Subcomandante Hegedűs

Eredeti szerző: maroz

<

p style=”text-align: justify”>Olvasom az interjút. Első benyomás: a hazai nagypolitika környékére merészkedő bárkik szükségszerűen vagy hülyék már eleve, vagy hozzáhülyülnek. Nem mintha a szoclib potentátok körül akkora lumenek villogtak volna, de ebben Orbánnak világra szóló tehetsége van. Mágnesként, de ez túl szép hasonlat lenne, nem érdemli meg, szóval mint szarra a légy.  Mindegy, hogy tehetséges, hogy a képességei, a tudása, az eddigi teljesítménye még akár tiszteletreméltónak is tekinthető, ha a járványügyi előírásokban lefektetetteknél közelebb kerül Orbánhoz menthetetlenül elkapja. Morbus hungaricus.

Most éppen azt látjuk, amint egy akcionista szociológus, egy hithű baloldali, szélső, de ez itt mindegy, egy – érzésem szerint – vitán felüli entellektüel történetesen hülyül megfele, zakkan bele abba, amibe valószínűleg Eperjes Károly is belehomályosodott, jelesül, hogy hasznos hülyének méltóztatott lenni és ezt most már saját maga elől is csak borzasztó erőfeszítések árán képes leplezni.

Mit gondolt, mit gondolhatott Hegedűs Zsuzsa, hogy a mai világban nem ugrik be egyből az embereknek, miszerint Subcomandante Hegedűs, a szegények és kisemmizettek utolsó reménye, a magyar Chiapas wannabe forradalmára rajta van Orbán fizetési listáján, tízmillió forinttal?

Mert nekem amúgy az akcionista szociológusokkal semmi bajom.

Különösen a baloldaliakkal nincs, persze szögezem le
azonnal, hogy én magam nem rokonszenveznék sem velük, sem a nagyonbaloldali
eszmékkel, hanem csak úgy minden további nélkül el tudom viselni őket, mint
ahogyan a feng shuit és a néptáncot, virágozzék ezer. Még valahol legitimnek is
tartom a baloldali radikális hangokat, mert azért akárhogyan is passzintgatnánk
magunkra (ne tegyük) a neoliberális maszkot nehéz úgy kinézni alóla, hogy ne
lássuk meg a baloldali radikálisok igazát. Nekik az teljesen legitim
törekvésük, hogy a nagy elosztósdiban ne mindig ők legyenek azok, akik a
legrövidebbet húzzák, és ne ők legyenek mindig azok, akik bármilyen
átalakulásból csak vesztesen jöhetnek ki. És igen, azt is el tudom fogadni, ha
ők radikálisan követelik az igazukat. Nem érdekel hogyan, de az elit oldja meg,
az elitet azért tartjuk, hogy megoldja, nekünk pedig az a dolgunk, az a
szerepünk, hogy követeljünk, mondják.

Most képzeljük el mindezek tükrében Subcomandante Marcost,
vagy bármelyik emblematikus baloldali figurát, Lenint, Marxot, Maot amint intőn
felemeli a kezét: világ proletárjai, egyesüljetek, de ne most, még várjatok egy
kicsit, idézem:

Az országban nincs pénz. Én két prioritást határoztam meg: a
versenyképességet és a társadalmi felzárkóztatást. A versenyképesség nélkül nem
tudunk kijutni abból a válságból, ami az egész világot uralja.

Döntsd a tőkét, de ne most, mert most a tőke éppen
siránkozik, és a radikális baloldaliság kvintesszenciája ugye az, hogy ha a
tőke éppen siránkozik, akkor a marxista elszégyelli magát és menten átmegy
kapitalistába. Sok munkát, kevés kenyeret, éljen a versenyképesség! Követeljük, elvtárs!

Őrület. Ez az igazi morbus hungarcius, az őrület.

Semmi nem az, ami. Egy ügyes porondmester
ostorpattogtatására a szereplők maszkot öltenek és eljátszanak szerepeket. Egy
szociológus, ráadásul baloldali, marxista, akcionista szociológus boldogan
kapja magára a hasznos hülye álarcát, elhiszi, mert el akarja hinni, hogy ő itt
Orbán mellett tényező tud lenni, hogy ő valóban alakítani tud itt bármit is, hogy
ő nem ugyanolyan farok az Orbán nevű kutyán,  mint amilyen teszem azt Eperjes is, szóval
rajta az álarc, de nem veszi észre, hogy ez az álarc egy roppant különös maszk,
ugyanis a farsang végén nem lehet csak úgy, simán levenni. Jön vele az arc is.
Aki Orbán maszkabálján bevállalja az álorca viselését az szinte törvényszerűen
úgy jár, hogy a végére saját arc nélkül marad. Ilyenkor öltik aztán fel
kétségbeesésükben az őrület maszkját. Hegedűs Zsuzsa felöltötte és meg kell
adni jól hozza az őrült figuráját.

Bóbita, Bóbita játszik,
Szárnyat igéz a malacra,
Ráül, igér neki csókot,
Röpteti és kikacagja.
Weöres Sándor: A tündér

Baj, hogy az interjú nem túl érdekes, az újságíró sajnos nem
tud kérdezni, pedig Ónody-Molnár Dóra időnként olyannak tűnt, aki elvégzi a
házi feladatát, de most mintha ezt megspórolta volna. Miért kérdez olyasmit, hogy
„hogyan éli meg”? Székrekedésem van tőle, válaszolhatna Hegedűs, ha nem lenne
őrült, de az, és inkább kikéri magának. És ebben speciel igaza van. Miért nem
azt kérdezte tőle a riporter, hogy mi Hegedűs Zsuzsa szociológusnak a véleménye
arról, hogy milyen társadalmi hatása lesz/lehet az adott intézkedéseknek? Miért
nem kérdezi meg azt, hogy szociológusként miként ítéli meg az orbáni egykulcsos
adót és annak a várható társadalmi hatásait? Tudom, és igaza van a kedves
olvasónak abban, hogy valószínűleg ezekre a kérdésekre is az őrület maszkja
válaszolt volna, őrültségeket, de azért mégiscsak más lett volna, ha legalább
látjuk a jó kérdéseket.

Ugyanis a legnagyobb baj ebben a nagy nemzeti megőrülésben,
hogy már a jó kérdések se látszanak. A jó kérdés legalább arra jó lenne, hogy
letépjen egy maszkot, hogy láthatóvá tegye, miszerint az őrület álarca alatt már
rég nem a saját arc van, hanem az őrület egy másik álarca. A saját arc
elveszett. Ilyen az orbáni maszkabál. Karnevál.

Hogy hamvazószerdán mi lesz, ne kérdezzék.

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16521921-6a09011ca338c' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16521921&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16521921-6a09011ca338c&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16521921-6a09011ca338c' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>