Obama vicce
Az Arizonai állami egyetem diplomaosztóján beszélt az Elnök. Felmerült, hogy díszdoktori címet adnak neki, de a rektor és a tanács végül úgy döntött, hogy nem adományozzák neki a cimet, mert: „még nem tett le eleget az asztalra „(his body of work is yet to come).
Oldandó a feszültséget Obama elkezdett viccelődni, és azt találta mondani, hogy a rektor készüljön fel egy látogatásra az APEH-től (IRS). Ezzel a poénnal és azzal a másikkal, hogy ő már belátja nem kellett volna az ASU csapata ellen fogadni az egyetemi kosárlabda bajnokságban (utánanéztem, tényleg megtette még szenátorként) teljes sikert aratott.
Bár egyetlen politikusunk sem ér Obama bokájáig, de ők talán valóban ráküldenék az APEH-et arra, aki nem adna nekik piros tojást azonnal. Nekik, akik a Nemzet Atyjai, a Jelek, a Kurvajókönyvírók, akik csak ránéznek a társadalomra és már látják, hogy beteg (Gordon vazze, a nemnyilatkozás művészete, a nembelehúzás művészete, és az elviállásfoglalásnemírás művészete az amiben jártasnak kell lenni egy szocialista politikusnak, bocsánat egy független szakértői szocialista politikusnak). Bevallom én is odaadnám az Örülünkvincent Érdemérem Aranyfokozatát a Kis Okapival-t, ha Orbán Viktor nagyon akarná. Mert ezek tényleg nagyon akarják, amit akarnak. Mert ezek a dolgok nekik járnak. És amikor nem kapják meg a piros tojást, akkor rád küldik az APEH-et, a Szilvásyt, a Debreczeni Jóskát, a Horkay Hörchert, végső esetben a teljes Magyar Hírlapot szalagcímmel. Bár ki tudja, lehet, hogy nem ekkora barmok, de hogy Kósánét a Nagy Filozófusnőt parafrazeáljam (írta már le itt valaki, hogy parafrazeáljam?) nem elég nembaromnak lenni, nembaromnak is kell látszani, és az egyelőre itt nem igazán megy senkinek. Valljuk be, egy ilyen APEH-os poéntól Magyarország ledermedne.
(a viccek a harmadik percnél kezdődnek)

Like this:

Like Loading...

Ez csak a kimondo szemelyenek fuggvenye. De a tézis helytálló, mivel itt keves az olyan politikus, akinel egyertelmuen viccelodesnek lehetne venni egy ehhez hasonlo elszolast. Mert az APEH nalunk SS megitelesu es lassan jogkoru szervezetkent van szamontartva. Mert a politikusaink felfogasa a cel szentesiti az eszkozt, ahol a cel onmaga boldogulasa. Mert kurvara nem tudunk mar nevetni!
(halisten en meg mindenen nagy jokat tudok rohogni. Nehe tul sok mindenen is)