Édesapám Orbán Viktor (HC-digitálispolgáriváltozat)

Édesapámnak Orbán Viktornak csinos portája volt a tizenhatos szélén. Esténként, ha nem volt lesen, mert akkoriban édesapám már sokat volt lesen, a csibuk miatt volt, amire rászokott a hadifogságban, Mária Lujza hercegnőnek mutatta meg, hogyan lő a magyar huszár. Teli csűddel, bár kicsinyég leszorítva, körtepálinkával ideális, így mondta, ideális. Csak aztán.

Édesapám Orbán Viktor szólt az oroszoknak, hogy ideje. Zsukov báró, alacsony, morózus ember volt, édesapám meg elérte az ereszaljat, ha gyengéden ki kellett tekernie a galambok nyakát az esti leveshez, amit csak úgy magában. Olyanok voltak egymás mellett, mint két testőrtiszt, nem két egyforma testőrtiszt persze. Mindig kifordították a szavait, persze, hogy nem két egyforma.

Édesapám Orbán Viktor fedezte fel az integrált. Édesanyám mindig mondta, hogy Lajos, mert Lajosnak hívta, mi másnak, ha egyszer Lajos volt az édesapám Orbán Viktor, egyszer fel fogsz fedezni valami nagyot. És az bizony méretes egy integrál volt, alig fért el a fürdőkádban, karácsonykor mindig így van. aztán kirántva, majonézzel. Persze mindig lesznek, akik kicsinyelni fogják édesapám integrálját. Hogy láttak ők már nagyobbat, pedig.

Édesapám Orbán Viktor volt az igazságos, csak valahogy a Hunyadi Mátyáson ragadt. Nem kellett volna ennyire neki dőlnie, a szép kardigánjában. Jöttek a telkes jobbágyok a homokszántóról, velúrkabátban, műszálas nyakkendőben, hogy a közműadó, hogy magas, hogy alig tudják, és akkor édesapám azt mondta, hogy picsába a közműadóval, megtalálta velük a hangot. Aztán mégis a Mátyás lett, utólag persze könnyű.

Édesapám Orbán Viktor volt a Napóleon császár. Nem nyerhetett Waterloo-nál, nem engedték meg neki, állhatott ő sorba, aláírathatta három példányban, le is pecsételték, mégsem engedték meg neki. Pedig jó lett volna egy döntetlen is, reményt keltő második félidei játékkal, de azok nem olyan idők voltak.

Édesapám Orbán Viktor a Dembinszky utcába tartott -Henryk Dembinszky, szabadsághős csak mondom- édesanyámék ott laktak, de aztán sohasem ért oda. Elkanyarodott, más utcákba, amelyek egészen más emberekről voltak elnevezve, cukrászokról, dalszerzőkről, az egyik francia volt, meg egy korán elhalt grófról, az egy nagyon szép, széles utca volt, trolibusz is járt rajta, ott maradt, beházasodott egy könyvelőcsaládba, de mindig a Dembinszky utcát kereste, egész életében, mégis mi mást.

Édesapám Orbán Viktor egy nap elfelejtett albánul. Fel tudta mondani egyszerűbb halételek receptjét, pár kiszámolósat, megértette a választási plakátokat, tudott kacérkodni süldőlányokkal, de Tacitust azt nem. Kár érte, mert szép, meleg baritonja volt.

Édesapám Wolfgang Amadeus Mozart, technikai értelemben mégis Orbán Viktor volt, ami igencsak meglepte Antonio Salierit, aki a közvélekedéssel ellentétben, igen nyájasan viszonyult édesapámhoz. Hát ezt ki kell javítani, ez nem menüett édes fiam, ez szar – mondta édesapámnak, de volt valami bécsies kedvesség a hangjában. És ha őszinték akarunk lenni.

Édesapám egy nap. Igen, ő volt az, kétség nem fért hozzá. Egyik pillanatban még, aztán. Lehetett volna másképp. Hogy mindenkinek egy kicsit, hogy jut is. Megmarad. Hatott volna, de aztán az új idők, új édesapák, akik már nem voltak, legalábbis nem teljesen. Úgy meg minek.

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16532600-6934002804099' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16532600&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16532600-6934002804099&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16532600-6934002804099' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>