Országértékelő beszéd

Eredeti szerző: szempontpuska

Ez volt a második igazgató tanácsi ülés, amióta Hardint is meghívták, hacsak nem számítjuk azokat a közvetlen megbeszéléseket, amelyek a tanács tagjai és az azóta már eltávozott Lord Dorwin között lezajlottak. A polgármesternek mégis határozottan az volt az érzése, hogy legalább még egy, ha nem kettő, sőt három olyan tanácskozást is tartottak, amelyekre ő valahogyan nem kapott meghívást.

— Erre se kapott volna — gondolta — ha nincs az az ultimátum.

Legalábbis a lényegét tekintve ultimátum volt, habár a vizigrafált irat fölületes elolvastából azt hihetné az ember, hogy mindössze két hatalmasság közötti kölcsönös üdvözlésről van szó.

Hardin óvatosan kezébe fogta az iratot. Cikornyás üdvözléssel kezdődött: “Őhatalmasságától, Anakreón királyától barátjának és testvérének, dr. Lewis Pirenne-nek, az Egyes Számú Enciklopédia Alapítvány igazgató tanácsa elnökének”; a végén pedig egy jókora, sokszínű, bonyolult szimbolikájú pecsét ékeskedett.

Ennek ellenére mégiscsak ultimátum volt.

— Kiderült — kezdte Hardin — hogy mégsem volt olyan sok időnk: mindössze három hónap. De ezt a rövid időt is haszontalanul elpocsékoltuk. Ez a micsoda itten egy hetet ad nekünk. Mit fogunk most tenni?

Pirenne gondterhelten ráncolta a homlokát.

— Kell valamilyen kibúvónak lennie. Teljességgel fölfoghatatlan, hogy a végsőkig mernék feszíteni a húrt annak ismeretében, amiről Lord Dorwin biztosított bennünket a császár és a Birodalom álláspontját illetően.

Hardin fölfortyant:- Úgy! És ön az anakreóni királynak is tudomására hozta ezt az állítólagos álláspontot?

— Igen, miután szavazásra bocsátottam a javaslatot, amely elnyerte az igazgatóság egyhangú jóváhagyását:

— És mikor történt ez a szavazás?

— Nem hinném, hogy bármiben is felelőséggel tartoznék önnek, Hardin polgármester — vágott vissza Pirenne sértett méltósággal.

— Rendben van. Nem mintha olyan nagyon érdekelne a dolog. Csupán van egy olyan érzésem — mondta Hardin gúnyosan lebiggyesztve a szája szélét — hogy Lord Dorwin értékes beavatkozásának diplomáciai… közlése provokálta ki ezt a baráti jegyzékecskét. Egyébként még talán vártak volna, habár nem hinném, hogy az így nyert idő valamit is segített volna Terminuson, ha figyelembe vesszük az igazgatóság hozzáállását.

— És hogy jutott erre az érdekes következtetésre, polgármester úr? — szólalt meg Yate Fulham.

— Nagyon is egyszerűen. Mindössze elő kellett vennem a józan eszemet, ami egyébiránt nem nagyon járja mostanában. Ha nem tudná, van egy olyan ága az emberi tudománynak, amit szimbolikus logikának hívnak, és az kiválóan alkalmas arra, hogy kigyomláljuk az emberi nyelvből az értelmet fojtogató gizgazt.

— Mit akar ezzel mondani? — kérdezte Fulham.

— Én éltem ezzel a módszerrel. Többek között például alkalmaztam erre a dokumentumra itt. Ami azt illeti, nekem magamnak nem nagyon volt rá szükségem, mert én mindjárt láttam, mi van benne, de úgy gondoltam, öt természettudósnak szimbólumok segítségével könnyebben el tudom magyarázni a tartalmát, mint szavakkal.

Hardin kivett néhány lapot a keze ügyében levő irattartóból, és maga elé terítette őket.

— Egyébként nem én hajtottam végre a műveletet — mondta. – Amint láthatják, Muller Hok a logikai részlegről írta alá az elemzést.

Pirenne áthajolt az asztal fölött, hogy jobban szemügyre vehesse az iratokat.

— Az Anakreónról jött üzenet különben nem jelentett nehéz problémát — folytatta Hardin — mert akik írták, a tettek és nem a szavak emberei. Minden nehézség nélkül le lehet bontani arra az egyenes és kertelés nélküli kijelentésre, amely, ha az önök szemei előtt levő jeleket szavakra fordítjuk, nagyjából így hangzik: “Egy héten belül megadjátok nekünk, amit követelünk, különben ripityára verünk benneteket, és úgy vesszük el.”

Az igazgatósági tagok némán végigfutottak a jeleken, aztán Pirenne visszaült a helyére, és nyugtalanul köszörülte a torkát.

— Nos hát, lát valamilyen kibúvót, dr. Pirenne? — szögezte neki a kérdést Hardin.

— Nem nagyon.

— No látja. — Hardin új papírlapokat terített maga elé. — Amit most maguk előtt látnak; az a Birodalom és Anakreón közötti szerződés, amelyet egyébként a Birodalom részéről ugyanaz a Lord Dorwin írt alá, aki itt járt a múlt héten, no és itt van a szerződés a szimbólumok nyelvére fordítva.

A szerződés öt sűrűn írt oldalt foglalt el, míg az analízis alig fél oldalra terjedt.

— Amint látják, uraim, a szerződés szövegének mintegy kilencven százaléka elpárolgott az elemzés során, mint aminek semmi jelentősége sincsen, ami viszont visszamaradt; az a következő érdekes végösszeget adja:

“Anakreón kötelezettségei a Birodalom iránt: Nulla!”

“A Birodalom hatalma Anakreón fölött: Nulla!”

Az öt férfi ezúttal is figyelmesen követte az érvelést, amelyet gondosan visszavetített a szerződés szövegére, s a vizsgálódás eredményét Pirenne öntötte gondterelt szavakba

— A levezetés helyesnek látszik.

— Ezek szerint elismerik, hogy a szerződés semmi más, mint egyfelől Anakreón teljes függetlenségének a kinyilvánítása, másfelől pedig ennek a státusnak az elismerése a Birodalom részéről?

— Úgy tűnik, igen.

— És nem gondolják, hogy ennek Anakreón is a tudatában van, és mindent megtesz, hogy hangsúlyozza a függetlenségét, s ennek folytán el fogja utasítani a Birodalom részéről megnyilvánuló fenyegetésnek még a látszatát is? Annál is inkább, mivel nyilvánvaló, hogy a Birodalomnak nincs módjában valóra váltani a fenyegetését — különben mért is egyezett volna bele a függetlenségbe?

— Akkor viszont mire véli Hardin polgármester azt a támogatást, amelyről Lord Dorwin biztosított bennünket a Birodalom nevében? — vágott közbe Sutt. — Ezek a biztosítékok — kezdte, majd vállat vont — hm, kielégítőnek tűntek.

Hardin hátravetette magát a székében.

– Nos, ez a legérdekesebb része az egész ügynek. Beismerem, hogy amikor először megláttam őlordságát, azt hittem róla, hogy a legnagyobb szamár, akivel valaha is találkoztam. Kiderült azonban, hogy ügyes diplomata és ravasz politikus. Vettem magamnak a merészséget, és minden szavát megörökítettem.

A bizottság tagjai összesúgtak; Pirenne szája nyitva maradt az elszörnyedéstől.

— Miért, mi van abban? — tudakolta Hardin. — Tudom, hogy ezzel súlyosan vétettem a vendégbarátság szabályai ellen, és hogy ilyesmit nem engedne meg magának egy úgynevezett úriember. Azt is tudom, hogy ha őlordsága rajtakapott volna, annak kellemetlen következményei lehettek volna. De megúsztam a dolgot, és most itt van a fölvétel, és kész. A fölvételt lemásoltam, és szintén elküldtem Holknak elemzésre.

— És hol van az analízis? — kérdezte Lundin Crast.

  Itt jön a dolog csattanója — válaszolt Hardin. A három dokumentum közül ezt volt a legnehezebb kielemezni. Mire Holk kétnapi kemény munkával kirostálta az összes üres kinyilatkoztatást, a ködös fecsegést, a semmitmondó véleményt — egyszóval az egész szózagyvalékot; kiderült, hogy egy árva szó sem maradt. Pelyva volt az egész.

Uraim, Lord Dorwin a tárgyalások öt napja alatt nem mondott az égvilágon semmit! Anélkül hogy ezt észrevették volna. Ennyit érnek azok a biztosítékok, amelyeket a maguk drágalátos Birodalma nyújtott maguknak.

Isaac Asimov: Alapítvány, Második Rész; Enciklopédisták (5.)