Ráfázen
Eredeti szerző: Kettes
A Raiffeisen Bank International AG osztrák igazgatósága egy reggel valami furcsa, ragacsos dolgot érzett a takarója alatt. Odanéztek — hát egy akkora véres, vigyorgó lófejet találtak az ágyukban, hogy ki kellett bontani a főbejáratot, hogy beférjen a vezérigazgatóság épületébe.
A rezsim egyik hivatalos lapja „megtudta” (hivatalos helyről felhatalmazták annak közlésére, hogy) a jónevű Széchenyi Bank beadta az ajánlatát a Raiffeisen magyar operációjának megvételére. A jónevű Széchenyi Bank, hogy is fogalmazzak, hogy jogi tanácsadónk ne nyelje félre a Mai Tait Sao Tomé és Principén, Orbán Viktor ajándéka Töröcskei Istvánnak (vagy fordítva?). (Magunk között vagyunk, kedves olvasók, ezt a posztot az index nem fogja címlapra tenni, így csak a szokásos 20–30 fős törzsközönségünk fogja csikorgatni velünk a fogát, az pedig nem minősül nagy nyilvánosság előtt elkövetésnek.)
Töröcskei István és üzlettársai ezekben a napokban demonstrálják banktulajdonosi elkötelezettségüket az üstökösként felívelő, majd kipukkanó Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet prudens működésének fenntartása érdekében.
A Körmendi Takarékszövetkezet három év alatt a kilencszeresére pumpálta a hitelállományát. A hitelek egy része a tulajdonosok céghálózatához került, akik ebből tőkét emeltek. A lufit egészen tavaly novemberig fújták, amikor a pénzügyi felügyelet szerepét (bénán) betöltő MNB felügyeleti biztosokat jelölt ki „a betétesek védelme érdekében a takarékszövetkezet prudens működésének, tőkehelyzetének és likviditási helyzetének biztosítására.”
A takarék működése külső vizsgáló számára gyakorlatilag áttekinthetetlen – értesült a Napi.hu. Meg nem erősített információink szerint jelentős az értékvesztés hiánya és nehezen értékelhető fedezeteket alkalmaztak. Nehezen igazolható a takarékszövetkezet által kimutatott tőkehelyzet valódisága is, ugyanis a tulajdonosok nagy része közvetlenül vagy közvetve ügyfélkapcsolatban áll a takarékkal, így a társaság jelentős részben saját maga áll a tőkeemelések mögött. A takarék jelentős részben a tulajdonosaihoz köthető cégeket hitelez. Ezeket úgy fizetik vissza, hogy a céghálóban folyamatosan kap valamely új cég hitelt, és ez az új hitel válik — több áttéten keresztül — a régebbi hitel visszafizetésének forrásává.
Ez a csapat fogja megvenni a 111-szeres eszközállományú magyar Raiffeisent.
— Hé, emberek, Magyarországon egy euróért osztogatják a bankokat! Ki kér?
— Egy euró? Akkor adjon egy kosárral!
A Raiffeisen saját tőkéje 110 milliárd forint volt 2012 végén, vagyis ennyivel többet értek az eszközei, mint a kötelezettségei, igen, beleértve a bedőlt és rossz hiteleket is. Az a tény, hogy az ajánlatot a Raiffeisen igazgatósága nem röhögte ki, hanem „tanulmányozza”, hogy érdemes-e eladni 110 milliárd forint értékű vagyont egy euróért, arra utal, hogy a magyar kormány biztosította az osztrák tárgyalófelet, hogy a 110 milliárdos vagyonuk tényleg 1 eurót fog érni két-három éven belül, pont ahogy Magyarország piacvezető elmebetege, Matolcsy György prófétálta.
A Raiffeisen 2013-as veszteségéről még nem lehet tudni, de az osztrákok tavaly novemberben még nem tervezték, hogy egy szál bőrönddel távozzanak Magyarországról.
Csomagol: Erste Bank.

Like this:

Like Loading...

@Egyéves Önkéntes: Boldogabbat neked is 🙂
@labrys:
köszönöm az ajánlást!
akkor valamit korábban félreérthettem mert én nem egészen erről beszéltem
Ha jól tudom, pont erre a takarékszövetkezetre hivatkozva nyúlták le a teljes rendszert.
@sajtohuba: kis öröm az ürömben, hogy így talán mégsem kell reszketnie az ERSTE-nek. utáltam volna csak azért kimenni osztrákiába, hogy ott nyissak folyószámlát.
@Malachi: Idén lesz három éve, hogy kint a Rafi a bankom. A honi leány meg többször ügyfelem is volt. Sajnálom őket, de Vitya Mo. nem nekik való.
„mégsem kell reszketnie az ERSTE-nek” erre csak a régi poént tudom idézni: „Hány éves is vagy királyfi?…” a többit ugye tudod 😉
Különben is azt csiripelik a verebek, hogy a nagy NER parancsláncban érintetteknél (önkorik, cégek) tavaly óta nehezen tudsz banki termékkel házalni, ha nem te vagy az OTP :-D.
Most ugyan egy kicsinyég a választásokra fognak koncentrálni, de aztán annak kell történnie, amit Vitya unortodox házi Nostradamusa megjövendölt. Kerül, amibe kerül (nekünk 🙁 )
@labrys: Ezúttal megérte, hogy végigrágtam magam a kommenteken. Kösz.
@buta_lúd: szívesen (azért érdemes okos emberektől idézni, mert akkor az idéző is annak tűnik 🙂 )
Csak felvetésképp, mi van ha valaki kaszált egyet a Raiffeisen két napos rallyján majd a mai árfolyamesésen? Végül is baromira nem lehetett nehéz kitalálni a piaci rekciókat egy akármilyen komolytalan ajánlat kiszivárogtatására… És mennyivel egyszerűbb így pénzt keresni, mint a banküzem működtetésével.
@Deepblue Noir: Megvan neten a Szelényi tanulmány?
@buta_lúd:
nem tudom.
@Wolff:
Ha jól csalódom, az árfolyamesést az RBI tőkeemelési bejelentése váltotta ki. Hogy ez miért esett egybe az RBH nemeladásának bejelentésével, talán egy tőzsdeguru meg tudná mondani (én elég ostoba vagyok tőzsdeügyekben). Lehet, hogy ellensúlyozás volt a cél?
Azért a tőzsdék korrigálni is szoktak. (Ami persze nem zárja ki a nagyot kaszálásokat. Ha nekem sohasem sikerült ilyen – de persze ez melléxál.)
@buta_lúd: Google is your friend.
http://www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/a898.pdf
@HaKohen: Mondjuk a két napos váratlan emelkedésen is lehet nyerni, nem kell a teljes ciklust kihasználni.
Amúgy ahogy én értettem az Raiffeisen lépéskényszerben volt. Vagy eladja néhány terhet jelentő leányűát és akkor kisebb tőkejuttatásra van szüksége különböző követelmények teljesítéséhez és a vezsteségek fedezéséhez, vagy tőkét emel. Az eladási sztori és a tökeemlési tehát összefügg.
@Zebrateve: Kösz.