Köszönet a Magyar Nemzet éber őreinek
Eredeti szerző: ulloiut
Ahogy jotunder kolléga kiemelte, a Magyar Nemzet nagyon rámozdult tegnap egy újabb olyan külföldi cikkre, amely Magyarországot lejáratja.
Szokás szerint a külföldi szerző (név szerint Deniz Yücel, egy Németországban élő török, vagy német-török, vagy mittudomén), a „tényfeltáró” (muhaha, ezek a külföldiek nem is értik, hogy mi ez a műfaj, a Magyar Nemzetnek fejtágítót kellene tartania külföldön) cikkében csak baloldali forrásból tájékozódott, naná, hogy Orbán szerinte egy Hitler. Mindenütt Konrád György, Heller Ágnes, stb. A szerző következtetése szerint Magyarországnak nincs keresnivalója az EU-ban. Ilyen felütés után logikus.
A Mandiner is hősiesen kiállt a magyar érdekek mellett. Lefordították a cikket magyarra, így a Mandi hazafiai is elküldhették a szerzőt oda, ahova való, vérmérséklet szerint Törökországba, Izraelbe vagy a pokolba.
A cikk helyenként (sajnos csak helyenként) olyan durván ferdítette a valóságot, hogy az olvasóban felmerül – mármint ha nem a Magyar Nemzetnél vagy a Mandinernél dolgozik nem kretén vagy rosszindulatú – hogy ez nem lehet komoly. Sajnos azonban a humor túl gyenge ahhoz, hogy a szatíra műfajban jó legyen.

Reméljük szokás szerint a berlini nagykövet is tiltakozni fog a cikket lehozó tageszeitungnál és helyreigazítást kér mindnyájunk nevében! Ezt már tényleg nem nyelhetjük le.
A jobboldali sajtó mindössze két apró, majdnem lényegtelen részletet felejtett el említeni. Egyfelől a cikk egy sorozat része, amelyben a szerző az EU tagállamokra egyenként húzza rá a vizes lepedőt, általában igen gyenge tényfeltárással. Azon kívül, hogy a sorozatában végigvett országokat egytől egyik ki akarja vágni az Unióból, van még egy közös vonás a sorozat cikkei között, de ezt már az olvasóra bízzuk.
Olvasóink kedvéért ugyanis lefordítottuk a sorozat legutóbb megjelent részét, amely Szlovákiáról szól. Gondolom a szlovákoknál is nagy a felháborodás, a helyi hazafiak is nagyon kiakadtak a szerző tájékozatlanságán és a nagykövet a tageszeitung bejáratán dörömböl a tiltakozó jegyzékével. Íme Yücel cikke:
Az őrült balkániak mega üzemzavarai
A jugók csak azért hasadtak, hogy egymásnak tolhassák a pontokat a Eurovision-en. Most tönkreteszik az EU-t. Szlovákiának semmi keresnivalója az EU-ban!
Szlovákia egy hasadás terméke. Korábban a jugók mind egy államban éltek, ugyanazt a nyelvet beszélték (a jugóvist) és az Eurovision-en csak 51 pontot adhattak – de azt is csak másoknak! Most már az Eurovision-en részt vevő országok majdnem fele jugó. „Jugoszlávia utódállamai egyenként vesznek részt a Eurovision-en”, derítette ki Jan Feddersen (56) a taz [tageszeitung – a ford.] szakértője. Ez hat ország, összesen 306 pont.
A jugók csak azért hasadtak, hogy egymásnak tolhassák a pontokat a Eurovision-en. Szerencsére az európaiak nem hülyék, nem adnak pontot a jugóknak. Ezért azok egy újabb országot („Koszovó”) szeretnének a Eurovision-be küldeni. Ennek érdekében 10 évig háborúztak ezek az őrült balkániak (a saját portánk előtt!), kétszer kellett német külügyminiszternek beavatkoznia, hogy megakadályozza a legrosszabbat: 1991-ben Hans-Dietrich Genscher (87) és 1999-ben Joschka Fischer (66).

[A leghíresebb szlovák üzenete az MN és a Mandiner szerkesztőinek és olvasóinak – a szerk.]
Pont úgy, ahogy tönkreteszik a Eurovision-t, az EU-t is tönkreteszik a jugók. Minden egyes törpeállamnak van egy biztosa, és mindenbe bele akarnak szólni. Tonnaszámra fordítják az EU dokumentumokat szlovákániba, annak ellenére, hogy azt néhány vidéki suttyón kívül egyetlen normális EU polgár sem érti!
Még egy probléma: Az ősrégi atomerőműveikkel ezek az őrült balkániak egész Európát fenyegetik. 2008-ban a krškoi erőmű mega-üzemzavara miatt atomriadót kellett hirdetni az EU-ban. Most ezek az őrültek a bohunicei erőművet (itt 1977-ben volt mega-szörny-üzemzavar és azóta lekapcsoltatta az EU) akarják újraindítani. Most mindenki joggal kérdezi: Miért szabad ilyen obskurus mini-államoknak atomerőművet üzemeltetni? És mit keresnek az EU-ban?
[Ahogy a magyar cikkhez, úgy a szlovákhoz is tartozott egy ún. országlexikon, amit a kretén Lovas István Magyar Nemzet külön sérelmezett – a ford.]
Főváros: Bratislava (Ljubljana szlovákániul)
Méret: pici
Népesség: vidéki suttyók
Exporttermék: Eurovision pontok
Híres helyek: Škrlatica hegy, Déményfalvi Szabadság-barlang
Híres emberek: Slavoj Žiźek, Alexander Dubcek
Kultúra: Ljubljana
EU kompatibilitás: nulla
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519564-6a573be3c76cc' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519564&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519564-6a573be3c76cc&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519564-6a573be3c76cc' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Szakadt az oldalam a röhögéstől. Bár inkább az MN és a Mandi reakcióján. Bónusz, a szlovák részhez kapcsolódóan, hogy sosem volt jugó tagállam…
Mondjuk a hazai jobboldali médiát, fricztamásostul meg torkosmatildustul megtrollkodni, az nem sportteljesítmény.
A mandiner.hu kommentelői esetében pedig konkrétan reménytelen elvárni, hogy azok képesek legyenek olyan dolgokat, mint a szatíra felfogni. „zsidó, cigány, buzi, komcsi, libsi, hanyatló nyugat” Ennyi megy.
Fiatal, vezető, értelmiségi … 🙂 Hát persze.
@Virág et.: „A mandiner.hu kommentelői esetében pedig konkrétan reménytelen elvárni, hogy azok képesek legyenek olyan dolgokat, mint a szatíra felfogni. „
Ha odaraknának a smájlit, simán elmennének a hozzászólásaik szatírának is.
@Virág et.: én is ezt nem értem: mit használnak ezek unalom ellen, hogy ilyen sivatagturistai tehetséggel bírják az ugyanolyan köröket.
A kommenteket olvasva, az jött le, hogy a jobboldalinak mondott kommentelők 90%-a azt mondja amit itt is.
Hogy ez egy hülye troll, csak más szavakkal.
Szöges ellentétben a baloldalinak mondott kommentelőkkel, ako emelett a troll mellett teljes mellszélességel kiálltak.
legalábbis a 90%-uk.
Szóval szerintem éppen a baloldali blogger értelmiség az, akiknek nem jött le az irónia ebben a cikkben.
@Trompf: Ezek szerint a MN-et baloldali bloggerek írják. Minden nap tanul valamit az ember.
@Trompf: Hazudsz:
„Ez az aberrált nyerte az eurovíziót tegnap este, ez a SZAKÁLLAS NŐ:)))))))))))
Egy nyomorult németországi török, aki azt se igen tudja, hogy kicsoda is valójában.”
„A magyarországi szoclib kinyilatkozása egy olyan török bértollnok megbízottjuktól, akinek egyébként fogalma nincs a magyar életről.”
„Honnan bújt elő ez a kiokádott weisswurst?”
2Ennyivel igazán tartozik kenyéradó gazdáinak. Elvégre ha nem akarták volna megosztani, heterogénné tenni és belső viszályokkal gyengíteni Németországot, még mindig kecskepásztor lenne valahol az Isten háta mögött. Mindenesetre a családja biztos nagyra értékeli, hogy összeállt a hittestvéreket gátlástalanul bemocskoló és persze gyilkoló körökkel.
Mondjuk manapság ettől leszel européer. Kiirtasz, kifosztasz pár távoli népet, aztán eljátszod, hogy te vagy a humanizmus mintapéldánya, meg persze a sztárközgazdász, kinek átgondolt üzleti döntésekkel sikerült anyagi jólétet garantálnia (százmilliók élete árán).”
„Ja, és mindezeket ugye nem a baloldal, meg a holdudvarnak nevezett csoportosulások nyomatják külföldön Magyarországról ugye.”
„Konrád Zsorzs keze nyomát vélem felfedezni az írásban. Gyuri bácsi ismét aktív, mióta kimosatta Ágnessel az április hatodikán összetaknyozott kaftánját.”
„Német-Török.Hitler propellert játszik a sírjában.Talán irjon egy cikket az Örményekről.”
„Magyarország mindig is Európai ország volt.Török ország viszont Ázsiában van!Nehogy már kioktasson bennünket egy Európába bekéredzkedett Jumurdzsák.”
„Amin neked illene elgondolkozni, hogy kik és miért terjesztenek ilyesmit az országról. Mert nyilván azért te tisztában vagy azzal, hogy ez nem igaz. Remélem legalábbis.”
„Ezt az írást egyértelműen fletó mondta tollba.”
„Ez a Deniz gyerek, ha így folytatva, egyszer még Daniel Cohn-Bendit sliccét is újragombolhatja…”
„Érdekes a zsidó Konrád,egy muzulmán törökkel iratja meg a cikkét.Mindegy csak ártani,ártani.Nem kell nekünk külső ellenség,elég nagy pusztítást végeznek a mi szoclib értelmiségieink.Undorító társaság.”
Na jó, nem folytatom (úgy az első 30-40-et néztem végig).
@Virág et.: Ilyenkor mindig kiderül, h az egész magyar jobboldal baloldali provokátorokból áll.
@MolnarErik: Aztán jött a nagy megvilágosodás, hogy valaki beírta, hogy ez lehet, hogy csak vicc. 🙂
Azért várjuk meg a szlovák Matilda Torkosovák véleményét is. Hátha az is vicces.
Azért megnézném volna a ballibsi média és bloggerek „humorát” egy hasonló zsidós cikken.
A szokásos: Valami pöcsfej megsértődve ír egy geci cikket a hazai baloldali haverok sugallatára a külföldi médiában. A ballib média átveszi és tálalja, mint „európai” véleményt.
A kormány (mondjuk) reagál, az emberek felháborodnak, természetesen tovább nő az antiszemitizmus, a ballibsik pedig még le is basszák a kritikusokat, hát humor volt, nem értitek a humort.
@Fejesrob: és te kinek a „sugallatára” írsz ilyen baromságot?
Az MNO meg a mandiner, amelyek átvették, mióta ballib média?
@Fejesrob: Tehát a képleted: Orbán-kormány = Magyarország, ballib kormányok = zsidók
Jól értem?
@MolnarErik:
mandiner.hu/cikk/20140511_deniz_yucel_allitsatok_meg_a_gulyashitlert
Az eleje a jobbos hozzászólásoknak:
– ez komoly?
– „Ez hülye” 😀
– Ez hulye!
– …elmebeteg.
– Állatkert!
– Ez a mértékadó, konszolidált és követendő Nyugat hangja?
Nem hiszem el.
– tipikus bullshit generátor cikk
se füle, se farka
– alja
– Gondoltad volna, hogy a hibbant tud törökül? 😀
– Ki ez az állat? Ki diktálta neki ezt a sok baromságot?
– Hát nem is tudom….senkinek sem tűnik fel, hogy ez az egész annyira abszurd, hogy akár paródia is lehet?!?
Ez a cikk nem lehet más, mint a nyugati liberális sajtó parodisztikus kigúnyolása.
Csak így van értelme!
—-
Nézzük a balos hozzászólásokat:
– Korrekt.
Und peinvoll.
– De kérdésre a válasz:
Igen, ez komoly.
…
@MolnarErik:
Nahát ezért kerülöm el mostanában a mandi kiváló és kulturáltkeresztényközéposztálybeliúriember kommentelőit. Ez egy mentálhigiénés passzió (mármint hogy elkerülöm).
@Trompf: és @Fejesrob: tényleg hülyeségeket beszél. (Vagy éppen ezért fizetik őket? – az még nem ok a bűnbocsánatra.) De legalább elolvasták volna pl. ulloiut fenti posztját, vagyis a szlovák cikket, amit idefordított. Tényleg komolyan gondolja valaki, hogy a hazai ballib (mi is az?) fölbérel egy újságírót, hogy komolyban tévessze össze Szlovéniát Szlovákiával? Ja, hogy ott egy másik ország hazai ballibjeiről van szó!
Ha zsidózásra nyílik alkalom, akkor a hazai jobbfas (vagy jobbfasz?) képviselői minden humorérzéküket elvesztik (ha volt ilyen nekik egyáltalán).
nem meglepő, hogy az ostoba hisztis jobberek nem értik a viccet, ugyanis ahhoz némi intelligencia megléte szükségeltetik, aminek eléggé híján vannak 😀
Azért az idézett szlovákjugós újságcikk nem hitlerez le egy demokratikusan megválasztott kormányfőt és nem mond olyant, hogy egy bizonyos országnak nincs helye az EU-ban. Az ilyen „humor” nem humor, hanem tahóság. Egyébként jól ráérez a szlovákjugós élcelődés a 100 éve kirobbant „európai polgárháború” (copyright by Schmidt Mariska) egyik fontos indítékára, a pánszláv – jugoszláv – ex-ausztroszláv testvériségi gondolatra, amely 70 év „próbaüzem” után az érintett államok széteséséhez vezetett, a „testvériség” soha nem jött létre, a bolgárok pedig kimaradtak belőle, mert túl törökös a nyelvük fonetikája. Kósza gondolat: Mi lenne, ha kizárnák azt a bizonyos országot az EU-ból, az meg összeszövetkezne mondjuk a balkáni nem-EU országokkal, Törökországgal és Izraellel?
@HaKohen:
Én is ezért kerülöm a balliberálismindenkinácivégeazországnakcsakénvagyokdemokrata kommentelőket.
Mert komolyan veszik a nyilvánvaló iróniát is, és bármit elhisznek ami hazánkat negatív színben tünteti fel.
Ja, és a lengyelek nem csatlakoztak ehhez a „Pánszláviához”.
[a hazai jobboldal humora kimerül Pilhál Györgyben illetve Szmodis Imre „milyen komfortfokozatot kell biztosítani a sertéseknek az EU-ban” tematikájú karikatúra-sorozatában.
úgyhogy ne negyon örvendjetek, mert még be is titlthatják a vicceskedést.]
„Lefordították a cikket magyarra, így a Mandi hazafiai is elküldhették a szerzőt oda, ahova való, vérmérséklet szerint Törökországba, Izraelbe vagy a pokolba.”
:-)) Nem is vagy picit geci. :-))
a források
http://taz.de/!s=deniz+y%C3%BCcel/
de.wikipedia.org/wiki/Gro%C3%9Fserbien
de.wikipedia.org/wiki/Gro%C3%9Frum%C3%A4nien
de.wikipedia.org/wiki/Gro%C3%9Fungarn
(sajna ez a 3 nincs magyarul a wikin, miért is?)
hogy éberek legyetek a TUDÀSBAN
@Fejesrob: „Azért megnézném volna a ballibsi média és bloggerek „humorát” egy hasonló zsidós cikken.”
– ez jogos.
@lüke:
ja igen : s
fujolhatjátok a wikit, de ez német alapossággal van megírva:) ,nem magyar pongyolasággal
Bakker ezek az idióták benézték a német „Gyűlölt ellenségeink” viccblogot komolynak. Kurz ezredes, hol vagy ilyenkor?
gyuloltellensegeink.blog.hu/
Poe törvénye:
szkeptikus.blog.hu/2014/04/01/poe_torvenye
Nem ismerem a csóka munkásságát, de nem a savanyú szőlő esete? Nem engedik be az országát az ejuba, és ezért nyavajog.
Amúgy ha igaz lenne a jugós dolog, akkor végre lenne egy ország, ahol nem holmi területszerzésért, vagy nyersanyagokért harcoltak, hanem eurovíziós pontokért.
Ha nem kamuzol a Szlovákiáról szóló cikk fordításával, akkor ez a hónap sztorija
@belekotty: @Fejesrob: „Azért megnézném volna a ballibsi média és bloggerek „humorát” egy hasonló zsidós cikken.”
– ez jogos.”
Pedig nem. Három oknál fogva.
1. Szerintem is nagyon gyenge volt a sorozat Mo-ról szóló része. Tehát egy ugyanilyen humorú cikken nem nevetnék, nyilván. A jobberektől sem azt várta el senki, hogy nevessetek a cikken, hiszen nincs miért. Az lett volna az elvárás, hogy olvassatok el kritikusan. Elképzelhető, hogy ezt valaki kritikus olvasás után komolyan gondolja? Nem. Akkor miért pörög több tízezer hazafi ezen a cikken, mintha itt valami magyarellenes összeesküvést buktattak volna le. Nem tudnak kritikusan olvasni.
2. Itt már elfáradtam. Majd máskor
@stoppos76: Deniz Yucel Florsheim am Main-ban szuletett. a szulei torok emigransok voltak, igy persze van torok allampolgarsaga is. de azert o nemet, akarcsak Mesut Ozil. A torok valogatott Basturk is Nemetorszagban szuletett.
@SMFB: „Ha nem kamuzol a Szlovákiáról szóló cikk fordításával, akkor ez a hónap sztorija”
Nem, minden a hivatalos rendjén ment. Ez volt a Szlovákiáról szóló cikk a sorozatban és ez a fordítása.
A szlovák cikk linkje megtalálható a bejegyzésben, össze lehet nézni. Sőt, érdemes megnézni sorozat többi részét. A pasi tényleg full őrült, csak általában nincs humora
@Gazz: bakker, pont ezt akartam írni én is. 🙂 még jó, hogy frissítettem kommentelés előtt.
azért idézzük fel a gyüleliblog témába vágó, tényfeltáró írását:
gyuloltellensegeink.blog.hu/2009/04/17/a_szlovakok
@Trompf: Te ezt írtad, h a 90% normális, hát próbálj a kommentek közt tízszer ennyi normálist találni. Sok sikert, addig is maradsz hazug.
„Dehogy a puszta tények ismeretében. Hanem annak a mocskos propagandának a bűvöletében, amit a Heller meg a Konrád félék külföldön kifejtenek.”
„Fogalom nélkül fossa a baromságot szokás szerint.
Így utólag át kell értékelnünk a német egyesülés érdekében tett kulcslépéseinket. Hiba volt hozzájárulnunk Európa legbetegebb nemzetének egyesüléséhez.
Saját múltját feldolgozni képtelen, frusztrációkkal teli Németország még sok gondot fog okozni Európa közepén.
Én a magam részéről régóta kerülöm a német termékeket, márkákat és német tulajdonú boltokat.”
„Ne használj Ázsiát dehonesztáló panelokat. A beteg és dekadens Európával szemben Ázsia tiszteletet érdemel.
Németország pedig a nagybeteg Európa legbetegebb országa, az egyik fertőzési gócpont.”
„Gondolom valami török cigányzsidó lehet!”
„Magyarországhoz kb. annyi köze van, hogy mindent és mindenkit támad, ami jobb oldali…tényleg elmebeteg szegény.”
„Szerintem egy megtörtgerincű németseggnyaló, akit a megfelelési vágy hajt. Semmi köze a büszke törökökhöz.”
„Elmebeteg. És csodálkoznak, hogy utálja őket mindenki. Van helye a kormánnyal szembeni kritikának, de ez amit ez a fehérjehalmaz összeírogatott, komoly elferdítése a valóságnak.”
„Csakis aljas, politikai megfontolásból láthatja így.”
„Na, tazd meg a courva anyádat.”
„Biztosan azt fogják elérni ezzel a hazug érvekkel történő támadással, hogy még jobban erősödik ez az oldal.
Ez megy!
Valamit nagyon jól csinálhat Orbán Viktor!!!!
Biztosan folyamatosak ezek a támadások. Megáll az ember esze.”
„Mindenki antiszemita neki és jobb oldali, aki nem zsidó. Ami azért érdekes, mert ő maga származása szerint nem az:-)))))))))))))))))”
„A taz Deniz Yücelje Németországban hinti a gyűlőlet mérgét Magyarországgal szemben.
A valóság nem szent számára, mikor ilyen aljasul rágalmaz:”
„Az ősét valamikor 1532-ben leöntötték forró gulyáslevessel :D”
„Ahogy nézem, ez egy szélsőbalos orgánum, de ettől még nem lenne muszáj ordenáré hazugságokat írkálniuk. Bár lehet, hogy ez a szélsőbalos lét természetes velejárója.”
„Ez egy ilyen németországi Tóta W., csak még nála is butább, műveletlenebb és bunkóbb.”
„Most itt röviden és tömören összefoglalva elolvashatjuk, hogy ballibantjaink miket terjesztenek rólunk külföldön.
Ezek után döbbenetes, hogy Magyarországon van még olyan idióta, aki erre a hazaáruló hazug bandára szavazni képes….”
„Ki ez a barom, aki heller kedvenc médiumában okoskodik olyan dolgokról, amelyekről láthatóan fogalma sincs?”
„azért érdekes portál lehet az, amelyik ez megjelenteti… nyilvalóan ez hazugság az első mondattól az utolsóig.
Fékek és ellensúlyok:-)”
„Jó, ez egy tipikus komcsi provokátor a berlini taz büdös-komcsi újság bohóca. „
„A cikk írója beteg. Ez nem vicc,nem gúny, tényleg az. Akár sajnálni is lehet érte”
„Biztos Zázrivecz valamelyik cimborája faszbúkról.”
„Te büdös fasz!Hülye vagy mint a lószar!”
„A fickó Denyucel néven is nyomja ezt az óhéber csicska szöveget.
A forrás, minden kétséget kizáróan valamelyik kinnszakadt chartás testvér gyűlölettirádája a frankfurti régióból.
Egyértelmeüen túltetjesít. Fogalma nincs a magyar viszonyokról, de a nyáltermelése hatalmas.”
„És mi van az Örmény Népirtással?
A Kurd Kérdéssel?
Erdogan és bandája sikkasztásaival?
És melyik ország hadserege lövi a határról Szíriát?”
„Ide vezet, hogy korlátozták az elmebetegek zárt osztályon tartásának időtartamát Németországban. Ezt is idő előtt engedték ki.”
„Na, a balféke4k megint találtak egy kecskét, aki rágja a káposztájukat.
Ócska, szemét alak, aki megírta ennek a zizinek a magyarellenes kampányszövegét!”
„Meg is írtam ennek a török csókának a véleményemet amit a magyarok nagy része tud és érzi a saját bőrén a cigányság bűneit.”
„Ha meg belekezdünk egy kis névetimológiába, a „yüce” annyit tesz, hogy ‘high’, ‘lofty’, ‘supreme’ ilyen névvel a felmenői még zsidók is lehettek.”
„Ez egy szarkupac! De honnan tud magyarul?”
„Egy török… Mi a búbánat köze van ahhoz, hogy itt ki vezeti az országot? Nyivákolt 2006-ban amikor a rendőrruhás pribékek megrohanták a békés ünneplőket az Astoria közelében? Nem? Akkor most qss!”
„Heller-anyó külföldön megjelent hazugságaiból nyeri az ismereteit és mivel minden liberális „ÉSZ”-nek érzi magát ezért kéretlenül osztogatja a bölcsességet.”
„Azt nem értem, hogy az ilyen baromságokat írókat, mint ez a Deniz Yüzel miért nem pereli be a magyar követség?”
„Ez egy niemand, pár koszos libsi lapban írogat, erősen kompenzálandó származásából adódó kisebbségi érzéseit, tipikus hontalan idióta.”
Na, abbahagyom mert erősen fogynak a karaktereim. Most járok a felénél.
@Virág et.: Nem jött utána se felvilágosodás, nyomatták a dehogy vicc, hanem 1 rohadt zs dumát.
@gmihaly: szerinted a „jugók” it tartanal kevésbé viccesnek. ha valaki lehitlerezi a minielnöküket, vagy ha valaki viccet csinál a háborúból, amiben esetleg a fél családjukat kiirtották.
Ja, igen Merklet is lehitlerezték a görögök, és nem viccböl.
@MolnarErik: azért van abban valami beteges, ha valaki mandi kommenteket gyüjt! Jobban tennéd, ha kcisit figyelnél magadra.
@spinat: hogy én menyit félregépelek!
Nem tartom elégségesnek azt az érvelést, hogy ez egy sorozat része, és nézzem meg a többi részt is, másokról éppen ilyen marhaságokat írnak. A szlovákrészben egyébként voltak kapaszkodók, hogy nem kell ezt komolyan venni. A magyarban speciel nem. Egyébként pedig akkor mostantól minden marhaságra elfogadható érv, hogy ez egy sorozat része? Ez a világegyetem legszarabb posztja. Olvasd el a többiről írtakat, és röhögj.
@32FNewYork: Volt, aki ebből az 1-ből is rájött. A többivel meg az a baj, h eleve, ha 1 ócska hazug szarnak tartom, nem veszem komolyan (én se húzom fel magam állandóan a kurucos cikkek miatt, pedig nem hiszem, h viccnek gondolják, hanem le se szarom), és ha komolyan veszem, se kezdek el minősíthetetlen dolgokat irogatni miatta.
Egyébként a mandis Fruzsikánál (Kárpátalja megvétele) is elfogadható érv volt az, h csak viccelt, pedig nem is 1 sorozat része volt.
Az, hogy Németországban Szlovákiát nem tévesztik össze Szlovéniával, csak attól van, hogy többnyire nem tudják, hogy ez két különböző állam. (Budapest, vagy Bukarest, az ugyanaz. Ennek ismeretében a Bratislava-Ljubjana poén nagyon király.) Aki véletlenül tudja, hogy ez két ország, az 100 %-os biztonsággal téveszti össze. A cikk tehát egyértelműen találó és jól jellemzi az átlagnémetpolgár ismereteit és véleményét. Egyébként pedig orbán nyilván nem Hitler. Csak szeretne az lenni.
mi ez? a nemet hircsarda vagy a gyulolt ellensegeink blog?
mindkettohoz kepest elegge gyengus, de ez a poszt is gyenge lett, hiszen valojaban nem Szlotakiarol van szo hanem Szloveniarol, csak az is a vicc resze hogy leszlovakiazza…
szlovenok szegenyek meg total jelentektelenek meg en is magasrol teszek rajuk, igy jobb lett volna ha a valodi Szlovakiat irjak itt le, mert arrol nagyon szep poszt van a gyulolt ellensegeink blogon 🙂
meg egyszer…
Szlovenia!!!
gyuloltellensegeink.blog.hu/2010/05/11/a_szlovenek?fullcommentlist=1#c9785108
itt is leirtak annyira jelentektelenek hogy meg gyulolni sem lehet oket tisztesseggel!!!
@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
„szlovenok szegenyek meg total jelentektelenek meg en is magasrol teszek rajuk, „
Hogy te mennyire öntelt, üres hólyag vagy…..
@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
„meg gyulolni sem lehet oket tisztesseggel!!!”
Ti hol a bánatban szaporodtatok úgy el ? Tudod-e, hogy én szlovén vagyok ?
Jó-jó. Ez a Deniz Jücel egy szatírát próbált megírni. Csakhát felmerül a kérdés, hogy kit próbál szatirizálni/kicikizni (netán a földrajz témában tudatlan átlag nyugat-európait) és miért. Azazhogy föl se merül, mert a reflektálók nem kíváncsiak erre, ők megelékszenek a túloldaliak szapulásával
@gmihaly: szóval „lehitlerezni” az aztán tűrhetetlen dolog!
Hitlerre nagyon is sokan szavaztak teljesen szabad választáson, teljesen legitim parlamenti képviselő volt
és már ez is nagyon nagy baj volt
a „gulyáshitler” fájhat szegény Orbánnak, de nekem – magyarnak! – sokkal jobban fáj, ha egy értelmes nemzetközi társaságban kiderül, hogy melyik országba vagyok való, kezdenek félni tőlem vagy sajnálkozni rajtam
biztosan a ballibsi propaganda miatt van, de az is lehet, hogy meghallgatták Berlinben Orbánt, aki a vendéglátó – nyíltan meleg – polgármester előtt kinyilvánította, hogy házasság csak nő és férfi között lehet természetes (meg a világ legbefogadóbb városában, hogy a bevándorlás a fő baj)
szerintem, amit ott gondoltak róla, ahhoz képest a gulyáshitler igazán hízelgő
@jotunder: Á, ezt nem tudtam. Akkor vissza az egész. Viszont így a csóka legalább némi színt visz a német humorba. Német humor… Még leírni is szőrnyű. 🙂
@nerángass: nem tudom a retek fajtad hol kolykedzik… de legyszi minel tobbet meseljel, mert szorakoztat
nem az a gond hogy a kis orszagodat szapultak a torok-nemetek, es nem is az hogy itt a poszt tolo benezte, hanem az a gond, hogy en azt allitottam hogy meg gyulolni nsem erdemes annyira jelentektelen :)))
@MolnarErik:
Azért borzalmasan tisztellek, hogy ennyi borzalmas idézetet voltál képes idegyűjteni a mandiról.
És ha fogyóban a karaktereid, rá se ránts, csak szedd a vadkörtét. Itt a kommentelők között annyi karaktert találsz, hogy fölújíthatod velük az egész gépedet.
Segítség! Segítsen valaki, lécci. Aki ért a zinternethez.
A könyvjelzőim között rákattintok a Vincentre, és mi történik? Na mi? Előjön a Mandíner, oszt olvashatom a ragyogó komment-lovagjait.