Ez kell most a népnek…!

Eredeti szerző: szempontpuska

Utálom a hideget. A telet. Valahányszor hidegre fordul az idő erőt vesz rajtam egy érzés, hogy most akkor magamba fordulok, elmennék téli álmot aludni és kibekkelem valahogy tavaszig. Pedig ameddig itt élek, az életem felét hideg időszakban élem le.

Utálom a sötét délutánokat, a borús hangulatot, a depis hangulatot, az erőtlenséget, a kihalt utcát, azt a cidriző érzést, hogy menjünk már be valahova, mert itt hideg van. Mintha egy sötét ragacsos massza ereszkedne le a világra, amelytől nem tudunk szabadulni. Utálok fázni, na! Azt hiszem a seregben „tanultam” meg fázni. Ahol egy keskeny sörpadon is képes voltam kabátban-bakancsban a bakonyi hadgyakorlaton aludni, csak mert volt ott egy dobkályha.

1986 januárja volt. Téli „összekovácsolás”. Hajmáskéren vacogva vártuk a hajnalt, míg a műszakisok lehozták a páncélosainkat a tehervagonokról. Csak azzal bíztattuk magunkat, a legközelebbi összekovácsoláson, júniusban már meleg lesz  és már mindjárt leszerelünk. Nem volt ! Fél évvel később a hűvös nyári éjszakában éppen ugyanúgy fáztunk a szeles esőben – de ezt akkor még nem tudtuk.

Mivel rádiós voltam, a szolgálat volt az igazi. Csak addig voltam fűtött sátorban, amíg ott kellett ülnöm a rádió mellett. Amikor jött a váltás, mehettem ki a januári puszta sötét éjszakájába. Menjek a dolgomra. Aludjak ahol tudok. Se sátor, se semmi.

Ültem tehát a rádió mellett a parancsnoki sátorban és az asztalon volt egy zsíros, foltos, ki tudja hánynapos Népszabadság. Odafordítottam magam elé, megnéztem mi van benne. Volt egy fura nonfiguratív kép, amleyről hamar kiderült, valójában egy fotót ábrázol:

Alatta a cím: Felrobbant a Challenger

Én így tudtam meg, hogy mi történt. Távol a világtól, távol a civilizációtól, a Bakony közepén. Amikor leváltottak, vacogva elkószáltam a kiszuperált GAZ 66-hoz, öreg katonai teherautó, amelyet csak a festék tartott össze. Felmásztam a platóra a felszereléseink közé. Csak a hátul nyitott ponyva óvott a külvilág hidegétől. A bakancsot azt levettem, de ruhában, kabátban és sapkában befészkeltem magam a kábelek, akkumulátorok és ellátmány közé. Így bújtam a hálózsákba, ahonnan csak az arcom látszott ki. Mínusz 5-7 fok lehetett. Életem legjobb alvása volt az. Máig emlékszem rá.

Nagyjából innen, akkortól van fogalmam arról, milyen lehet a szabad ég alatt éjszakázni. Meg amikor egy másik sátor előtt átfázva, kimerülve álltunk őrséget Gézával (ma nemzetközi multi itthoni elnöke – úgy tudom) elkezdett havazni, bele a nyakunkba. Egymásra néztünk és azt mondtuk: Ez itt a mélypont. Innen már csak felfelé vezet az út.

Ezek az én élményeim a hidegről, a kiszolgáltatottságról, a reménytelenségről. Nagyjából visszatérő emlékek minden ősszel és télen, valahányszor megpillantok egy hajléktalant, akiről tudom, az utcán tölti majd ezt az éjszakát (is). Nekem csak halvány emlék, átfutó érzés. Egy óra múlva már otthon ülök a meleg lakásban és nem is emlékszem. Ők még akkor is kinn vannak az utcán.

(a kép csak illusztráció)

Van egy lámpa Budapesten – a gyerekeim csak „kegyetlen lámpának” nevezték el a rövid zöldje és a hosszú pirosa miatt – ahogy jövünk le a Nyugati felüljáróról a Bajcsy felé. Valahányszor odaérek és megfog a szemafor (márpedig mindig megfog, azt biztosra vehetitek), ugyanaz az öreg bácsi, immár visszatérő ismerősként végigjárja a várakozó kocsisort, kezében a Fedél Nélkül egy számával. Van akitől kap valamit, van aki csak int, hogy nem érdekli. Olykor beéri cigivel is. A jókedve, derűje viszont töretlen. Tartok a kézifék alatt néhány huszast, direkt erre a célra.

Odajön, behajol. Meggyötört arcán dacos jókedvvel elveszi, megköszöni az aprót és soha, de soha nem felejti el megemlíteni:

– A hátsó oldalon vannak viccek! Azt mondták a fiúk, ez kell most a népnek.

A lámpa zöldre vált, kedélyesen elköszönünk egymástól és én indulok a meleg otthonomba. Ő ottmarad.

<

p style=”text-align: justify”>Ha arra jártok, próbáljátok ki ! Adjatok neki. Meglátjátok ezt fogja mondani.

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16516639-6ad05b26cee0d' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16516639&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16516639-6ad05b26cee0d&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16516639-6ad05b26cee0d' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>