Hétköznapi történetek
Eredeti szerző: szempontpuska
Zsidó ne szavaljon magyar verset — olvasom a szegedi inzultus hírét a minap. Lassan szinte már megszokottá válik a korábban elképzelhetetlen, büszkeséggé a tahóság. De talán mégsem. Nekem erre egy másik eset ugrik be, amit a jó múltkoriban magam láttam.
Történt, hogy a Bródy Sándor utcában sétáltam a verőfényes nyári napsütésben. A szinte kihalt utcában egy anyuka üres babakocsiját tolta. Mellette kétévesforma, totyogó kisfia hosszan álmélkodott az egykoron a magyar Parlamentnek helyet adó (ma Olasz Kulturális Intézet) bejáratánál álló Giorgio Perlasca-szobor előtt.
Lépteim ritmusát meg nem szakítva haladtam el mellettük, és a beszélgetésüknek csak egy foszlányát hallottam meg — akaratlanul is.
– Anyaaaa ! Ez kicsoda ???
– Ez?! Egy bácsi, aki a háborúban magyar embereket mentett meg.
<
p style=”text-align: justify”>Mindazok, akik tudják, ki is volt Giorgio Perlasca, értik, hogy miért húzódott önkéntelenül is elégedett mosolyra a szám….
Nincs sok ok az örömre, mert egyre gyakoribb nyilvánosan a dolog ellenkezője.
Itt van például egy végtelenül ostoba, rasszista polgármester (http://www.hetivalasz.hu/cikk/0909/hany_olaszliszka_kell_meg) akinek nem kis helyeslő tábora van.
És itt van a Heti Válaszból még egy részlet, ami éppen a szegedi ostobáról szól, aki annyira sötét, hogy még azt sem tudja, hogy antiszemita. Íme a részlet: “A férfi azt mondja: nem tett antiszemita megjegyzést, hanem csak annyit fűzött hozzá: szeretné, ha „Székhelyi a bandájával eltűnne a sötét éjszakában”. A lap kérdésére, hogy mit ért „bandája” alatt, azt válaszolta, hogy az SZDSZ-t. Amely – fogalmazott – „kártékony, zsidó társaság”.”
Nagyon sötét idők felé araszolunk. nem gyorsan, de egyre biztosabban. Perlasca döbbenten nézné.