Drága kis szig-em
Eredeti szerző: Pásztörperc
Lejárt a személyi igazolványom. Mit csinál ilyenkor az ember? Megnézi, mi kell a pótláshoz, és elmegy az okmányirodába. A keresés első eredménye, hogy az okmányt hivatalosan már nem személyi, hanem személyazonosító igazolványnak hívják. Ha valaki tud erre bármilyen indokot azon kívül, hogy így az összes, ehhez szükséges papírt, formanyomtatványt cserélni kellett, és valaki jól járt ezzel, akkor kérem, jelezze!
A következő kanyarban megtudhatjuk, hogy „személyazonosító igazolvány személyesen kérelmezhető:
- bármely okmányirodában…” stb.
Kell hozzá 1500 forint, harminc napon belül elkészül, sürgősségi eljárásra nincs mód. Nosza, gyerünk az okmányirodába!
A kapuban sorszámosztó gép fogad. A menün végiglépkedve eljuthatunk a személyis pontig, ahol a képernyő megnyomása után tájékoztatnak arról, hogy ez a helyszínen nem igényelhető. Be kell jelentkezni a magyarorszag.hu-n, és időpontot kell kérni. A megadott időben majd foglalkoznak velünk. Minderről magának az okmányirodának a honlapja azt mondja, hogy: „a Magyarországon élő magyar állampolgár személyazonosító igazolvány kiadását bármely körzetközponti jegyző hivatalában (a továbbiakban: okmányiroda) személyesen eljárva kérheti”. „Az… Okmányiroda csak az adatfelvételt, a fénykép, aláírások, nyilatkozatok rögzítését végzi, az igazolványt azonban központilag állítják elő” — kötelező bejelentkezésről egy árva szó sincs.
A Magyarorszag.hu ezzel foglalkozó pontja gondosan ismerteti, mit kell magunkkal vinnünk — tényleg elég az 1500 Ft; a fényképet ők készítik. Bejelentkezésről itt sincs semmi, de „Néhány szolgáltatás csak ügyfélkapus regisztrációval vehető igénybe”. Ezek felsorolása 14 tételt tartalmaz; a személyi nincs köztük.
Na jó. Tételezzük fel, hogy bár a Magyarorszag.hu és a különféle tájékoztatóxerint nem kell bejelentkezni, az okmányiroda juszt is csak akkor foglalkozik velem, ha megteszem. Bejelentkezni legalább is szabad: nosza!
Az imént küzdöttem egyet a Személyazonosító igazolvánnyal kapcsolatos időpontfoglalás okmányirodába oldalon, és megtudtam, hogy a következő hétre nincs foglalható idő. „Kérjük, válasszon egy másik hetet ügye elintézéséhez, vagy előzetes időpontfoglalás nélküli ügyintézés érdekében vegye fel a kapcsolatot az Ön által választott okmányirodával.” A menüben lépegetve eljutottam szeptember 7-ig: ez utánra már nem lehet foglalni, eddig viszont nincs szabad időpont.
Na?
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519414-67e45b69c07ca' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519414&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519414-67e45b69c07ca&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519414-67e45b69c07ca' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Neked meg a CSAK miért nem elég? 🙁
Kekec…
A sok hivatalnok (Anglia méretű állami alkalmazotti réteg) eltartása neked smafu?
Talán dolgozni menjenek a kis irodáik helyett, érted?
Há`demán, hol élsz te?
NERrenforradalmár vagy…
Örülj, hogy nem vertek meg, hogy nyáron akarsz személyit csináltatni.
Amikor az enyém 2010 szeptemberében lejárt, foglaltam egy két nappal későbbi időpontot a VII. kerületi okmányirodába ügyfélkapun keresztül, az időponthoz képest 2 perc múlva már a fotózkodóban ültem, 15 perc múlva ideiglenes személyivel kint voltam. Tizenvalahány nap múlva SMS-ben értesítettek, hogy átvehetem, odamentem, 2 perc alatt megkaptam… És kábé egy hét múlva a táskámmal együtt ellopták 😀
Kérj időpontot a Központi Okmányirodába (Visegrádi út) nekem oda még mindig sikerült foglalnom, a helyi okmányirodába már régen nem. Esetleg valamelyik kirendeltségre Tesco vagy pláza, oda nem hiszem, hogy sokan foglalnának előre.
Helló!
telefonon kell felhívni az ügyfélszolgálatot és időpontot kérni.
nálunk ez remekül működik.
(tavasszal még így volt az biztos.-talán 4-5 nappal későbbre kaptam is)
Kormányablak, azonnali ügyintézés.
Amire neked szükséged van, dear P/C, az az útlevél. :)))
@Wolff: A központival kezdtem. Amikor oda nem sikerült, megpróbáltam a zuglóit. Amikor oda sem sikerült, azt mondtam, hogy bármelyik jó. Erre felszólított, hogy akkor válasszam ki, melyikbe akarok menni…
@Kettes: Ne bosszants; két napja keresem…
@sutyerák: Kösz! — De ez az írás nem arról szól, hogy sehogy se juthat az ember személyihez. Arról szól, hogy az előírásokat követve sehogy se juthatunxemélyihez. Ippeg ettől válik a dolog megírásra érdemessé: különben csak futó bosszúság.
@Pásztörperc: lehet személyi nélkül élni, elég a jogsi is 😀
…azért értem a mondivalódat.
e-doc 1.
—
T. ügyfélvonal,
személyi igazolvány csere ügyében (lejár júniusban) foglaltam volna a
kerületi okmányirodában (I. kerület) időpontot.
Lehetséges lenne, hogy erre a hatalmas ügyre május 1-től június
közepéig már nem találni szabad időpontot?
Az előzetes időpont foglalás helyett javasolt módszerrel (vagyis:
menjek csak oda, oszt majd csak lesz valahogy) jó eséllyel megoldható
ez a dolog egy délelőtt rááldozásával? (Nyilván manapság egy
igazolvány cseréje rettentő komplikált dolog lett, régebben valahogy
időpont is bővebben akadt, de hát most Önök „jobban teljesítenek”
valahol valamit, csak sajnos nemigen látni, hogy hol és mit.)
Dolgozó ember lévén (még), nem tudok túl sok napot eltölteni egy
igazolványcsere intézésével (márpedig ha nincsen időpont, akkor
nyilvány őrületesen zsúfolt az ügynaptár)
Kérem tájékoztassanak, hogy ez a nevetséges állapot csak valami
szoftverhiba eredménye-e, vagy valóban úgy áll, hogy egy
igazolványcsere időpontját hónapokra előre sem lehet egyeztetni.
—
e-doc2:
—
Tisztelt Incze Lajos!
Köszönjük, hogy kérdésével a Kormányzati Ügyfélvonalhoz fordult!
Az alábbi információkkal tudunk szolgálni Önnek:
A http://www.magyarorszag.hu oldalon az „Internetes okmányiroda” funkcióval Ön csak az interneten keresztül lefoglalható időpontokat láthatja, a telefonon vagy személyesen lefoglalható időpontokat nem.
Ha az oldalon a „Az aktuális hét (2000.01.01. – 2000.01.07.) sajnos nem tartalmaz lefoglalható időpontot. Kérem válasszon egy másik hetet ügye elintézéséhez!” vagy a „Nincs lefoglalható időpont.” üzenetet látja, az azt jelenti, hogy vagy nem jelölt ki a járási hivatal vezetője az adott dőszakban interneten lefoglalható időpontot, vagy az adott időszakban az összes lefoglalható időpontot már lefoglalták, illetve azokra az időszakokra is ezt írja a felület, amelyeket az aznap megjelent és sorszámott húzott, továbbá a személyesen vagy telefonon időpontot foglalt ügyfelek számára tart fent az okmányiroda.
Ebben az esetben kérjük, vegye fel a kapcsolatot telefonon vagy e-mail-ben az adott okmányirodával. Az okmányirodák elérhetőségei felől az alábbi linkre kattintva tájékozódhat: http://www.nyilvantarto.hu/hu/oik
Tájékoztatjuk, hogy személyazonosító igazolvány cseréjét bármelyik
okmányirodában kérheti.
Amennyiben további kérdése, illetve kérése adódik, kérjük forduljon hozzánk ismét bizalommal!
Tisztelettel:
Juhász Gabriella
Kormányzati Ügyfélvonal
—
e-doc 3:
—
Tisztelt Juhász Gabriella,
köszönöm válaszát. Abból amit írt, elég világos, hogy ez a funkció
(okmány irodai időpont foglalás) nagyjából annyi esélyt nyújt, mint
az amerikai vízumlottó. A nagy különbség az, hogy ez utóbbi
szerencsejáték jellege, ill. annak szabályai tök egyértelművé vannak
téve a próbálkozók számára.
Ezért ezzel a szolgáltatással kapcsolatban (és ha vannak hasonlóak,
akkor azoknál is) azt javaslom, tegyék sokkal világosabbá a dolog
próba-szerencse karakterét, és koncentráljanak a normál (mármint
reményeim szerint normál) elintézési módok ismertetésére.
Még egyszer köszönöm válaszát,
…
Most hétfői tapasztalat elveszett személyi, lakcímkártya, jogsi ügyében.
Próbálkoztam időpontot kérni ügyfélkapun keresztül, azt írta, ugyanúgy, mint Pásztörpercnek, hogy nincs a hétre időpont (Bp XV kerület). Bementem hát hétfőn 8ó-kor. Az automatából 3 sorszámot kaptam, kb 15perc múlva behívtak, egyszerre mind a 3 ügyet elintézték kb 10 perc alatt ( 2 fénykép is készült ) aztán átbattyogtam a a postára illetéket befizetni… Az egész háromnegyed óra alatt megvolt. Kezembe nyomtak egy végleges lakcímkártyát, ideigl személyiig.kártyát, meg egy papíralapú ideigl jogsit. A véglegeseket majd küldik. Egészen elképedtem, milyen gyorsan ment minden…
Egyébként elveszett személyi pótlása elintézhető interneten is (http://www.nyilvantarto.hu/ugyseged/Tajekoztato.xhtml)
@Pásztörperc: A barna táskádban nézted már?
Vidéki ocsmányiroda, múlt héten:
Jó napot kívánok, Érvsebész vagyok, idôpotot szeretnék a…
– Azt ne itt tessék! Én kormányhivatal vagyok!
– Bocsánat, nem látszott a telefonban. Segítene egy telefonszámmal?
– Tessék nézni az internetet, ott vannak a számok!
– De ha esetleg Ön mégis…
– Hát jól van, de én kormányhivatal vagyok, nem telefonkönyv.
– Kétség sem fér hozzá. Kösz és elnézést.
…
– Ön a járási hivatal központi számát hívta. Ha tudja a melléket,tárcsázza, vagy várjon a kezelõre.
(Nem tudom, várok. Hiába. Megpróbálom kideríteni a melléket a netrõl, de ugyanazt a számot guglizom, amirõl már tudjuk, hogy kormányhivatal.)
– Jó napot kívánok, bocsánat, hogy megint én…esetleg a melléket… ha…
– 211. Vagy 322. Nem kérdezte.
…
…
– Idõpontra jöttem az okmányirodába…
– Útlevél? Az nem okmányiroda. az kormányablak!
(az igazsághoz tartozik, hogy végül gyorsan és rendesen intézték el)
@poszt: Isten hozott a klubban!
Tavaly tavassza jártam meg a kálváriát. Reggel hattól fél egyig tartó műsor árán majdnem egy hét alatt lett kész. Ennél a Kádár-kori „rendőrségre bemegy fényképpel-űrlappal” rendszer is jobban működött. De – amennyire emlékszem – ekkora cirkusz sose volt. Ez a Navracsics nevű nerállatka közizgatási karrierjének terméke. „OMG” mondták ők :-/
Harminckettesek terét ajánlom.
Igaz, hogy (épp’) a körúton kívüli :-), de jól működik!
@Kettes: Azt már két hete keresi!
Ilyenkor belegondolok, hogy vannak országok, ahol nincs személyi igazolvány…
en.wikipedia.org/wiki/List_of_national_identity_card_policies_by_country
Én a sajószentpéteri okmányirodát ajánlom. Kedvesek, udvariasak, nincs sorállás. Egyébként pedig, akinek nincs hol laknia, ezért lakcímkártyája sincs, az útlevelet és jogosítványt sem kap, tehát még menekülni se tud az országból, ha lejárt a személyije. Kérdésemre, hogy ezt így miért, azt a választ kaptam, hogy a szoftver nem enged továbbmenni érvényes lakcímkártya nélkül. Ezért nem lakhat valaki pl. a lakóautójában Magyarországon.
A hivatalos jog szerint, aki kiköltözik az országból, annak le kell adnia a személyijét és lakcímkártyáját, és onnantól az útlevele a személyazonosító okmánya. Ha viszont lejár, akkor kénytelen egy időre visszaköltözni, személyit és lakcímkártyát csináltatni, mert anélkül nem hosszabbítják meg az útlevelét, azaz nem kap másikat, ezáltal úgy jár, mint Senki Alfonz. Csak a legteljesebb inkognitóban tartózkodhat a Földön.
youtu.be/YoXIFwihmuU?t=3m40s
@balmoral: Főleg éjszaka.
amikor nekem a személyim lejárt, akkor rájöttem, hogy semmi értelme újat csináltatnom, úgyis ott a jogsim. ez lassan négy éve volt, azóta semmilyen hátrány nem ért.
(egyetlen kellemetlenség, hogy valamilyen okból kifolyólag _magyarországon_ nem engednek fel vele a repülőre. meg itthon azt terjesztik, hogy egy jogsi nem elég eu-n belül mászkáláshoz – ezt külföldön szerencsére nem tudják. dehát útlevelem az úgyis van, szóval személyire még így sincsen szükség.)
helyi okmányiroda nálunk, lejárt jogsi. gomb megnyom. papír ki.
állok 2 percet. szabad ügyintéző hölgy megkérdi: mit szeretne? mondom lejárt a jogsi, nekem papíron sorszám…
…orvosi van? nincs. pénz befizetve? kártyával is lehet. hozzon orvosit és kész.
tíz perc múlva orvosival ott álltam, elvette, fizettem, kaptam szép ideiglenest.
10 perc.
@Secnir: Csak azt ne mondd, hogy sajószentpéteri vagy! És hol adtak 10 percen belül orvosit? Ebben már a labor is benne volt?
Máshol, pl. az elmaradott nyugati reménytelen válsággal küszködő Németországban (ezt egyenesen a Vezértől tudjuk) a jogosítvány nem jár le. Ha valakitől be nem vonják, akkor egyszer megszerezte és nem kell hosszabbítgatni, meg orvoshoz járni sarcot fizetni. (Német tudósok ugyanis megfigyelték, hogy időközben senki nem válik színvakká.) Ebbe nyilván előbb-utóbb belebukik a rendszer.
@szempontpuska: egyetértek!
@Secnir: Ha volt orvosid, akkor miért ideiglenest kaptál? Hazudj már következetesen lécci 🙂 Amúgy meg normális vagy orvosi nélkül menni jogsit újíttatni? Hol élsz te, a kommenyistáknál? A 10 percen belüli orvosit meg már ne is meséld el… 🙂
@balmoral: @Meteorist:
orvosi 10 percen belül:
1. tudd, hogy mikor rendel a doki
2. tudd a privát mobilját
3. tartsd karban az otthoni és a rendelőjének számítógépeit (nyomtatókat stb) több mint tíz éve
4. tételezzük fel, hogy ő nemcsak háziorvos, hanem a körzeti tótumfaktum is
orvosi papírt megkapni csúcsidőben 15 várakozó ELŐTT belibegve megfizethetetlen…
A posztoló a hibás, mert NEM GONDOLKODOTT ELŐRE (by Belügyminiszter). A Jó Állam jól működik, minden a legnagyobb rendben van.
@emhem: Nekem még a bakancsszínű, népköztársaságos címeres volt, 2001-ben járt le, még épp tudtam vele házasságot kötni. (A feleségemé épp a házasságkötésünk előtt. Megcsináltatta, aztán az esküvő után újra.
Nekem azóta (13 éve) egyetlen egyszer sem kellett, nem is hordom magamnál. Lakcímkártya, jogosítvány (esetleg útlevél).
Noé bárcája
(ballada)
I.
Ólmos a horizont, egy szürke szegély –
a művészetek, navégre, kimúltak.
Naiv festményeknek majdnem a közepén
naplemente helyett fuldokló kútak.
Szép vagy Alföld! legalább a vihar is már
habot fodroz, nem futóhomokot.
Nem így akartuk, most nézünk pislán,
mert szívében az Úr megszomorodott.
II.
Megszomorodott, de nem nézett tükörbe,
az Élet ellen kezdte fenni késit,
kegyetlen árakat bocsátott a Földre –
meggondolta magát, azt a teremtésit.
Ha lenne egy hajó, úgy 140 méter
s egy ember, aki összerakja készre?
A rossz napközis tanár pont a stréber
Noét szólította megfelelésre.
III.
Feladat adott, típusterv is készen,
kezében két eredeti példány.
„Essünk hát túl az engedélyezésen,
jövőnk múlik rajta” – hitte Noé méltán.
Ámde más a hit és más a hatóság,
és főleg más a KöViM rendelet.
Engednének az eljárási díjból,
ha a hajóra más is felmehet.
IV.
„Semmi gond, majd azt mondjuk, családtag.”
Rákerült hamar a tervre a pecsét.
„Nem lesz feltűnő, lesz ott annyi állat.” –
nyugtatta Noé a lelkiismeretét.
Az ám! A vadak rendben egybegyűltek,
étel is (kereskedelmi mennyiség),
a tisztiorvos a papírt összegyűrte,
a pap helyért celebrált szentmisét.
V.
Hivatalból eddig nem ment semmi könnyen,
de ha egy üzlet beindul… (Úgy mondják.)
Elég egy széljegyzet a telekkönyvben,
s csak körülnéz és nem lelé a honját!
De mit néki hon! végre hajbókoltak,
a diszpécser, az ügyfélszolgálatos!
Napnyugtakor mind a listán voltak,
de várt reá még tenger paragrafus.
VI.
Röpült az idő, szálltak napok-éjek,
a vén családfő az irodákat járta,
gyarapodtak egyre az illetékek,
csakhogy közben nem épült a bárka!
Aztán „odafenn” döntés született,
beérkeztek – csoda?– a beadványok,
s megjelent egyszer a felügyelet,
munkához láthattak fiak, a lányok.
VII.
Mit nekik jégeső, nyári zivatar,
mit számít, ha a Nap korommá éget!
Önkormányzat, szakhatóság, hivatal,
már tehetett nekik egy szívességet.
Ők az új nemzedék, övék a jövő
és a munka, amiben van értelem!
Hasadt a fa és zengett a tüdő,
míg meg nem jelent a munkavédelem.
VIII.
Néhány új utas: nem túl nagy büntetés,
az ember ilyenkor már nem számol.
Egy tanácsadó, egy titkár, na és
még páran a műszaki osztályról.
Egy előadó, valamilyen Ági,
eljött a forgalomba helyezésre,
ja, és nincs még vízijártassági,
azért az se merüljön feledésbe!
IX.
Negyven napja egyre csak előre –
tényleg navigare necesse est.
Hogy kész lett a bárka határidőre,
valaki bárha is gondolta ezt?
A raktér felében irodák, akták,
a maradék hely az állatoké,
a statisztikusok is kimutatták,
amíg nem híznak, addig minden oké.
X.
Ám végül az irathalmaz kezdte,
munkanapról-munkanapra nőtt és
mivel vivere non est necesse,
megszületett a végső döntés:
valakiket a vízbe kell ejtni!
No, de mégis ki legyen a „többlet”?
ki a végrehajtó? kit fog elveszejtni?
Idézzük fel inkább a jegyzőkönyvet:
XI.
„Adós neve: Noé, Sém, Hám és Jáfát.
Jelen vannak: fent nevezettek + a nők.
Mivel nem fizettek tébét + áfát,
lefoglaljuk tulajdonát képező
50 x 300 x 30 sing-sing
paraméretű, fából készült bárkát.
(Megjegyzés: 1 könyök = 1 sing.)
Alulírott elismerte adósságát.”
XII.
Nem maradt senki, család, se barát,
elnyelték őket a szemetes habok;
párában derengő tompa Ararát
kísérti őket – és papírhajók.
…s akkor egy keselyűt indított útnak
egy osztályvezető (voltak elegen),
az csőrében vitt szerződést az Úrnak,
s a szivárvány szürkén dülöngélt Keleten.
Ajánlás
Bezárultak végre az ég csatornái,
s kinyíltak újra a kormányablakok:
szaporodni fogunk és sokasodni,
mert annyi az ügyfél – igaz, mind halott.
De mi nem szűnhetünk nyilvántartani,
nem heverhetünk az íróasztalán!
Uram, ezt önnek muszáj bevallani,
új Szövetség, mondom, itt írja alá!
Kelt az Úr 2011. évében, Betlehem testvérvárosában s.k. (P. H.)
Én orvosim is 10 perc volt, orvossal nem is találkoztam, az asszsiztens kiállította. Okmányirodába időpont jogsira csak 3 hétre előre volt, de fél óra múlva visszaléptem és lett egy üresedés 3 nappal későbbre. Amúgy valami nem stimmel a befoglalt időpontokkal, mert amikor odamentem a saját időpontomra, üres volt az okmányiroda annak ellenére, hogy a rendszerben nem lehetett volna akkorra foglalni :-O
@incze:
A szétrúgott államigazgatás törvényszerű következménye mindez. az orbáni államigazgatási felfogás (diplomája van erről), mely szerint az egész csak kinevező _okmány_ (höhö) kérdése, kizárja, hogy egy tapasztalt szakember rámutasson, ezzel a szabályozási elemmel nem fog működni az „automatizált” rendszer:
„… nem jelölt ki a járási hivatal vezetője az adott időszakban interneten lefoglalható időpontot.”
Nyilván százmilliós kiadások értéktelenednek el egy hibás rendszerelem miatt. Node kell a hatalom a járási hivatal vezetőjének. A beteg agyú orbáni nézőpont itt így pusztít. Máshol másképp.
@rhubarbjelly: Amint föntebb olvashatod, foglalni csak azokra az időpontokra lehet, amiket a jegyző kimondottan e célra megküldött a rendszernek. Abba az önkoriba, amelynek jegyzője egyáltalán nem küld be időpontot, egyáltalán nem lehet foglalni.
@Sárga Pecsenyekacsa: kurva jó 🙂
@Sárga Pecsenyekacsa: 🙂
@Érvsebész: Köszi. 🙂
@Pásztörperc: Én úgy tapasztaltam, hogy a VII. kerületben (volt Bástya mozi, meg a nyolcadikban (Harminckettesek tere), pikk-pakk megy, akár időpont nélkül is. Más kerületekben meg (pl, XV, XVI) szarakodhatsz időponttal, vagy mehetsz oda pirkadat előtt.
ne ijesztgessetek 🙂
4 napom van cserélni a puhafüzetesem, de minden szóba jövő kerület neten aug. 20. után adott időpontot csak, amilyen a formám, meg is basz a rendőr, meg állítólag el se tehetem emlékbe, ha határidőn túli 🙁
Nagyon helyfüggő. A nyitvatartási idő és a leterheltség is drasztikusan különbözhet. Főleg vidéken előfordul, hogy minden simán megy. Egyes budapesti kerületekben azonban szinte csak kihalásos alapon lehet bejutni.
Pásztörpöpecnek is azt javaslom, hogy próbálkozzon másutt.
Egyébként lehet teljesen rosszul emlékszem, de nekem úgy rémlik, hogy 10 évvel ezelőtt időpontfoglalás nélkül besétálva helyben azonnal elkészítették nekem az okmányt egy vidéki városban. Vagy teljesen rosszul emlékszem vagy durván gazdaságosra vették az eljárást (ill. az okmányirodák felszereltségét) azóta.
FELTÁPOLVA:
Felhívtam a XIV. ker.-i iroda interneten megadott számát. Egy udvarias férfihang elmagyarázta, hogy a személyihez más számokon jelentkezhetek be; adott is kettőt. De jelentkezhetek interneten is…
Mondtam neki, hogyan jártam én ezzel, mire felvidított, hogy a szeptember eleji idősávokat ma reggel küldte el a magyarorszag.hu-nak, tehát ott jó eséllyel próbálkozhatok. Mondtam, hogy én hamarabb szeretnék, mire ő is azt mondta, hogy akkor marad a telefon, de nem sok eséllyel, mert „nagyon leterheltek vagyunk”.
A következő negyedórában a két szám egyike állandóan foglalt volt, a másikat meg nem vették fel, majd a csengést félbeszakította egy kedves női géphang, amely tájékoztatott, hogy minden vonaluk foglalt, és felszólított, hogy próbálkozzam később. Majd még próbálkozom.
Nem tudom, értitek-e, de itt arról van szó, hogy ha elég fürge és szerencsés vagyok, akkor másfél hónap múlva sorra kerülhetek…
a jó (jó, egy fenét) hír viszont az, hogy ez a rendszer is kitermelte a maga „majd-megoldjuk-okosba” módszertanát, legalábbis, útlevelet – a Központi Okmányiroda recepciósának köszönhetően – úgy sikerült másfél óra alatt intéznünk, hogy csak beestünk az irodába, és megjátszottuk a „néha-gyorsabban-halad-az-ügyintézés-olyankor-adnak-ki-plusz-sorszámokat” kártyát.
ez persze nyilvánvalóan nem vigasz annak, aki 21. századi módon szeretne ügyet intézni…
FÖLTÁPOLVA2: A zuglói iroda 7-kor nyit. bementem fél 8-ra, és 10 perc alatt elintézték; 3 7 múlva megkapom.
Az útlevél, az most jön majd, ha csak ma meg nem találom…
@idelle: Egyetértek. Az itt a kérdés: miért nem lehet ezt szabályosan?
@Pásztörperc: Lehet. Vannak önkormányzatok, ahol az okmányiroda kapacitását (gondolom szándékosan) alultervezik. Nem tudom kap-e az önkormányzat valami pénzt az okmányiroda fenntartásáért, de, hacsak nagyon jól ki nem találták a normatíváját, ez egy tipikus közlegelő probléma. Mióta nem vagy a lakhelyed szerinti okmányirodához kötve, kivéve a lakcímkártya ügyintézést, azóta az önkormányzat abban érdekelt, hogy kevés emberrel fenntartson egy látszat-okmányirodát, de akit csak lehet üldözzön el a szomszédos vagy akár távolabbi önkormányzathoz, tartson fenn az nagyobb személyzetet.
Aztán van önkormányzat, amelyik ezzel együtt is fenntarja a sükséges – sőt esetleg nagyobb – kapacitást, van amelyik meg ezen spórol.
Érdekes lenne egy kimutatás az önkormányzatok lakosságarányos okmányirodai ügyintézőlétszámáról illetve az ezzel kapcsolatos költségeikről.