics:
@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
Meákúlpá. Utánanézek.
@Kulics:
@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
Jómagam csak abban „érdekelt”, hogy nem lehet a NER konkrét tetteit szembeállítani hatályos magyar jogszabályokkal, törvényekkel? Nem kell a köztörvényes bünözö Polthoz szaladni, ezt majd megoldja a váltó kormány, de nem lehetne inkább arra törekedni, hogy láthatóvá, értelmezhetövé tegyük a történéseket, ahelyett, hogy „szubjektív” de leginkább érzelmeken alapuló „véleményeket” alkotunk?!
Miután ez megvan, akkor ezt emészthetö módon tálalni a szavazópolgároknak?
@Baszki, nincs már mit ellopni…:
„Miután ez megvan, akkor ezt emészthetö módon tálalni a szavazópolgároknak? „
No látod itt csúszik el az egész dolog, hogy nincsenek magyarországon választó POLGÁROK.
van egy viszonylag européer gondolkodású vékony réteg (mondjuk mi), akik látják a problémákat és észérvekkel meggyőzhetők, vitatkozhatóak. De ezeket simán le lehet szarni a hatalom részéről, mert semmi hangjuk, semmi hatalmuk.
A nagy többség egy fásult ostoba gumigerincű és végtelenül manipulálható szervilis réteg. Ők vannak sokan.
és orbán őket találta meg, manipulálta, megosztotta a társadalmat. ebben volt „zseniális” 🙁
@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
Biztos nem is káros a gyerekre, ha hittanon, focin meg kormányablakon nő föl, mert ott fog majd levesért sorbaállni nagykorában.
Nézd, én min nőttem föl, aztán még mindig szeretem a hidakat…
meseld.hu/magyar-koltok-versei/weores-sandor/113-weores-sandor-epitok
@jotekony koc:
Azt hiszem, erre mondta valaki, hogy a tragédiát másodjára már mint komédiát ismételjük meg… Rákosi és Kádár elvtársak helyett itt van Focibuzi Vitya, Weöres és az „Építők” helyett meg a Kinyílott pitypang, valamint Ner Tiborné „Kormányablak” című írta Ner Tiborné verse.
@Baszki, nincs már mit ellopni…:
Hát, ezt a kérdést oldalak ezrein át lehetne elemezni, de sajnos az elmúlthuszonötév majd minden politikai szereplője mindent elkövetett annak érdekében, hogy a „jog” szó az átlagpolgárnak semmit ne jelentsen, esetleg valami homályos, gyanús dolgot, ami a zsidókkal, a buzikkal meg a helyesírással kapcsolatos, és amivel „derék magyar ember” nem foglalkozhatik.
@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
Ezt tanultuk első nap az iskolában…
mondokak.net/versek/14-versek/286-weoeres-sandor-pletykazo-asszonyok.html
Apámék meg a hiszekegyet.
@jotekony koc:
Kb. látható, hogy melyik nemzedékhez tartozunk – de ez szvsz off!
Viszont én is tanultam a Hiszekegyet (sőt: Papp-Vári Elemérné Magyar Hiszekegyét is). A gyerekeinknek meg még iskolás koruk előtt közkívánatra számtalanszor fölolvastuk az általad belinkelt verset – és még sok hasonlót.
Tanulság? Nincs. Semmilyen szignifikáns összefüggést nem tudok fölmutatni. Sajnálom.
@Kulics: „Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester, mikor arról kérdezte a Délmagyar, hogy szerinte nem gond-e, hogy óvodások léptek fel pár napja egy kormányablak átadásán.
„Fogom a fejemet. Nem tudom, mire volt jó ez a politikai hisztériakeltés”Én meg azt nem értem, hogy az a szarkupac aki ilyen intellektuális szinten van, hogyan lett polgármester?Kinek a nemi szervét tisztelhetjük a polgármesterben?A FideSSét ,meg az őt megválasztókét ,aki a NER-ben a legalkalmasabbat választották.
Igazából van ami még jobban elborzaszt:”A polgármesternek a helyi óvodavezető is sírva panaszkodott, mert kemény hangnemben szidalmazták a szülők.
A polgármester pedig: „Úgy ünnepel a közösség, ahogy neki jólesik. Ehhez politikai alapon senkinek semmi köze. Mi így ünnepelünk, politikai megrendelés nélkül.”
Pici ellentmondást vélek felfedezni,aki látott már ovist, az tudja, hogy ez a korosztály, ha készül pl. egy ünnepségre, ahol szavalnak, énekelnek valamit, azt hetekig gyakorolják. nyilván nemcsak elmesélik ezt otthon a gyerekek, hanem elő is adják, hiszen a legtöbb szeret szerepelni. azt is tudták a szülők, hogy mikor lesz a „fellépés”, hiszen mindegyik gyerek ünneplőbe öltözött.
Kérdésem: mitől háborodtak fel UTÓLAG a szülők, amikor pontosan tudták, milyen ünnepségen, mit és mikor fog előadni a gyermekük?
Igazából, a betanító óvónő lelki világára lennék kíváncsi,eleve utálták, de nem akartak bajt. Csak most, hogy országos botrány lett, mertek szólni miatta.
Az óvoda az a hely, ahol nem nagyon mer az ember ugrálni, hogy ne a gyerekén csattanjon a dolog.
Csak kérdezem… a verselő gyermekek szülei mit éreztek, amikor a gyermekük nem gyermekverssel érkezett haza?
Esetleg büszkék is voltak rá, hogy a gyerek nem a Cinege cipője című verset tanulják?
Na nem! Aztán jön az iskola, a középiskola meg az egyetem?
Hát ez az így neveljük a gyerekeket engedelmes alattvalónak.Ezek 1920 óta nem tanultak semmit az élettől. Vannak olyan szülők, akik tényleg nem fogják fel elsőre, mire is használják ott a gyermeküket. Viszont amikor a nagy nyilvánosság szinte beleveri az orrukat, akkor náluk is leesik, hogy ez nagyon nem helyes dolog volt az ott működő „nevelőgárda” részéről. Itt most szerintem sem a vélhetően alacsonyan kvalifikált egyszerű kétkezi munkából élő napi robotba beleőrlődő szülőket kéne emiatt a gaztett miatt elővenni, hanem azt a bitangot a mórahalmi település élén, amelyik miatt ezek a felhasznált gyerekek egy politikai fedofil igényeit kénytelenek kielégíteni!
Na ez a fő gond,ezekkel Európába?Mikor az itt élők többségének a gondolkodása olyan távol áll az európai embereknek a gondolkodásától mint Makó Jeruzsálemtől.
@a nagy hohoohooo: pontosan ahogy mondod.
@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Számomra Weöresnek még abból a kis építők-kockájából is „kijön” egy költő (http://www.youtube.com/watch?v=lgzBaQgBGZI).
A „Kormányablak”-okból viszont nagyon nem. Először is nem vagyunk egy világháború után. Másodszor viszont utána vagyunk egy „létező szocializmusnak”. Na e kettőnek a fényében a mai produktumok finom szólva is elég cikik.
@Kulics: „orbán őket találta meg” nem nagyon kellett. Vitya abban a „társadalmi pöcegödörben” nőtt fel, amire az állampárt építkezett (főképp vidéken; öreggyőzi része volt, ugye?). Ez a bagázs ’90 után gazdi nélkül maradt. 96-97-re lett neki új gazdija – a rendszerváltó ifjúlibberek zömétől megtisztított Fidesz.
@ijontichy: igen ov pont nekik volt jó, pont onnan jött.
persze hogy nem szeret nyugatra menni ahol megalázzák hogy letörlik az egyetem faláról. mondjuk nem is odavaló.
@Kulics: Ha békén hagynák, kialakulna valami. Bizonyítékom csak annyi, amennyit OV rontott az ország erkölcsi állapotán.
@Kuviklacz: elrontani nagyon könnyű valamit.
A visszaépítéshez meg generációk megfeszített munkája kell(ene).
Legalábbis én így érzem.
Gondold meg, még a kádárista reflexeket sem tudta meghaladni ez az ország. orbánék is ahogy öregszenek, ezekhez a gyerekkori berögzültségeikhez térnek vissza. Mint ahogy minden ember öregedésének ez a mechanizmusa.