Orbán Viktor esete Mr.R-rel
Eredeti szerző: jotunder
Mr.R azaz Mr. Reproductive Rate igen fontos személy, érdemes rá figyelni, mert ha valamiért szignifikánsan az 1 fölé magasodik, akkor córesz lesz. Nem kicsit unortodox módon, definiáljuk most úgy Mr.R-et, mint az egy napra eső fajlagos fertőződési növekményt. Tehát, ha az adott napon X ember fertőzött, akkor azt gondoljuk, hogy a következő napon Mr. R-szer X ember lesz fertőzött. Nem, az irodalomban (nagyon) nem így definiálják, hanem az effektív fertőződési rátának és a fertőződési intervallumnak a szorzataként, de nem az irodalomban vagyunk. A mi Mr.R-ünk az legyen Ő és nem más, mert így (sokkal) egyszerűbb az élet.
Ha Mr.R értéke 1.05, akkor nagyjából két hét alatt duplázódik meg a fertőzések száma, fél év alatt pedig nagyjából a hétezerszeresére nőne, amit ugye nem szeretnénk. Egy idő után Mr.R értéke – a nyájimmunitás közelében – automatikusan elkezd jelentősen csökkenni. Amennyiben Mr.R értéke huzamos ideig szignifikánsan 1 alatt van, akkor a járvány lassan elmúlik.
A valóságos, diffegyenletes modellt már a huszadik század harmincas éveiben csinálta meg Kermack és McKendrick és azóta is azt berhelik, és persze vannak mindenféle rafinált multi-ágens szimulációk, de Orbán Viktort középtávon csak Mr. R érdekli.
Ezzel szemben Mr.R-et baromira nem érdekli Orbán Viktor.
Mr.R nem olvas Mandinert, nem néz Operatív Törzset, nem fél Bayer Zsolttól. Egyetlen dolga, hogy van neki egy értéke, ami vagy nagyobb, mint 1 vagy nem, és ez független a Nézőpont közvéleménykutatásnak álcázott agitkáitól és a Prostisrácok vezércikkeitől. Valószínűsíthető, hogyha Orbán kiplakatírozná a székesfővárost Mr.R fényképével, hogy ne ő nevessen a végén, Mr. R akkor sem változtatna kedves (és egyetlen) szokásán, ami ugye azon a napon esetleg 0.9, esetleg 1.3.
Bár nem szeretjük Orbán Viktort, az az elemi érdekünk, hogy ez az szotyolazabáló anyaszomorító valahogy 1 alatt tartsa Mr.R-et.
Elképzelhető, hogy a magyarok különös anyagból vannak gyúrva, de legalábbis bejön a BCG-oltás hipotézis, és akkor Orbánnak nem lesz olyan nehéz dolga. Azonban az is elképzelhető, hogy ez lesz élete legkeményebb meccse.
Ez utóbbi esetben Orbánnak kooperálnia kell az országának azon részével, amelyik szotyolazabáló anyaszomorítónak tartja. Valójában ugyanis, mi együtt fogjuk 1 alatt tartani Mr.R-et.
A legfontosabb döntéseket azonban Orbán Viktornak kell meghoznia. Azt gondolom, nem tudom, de erősen gondolom, hogy nem árt, ha egy számot a fejében tart, ami a természetes éves halálozás (130000) feletti érték. Erről a számról nem beszélhet, mert az emberek érzékenyek, tudják, hogy a szüleik vagy esetleg maguk is belekerülhetnek az “excess death” kategóriába. Azt is gondolom, hogy egy elfogadható recessziót is a fejében kell tartania, egy elfogadható államháztartási hiányt, stb stb.
Angela Merkelnek van kvantumkémiából Ph.D-je, Orbánnak meg nincs, de most meg kell erőltetnie magát, meg kell értenie azt, hogy miről van szó, hogy mi ez az egész. Nem tervezhet túl semmit ötszörösen, mert akkor megöli a gazdaságot, és nem tervezheti 1 fölé hosszabb távon Mr.R-et, mert akkor szörnyű dolgok fognak történni az intenzív osztályokon. Orbán Viktornak baromi okosan kell most döntenie, hosszú hónapokon keresztül.
Elképzelhető az is, hogy adott ponton olyan európai vezetőkkel kell tárgyalnia, akiket most az állampárti sajtó mocskol, és még az sem kizárt, hogy egy kicsit gazsulálnia kell nekik. Nem valószínű, hogy sokáig háborúzhat a budapesti főpolgármesterrel, talán jobb lenne, ha leszedné róla a vérebeit, mert nem veheti át a teljes hatalmat Budapesten, annak nagyon ronda következményei lennének.
Orbánnak most a lehető legjobb emberekkel kell megoldani ezt a feladatot. Ezt egyszerűen nem cseszheti el. Csak ő és Mr. R áll a kocsmaajtó előtt, senki más.
@wulfer: Én is olvastam, kicsit meg is lepődtem. Egy hónapon keresztül a “bármikor kezdődhetnek a tömeges megbetegedések” volt a mantra. Csak nem akartak jönni azok a tömeges megbetegedések, nosza lazítsunk a kijárási szigoron hátha így sikerül a tömeges megbetegedés. 🙁
Ami annak fényében hogy menyi ágyat szabadítottak fel (+lélegeztető gépet) szinte logikus járványügyi lépésnek tűnik még egy laikusnak is. Persze azért azt se felejtsük hogy ahhoz a példátlan és korlátlan és idétlen időkig, na jó határozatlan időkig tartó felhatalmazásának egy kodifikált nagy-nagy járvány elhárítása a célja. Papíron. A papírforma eddig pedig nem jött be. 🙂
már csak pár perc, és tetőzik. aztán platózik.
@wulfer: ismerem és a szakmai előéletét is… én se vennék arra mérget, amit a járvány kapcsán nyilatkozik, pláne hogy magam is olvasom a szakirodalmat.
@deckard_r:
A Kossuth adón, a Vasárnapi újságban beszélt ismét Merkely.
. . .
Véletlenszerű kiválasztással 18 ezer ember hívott meg négy egyetem, “Ilyen típusú vizsgálat a világon még nem készült. . .”, – megjegyzésem:
ez akkor egész biztos egy speciális nyereg alatt puhított, kipcsak fürkész pandémiás eljárás lesz.
Ha valakit érdekel keressen rá, mert kezdek már hányingert érezni lassan ettől az embertől, bármilyen kardiológus szakmai nagyság is.
Szerintem egy Kásler utódot tisztelhetünk benne, a nyelve már elég Orbán-barnás színű egy EMMI vezetői poszthoz.
Csak az a kérdés marad, hogy a kínai kormány által használhatatlannak ítélt, ennek ellenére ebből szemétből a magyar kormány által bevásárolt tesztekkel kívánják-e végrehajtani ezt a világrengető kísérletet.
@wulfer: a Habony osztály ezt adta a szájába, hogy világon egyedülálló, ezt kell ismételgetni. Így akarják lekezelni, hogy csak most kezdik.
Kb. azt a rendszert fogják kiépíteni, ami ausztriában már bőven fut (Röst slidejai). Amúgy kibaszott nagy szerencsénk, hogy kb. rutin dolgot kell létrehozni, átvenni, mert ha “világon egyedülálló” dolgot kéne megcsinálni, arra elég sokak élete rámenne.
Abból mongol vakcinagyár lenne csak. Az is feltehetően csak bankszámlákon.
@OoOoOo:
A városmajori klinikai orvosok – Merkely törzskórháza volt – régóta pontosan mérlegen adagolva tudják hogyan kell kommunikálni a fidesz irányába.
Talán a bennfenteseknek mond ez a név valami Entz László, (igen régi orvosdinasztia most már idős tagja) Merkely, ezek olyan Orbán fanok, mint ide Bangkok. Kemény ellenfelei voltak minden tekintetben a Gottsegen szívkórháznak, és ez a sok esetben nyílt rivalizáló vetélkedésbe torkoló harc, igen sokszor okozott komoly veszteséget Gottsegen-es orvosoknak.
Csak finoman említeném itt a szervcsere programot, vagy ami a legszemetebb ügyek egyike volt, dr Székely László sebésszel való aljas szemétkedés. (Ebben persze alaposan benne volt Andréka keze is, aki meg már Gottsegenes igazgató volt akkor, és mit ad Isten, ez is má keményen behuzalozva a NER-be. S ez meg már egy valódi szívlapátra érett tetű, ahogy egy valamirevaló fideszesnek már lennie kell.)
Ezekből a szemét ügyekből pár dolog marad csak ki.
A tisztességes etikus ellátás bárki számára, valamint az olyan orvosknak a semmibevétele, akik “CSAK” orvosok.
Ezeknek az ügyeknek az ismeretében kell az ilyesféle Merkely nyilatkozatokat értelmezni.
@wulfer:
Entz apja
https://hu.wikipedia.org/wiki/Entz_Géza_(művészettörténész,_1913–1993)
s a nagyapja
hu.wikipedia.org/wiki/Entz_Ferenc
@OoOoOo: épp még ebben a “rutin” dologban sem nagyon hiszek. rutin dolog ez elvileg, de csak ott, ahol a sok-sok kis rutin (higiénia, szállítás, prompt adminisztrálás és naplózás, szerepek és felelősségek, adatkezelés, időzítés, etc. – értve ezen, hogy mindezek folyamatos biztosítása és ellenőrzése) rutinszerűen működnek. maguknak a teszteknek is megvan ugyan a maguk érzékenysége, de azok a számok hibátlanul kezelt mintahalmazra vonatkoznak – ez a nagyobb ugrás hunnában (ahol az idősotthinban levett minták negyede “elveszett” szállítás közben), nem a labormunka.
fanfárok lesznek, “eredmény” lesz, de.
én amúgy sem nagyon értem a nagymintás véletlenszerű pcr-mérés hasznosságát. ha ebből ilyen kurva sok van, akkor nekilátnék vele a (potenciális góc) frontend folyamatos tesztelésének (egészségügy, kereskedelem, szociális ellátás, ovi-bölcsi-isi, etc. plusz mindenkori kontaktkövetés). a nagy járványképre, klaszterekre ott az olcsóbb-gyorsabb, kevésbé igényes antitestes teszt, azzal lehet akár sokkal sűrűbb gödülőmérést csinálni, ha már így picsán rúgják tesztnemgyógyítsenkit cecíliát meg szűrőtesztnemlétezik káslert.
@lüke:
Köszönöm, máshonnan, de ennél több részletet ismerek, ebből a tiszteletreméltó családból, – ezt minden malícia nélkül mondtam.
Sok-sok generációra visszafelé kapcsolatban voltak a családjaink. Az én ükapám is együttműködött az egyik vezető budapesti egyetemünk pártolói között. A rektori hivatal falán mindkettőjük képe ott van.
@wulfer: Láttam egy hosszabb szereplését a Heti naplóban, és nagyon szar érzéseim lettek. Palkovics osztályú szociopatának tűnik, csak korszerűbb és veszélyesebb fegyverzettel ellátva (Palkóról két perc alatt lejön, bármiről is beszél, Merkelynél eleinte inkább csak a mintázat gyanús – ha van az embernek ilyen fajta IRL ismerőse – aztán ha eleget beszél, akkor kezdenek jönni a megerősítő jelek)
Például ahogy szemrebbenés nélkül bemondja, hogy néhány ezreléknyi fertőzöttre számítanak a nagy mintás tesztelésnél, miközben ő volt az, aki egy hónapja(!) odanyilatkozott, hogy “becslések szerint Budapesten és környékén egy kétezres minta alapján, 5 százalék lehet az átfertőzöttség”
semmelweis.hu/hirek/2020/04/04/dr-merkely-bela-meg-nem-alakult-ki-immunitas-a-virus-ellen/
És ez nem valami tétnélküli ötletelés ám, nagy valószínűséggel ez volt az iniciáló gyutacs az ágyszámcsökkentési atombombához…
(Ehhez képest az tulajdonképpen ujjgyakorlat ezen a szinten, amikor levegővétel nélkül elhadarja, hogy Budapest karanténban tartása jó dolog – persze egyébként is minden tökéletes, amit a kormány csinál – ellenben a Margitsziget lezárása rossz dolog)
@incze:
plátói a plató 37 fertőzöttre 11 halott…
jó arány!
napi osztrák stati
http://www.sozialministerium.at/Informationen-zum-Coronavirus/Neuartiges-Coronavirus-(2019-nCov).html
15538 esetre/ 538 halott
zizi labor:)
@lüke: bocs 598 elütöttem
Plató nincs ,ma prezentálták a két pupu tevét…
Sehol nincs ilyen,mindenûtt harang a görbe
vliáááágreeeeekoooord:
http://www.portfolio.hu/gazdasag/20200504/koronavirus-magyarorszag-megdontott-egy-szomoru-vilagrekordot-429648?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
@lüke: Miért ne lehetne, hogy minden tizedik beteg meghal a magyar víruskezeléstől ? Ha egyszer ezt mutatják a számok…
hvg.hu/itthon/20200420_233_fertozott_a_Pesti_uti_idosek_otthonaban_23an_haltak_meg
Tízparancsolat meg egy kis mádi szőlő, oszt menekül a vírus Kipcsakföldről:
index.hu/techtud/2020/05/05/debreceni_egyetem_rektor_szilvassy_zoltan_madi_bor_akademia_koronavirus_ellenszer_lagypasztilla_flavonoidok_klorokin/
Lassan ideje lenne bevezetni a “magyarrektor” mellé a magyartudós és magyarfarmakológus fogalmakat is:/
Azért szép dolog, hogy a helyesírás-ellenőrző már elfogadja azt, hogy Kipcsakföld:)
@velőtanya: “A debreceni egyetem rektora interjút adott a helyi tévének, amiben azt mondta, hogy a mádi szőlőben található vegyületek néhány perc alatt elpusztítják a koronavírust.”
Valami jóféle méreggel permetezhetik a szőlőt Mádon. Elképzeltem a rektor urat a szőlőben, ahogy stopperrel a kezében figyeli, hogy dobják fel a talpacskáikat a koronavírusok.
@velőtanya: Javasolnám még a ‘magyarmagyar’ fogalmat. Lehetne belőle mély és híg változat is.
@velőtanya: Kételkedtem. Kipróbáltam (Libreoffice). És tényleg. Ezen felbátorodva kipróbáltam még néhány szóösszetételt. Kipcsakhaza, Kipcsakország, Kipcsaktenger, ez mind jó volt. Csak a Kipszakfidesz nem tetszett neki, helyette a Kipcsakfineszt javasolta. Kicsit eufemisztikus, de van benne ráció.
@netukki: Jav.: a ‘Kipszakfidesz’ elgépelés, a szövegszerkesztőben ‘Kipcsakfidesz’-t próbáltam.
Pest-megye is felszabadul…?
A lezárt karantén alatt tartott Budapestre hordja minden megye a fertőzöttjeit.
Én ezt nem tartom népirtásnak.