Lánczi András és Kis János (szomorúposzt )
Lánczi András 1986-ban kisöbű marxista filozófus volt, aki egy egyetemet sem végzett egykori rákosista ideológus, bizonyos Lukács József, embereként dolgozott az állampárt ideológiai lapjánál. Lukács korábban a vallás elleni totális háború híve volt, de a hetvenes évekre a békepapság és a kommunista vezetés közötti párbeszéd, a “pozitív ateizmus” képviselője lett. Lánczi pedig nagyívű filozófiai munkájában, mesterét és főnökét hosszasan idézve, tett hitet eme pozitív ateizmus mellett, ami, ezt tegyük hozzá, a baromarcú komócsinizmushoz képest előremutató volt.
Lánczi egyébként a metafizika teljes elvetését követelte Marxra hivatkozva, ami különösen mulatságossá teszi azt, hogy ma arról ír, hogy Orbán Viktor metafizikai mélységekbe vezeti a magyarságot. Lánczi mély egyetértéssel idézett egy másik Lukácsot, Georgij Oszipovics Lukácsot is.
Pár évvel később, az egykori közepes angol-történelem-filozófia középiskolai tanár, akire a pártállami filozófiai tanfelügyelő figyelt fel, már a konzervatív TGM-mel vitázik Leo Strausson (TGM legalább ma is konzervatív, vérkonzervatív, és azért marxista konzervatív, mert nincs több marxista konzervatív, tehát ha egy van, akkor az legyen ő). Elolvasgatta Leo Strauss-t, írt belőle egy kandidátusit (vajon ki lehetett a témavezetője Leo Straussból) buzgón idézte Asbóth Jánost (akiről szintén 1989-ben hallott először).
Lukács József 1987-ben halt meg, akadémikusként, és mára, szerencsére teljesen elfelejtették. Lánczi viszont rezsimideológus lett, azzal a Füredi Ferenccel együtt, aki még a kilencvenes évek elején is a Brit Forradalmi Kommunista Párt vezetője, Milosevics és az Ír Köztársasági Hadsereg büszke támogatója volt.
Kis János, aki az Orbán-rendszer ideális ellensége, hiszen akkor, amikor Lánczi kommunista csicska volt, Kis Orbánt védelmezte a rendőri pofonoktól (és gondolom vice versa, ne felejtsük el, Orbán ugyan kommunista családból származott, akárcsak Kis, de úgy 83-tól kezdve, a kevés valódi antikommunista közé tartozott, és bizony Oxfordban ő egy elkötelezett, és intelligensnek tűnő liberálisként utazott ki arra a pár hónapra).
Kis János szegény, aki kilépett az SZDSZ-ből D-209 miniszterelnök úr miatt, a szimbóluma lett mindennek, amiért a liberalizmust gyűlölni kell rezsimpárti körökben. Igen, nem tollas a hátam, azért is. Kis nem volt pozőr, csak doktríner a végtelenségig, tisztességes ember, akitől a Sors elvette a lehetőségét annak, hogy kiemelkedő filozófus lehessen. Lánczi meg sem próbálta, képességei alapján maximum tanfelügyelő lehetett volna.
Kis Jánost harmincéves korában rúgták ki mindenhonnan, Lánczi harmincévesen lett a rendszer kegyeltje (valójában nagyon alacsony szinten, a felfoghatatlanul tehetségtelen Békés és Szilvay ma a pecking orderben sokkal előrébb van, mint Lánczi akkor volt), mégis Kis a Lukács-óvodista (egykori barátja, Orbán tanácsadója, Bence György már konzervatívként van emlegetve), Lánczi pedig nem Lukács-csicska, hanem a Konzervatív Beáltvány szerzője, ideológiai fárosz.
Nagyjából minden hazugságra épül Magyarországon, még a hazugságok tagadása is képes néha hazugságra épülni, nincs semmiféle hagyományunk, sem liberális, sem konzervatív, sem keleti, sem nyugati. Az Orbán Viktorhoz való pillanatnyi viszony határoz meg mindent. Intellektuális értelemben akár fel is emelhet egy középszerű figurát párezer lájk, amit egy Orbán-ellenes posztért kap. Ami persze nem versenyezhet azzal a havi három-öt millió forinttal, amit más középszerű figurák egy Orbán-melletti életért kapnak.
Innen szép nyerni. De innen nem lehet nyerni.
Kell nyerni? Nem elég, ha ők veszítenek?
hogy is szólt a klasszikus mondás: “egyszer kell nyerni, de akkor nagyon”. Maradva a focialista megfogalmazásnál, a nagy gyôzelem és a kis veszítés az összesítésben eldönti a meccset.
lánczi ennek a rendszernek a morális megtestesülése. Valóban szomorú poszt.
A Lánczi-Kis párhuzamos életrajz nagyon találó, de miután most kb. huszadszor rúgsz bele Lukács Juszufba, egy szót érdemes szólni erről a mellékszálról. Juszuf tényleg elég jelentéktelen művelője volt a filozófiának, viszont rendes ember volt, főnökként gonoszat tudtommal nem tett, jót inkább. Egyetemet tudtommal végzett, bár nem filozófiát. Művelt, tájékozott zsidó értelmiségi volt, nem az akkor is, ma is bőven tenyésző bunkók fajtájából. (Azért mielőtt a mesterem bemutatott neki, nekem azt mondta róla, hogy “ma” [hetvenes évek vége] már ritkán találkozhatom olyan emberrel, aki pártutasításra lett filozófus.) A tanszékén is, az Intézetben is tartott-védett nem egy olyan embert, aki nem számított igazán kívánatosnak a hatalom szemében. Az a valamicske gondolat, amit rosszul idézel tőle, nem “pozitív ateizmus” volt, hanem “pozitív humanizmus”, épp arról szólt, hogy az ateizmus csak tagadás, ehelyett pozitív értéket kellene inkább felmutatni. (Marxból ásta ki valahogyan.)
A nyerés természetesen nem a választásokra vonatkozik. Magyarország pocsék morális állapotban van, innen kellene valahogy kijönnie, és nem látom, hogyan.
Magyar wikipédia: “liberális filozófus, az SZDSZ alapító tagja és első elnöke. … a Lukács-óvodának nevezett csoport tagja. … Édesapját csecsemőkorában, a háború alatt elvesztette, ugyanis zsidó származása miatt koncentrációs táborba került, ahonnan nem jött haza. … Gyakran publikál a Beszélőben és az Élet és Irodalomban.”
“Konzervatív filozófus, politikatudós, egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora és Politikatudományi Intézetének vezetője, a Századvég Alapítvány elnöke. … de emellett a feminizmus témájával is foglalkozik”
Ez a poszt 100szor értelmesebb. Át is írtam volna, de a szabad enciklopédia magyar változatát nem lehet csak úgy szabadon szerkesztgetni. (A baj ott kezdődik, hogy a “free” lefordíthatatlan magyarra. A “szabad” azt jelenti, hogy “permitted”.)
Amúgy van még plusz vagy 270 fontos magyar filozófus Wikipédia oldallal. Ehhez képest a görög filozófia kispálya. Az USÁhoz (= kb 500 fontos amerikai filozófus) képest is 20-szor annyi nagy filozófusunk van/volt lakosságarányosan!
Nem vert nagy hullámokat, pedig szerintem ez nagyon fontos poszt. Valahogy nem jut eszembe a történelmünkből olyan korszak, amikor jellemzően a tehetséges és tisztességes emberek tudtak boldogulni, de jelen valóságunk tán az egyik legócskább mind közül.