Hogyan ábrándultam ki a politikából

(eredetileg 2003-ban jelent meg a Babarczy Eszter szerkesztette Korridoron)

1914. június 28-ikán egy Szarajevó nevű unalmas európai városból tudósítottam egy Ferenc Ferdinánd nevű unalmas trónörökös unalmas látogatásáról. Mindig olyan helyekre küldtek, ahol semmi sem történik.

Emlékszem, egy fiatal szerb diák meghívott az asztalához, a Monarchiát szidta, Ferenc Józsefet, meg a magyarokat.

Nagyon fáradtnak látszott, mondta, hogy ébresszem fel, ha elaludna, mert fontos dolga van a városban. Nem volt szivem felkelteni, kialvatlannak tűnt. Elegem lett mindenből. Aznap eldöntöttem, hogy otthagyom a Heraldot, és elfogadom az Evening Star megbízását. Alig egy hónap múlva a Mystic Blue gőzös fedélzetén megérkeztem San Miguelbe.

San Miguelben a javierista mozgalom és a Nemzeti Rendpárt elszánt választási küzdelmébe csöppentem.

A Nemzeti Rendpártot Juan Maria Munoz alapította, hogy megtisztítsa a közéletet a javierista mozgalomtól, a javierista mozgalmat pedig Ricardo Hernandez, hogy megtisztítsa a közéletet a Nemzeti Rendpárttól.

Munoz azt ígérte, hogy háromnegyedére csökkenti az adókat, Hernandez viszont azt, hogy felére.

Munoz azt ígérte, hogy betiltják a káromkodást, Hernandez viszont azt, hogy a káromkodást, és a padlóraköpést is be fogja tiltani.

Munoz tanácsadói azt javasolták, hogy a földhengerlési törvény ügyében a javieristák ígérjenek először, mert mindennek van határa, de Hernandezék elutasították a javaslatot. „Nem adhatjuk fel az elveinket!”

Megpróbáltam rájönni, hogy mik a javieristák elvei, de általában kitérő választ adtak, vagy meghívtak egy narancspálinkára.

– Az elvek nagyon fontosak – mondták.
– Nem adhatók fel? – kérdeztem rá félénken.
– Nem, azok soha – felelték.
Mint megtudtam, a javierista elvek helyesek, szemben a Nemzeti Rendpárt elveivel, amelyek helytelenek.

A Nemzeti Rendpárt hívei viszont, akik szintén szívesen hívtak meg narancspálinkára, ha az elveik felől érdeklődtem, igen elitélőleg nyilatkoztak a javieristák elveiről.

– Munoz jól mondja – bizonygatták.
– De mégis, mit mond Munoz? – tapogatóztam.
– Hát hogy a javieristák rossz irányba vezetnék az országot.
– Mégis, merre van az a rossz irány? – próbálkoztam.
– Még egy narancspálinkát?

A választásokat a javieristák nyerték. Az ország boldog volt. Hernandez elnök felére csökkentette az adókat.

Két hét múlva a Banana, Oil and Other Stuff Ltd. kikapcsoltatta a villanyt az elnöki palotában, csak a Hernandez elnök portréját megvilágító rózsaszínű izzók maradtak égve, az amerikaiak jóindulatát bizonyítandó.

És ekkor, legalábbis ezt hallottam a városban, csoda történt. Hernandez előtt megjelent Javier Mendoza atya szelleme.

Javier Mendoza nagy humanista és inkvizitor volt, aki Mexikóban indult csatába Bonaparte Napóleon ellen. Utóbbi, mint tudjuk, gyáván Austerlitzet választotta, így lett Mendoza a nagy humanista és inkvizitor: Javier a Győző.

Szóval, Mendoza atya szelleme azt javasolta Hernandeznek, hogy teljesen szüntessék meg az adókat.

Így is lett. Két hét múlva azonban kikapcsolták a rózsaszínű izzókat is. Munoz újra népszerű lett.

“Az elvekhez kell ragaszkodni!”, „A jó irányt kell választani!” – idézték a napilapok. Ekkor Javier Mendoza szelleme újra megjelent, és azt tanácsolta Hernandeznek, hogy szüntesse meg az adókat. Hernandez elnök biztosította Mendoza atya szellemét arról, hogy az adók újbóli megszüntetése az elvekhez való maradéktalan ragaszkodást, és a elyes irány megerősítését jelenti, de a legalázatosabb formában mégiscsak hangot adott annak, hogy az ebből adódó látszólagosellentmondást kiforgathatják a javierizmus rendpárti ellenségei.

Végül közösen úgy döntöttek, hogy bevezetik a háromszáz escudós köztársasági segélyt.

Újra mindenki boldog volt.

„Le Munozzal!”, „Hernandez látja a jó irányt!”, „Az Elnök ragaszkodik az elveihez!” – írták a vezércikkekben. Sajnos két hét múlva elfogyott az escudo, a történelemben először papírhiány állította meg az inflációt. Javier Mendoza szelleme pedig újra megjelent.

„Hernandez, privatizáld a villamosjáratokat, és megmented az országot!”

Az Elnök elbizonytalanodott.
– San Miguelben nincsenek villamosjáratok, Mendoza atya…
– Nincsenek villamosjáratok ? – hitetlenkedett a kísértet.
– Azok sajnos nincsenek – pironkodott Hernandez.
– Az bizony baj, nagy baj – mondta Mendoza atya szelleme és örökre eltűnt.

Hernandez elnöknek nem maradt más választása, kedvenc “Köztársaságunk Dicső Elnöke” feliratú zománctáblájával együtt New Yorkba távozott, és mozigépész lett az Ötvenharmadik utca és a Hamilton sarkán.

Munoz újra elnök lett, és első döntésével megszüntette az adókat. Az emberek az utcára vonultak és boldogan ünnepeltek. Én pedig a következő hajóval visszautaztam az Államokba.

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16516610-682dbf94933cd' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16516610&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16516610-682dbf94933cd&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16516610-682dbf94933cd' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>