Megnéztük a Most vagy soha-t (…………..poszt)
Első reakcióm a ………. volt, most, hogy lehiggadtam kicsit, a második reakcióm még mindig az, hogy ……….
A film jelentős részét profi filmesek csinálták, akik bármilyen amatőr, vállalhatatlan, pacalnacionalista szarból ki tudnak hozni valamit, de azért ez a film a többé-kevésbé (szövegkönyvileg és szimfónikusilag inkább kevésbé) professzionális felszín alatt mégis csak egy amatőr, vállalhatatlan, pacalnacionalista szar maradt.
Én nem tudom, hogy ezt a filmet a Hermann Róbert, hogy tudta végignézni sírás nélkül, ő megszámlálhatatlan cikket és könyvet írt 1848-ról, de Rákay Philip, ez az újfasiszta bazmegjani, úgy gondolta, hogy ő ehhez elég. Ez annyira kurzusfilm, hogy a Kádár-rendszer közepétől nem ment volna át.
Az egy dolog, hogy a primitív nackó hazugságaival beszennyezi a forradalmunk emlékét egy olyan városban, ahol Ferenc körúton, József körúton, Erzsébet körúton és Teréz körúton megy a Vier und Sechs, mert kiegyezni azt mindig tudtunk, de régen legalább nem a Putyinnal egyeztünk ki, hanem kultúrnépekkel. Ez a film azonban Orbán Viktorról szól, az ő uralkodásának nívójáról. Ha csak ócska giccs lenne, kedves, jószándékú, ócskácska giccsecske …. de ez a film aláz. Úgyhogy, így harmadszorra is: …………
P.S. Kedves Péter, úgyismint drága Messiásunk, tudod a Wass Albi is elég szar, neked valahogy nem a kultúra az erősséged, annyit ígérj meg, hogy ha egyszer te leszel a Nemzet Atyja, akkor megkérdezel valakit, esetleg az Ervint, mielőtt kidobsz hétmilliárd forintot nemzetikebeldagasztásra az ablakon.
@poszt: Egy film, meg hétmrd még hagyján. Csakhogy… mivel minden “az ő uralkodásának nívójáról” szól, és mert kiadta a jelszót, hogy Budapestet most már térdre kell kényszeríteni, ennél sokkal több “ócskácska giccsecske” lészen majd (sokáig fennmaradó mementóként), sokszor hét… hétszáz… kimondhatatlan milliárdért (a hétszázát!). Mini-Dubajok, meg hivalkodó m̶u̶c̶s̶a̶i̶ alcsóti kivagyiság :-(. Szegény (gazdag) Magyarország :-((.
Mivel a filmet nem láttam, csak a PS-hez tudok hozzászólni:
Wass Albi helyett Kuncz Aladár: Fekete kolostor. Ez lehetne a nemzeti minimum, liberálistól szélsőjobboldalig. Jellemző, hogy alig ismeri valaki. (Egyszer régebben már beírtam. Hátha azóta elolvasta valaki.)
MP fészbukos követöi is szépen kettèhasadtak Wassalbi mentén. Szívesebben látnám az új magyar konzervatív kánonban továbbra is a pacalt, mint ezt az urat. Ha kell valami erdélyi íz, akkor emeljék be a pörkölt mellé a ciorba de burtă-t. Ez a leves Magyarországon jóformán elérhetetlen, mindenképp ott a helye a lehetséges motivációk között, ha az ember ilyen irányú repatriálást fontolgat.
A Vincent ezúttal filmkritikai rovattal is kedveskedik olvasóinak. Aki Mandinert olvas, attól nem meglepő, hogy ezt a filmet is megnézte, szenvedni emberi dolog. A “pacalnacionalizmus” fogalmának bevezetése ünneplésre méltó politológiai innováció.
@vattablz: nincs olyan, hogy írok a magyar világról és nem nézem meg ezt a filmet. olyan nincs, sajnos. a semmelweist is megnéztem (az is rossz, de a két rosszaság között van valamiféle minőségi különbség).
@jotunder: Én mélyen megértem a motivációidat. Tulajdonképpen engem is megesz a kíváncsiság, de visszafogom magam, mert nem akarom növelni a nézettséget. (Pénzt meg pláne nem áldozok reá.) De megígérem, ha egyszer vége lesz ennek a rémálomnak, és meg is érem netán, akkor megnézem én is, és jókat röhögök rajta. Utána pedig abárolt szalonnát fogok enni pacalkörettel.
@excombo: koszi, a mek-en beleolvastam, erdekesnek tunik. egyebkent sok evtizede vasalbertet is olvastam es akkor nem tunt rossz ironak. ymmv
nem nezem meg, szeretek a sajat kenyszerkepzeteim rabja maradni. viszont a ‘pacalnacionalista’ szot koszonom, eddig a ‘nepnemzethy’-t hasznaltam ezekre, de a tied jobb.
Én nem tervezem megnézni és előre nagy összegben fogadtam volna rá, hogy egy kalap s*r lesz. Az mondjuk szvsz a legkevesebb, hogy semmi köze a valósághoz (emlékezzünk a “kultfilm” Rettenthetetlenre, – ami még a skót patriotizmust is feldobta az égbe – amit történelmi drámaként promóztak de ugye a történelemhez maximum annyi köze volt, hogy nem napjainkban játszódott), de ahogy olvasom ez úgy vacak ahogy van (vicces, hogy még a Bencsik család is beleállt a mi Philipünkbe).
@vattablz: : “megesz a kíváncsiság” Mivel ez alsóhangon 8-9 óra pedáltaposás lenne (2x), simán elengedem (a rááldozott pénzről nem beszélve). Talán majd… úgyis fenn lesz a neccen, és ott a stopgomb is kéznél van, nem úgy, mint a moziban ;-).
Egyszer (majd húsz éve) bő 11 órát nyomtam a gázt egy Gilmour-ért. Idővel az ember leszokik az ilyesmiről. Úgy másfél éve azért 3 órát még bevállaltam egy Candy Dulfer-ért (egyszer muszáj volt élőben is látni). ( https://www.youtube.com/watch?v=Pn2uqkbdVUE ) Nem philip kategória, ugye? (kár, hogy a Lily was here-t itt rövid verzióban tolták).
és akkor a “Buzi Hollywood!” pólót viselő Philip megpróbált egy hollywoodi filmet csinálni Március 15-ről
ez nem sikerült
az anyagi kár jelentős
Van újabban egy magyar film csatorna, ahol amennyire látom, válogatás nélkül tolják a mindenféle korszakokban készült magyar filmeket. Most láttam először az Angi Vera, az Eszkimóasszony fázik, és a Van valami megmagyarázhatatlan c kultfilmeket. A saját idejükben kimaradtak. Esztergályos Cecíliát, Pogány Juditot ütős drámai hősként. Eszkimóasszonytól rendesen rajongó lettem. Sajnos em mutatnak mai önálló sztárfilmeket, mint az Ernelláék Farkaséknál.
De azért rendesen látható a felhozatalból, hogy az átpolitizált hazafias tematika lehúzta a legnagyobb művészeinket is a béka segge alá.
Nem értik ezek a vadparasztok, hogy nem a hazának van művészete, hanem a művészeknek van szülőhazája.
OFF Hiv.: @ijontichy: én tavaly ca 27 órát nyomtan Bruce Springsteenért (ok, nem egyszerre, Hockenheim oda, koncert, vissza Bp-re)
Ha a frankónérós Honfoglalás az mondjuk az 100 rettenetpont, ez hol helyezkedik el (kizárt, hogy több, olyan nincs)?
@halatlangazember: Más. A Honfoglalás nem kurzusfilm volt, hanem egyszerűen csak borzasztóan rossz (most néztem egy kicsit). A Most vagy soha a Hídemberre emlékeztet, de az sem kurzusfilm volt, hanem csak fura. A Semmelweis sokkal emberibb, és bár kurzusfilm, nem szégyelled magad miatta. A Most vagy soha-t az ember szégyelli. Szakmailag (egy rendezővel néztem meg a filmet, aki a vágások tempóját is képes figyelni) sokkal jobb, mint a Honfoglalás, de nem aranyos hülyeségként fognak emlékezni rá.
Hiv.: @annokkk:
Én elég jól ismerem a klasszikus mogyoró-filmművészetet, az 50-60-70-80-as évekbelit (a 90-es már nem klasszikus, nagyon nem). Hát, jó kérdés, hogy akkor a cocializmus fénykorában, hogyan, és miért csináltak annyi jó, de tényleg világszínvonalú művészfilmet, és a gengszterváltás után meg nem, ez a jó széria valahogyan elmúlt. Bár volt olyan, hogy cocializmusban direkt tiltottak bizonyos avantgarde, vagy nyugati divatos irányzatokat (pl. a zenében), aztán már tűrték őket, de azért általában a filmművészet, és a művészet is, nagy megbecsültségnek örvendett. Ugye, meg lett mondva, hogy: művészek, alkossatok remekműveket, és ők alkottak is. A mostani korszakból csak annyi jön át, hogy, a klasszikusssal szólva: köpni kell. Lehet, hogy ez összefügg azzal is – mondom kicsit kajánul -, hogy akinek lenne hozzá sütnivalója, és tehetsége, az nem kap rá pénzt, aki meg kap, az idióta fideszes? Merthogy a fideszesek/rosszoldaliak nem komoly emberek, és ha egészen véletlenül valamiben még jók is, – hogy a filmes tárgynál maradjak, Szamóca nem olyan rossz színész (bár nem is világbajnok), de amúgy civilben meg egy szabályos futóbolond – akkor is, általában véve csak félkegyelmű bolondok, akik művészetet sem tudnak csinálni. Erre jön még rá az erőszakos ideológiai- és propaganda-nyomulásuk, amiből csak ilyesmi szemetek jöhetnek ki.
Hiv.: @ipartelep:Homoszexualitás, darabolós gyilkos, lelencek, fanatikusok, válások, hitelek, boldog családok, gyerekfilmek, igaz történetek és rétegfilmek. Minden van benne, ami ma nincs. A nyavalyás mágikus delirálós, az sajnos minden korban dögivel. Ahogy a lovas kosztümös is. Az 56-os meg egy külön dömping.
De a mai művészetből az hiányzik legjobban, ami a komcsik erőssége volt. A jelen idejű filmek. Mai emberek mai történetei ripacskodás nélkül.
A komcsik minden korszakát megismerheti valaki a filmjeikből élő egyenesben. Ott van Budapest minden utcasarka és lépcsőháza, minden rendelete és nyavalyája. Vidékről nem tudok hitelességi próbát csinálni, mert csak egy falut ismerek töviről hegyire, és ez azért nem egy nagy merítés. De kábé ilyenek miatt nem jó a rendszerváltás utáni felhozatal, mert nem képes a jelenben hiteleset mutatni. Kivételek azért vannak. De nem lehetne megrajzolni az elmúlt 35-öt Magyarországon úgy filmekből, ahogy az átkost, vagy a boldog békeidőket meg lehet. Pedig azért a hitelesség jó lenne a művészetben.
Igen, talán a fideszes életérzés már eleve egy önhazugság, ami kizárja a hitelességet.
@ipartelep:
@annokkk:
Szerintem volt azért még a rendszerváltás után film, talán lendületből, de volt. Csak Szabó filmjei: A napfény íze, a Szembesítés, Csodálatos Júlia, Az ajtó mind valódi jó filmek. De volt a Moszkva tér, A vizsga vagy akár a Csinibaba, szerintem ezek sem olyan rosszak.
Szerintem a különbség az, hogy Kádárékkal ellentétben orbán retteg a tehetségtől. Valahol tudja, hogy ő nem más, mint másfél mázsa magasra tett tokaszalonna, és a tehetségben a versenytársat látja. Csak az olcsó, kontrollálható, hitvány vagy zsarolható emberekben bízott. Az már egy anomália volt, amikor annak a Vajna nevezetű baromi ellenszenves aranyhörcsögnek adta a filmipart, de azért az sem jelentett már művészfilmet csak profitábilis filmet.
@szazharminchet: : “volt azért még a rendszerváltás után film” Teljesen egyetértek. Mi több, a filmgyártásnak az a része, amit – egy más szakmából véve – “földi, reptéri kiszolgáló személyzet”-nek nevezhetünk, ma is kiválóan teljesít (legalábbis “hollivúd” szerint). Csakhogy ennél több kell. Egy jó szimfonikus zenekarnak is kell a karmester, a “visioner”, aki a mű interpretációját megálmodja és “hangszerén” (zenekar) előadja, megvalósítja. Gyanítom (nem láttam), hogy a Petőfi film azon része, mely a fent említett személyzeten múlott, rendben is van. Csak épp a visioner (forgatókönyv, rendező, dramaturg etc.) tanulta “Wikiből” a szakmát, plusz az abáltszalonna zabálónak (&al) alapból érthető és élvezhető alkotást akart csinálni. Nehogy már szenvednie kelljen, mint a Kurtág ősbemutatón :-DDD. (anyám mit röhögtem a híren).
Amint az köztudott, régen minden IS jobb volt. Bezzeg a mi időnkben…
Mindazonáltal ma is készülnek egészen kiváló filmek; kortárs, jelenidejű érvényes filmek. Más kéréds, hogy azok általában az állami filmdotációból nem, vagy alig-alig részesülnek. Vagy épp a magyar rendező külföldön, jobb esetben koprodukcióban csinálja meg a filmjét, mert itthon a nagy lóvét ezek a pacalnacionalista forgatókönyvek kapják.
Hiv.: @szazharminchet:Sajnos ezekből csak a Csinibabát láttam. Viszont azt a díszbemutatóján a Corvin moziban.
Az ajtó-t csak olvastam.
Nem azt mondom, hogy rosszak a filmek, mert ahhoz nem láttam eleget. Csak hogy nem tudják leírni ezt a 35 évet. Nincs a jelennel kapcsolatuk. Ennek a kettőnek biztos nincs, mert az átkosban játszódik mindkettő.
Láttam például egy Svájcba kivitt kis kurváról készült filmet. Az mai téma volt. De próbálja meg valaki a mi korunkat elmagyarázni ezzel a filmmel. Vagy bármelyikkel. Vagy együtt az összessel. Mondjuk a saját élettapasztalatunkhoz képest. Nincs kapcsolódás. Szerintem.
@annokkk: @annokkk: Van egy érzésem, hogy nemigen nézel te magyar filmeket mostanság. Láttad-e mondjuk az Ernelláék Farkaséknál, a Lefkovicsék gyászolnak, a Magyarázat mindenre, a Kálmán-nap filmek közül bármelyiket? Vagy mondjuk a rókatündért? És ezek csak a leginkább közismertek és csak a nagyjátékfilm kategóriában. Rövidfilmben, dokuban ugyancsak készülnek igenjó dolgok, más kérdés, hogy kihez jut el.
Hiv.: @nyulambator:
Nemigen. De az Ernelláék Farkaséknál, az megvolt. Tetszett is. Komolyan nagyon tetszett. Otthon voltam benne. A többit készültem megnézni. A magyarázatot azt nem. Már a gondolattól is kivagyok. De kell ez.
Le kell írni a korunkban élő embereket. Örök tanulságul. Vagy csak hogy ne hunyjon ki nyomtalanul ez a korszak. Nem utalgatni, hanem így, ahogy vagyunk.
Hiv.: @nyulambator:
Bocs. Kicsit elkapkodtam. Rókatündér és a szarvasos is megvolt, meg olyanok több is, ami Romániával kapcsolatos családregény, ikerfiúk, Vikend, meg lovaskatonás, marháskodós, visszarévedős is sok. Közben rájöttem, hogy Az ajtót is láttam filmben. Na, nem mindet, de azért van amit. A nagyobbakat kikérdezheted.
@annokkk: Nem kikérdezésre megy, csak szerintem talán egy kicsit túlzó állítás az, hogy hiányoznak “a jelen idejű filmek. Mai emberek mai történetei ripacskodás nélkül.” Van ilyen, csak ezeket most nem a Mafilm gyártja, hanem függetlenek, mert ilyen hülyeségekre a filmalap csak nagyon szűrve ad; kell a pénz Fülöpkének.
@annokkk:
“hanem így, ahogy vagyunk”
Tessék: Egy nap (Szilágyi Zsófia)
@annokkk:
a Szerdai gyerek (amit ezen az általad is mondott csatornán néztem), kicsit tré néhol a színészmunka, de felismerhetően mi vagyunk azok, a rétegben az egész módon (kb. ahogy Bodor Ádám világirodalom, pedig pici szegletéről ír csak a világnak), és egyenesen elmesélve. szájbarágósnak is jön le, de pont így voltam vele, mint te most, és ilyennek is akartam, erre voltam éhes. …nem tudom, hogy ilyen várakozással, nem pedig véletlenül rábukkanva hogy működik, de azért próbáld meg
és ami miatt nekem is hiányzik ez a fajta tükörkép, az szerintem az, hogy amit viszont mutatnak a tükreink, az úgy igaz. hogy minden mást csinálunk, csak nem veszünk tudomást. teljesen valid, ha filmből is olyanok jönnek létre, hogy szórakozottságot színlelve félrenézünk
Hiv.: @allofarkucsillagnezo:
Nézd meg például A kard c. 77-est Haumann Petyával. Sose mutogatták. Először láttam. Egy konzervatív érzület a komcsi rendszerben kirügyezett, és szembe találta magát a realitásokkal. Valami elképesztően ott van a rögvalóságon minden kockája. De nem ez az egyetlen.
Hiv.: @allofarkucsillagnezo:
Igen, mondhatják, hogy félnek megjeleníteni saját rendszerüket, hátha nem tetszik a diktátoruknak, amit lát, de nem csak a 10-es évek nincsenek lejátszva, hanem a kétezres és a kilencvenes évek sem. Minden megváltozott körülöttünk, és viszonyultunk ehhez valahogy, és a művészet nem erről szól. Legalább csinálnánk egy zombi filmet, ahol felszámolják a jelent, hogy megmutassuk, mi is az a jelen, amit el kell hagynunk. Covidos filmet mindenhol csináltak. Hol van a magyar ? Ja, megnéztem a cigánygyilkosságosat. Csak a szél . Az áldozat felől nézve, mint a Sorstalanság kábé. A cigányok leírva. De egy ilyen nagy téma akár egy egész országot leírhatna, akár több évadban nagyfilmek sorozatában a pincétől a padlásig. Egy kis epizód ebből.
@annokkk:
meg is néztem, kösz!
Hiv.: @allofarkucsillagnezo:
Most azt mondják, ez a Kék pelikán talán lehozza a tiptop 90-es éveket. Állítólag 20 éve készül.
@annokkk:
nekem is épp ajánlották. és voltam is így utazni én is
Netflixen ingyen megnézem majd, ha lesz és nyilván lesz. Ha más nem, röhögni jó lesz rajta. Vagy sírni.
off Na, landolt a Semmelweis. Valamelyik este megzsürizem. Koltai csak nem csinált philip-szintű blamát. on
Hiv.: @Virág et.:
Hiv.: @ijontichy:
Én már az István a király első betétdalánál súlyos irritációra panaszkodva lemondtam a magyar együvétartozásról. Azóta többször – nemrég is – próbáltam rehabilitálni a nemzeti érzület végett, de kész. Nincs olyan, hogy én meg a fideszes hőseposzok egy szobában.
@annokkk:
A Blokád pedig nézhető volt. Mondjuk csak akkor, ha el tudtuk fogadni az alábbi három alapvetését:
1. Antall a világ legf.szább embere volt, gáncsnélküli lovag
2. Göncz a comic relief balfsz áruló lúzer
3. A fidesz nincs is, tessék szépen továbbmenni
Hiv.: @Virág et.: A hármas pont a legizgalmasabb.
Egészen inspiráló. És mostanában a történelmet két szakaszra osztják.
2010 előttre és utánra. Mintha az első Orbán kormány sem létezett volna.
Ez milyen beteg…
Meg Antallékat is ebbe a komcsi korba teszik.