Közvetlen és közvetett demokrácia
Eredeti szerző: Pásztörperc
“Nincs ok félni a pártszavazástól. Hiszen csak olyan kérdéseket szeretnénk feltenni, amelyekben nagyon széles egyetértés van. Ezek a kérdések nem megosztják a pártot, hanem ellenkezőleg, egyesítik” — írta Gyurcsány Ferenc a Facebookon.
Hat kérdésről tartana pártszavazást. Véleménye szerint az első három az anyagi feddhetetlenség megteremtését szolgálja, a második három a politikai tisztaság megerősítését.
Lássuk hát, mi is valójában ez a hat kérdés:
1. Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt kongresszusa az országos elnökség tagjaira, a megyei (fővárosi), a választókerületi és a helyi szervezetek, valamint a Választmány vezetőire az országgyűlési képviselők jövedelem- és vagyonnyilatkozatával megegyező tartalmú, párton belüli jövedelem- és vagyonnyilatkozat-tételi szabályokat alkosson?
Első közelítésben itt valóban a kiírt cél eléréséről van szó.
Csak egyetlen, aprócska bővítmény kelt némi zavart: mi az a “párton belüli nyilatkozattétel”? Nyilvános lesz a vagyonnyilatkozat, mint az ogy. képviselőké (akkor mi az a “párton belüli”?), vagy csak a többi kiválasztott láthatja?
Aztán második közelítésben feltűnik, hogy itt valójában nem kérdeznek tőlem, mezei párttagtól semmit: ez csak kamu. A közvetlen demokrácia lényege ugyanis nem az, hogy biankó csekket adunk az erre választottaknak — azt közvetett demokráciának hívjuk. A kongresszus a pártszavazás invitálása nélkül is bármikor alkothat ilyen szabályokat — és ha nem akar ilyesmit elfogadni, hát nem fog a pártszavazás után se. Ha valaki, hát a mulasztásos alkotmánysértések bajnoka ezzel tisztában kell hogy legyen.
2. Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt jövedelem- és vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett tagjainak, valamint az ilyen pozícióra pályázó jelöltjeinek jövedelem- és vagyonnyilatkozatával kapcsolatban a párt országos etikai és egyeztető bizottsága ellenőrzést folytathasson?
Hát ez eléggé értelmetlen, hogy az OEB nem kezdhet ilyen vizsgálatot (hanem csak folytathatja), de hát hosszú ideje tudjuk, hogy Ferencünk valamikor döntő vereséget szenvedett a magyar nyelvtannal vívott reménytelen küzdelmében, és azóta egyszerűen felülemelkedik rajta. Szóval, nem ez a baj ezzel az úgymond kérdéssel, hanem az, hogy az ilyen válasz nem kötelez semmire. Az OEB gyakorlata hosszú évek óta az, hogy vizsgálja a legkülönbözőbb ügyeket, majd elnapolja a vizsgálatot. 1998-ban a koalíciós szavazatról írt cikkem megjelenése után Horn Gyula utasítására Baja Feri vizsgálatot kezdeményezett ellenem az OEB-nél “a párt érdekének megsértése” címén. Meghallgattak mindkettőnket, majd megegyeztünk Baja Ferivel, és ő visszavonta a beadványt. Viszonzásul 2006-ban, amikor az önkormányzati kampányban Horn Gyula felszólította a párt tagjait, hogy főpolgárnak ne a saját jelöltünkre szavazzanak, hanem Demszkyre, én kezdeményeztem ellene vizsgálatot. Az OEB beidézte Gyulánkat, ő meg nem ment el. Az OEB megállapította, hogy Horn Gyula nem működik együtt velük, és elnapolta az ügyet. Utána félévente, amikor áttekintették a függőben lévő ügyeiket, megállapították, hogy ez is köztük van (nem ez az egyetlen ilyen, messze nem!). Amióta Horn cselekvőképtelen, már elő sem veszik: várják, hogy meghaljon, mert akkor törölhetik a függő ügyek közül.
Szóval, ilyen az, amikor az OEB köteles foglalkozni valamivel. Ki-ki megtippelheti, milyen lesz az, amikor “foglalkozhat”…
Külön szépsége ennek a kérdésnek, hogy még csak nem is utal arra, hogy mit kéne ellenőriznie az OEB-nek, csak annyit szögez le, hogy a jelöltek jövedelem- és vagyonnyilatkozatával “kapcsolatban”. Nos, ahogy a fentebb vázolt működésű OEB-et ismerem, a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az OEB ellenőrzi, hogy a jelöltek leadták-e a kötelező vagyonnyilatkozatot az előírt 3 (három) példányban. Szóval, ez a kérdés értelmetlen, értelmezhetetlen és megválaszolhatatlan.
3. Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt kongresszusa a párt gazdálkodására a törvényi előírásoknál szélesebb nyilvánosságot és nagyobb átláthatóságot biztosító szabályokat alkosson?
Nem, nem értek egyet. Azzal értek egyet, hogy ha valamit meg akarnak velem szavaztatni, akkor azt szavaztassák meg velem. Teszem azt, ha azt szeretnék, hogy a párt valamennyi üzleti szerződése (a töltőceruza megvételétől az n-edik arculatterv megrendeléséig) legyen nyilvános, akkor azt kérdezzék meg, hogy egyetértek-e ezzel. Itt sem adok biankó csekket — pont úgy, ahogy az első kérdésnél sem.
4. Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt tagja megyei (fővárosi) és országos szinten összesen csak egy választott párttisztséget (testületi tagságot) tölthessen be?
Nem, nem értek egyet. Rajongok a szociális demagógiáért, de ami sok, az sok. A gyakorlatban ennek a javaslatnak három szervezeti következménye lenne:
1. Az országos választmány halála: ebből a testületből kiesnének politikailag legsúlyosabb tagjai, a megyei elnökök (stb.).
2. A jelenlegi informális testülepek, főképp a megyei elnökök értekezletének felértékelődése, a formális ellenőrzés maradványinak felszámolása, az információk atomizálása (ezt itt mondom, el, azt azoknak, a harmadikat meg megint máshol, aztán rakjátok össze, ha tudjátok).
3. Az Országos Elnökség teljes “függetlenedése”: abban a pillanatban, ahogy tagjai nem lehetnek testületi tagok ott, ahonnan “küldték” őket, már meg se kell jelenniük azokban a testületekben, ahol esetleg még kötetlenül megkérdezhetnék tőlük, hogy ‘”monddsza, Ferkó, mi ez az orbitális baromság”?
5. Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt elnökét a párt tagsága közvetlenül válassza meg?
Igen, egyetértek. Tudom, hogy ez azzal jár, hogy a párt következő elnöke ismét Gyurcsány Ferenc lesz — de ha a tagság ezt akarja, hát legyen! A kárt, amit ebbéli minőségében okozhat, kellőképp ellensúlyozza az, hogy ellenzőinek meg kell tanulniuk alkalmazkodni egy szavazás eredményéhez. Jobb ezt későn kezdeni, mint soha.
6. Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt megyei (fővárosi) szervezeteinek (területi szövetségeinek) elnökét a szervezet tagsága közvetlenül válassza meg?
Igen, egyetértek. Sejtelmem sincs ugyan, miként “erősíti” ez a “politikai tisztaságot” — no de hát nem kell nekem mindent tudnom.
Itt van tehát hat kérdés, és ebből az első három annyira pocsékul szövegezett, hogy valójában nem is kérdés. Mindezt egyetlen betű változtatás nélkül jóváhagyta:
* az MSZP országos elnöksége;
* az MSZP országos választmánya
— és egyik se fűzött hozzá semmit. Ha ez nem vmi burkolt kísérlet arra, hogy “politikai impotencia” kategóriában új rekordot állítsanak fel a Guiness rekordok könyvében, akkor el kéne zavarni őket, de gyorsan-gyorsan (jelzem, ha ez rekordkísérlet, akkor is, de akkor meg azért).
<
p style=”text-align: justify”>Az OEB, aminek alapvető feladata lenn megvizsgálni, formálisan föltehetőek-e a kérdések, tudtommal el se játszott a gondolattal, hogy ezt megpróbálja.
@maroz: Mi lesz a commentemmel, amiben leanyagyilkosoztalak?
@aronsatie: Dehogy. Csak azt gondoltam hogy van valami mondanivalód, és érdemes veled beszélgetni. Tévedtem, bocs.
@tollaszerge: Nem haragszom. Legyen számodra tanulság, hogy legközelebb, majd ha megint nem lesz, és megint nem érdemes, majd ne erőlködj ennyit a basztatással. Nehogy gyanúba keveredj, hogy érzelmileg vagy érintve.
@aronsatie: en sem talalom. volt egy gyurcsany-poszt mar pasztorperctol amihez hozzaszoltal, de semmi hasonlot nem talaltam benne.
@jotunder: Hát akkor nyilván nincs, már az is szép, hogy kerested.
@jotunder: Napok óta próbálom megérteni, hogy mi lehet az, amit ebben a kisded paláverben nem értek, vagy értem, de rosszul. Amíg meg nem értem, addig talán jobb, ha kivonom magam belőle…
@maroz:
“Keressem elő azt a kommentedet, amelyikben majd’hogynem leanyagyilkosoztál, mert csúnyát mertem mondani Gyurcsányra? Olyan szívhez szólóan kifejtetted, hogy fognám be a pofámat, mert nem tudhatom, hogy veled mit csinált ez a kurva Orbánrendszer, “
szerintem ez nem aronsatie volt. egyszeruen nem talalok semmifele hasonlo kommentet sem (amitol persze meg letezhet)
Ez de érdekes! Szinte mindenkiről meg lehet mondani, mekkora lelke van.
@jotunder: Kettes posztja volt, a Gyurcsány-egyenleg című.
“De miért vagy kiakadva, ha más viszont azt fejtegeti, hogy neki meg miért nem áll a tökén? Mit nem lehet azon felfogni, hogy nem érdekel Gyurcsány semmilyen vélt vagy valós hülyesége, mert van itt egy másik pasas, aki már réges rég a tökömön áll? Aki megbecsteleníti rokonaim emlékét, tönkretette a legrégebbi barátságomat és úgy általában is a legkártékonyabbnak tartom a mai közéletben?”
Sérelmeim nekem is vannak mindenféle rendszerektől, ezért valahol megértem, ha valaki nem tud/nem akar ezektől elvonatkoztatni, tényleg nem könnyű. Végső soron úgy gondolom, hogy ez egy klasszikus konfliktushelyzet, amire van klasszikus megoldás is: ha nem tudunk azonos platformon terpesztve megbeszélni valamit, akkor a legjobb, ha csöndben maradunk. Ehhez kéne tartanom magam aronsatie kollégával szemben, meg is próbáltam, de rendszer csúszott a hibába, én se tudom mindig befogni a lepcsest, ami nem jó, de rajta vagyunk erősen a problémán! 🙂
@maroz: Ugye mondtam én, hogy tudsz te még lejjebb is? Hát meg nem kérdezem, hogy a fenti szemét szövegedet ezzel ugyan miképp igazolod, mert ki a szart érdekel.
@aronsatie:
Nyugi, csillapodj. De ha nem akarsz, akkor persze jobb, ha nem csillapodsz.
Btw. a maroz által megtalált idézettel kapcsolatban tökéletesen igazad van: nem igazol semmit (vagy igazol valamit, de az nem ide tartozik).
Na, asszem belebonyolódtam, abba is hagyom. Azért az anyázási versenyetekbe hadd ne szálljak be. Rivalizáljatok magatokba…
@nerángass:
Na elkezdem újra, mert egyszer elszállt:
Szóval, nagyon jó volt olvasni, amit írtál. Köszi. Mindig áhitattal vegyes tiszteletet éreztem mindazok iránt, akiknek gyerek- és kamaszkorukban olyan élményekben lehetett részük, amilyenben nekem nem. Én csak a platán ágát ismerem föl, azt is csak akkor, ha kérge van. Azért a falevelek már nem tudnak átvágni. De akkor is… Pláne, hogy velem gyerekkoromban azt énekeltették, hogy erdő mellett nem jó lakni…
@tollaszerge:
A konkrét ügy csak apropót adott benyomásom (!) megfogalmazásához. Az elmúlt hónapokban alakult ki több vincentes szövegének hatására ez a benyomásom. És éppen a te kommentednél jöttem rá, hogy most már meg szeretném ezt mondani nektek. Mivelhogy nekem más ebben a véleményem. Ne vedd személyeskedésnek. És nincs kedvem utánanézni visszamenőleg több hónapra, egyrészt mert ilyesmire nem szeretnék túl sok energiát és időt szánni. Másrészt mert dög lusta vagyok, ha nem is mindig látszik.
@Minor.Dragon:
Aha!
Bár az én laptopomnak vagy a sövénynyírómnak is van lelke.
De jó is, hogy az ilyesmire is rá tudsz csodálkozni, nem csak arra, hogy melyik politikus miért hülye. (Bár az utóbbin nincs is mit csodálkozni.)
@HaKohen:
Á, csak elszálltam egy kicsit, olyan jó volt. Csodálatos gyerekkorom volt. Az erdő az egyik legbiztosabb hely a világon.
@maroz:
2011.06.15. 07:43:42
Kedves maroz!
Nickedhez híven jeges fuvallatot érzek a tarkómon, hogy márnemistudomkit plagizáljak. Ezért most egy kérdésem és néhány megjegyzésem van hozzád.
A kérdésem: te most egészen hüje vagy?
A megjegyzéseim hosszabbak:
Nem tudom, kiknek a körében divat vincentezni, kik hibáztatják a Vincenteket, pláne mindenért. Nyilván beszűkült érdeklődési köröm, no meg vállalt lajhárságom miatt nem vagyok aptudét ez ügyben. Ne is küldjél semmilyen más blogra, főleg ne a Mandinerre. Egyezzünk meg abban, hogy neked jogod van hüjeségeket írni, nekem meg jogom van nem követni az állítólagos divatot.
Bár nem szép tőlem, hogy Pásztörperc nyelvészkedésébe belekontárkodok, de fölhívom a figyelmedet, hogy a vincentezés önmagában nem agyatlan. Ugyanis a Vincent szerzői valamilyen entitást, holisztikusságot, Gestaltot képviselnek (a megfelelő aláhúzandó, és ígérem, abbahagyom a szakzsargont). Vagyis bár sokszor eltér a véleményük egymástól, azért mégis valami összeköti őket. És ez az, hogy ők (nagybetűvel) a Vincentek, ha neked így jobb vagy (kisbetűvel) a vincenték. Itt abba is hagynám a nyelvészkedést, ha nincs ellene kifogásod.
Azt persze, hogy téged érzelmileg nem érint meg (ez vagy az sem), sajnos nincs módomban elhinni. Lásd erről korábbi, eme indulatos kifakadásodat kiváltó kommentemet.
Kénytelen vagyok komingautolni. Némelyik vincentes (ez így gilt?) némelyik megnyilvánulását nagyon kedvelem, és szerzőit nagyon sokra tartom. (Ez most érzelmi megnyilvánulás volt, nem pedig racionális érv.) Például nagy élvezetet okozott a már említett Pasteur/c szorgalmas költészeti gyűjtögető munkája s ez utóbbi tárgyiasult eredményei ezen a blogon. Vagy éppen tiszteletet ébresztettek bennem ugyanezen vincentes nagytudású elemzései vörösiszapügyben. (Ez most érzelmi megnyilvánulás volt, nem pedig racionális érv.) Más: többször és hosszú perceken át vihogásra késztetett Kettes egysoros megjegyzése Kis ember kommentjéhez fűzve, amint ennek ott hangot is adtam iziben. (Ez most érzelmi megnyilvánulás volt, nem pedig racionális érv.) Zsazsa megjegyzései nem pusztán azért szimpatikusak, mert ő az egyetlen női hölgy köztetek, hanem mert bár ritkán szólal meg, akkor kedvemre való szellemességgel. (Ez most érzelmi megnyilvánulás volt, nem pedig racionális érv.) Hadd ne vegyem végig valamennyi vincentest, hiszen senki sem bérelt föl írásaik elemzésére, pláne minősítésére. Azért kettőtöket még hadd említsem.
Elborult elmével ezt vagy bátor nekem szögezni: „legközelebb írd meg azt is, hogy jotunder tök hülye a matekhez…”. Nos, ha jól emlékszem, talán tavaly találkoztam a Konzin jótündér matektudásával, majd nemrég itt is szakszövegeivel. Amely utóbbiakból én, aki pusztán alkalmazni szoktam két szakmámban a matstatnak nevezett valamit, egy árva mukkot sem értettem (mármint az egész vitából, ami jótündér részvételével folyt e blogon). De mint a jereváni rádióból tudjuk, nem csak ezért szeretjük. Én például sokak által kárhoztatott gorombaságáért, talán mert imponál nekem, akit mindig leintettek hasonló esetekben, és aztán úgy maradtam. (Ez most érzelmi megnyilvánulás volt, nem pedig racionális érv.) Azután okosságáért, kiállásáért bizonyos elveiért, netántán olyanokért, amik miatt ha jól tudom a fent említett Konziról is kitiltották egyes erénycsőszök. (Ez most érzelmi megnyilvánulás volt, nem pedig racionális érv.)
Na és aztán a nagymellényű maroz! Szerintem a te írásaid többsége ragyogó ötletekre épül, gondolatokat és éleselméjű meglátásokat tartalmaz, csillogó stílusban van megírva, legalábbis az én ízlésem szerint. (Ez most érzelmi megnyilvánulás volt, nem pedig racionális érv.) Külön díjazom a napi glosszaformájú minipublijaidat. Irigy vagyok is rád, hiszen a te grafomániáddal szemben a másik végletet képviselem: egy közönséges karácsonyi publin is képes vagyok hónapokig elrágódni, hogyne irigyelném a szövegeidet, inkluzíve az irályodat. (Ez most érzelmi megnyilvánulás volt, nem pedig racionális érv.)
Na itt abba is hagyom, már így is eleget terjengtem. Ja és próbálj meg még egyszer akácfát ültetni a kipusztult helyére, hiszen az ecetfa mellett az akác az egyik legkönnyebben kihajtó és megkapaszkodó fa. Ne add fel. Az se baj, ha tele van tüskékkel. (Ez most racionális érv volt, nem érzelmi megnyilvánulás.)
@HaKohen: nem tudom, hogy kepviselunk-e Gestaltot. azt viszont gondolom, hogy most egy kicsit igazsagtalanok voltunk aronsatie-val. :((
@jotunder: Amennyiben arra gondolsz, hogy tisztességtelen eszközökkel folytattátok a vitát, pontosabban kerültétek el, az igaz, viszont velem szemben nem igazságtalan. Engem ugyanis nem jellemez, legfeljebb – az egyszerűség kedvéért az összes “Vincentet” egy kalap alá véve – titeket. Viszont annyit még megtehetnétek, hogy nem tárgyaltok rólam a továbbiakban. Nem kívánnék részt venni, viszont ha megszólítva érzem magam, nehezen állom meg. Ha már muszáj, írjatok inkább Gyurcsányról.
@aronsatie: szerintem meg spongyát rá.
@jotunder: Jó.
@HaKohen: Tudom, hogy van. Azért nevezik el az emberek az autójukat, a mosógépüket, egyebüket, mert lelket lehelnek bele. (Azért a sövénynyíróról még nem hallottam. Vajon mekkora lehet az övé?)
Azon néha elámulok, hogy tud valaki arcrezzenés nélkül akkorákat füllenteni. Ennek vajon melyik tanszék lehet a gazdája?
@HaKohen: Ami ilyen sok gépelésre késztetett, az a pár sor a vincentezésről valójában egy paródia volt, a gyurcsányozás paródiája, és a dolog teljesen értelmetlen voltát hivatott a szatíra, a karikatúra eszközével kiemelni.
Ha te tényleg komolyan vetted, miszerint én belőled kinézném, hogy jotundernek beszólj a matektudása hiányos volta miatt, akkor tényleg nem tudom, hogy mit csináljak. Valami nagyon elszállt, nagyon hihetetlen elemet akartam odatenni, amiről teljes biztonsággal tudhatom, hogy senki nem fogja komolyan venni. Most meg állok itt, és magyarázok egy karikatúrát!
Gyurcsány egy lezárt borítékban átadott mindent, amit Őszödről tud
Index
2011. június 16., csütörtök 10:41
Gyurcsány Ferenc egy lezárt borítékban átadott az MSZP elnökének mindent, amit az őszödi beszéd kiszivárogtatásának részleteiről tud – olvasható Gyurcsány új Facebook-bejegyzésében [1].
“A legutóbbi olyan frakcióülésen, ahol előkerült Őszöd ügye és kérésre újra elmondtam, amit akkor tudtam, azt kérdeztem a jelenlévőktől, hogy kívánják-e, hogy kimondjam az érintett(ek)nevét? (A frakcióülés időpontjában még csak egyetlen emberre vonatkoztak ismereteim. Azóta megváltozott a helyzet.) A frakció nem válaszolt kérdésemre. Ezt követően azt ajánlottam, hogy zárt borítékban átadom a nevet az MSZP vezetésének, és döntsék el ők, hogy vállalják-e a nyilvánosságra hozatal összes ódiumát? Erre a felvetésre sem volt válasz.” – írja Gyurcsány. Ezután mégis úgy döntött, leírja, amit tud.
Az őszödi beszéd ügye a hétvégén került újra elő, amikor Szanyi Tibor azt mondta, szerinte Gyurcsány szivárogtatta ki a beszédet.
@nerángass: Aranyos mexican standoff. 🙂
Milyen jó karikatúrákat lehetne ebből kihozni. Mindenki mindenkire borítékot fog, és senki nem meri eltüsszenteni magát. De még egy óvatosat szellenteni sem. :))))
@maroz:
Nincs is szebb dolog a végeknél, holott kikeletkor, lennről, a mélybűl a buborék, olajosan, lustán a felszínre kászpál, tele van sűrű, ződ bőlennyel, láccik feszíti cefetül a hójagot, asse haggya magát, de csak nő, nő oszt hóttfáradtan kicefnyül. A ződ lefnye mindent és mindenkit beborít, közben hétszűnyűen irizál..
Az eunuchok visítva köpik, tépik, karmolják egymást a darab selyemért…..
Hallga, párt van születőben……….
@nerángass:
“Turi Dani ozstán mégis hazakódócott, de a lelke fenekin, meg a fenekelelkin nagy, nagy keserves fenekedésekkel győzte az életyit.
– Hej, muramista, muramista – ódódzott a nyelvije nekije -, bé tökkel vágtál csülökbe.
Megaztánis a felesége eszmélkedett a jobbérzésébe, és attul úgy, de úgy összefancsorgott a lelke levese, hogy szinte bőrzött. Akkor, mint a kanoroszlány, kibicsakta a nyakát, a szeme is megnyikkant bele – aztán akkor úgy ment Turi Dani, szélesen, peckésen, nagytehetemséggel, úgy ment végig araszolva a nagy utcán. De közben tarajashorgas, úri böfögés nyomta, nyefegette a torkát, azt meg legyűrte keserűen: izgatta, vágta, gyömöszölte, gyomrintotta a nagyérzés, nagyfeneérzés, hogy az erei úgy daggantak a nyakacsiggályán, mint téli teplincze a vágáskor. Az a szeginasszon! Az a szeginasszon!
Eccere Bira jön vele szembe, az meg csak ránézett, megnézte a testivel egészbe, és csak úgy sunysuttyából odapistangolt a nagyerős hím szemébe. Csak úgy, a hóna alól nézte, de a cippes derekát végigriszákolta valami fortymeleg.
– Hej, muramiste, te Bira, merre lófrász? – beszélt Dani, de a szemét már elöntötte a hímes vérharag.
– Merre? – rüstölt a ján, nyelveskésen. – Merre, hát mér, aszongya, kee! Amerre fekete jérce jár: a lábán.
S megrisszantotta újfent a derekahajlását.
Dani akkor nem szólt, hanem eccercsak nagybüszke hímdagadás fogta el: – a két szeme elnyálladt, betaknyadzott a hévtül: kicsurgott a pörses, duzzadt férfiszája: – a nyakaere félméterre kilógott, és úgy megszoringatta zekéjét, hogy kicsattant a golyvás hátulja. Azzal csak félkézbe kapta a jánt, egyet roppantott és megcsóválta a feje fölött. Úgy lett meg a ján, aztán visszaesett, mint a rongy, nyaflán, szétnyúlva, kehesen.
A férfi csak nézte, és már torlakodott a torkában a nagyutálat. Valami erős, mélységes lágyság fogta el, héj, muramiste, muramiste – azzal fogta, béköpött, odapökött az erős, széles tenyerébe egy féllitert, azt hozzácsapta a jánhoz, hogy csak úgy liccsent.”
@nerángass: Mivel azt is hozzátette, hogy bizonyítéka viszont nincs az egészről egy szál se, ez a “tud” elég hm… eufémisztikus megfogalmazása annak a cselekvésnek, ami valahol a “sejt” és a “gyanít” között félúton botladozik.
@Pásztörperc: Ha Mesterházyban lett volna tökösség, akkor az újságírók előtt bontja ki és olvassa fel Gyurcsány levelét. Ha Gyurcsányban lett volna tökösség, akkor azon a papíron egy trollface lett volna.
Ebből a haldoklásból hiányzik minden méltóság.
@Kettes: Gyurcsány micsoda szélmalom harcot folytat… Nem értem, hogy gondolja, hogy ebből győztesen ki tud jönni.
@Szindbad: Hogy a f@szba lesz ebből (az egész mai ellenzéki katyvaszból) ütőképes koalíció Orbán ellen 3 év múlva?
Gyurcsány most is ott szúrta el, ahol mindig. Duma, duma hátán, de azt nem látja, mikor kell lépni.
kongresszus az megvolt. eztán merre, hogyan, kivel, ki ellen -?
@Pelso..: Gyurcsány nem való az MSZP-be, az MSZP meg nem való a magyar politikai életbe.
@Szindbad: Háát, ja. Mondanám ezt normál esetben, ami azt jelenti: tisztázott alap-ideológiákkal s egyértelmű irányzatokkal rendelkező pártok, kis kiszámíthatóság, nem maffia ismérvű politikai stratégia s kultúra.
Csakhogy, mindezek ellenkezője, addig meg azzal főzünk, ami van.
A mostani Mszp (s az egykori Szdsz) helyett nagyon szívesen látnék erős szocdem ill. liberális erőket, de ezek szerintem 2014-ig nem fognak megszületni sem, nemhogy potenciálisan legyőzni OV-t.
Részemről az utóbbit nagyobb problémának tartom, mint a szocik düledezését.
Szanyi a HírTV-ben
MSZP-kritikusok: „pár tucatnyi blogger és szárnysegédei típusú klikk”, „fizetett profi figurák, fellazító figurák”, „tehát bértollnokok”
Csermely: „És hétfőn kezdik elölről.”
Szanyi: „Igen, lehetnek ilyen igények, mert én is látom ezt a pár tucatnyi blogger és szárnysegédei típusú klikket, amelyik itt randalíroz az interneten, és ugyanazt a panel ökörséget nyomatja, de ez eljelentéktelenedik.” „Ők azért nem vették maguknak a fáradságot, hogy belépjenek a pártba. Annak minden kötelmét és nyomorúságát is fölvállalva, ráadásul a kemény tagdíjfizetést is ide értve. Pályán kívüli kibicnek aztán semmi se drága.”
Gajdics: „A párttagok közt egyáltalán nincsenek híveik?”
Szanyi: „Ezt nem állítom, de az igazság ám az, hogy – én pártvezetőként merem mondani – most már kicsit elegem van abból, hogy a magukat baloldali szimpatizánsnak nevező bloggerek, amúgy ezek között szerintem még akár fizetett profi figurák, fellazító figurák is vannak, hogy ki fizeti őket, az még egy jó kérdés, tehát bértollnokok is belecsúsznak ebbe a brigádba, meg egy-két ilyen véleményvezér, hogy mi a szándékuk, azt nem tudom, de hogy közük nincs a párthoz, az is biztos. […] Miért az én feladatom lenne az, hogy mondjuk a Fidesz belső ügyet értékeljem? Hát a párt, mint olyan, zárt alakulat. Nem véletlen egyébként, hogy csak ez a húsz-harminc ember rohamoz, akiket egyébként Önök mint szerkesztők az interneten levesznek és látnak. Ezek ugyanazok, Önök is tudják, hogy ugyanazok. Még az álnéven lévők is ugyanazok. Ez azért, még akkor is, ha komoly zavarokat tud okozni egyes párttagoknak a fejében, összességében megkarcolni se tudják a pártnak azt a zárt szelvényét, ami a párt belső diszkrécióját [jelenti]. Ezek az úgynevezett bloggerek életükben nem voltak még egy taggyűlésen, hogy látnák, hogy a párttagokat mi foglalkoztatja… Néha biztos van köztük olyan, aki jóindulatúan el akarja mondani a pártról a véleményét. Ez pár ember. Az összes többi valaki vagy valakik által fizetett brigád, mert én nem hiszem el azt, hogy normális, egészséges, életerős embereknek az a dolga, hogy hétvégét is beleértve, szinte napi huszonnégy órán át jelen legyenek az interneten, és hónapokon keresztül. Hát miből élnek? Mikor esznek egyáltalán vagy mikor alszanak? Ez annyira manipulatív, ez a történet, hogy elmondani nem tudom, éppen ezért őrülten nem érdekel engem az, hogy most kordivat, hogy szapulni kell az MSZP-t, hurrá, biztos hogy embereknek fűződik ehhez érdeke, ennek ellenére nagy büszkeséggel mondhatjuk azt, hogy tavaszhoz képest nem hanyatlunk tovább… az e heti közvéleménykutatási adatok is nagyon lassú emelkedést mutatnak… tehát a trend felfele van.”
Az MSZP mint zártszelvény:
http://www.vasszinesfem.hu/files/termekek/small_image/VSZ381.jpg
@nerángass: Önök a hogyan tegyük szerethető, okos emberré Szíjjártót című kiselőadást hallották. Mert ehhez a szófosadékhoz képest még Szíjjártó is egy aranyszájú bölcs.
@nerángass: A fizetett bértollnokokat (illetve azt az egyet, mert mindenki ugyanaz) pedig egyértelműen az imp’rialisták pénzelik, hogy aláássák a szocializmus győzelmét.
Van, aki egy nyelvet tanult meg, aztán élete végéig azt használja.
@tollaszerge: bértrollnok 🙂