Mégis, miről szóljon a Nemzeti?
Eredeti szerző: jotunder
A színház semmi másról nem szólhat, csak a színházról magáról. Az embernek van szerve a hallásra, a látásra, a szaglásra, van valamiféle szerve a színházra is. Nem születünk ezzel a szervvel, de kialakul bennünk, ahogy kialakulnak más furcsa szervek is, amelyeken keresztül felfogjuk, értelmezzük és újraértelmezzük a világot. Az pedig nagyon fontos, hogy folyamatosan értelmezzük és újraértelmezzük a világot, a létünknek nem nagyon van más értelme.
A színház nem feltétlenül aktuális. Megteheti, hogy ne legyen aktuális, hogy ne a napi semmiről szóljon, a már holnap elfelejthetőről, triviális félelmeink és előítéleteink rituális megerősítéséről. Ma az aktualitás a legfontosabb közösségi élményünk, a nagy hírzabálás, az ideológiai emésztés, és a gyermeki rácsodálkozás a végtermékre. A színház azon dolgok közé tartozik, amelyek arra mutatnak, hogy a legfontosabb közösségi élményünk a közösen megélt magány. Az életünk arról szól, hogy kizárjuk a világot, a felfoghatatlan, értelmezhetetlen világot, megpróbáljuk helyettesíteni valami könnyen emészthetővel, de azért ez sohasem sikerül teljesen. Senkinek sem sikerül. A színház, a jó színház egy pillanatra védekezésképtelenné tesz, ránk kényszeríti a befogadást és a szükségszerű, pillanatnyi magányt.
Ma este Törőcsik Marit láttam az Átutazókban. Egyetlen szót sem szól a darabban. Egy öregasszonyt játszik, aki megpróbál még egy kis időt nyerni a haláltól. A családja már egy elfekvőbe küldené, de ő megszökik, és semmi mást nem tesz, csak él. Még egy kicsit. Izraelben Hanna Maron, a Törőcsik Marinál jó tíz évvel idősebb színésznő játszotta el ugyanazt a szerepet, egy legendás művész, aki egy repülőtéri terrortámadásban elveszítette az egyik lábát, és időt nyert a haláltól. Most már több mint negyven évet.
Nyilván egészen mást jelent a Vígszínházban az Átutazók, mint a tel-avivi Cameri színházban az Orzei Mizvadot. Más magányt. Ez egy nehéz darab. Egy repetitív, kényelmetlen, fájdalmas komédia életről és halálról, leginkább halálról. A halálról, amire aztán végképp nem akarunk gondolni — erre jön a színház, és kinyitja felé az ajtót. A színház mindig erről szól, ezekről a kényelmetlenül kinyitott ajtókról, és nem politikusokról, az ő vélt vagy valós igényeikről, a sok aktuális hülyeségről, amelyekkel teleírjuk az újságokat, a blogokat, teletömjük a fülünket és a szemünket, hogy ne lássunk meg olyan izgalmas dolgokat, mint például a halál, aminél aztán tényleg nincs semmi magányosabb.
A Nemzeti is erről fog szólni, ezekről a kinyitott ajtókról, tehát magáról a színházról… vagy nem lesz színház.
@ez a Kígyó éve:
miért moderáltak ki?
@tollaszerge:
talán egyesek olyan szempontokat is figyelembe vesznek, amiket te nem. mi van ha ez a helyzet?
Tegnap este:
http://www.noltv.hu/video/5013.html
http://www.kulturkalandor.hu/index.php/szinhazi-elet/1726-nemzeti-szinhaz-huszperces-taps-az-alfoldi-korszak-utolso-eloadasan
http://www.youtube.com/watch?v=-iO2QT0klAA
Az izraeli Cameri színház vendégszerepelt tegnap a Vígszínházban, akiket JT posztja óta meg akartam nézni, és most könnyű alkalom nyílt rá. Ami a szokásosnál aktuálisabbá tette az előadást, az a vendégsereg összetétele volt: érkezéskor Lévai Anikóba botlottam az előtérben, aztán már a helyünkön a szomszédos páholyokban: Navracsics, Schmitt, Martonyi, Pintér Sándor, Lászlóné… A föntebbi páholyokban a Zoltai-Feldmájer-Heisler trió. Enyhítésképp a földszinti nézők közt Bajnai és Fodor.
A darab egyik motívuma a hatalom felelőssége, a gettóbeli nyomorúságon való nyerészkedés, és az ebben való elembertelenedés. Természetesen a színház mindannyiunkhoz egyformán szól, de egy pillanatra mégis a bőség zavarát éreztem, hogy merrefelé kapjam a fejem, ha a nézők reakcióit akarom figyelni.
Jó volt az előadás, itt egy trailer, ami kicsit visszaadja a hangulatát: http://www.youtube.com/watch?v=lrSGolDF7tk
A végén a közönség nem akarta elengedni a színészeket, vagy tízszer visszatapsoltuk őket. Mintha olyasmit közölnénk a tapssal, hogy ti hazamentek Izraelbe, mi meg itt maradunk ezekkel, légyszi ne menjetek, amíg nem muszáj. Légyszi játsszatok addig, amíg valami megváltozik bennük és bennünk, és másképp lesznek a dolgok, mint előtte.
Amúgy meg jó volt látni, ahogy például Pintér a pecsétgyűrűs keresztapa-kezével öt percen át tapsolni kényszerül néhány izraeli szabrénak.
Volt egy jelenet a darabban, amikor az udvaribohóc-figura rémséges hangon azt kiáltja a náci tisztnek: “Ahogy elfoglaltátok Sztálingrádot és vissza kellett adnotok, úgy fogtok megfizetni mindenért, amit most elvettetek!”
Igaz, ahhoz első lépésben kellett egy Vörös Hadsereg.
@Késes Szent Alia:
“jó volt látni, ahogy például Pintér a pecsétgyűrűs keresztapa-kezével öt percen át tapsolni kényszerül néhány izraeli szabrénak”
🙂
Különben is remek összefoglaló, köszönet.
@Késes Szent Alia:
Reklámját láttam, örülök, hogy ezt leírtad, köszi!
🙂
@Kowalski, helyzetjelentést!: @Evezős: Köszönöm, és én is örülök, ha valamit sikerült átadni az élményből.
@Késes Szent Alia: “ahogy például Pintér a pecsétgyűrűs keresztapa-kezével öt percen át tapsolni kényszerül néhány izraeli szabrénak”
Kétségkívül hatásos mondat, de amit sugall, az szerintem elég gyenge lábakon áll. A pecsétgyűrű oké, a keresztapa oké, még az is oké lehet (nem tudom), hogy Pintér esetleg utál színházba járni, és ezért bünti volt neki ez az este. De az ő viszonya a zsidósághoz és Izraelhez (és viszont) elég komoly krediteket halmozott fel korábban. Egy kicsit olyan ez a viszony, mint Horn Gyula és a németek között volt. Nem egészen, de egy kicsit. Vagyis fontos és konkrét érdemek, amelyek kimondottan a nevéhez fűződnek, háttérbe szorítják az olyan általános negatívumokat, hogy közvetve részese olyan felelősségeknek, amelyek azt a kormányt terhelik, amelynek ő is a tagja, stb. A nyolcvanas évek végén tessék keresgélni, akárcsak Horn esetében.
@Késes Szent Alia: “Mintha olyasmit közölnénk a tapssal, hogy ti hazamentek Izraelbe, mi meg itt maradunk ezekkel, légyszi ne menjetek, amíg nem muszáj. Légyszi játsszatok addig, amíg valami megváltozik bennük és bennünk, és másképp lesznek a dolgok, mint előtte.”
Köszönöm, szinte mintha ott lettem volna….
@Késes Szent Alia: ez igen tehetseges, irodalmi erteku es magasabb, tisztessegesebb szempontok jelenletet sugallo szoveg.
@trombitagomba: 1. Az én megítélésem szerint nem szoríthatják háttérbe egykori érdemek az azóta felhalmozott felelősséget. Ha pedig zsidók kapcsán szerzett érdemeket, és most ugyanúgy zsidók (illetve általuk létrehozott művészi alkotás) figyelmeztetnék a tévelygésre, az annál helyénvalóbb lenne.
Nyilván azt nem tudom, hogy Pintér magánemberként szeret-e színházba járni; lehet, hogy élvezte az előadást és reflektálni fog rá a szobája magányában. De itt a maffiakormány tagjai közt ült, nagy hatalmú közemberként, akit ebbéli tevékenységében egy rövid időre megakasztott néhány művész.
2. Keresgéltem, hogy mire utalsz, de nem találtam semmit. Le lehet írni konkrétabban? A Horn-párhuzamból arra következtetek, hogy a szovjet zsidók Izraelbe való kiengedéséről van szó, de akkoriban Pintér ilyen pozíciókban volt:
1985-88, Budai Rendőrkapitányság, bűnügyi osztályvezető
1988-90, Pest Megyei Főkapitányság, vizsgálati osztály vezetője
Mit csinálhatott saját hatáskörben, ami Izraellel kapcsolatos? Kíváncsivá tettél.
@nerángass: @Montefiore: Köszönöm szépen.
@Késes Szent Alia:
Azzal a 150 centis fideszméretével hogyan vették föl a rendőrség állományába egyáltalán …?
Ezen még nem gondolkoztál el ?
Törpék lehetnek jogászok, de hogyan lett rendőr az átkosban ?
Milyen protekció kellett ehhez …
@Késes Szent Alia: Megcsalt az időérzékem, a szóban forgó események súlypontja 1991-re esett. Először azt akartam írni: a rendszerváltás környékén, de aztán nyolcvanas évek vége lett belőle, ami hiba volt. Egyébként ne legyen félreértés, a hozzászólásom nem arról szólt, hogy Pintér szebb vagy jobb lenne, mint amilyennek látszik, vagy mint a rezsim más kulcsemberei. (Az okosabbak közé tartozik, de ez nem feltétlenül érdem ebben a kontextusban.) Azonban az izraeli kapcsolatai tudomásom szerint kifejezetten jók, ezért amit a “tapsolni kényszerül néhány izraeli szabrénak” sugall, az szerintem nem áll meg. Az erre vonatkozó információim két különböző, és ebből a szempontból független forrásból származnak. Nem szeretném itt részletezni, de privátban röviden megírtam, amit tudok.
@trombitagomba: Köszönöm, bár nem látok ebben olyasmit, ami ne tartozhatna a nyilvánosságra.
Ha az “izraeli szabrék” az antiszemitizmus vádját sugallják az olvasónak (a szerző számára nem), akkor valóban érdemes módosítani.