Országértékelő beszéd
Eredeti szerző: szempontpuska
Ez volt a második igazgató tanácsi ülés, amióta Hardint is meghívták, hacsak nem számítjuk azokat a közvetlen megbeszéléseket, amelyek a tanács tagjai és az azóta már eltávozott Lord Dorwin között lezajlottak. A polgármesternek mégis határozottan az volt az érzése, hogy legalább még egy, ha nem kettő, sőt három olyan tanácskozást is tartottak, amelyekre ő valahogyan nem kapott meghívást.
— Erre se kapott volna — gondolta — ha nincs az az ultimátum.
Legalábbis a lényegét tekintve ultimátum volt, habár a vizigrafált irat fölületes elolvastából azt hihetné az ember, hogy mindössze két hatalmasság közötti kölcsönös üdvözlésről van szó.
Hardin óvatosan kezébe fogta az iratot. Cikornyás üdvözléssel kezdődött: “Őhatalmasságától, Anakreón királyától barátjának és testvérének, dr. Lewis Pirenne-nek, az Egyes Számú Enciklopédia Alapítvány igazgató tanácsa elnökének”; a végén pedig egy jókora, sokszínű, bonyolult szimbolikájú pecsét ékeskedett.
Ennek ellenére mégiscsak ultimátum volt.