Országh
Eredeti szerző: jotunder
Országh, mint minden nap, hét óra huszonhárom perckor ébredt. A felkelés természetéből adódóan hét óra huszonnégy perckor még nem hazudott. Kék a fű, zöld az ég, esik a nap, süt az eső – gondolta gyorsan. Ez elég lesz nyolcig. Aztán elkezdett kopogni a falon. Gyűlölte a szomszédot, mert az ellopta a kutyáját. Ezer évig enyém volt az a kutya – szokta mondogatni. Nem szerette a kutyát, egy sufniban tartotta, és időnként belerúgott. Szeretett belerúgni dolgokba. A gyerekeit is rugdosta, aztán mind elment, szinte mind, ki erre, ki arra. Időnként visszavágynak, mert megszokták azt a rúgást. A savanyú tejből készített pudingot is megszokták. Rossz mint a bűn, de emlékeztet valamire. Valami ismerősen rosszra.
Reggelire pörköltet evett. Hideg bélpörköltet. Régen jobb volt. Ezt is szokta mondogatni. Általában véve, Országh nagyon szeretett mondogatni dolgokat. Csinálni nem nagyon szeretett semmit, csak mondogatni, meg hideg bélpörköltet enni. Tulajdonképpen utálta a hideg bélpörköltet, magát az utálást szerette, az utálás lassan áthidegítette a szívét, és akkor elfogta az önsajnálat, és azt szerette a legjobban. Ezért ette a hideg bélpörköltet, és persze azért is, mert nem volt más.
Eleinte övé volt a szuterén, a biciklitároló, a sufni, ahová a kutyát zárta, és egy stég. Már nem emlékszik senki, hogy Országh hogyan költözött be a bérleménybe. Egyesek szerint néha rátörte az ajtót a szomszédokra, és kristálycukrot lopott a spájzból. Aztán a szomszédok nagyobb és erősebb zárakat szereltek az ajtókra. Ezt mindig felrótta nekik. Úgy érezte, hogy őt itt idegenként kezelik, még azt a nyomorult kristálycukrot is sajnálják tőle. De legalább övé volt a szuterén. Három stégem is volt – nem is folytatom, tudják, szokta mondogatni, sz.m. Pedig csak egy volt volt. Egy stég, egy szuterén, egy sufni, egy biciklitároló.
Beszélnem kell a Hangról. Országh időnként Hangot hallott. Nem hangokat, csak egy Hangot. A Hang mindig igazat mondott, amit Országh gyűlölt, egy tisztességes Hang hazudjon sz.m. egy Hang egyen hideg bérpörköltet sz.m. egy Hang rugdossa a kutyát sz.m. egy Hang az lopja a szomszéd kristálycukrát sz.m. De az a Hang nem evett hideg bélpörköltet, hanem inkább olyan klarinétszerű volt, vagy fagottszerű, ezeket hajlamos vagyok néha összekeverni.
Országhtól egyszer már elvették a szuterént, meg a biciklitárolót, sőt a rezsóját, a linóleumpadlóját és a Szaratov márkájú hűtőszekrényét is. Aztán lassan visszakapta őket, egyenként, csak azért, hogy utána újra elvegyék tőle. A kutyával együtt, de ezt már mondtam. És aztán egyedül maradt a lakásban a Hanggal.
Országh egy kombinátban dolgozott, Voltak akik nagy, kék, fényes dolgokat csináltak a kombinátban, amelyek időnként berregtek, voltak akik kicsi, gömbölyű, puha dolgokat, amelyeket meg lehetett érinteni. Országh nem egészen tudta, hogy mit csinált, valamilyen kapaszerű dolgot, amelynek egészen rövid nyele volt, kellemetlen fogással, nevezzük röviden Dolognak. Országh gyűlölte a Dolgot. Eleve felháborítónak tartotta, hogy neki Dolgot kell csinálnia, amikor nagy, kék, fényes vagy kicsi, gömbölyű, puha dolgokat is csinálhatna. Az egyetlen öröme az volt, hogy pocsék Dolgokat adott ki a kezéből, megbízhatóan pocsék Dolgokat. Ezt ő a világ igazságtalanságával szembeni ellenállásnak tartotta, pedig csak képtelen volt jól csinálni a Dolgokat.
El kell mondanom, hogy Országh időnként elaludt a munkahelyén, általában ebéd után, és olyankor a Hang csinálta a Dolgokat. És azok a Dolgok, bár nem voltak nagyok, kékek és fényesek, kicsik, gömbölyűek és puhák, de örömmel töltötték el a többi embert a kombinátban. Egy idő után elnézték Országhnak, hogy munkaidőben alszik, sőt bátorították is az alvásra. Megszerették a Hangot. Nem tudták élesen megkülönböztetni Országhtól. A Hang bizonyos értelemben hasonlított Országhra, csak ami Országhban visszataszító és szánalmas volt, az a Hangban vonzó és érdekes.
A történeteknek általában véve (á.v.) van kezdete és vége. Á.v mindennek van kezdete és vége. Ennek a történetnek nincs. Országh és a Hang ma reggel nyolc óra tizenkettő perckor is elindult a kombinátba. És holnap is el fog indulni, és az idők végezetéig így lesz minden reggel nyolc óra tizenkettő perckor. Nem tehetünk mást, csak reménykedünk, hogy egy nap Hang egyedül száll fel a trolibuszra, mellénk ül, tekintete átmelegíti a szívünket, és mi megkínáljuk mogyorós csokoládéval.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16520552-6a03d1c6f399f' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16520552&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16520552-6a03d1c6f399f&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16520552-6a03d1c6f399f' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Egy ideig nem jött senki, a fülke üresen állt. Aztán megjelent egy javakorabeli asszony, feltűnő kövér termettel, feltűnő nagyságú keblekkel, nagy virágos nyári ruhába öltözötten. Ki akarta nyitni a fülke ajtaját.
Az ajtó nehezen nyílt. Először nem is akart kinyílni, de aztán hirtelen kivágódott úgy, hogy valósággal visszalökte az utcára a hölgyet. A következő kísérletre az ajtó olyan módon válaszolt, hogy az már rúgásnak is beillett. A hölgy hátratántorodott, és nekiesett a postaládának.
országh munka után, hazafelé mindig betért a kis, sarki közértbe.
minden nap, mindig ugyanoda.
bóklászott a polcok között, leemelt ezt- azt. a leemelt áru nem mindegyikét tette a kosárba, sőt, inkább csak a kisebbik részét. tudták az eladók, de úgy tettek, mintha nem vennék észre.
nem mertek szólni neki, amióta – még országh látogatásainak elején- szóvá tették és országh olyan mérhetetlen botrányt csapott, hogy a szomszéd utcából is összefutottak a boltosok. inkább elviselték a kárt, hiszen a bolt, egyébként nem túl nagy készleteihez képest, a kár mértéke belül maradt az elviselhetőség határán.
jobb a békesség, gondolták.
országh, egyébként nem is annyira magának tulajdonított el ezt- azt, hanem, mert szüksége volt rá.
a szükség forrása a konyhában lakott, pontosabban nem lakott, hanem laktak.
sokan voltak, nagyon sokan. soha nem számolta meg őket, de lehettek akár százezren is.
országh, egyébként nem szerette őket. lenézte, megvetette ezt az ezefejű sokaságot, de valamiképpen belső szükségét érezte, hogy időnként rávegye őket, – a lopott élelem megfelelő elhelyezésével- hogy azok hosszú, tömött sorokban masírozzanak le s föl a konyha kövezetén, szimatolva a jutalomfalat után.
ilyenkor kicsit megpihent országh lelke.
továbbra sem szerette ezeket a lényeket, de szeretett arra gondolni, hogy őérte menetelnek, neki örülnek.
és ebből erőt merített.
a biztonság kedvéért azonban mindig tartott otthon elegendő csótányírtó port.
Országh reggel nyolc óra tizenkét perckor elindult Pestről Budára. Átment az egyik Duna-hídon… azazhogy át akart menni rajta, de tévedésből egy dunaparti móló felé vette az irányt. Csak ment és ment, még akkor is ment, amikor már a Duna vize volt a lába alatt. „Hiszen én most a vízen járok” – gondolta büszkén. Ám módfelett dekoncentrált volt; még akkor is azt hitte, hogy átér Budára a vízen, amikor már régen hosszában rótta a Duna vizes országútját. Közben a Duna viszont kifáradt (vagy tán kiszáradt? – mégsem!), és Országh egyre mélyebbre süllyedt a sokméter mély vízben. Meg is fulladt benne legott. Másnap azután Országh nyolc óra tizenkét perckor megint elindult… És ez most már így megy az idők végezetéig.
troli? a Hang általában nem vidéken dolgozik? csak, ha muszáj, akkor néz fel a fővárosba. jóllehet az hosszú idő után újra az Országhé. vagy mégsem?
Jó Tündér a gép előtt ült és zokogott. Minden nap ez volt az első dolga. A második, ha a pisilést is beleszámítjuk. Bekapcsolta a gépet, elolvasta a posztjához írt kommenteket és elöntötte a szívét a fájdalom. Senki sem értette meg az üzeneteit. Általában véve (á.v.) nem nagyon szokták megérteni az üzeneteit. Ha néha mégis, akkor is csak felszínes fecsegésre futotta az olvasóitól. El kell mondanom, hogy Jó Tündér nagyon szépen írt, csak a kor és a közeg, az nem volt fogékony a finom áthallásaira. Á. v. Jó Tündér arról írt, hogy mennyire szereti a hazáját, ezt a bonyolultan egyszerű, érzékenyen bunkó, nagyvonalúan bayerzsoltos bokrétát. A bayerzsoltok meg a láncziandrások országát, szokta mondani.
@Kettes: Hm.
Országh a The Beaver, the Field, and the Marketplace zenéjére ébredt. Eleinte csak csengőhangnak volt beállítva, aztán odaköltöztette a bandát a lakásba (Országhnak szép, nagy háza volt), hogy élőben tudjanak játszani neki.
egyre gyakrabban írunk melankólikus posztokat a vincenten
@Jó Tündér: 😉
@Jó Tündér: Holly crap, te egy másik JT vagy. 🙂
@Kettes: nem én vagyok.
@jotunder:
http://www.youtube.com/watch?v=BKyHc1RI1PQ
@Kettes: Másik? Én az igazi Jó Tündér vagyok!
@Kettes: @jotunder: Bocs, nem akartam zavart kelteni az Erőben. Ha akarjátok, visszaöltözöm.
még, még még! Kérlek szépen Jó Tündér(em/ünk) még símogasd kicsit a lelkünket. Kettessel együtt akár. Cserébe, ha kell, elviselem kicsit Országhot is. Minden nap.
Ez most nagyon kellett nekem…
Országhban magamra is ráismerek. (Bár én nem hét huszonháromkor ébredek.)
@Kettes: Aki megérti az üzenetet, az nem feltétlenül érez késztetést arra hogy kommenteljen. Miért kellene mindent kommentelni? Elég elolvasni és örülni neki.
mi azt tanultuk irodalomórán, hogy nem az a fontos, hogy mire gondolhatott a költő, hanem hogy nekünk mit mond a mű.
@Lasombra: Igazából ez hülyeség, pont az a fontos, hogy mit akart írni a költő.
@Szindbad:
amit onnét lehet tudni, hogy….?
meg má mé vóna fontos?
csak egy mű, fikció. tökmindegy, mire gondolt.
ha nem árulta el, akkor az egyik irodalomtanár tippje épp annyit ér,
mint a másiké, vagy épp a takarítónőé. egyik sem lát egy holt költő fejébe.
emlékszem, nagyon szerettük, amikor pl. egy bepipázott Coleridge verset próbáltunk meg kibogozni. főleg nekünk a reál beállítottságúaknak. és akkor azért kapjon rosszabb jegyet valaki, mert a tökömtudja fehér ló az nem a szabadságot, hanem a képzelőerőt szimbolizálta állítólag?
szóval ebben nem értünk egyet. az irodalom szerintem nem erről szól. szerintem több értelme van, és hasznosabb is, ha a gyerek használja a saját fejecskéjét, és megpróbálja maga interpretálni a nem explicit költői képeket, esetleg erről elbeszélgessen mással, mint az, hogy a vers mellé még bemagoljon egy kódfejtési táblázatot is, hogy mi micsoda, és azt gépiesen visszamondja.
bár én nem vagyok irodalomtanár, jó eséllyel nem is leszek, de nálunk tényleg ez volt a módi.
és bocs az offért. 🙂
@Lasombra:
nincs mű, nincs író, nincs befogadó sem, mint azt a posztmodern irodalomelméletből megtudhatjuk:)
Zseniális, kösz
@Lasombra: Hát igen…mint pld. Yeats híres Second Coming-je