Szerelmes üzenet
Eredeti szerző: Kettes
A Kehi elnökének, illetékes alelnökének és illetékes vizsgálatvezetőjének:
De meg lesztek ti baszva, galambocskáim…
Örülünk, Vincent?
A Vincent blog hazatér
Eredeti szerző: Kettes
A Kehi elnökének, illetékes alelnökének és illetékes vizsgálatvezetőjének:
De meg lesztek ti baszva, galambocskáim…
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
@ingyenebed: Nem bántottál meg, tényleg. Egyébként nem négynapos ünneoekre kéne tüntetést szervezni, mert az emberek ilyenkor szeretnek, otthon ülni, vagy valahol messzebb pihenni. kösz, hogy elmondtad mi volt a téren. Egy ismerős leányzó azt mondta csak úgy viccből: alakítunk egy pártot és a hívószavunk az lesz: A Jobbik tőlünk balra áll. (Bőven van számos olyan alakulat már, amelyik a Jobbiktól jobbra áll).
Mindentől függetlenül azt hiszem – még ha esetlenek is a demokratikus erők – ki kell állnunk, mert a Tanú után szabadon: a magyarországi helyzet fokozódik, Pelikán elvtárs…
Töredelmesen bevallom, hogy én utoljára a Csurka irodalmi munkásságának része (Antall J.) tanulmány nyomán meghírdetett Chata tüntetésen voltam kint (a barcelónai olimpia évében).
Kerényi volt ott az egyik szónok, úgy emlékszem, és ezt mondta:
„Bár én születésemre nézve tiszta magyar vagyok, de ha kell: ezeknek cigány leszek, zsidó leszek. Akkor még valószínűleg Bayer Zsolt is a Chartások oldalán volt. Ha valakik akkor tényleg ezek a patkányok: Kerényi, Bayer, Bencsik. Csurkát én nem sorolom közéjük.
@ipartelep: nem tudom, „mi” hogyan szeretnénk, én egyáltalán nem szeretném, ha az Amerikai Egyesült Államok bármit elintézne, ami a mi dolgunk, magyaroké
ha nem tudjuk elintézni, magunkra vessünk
ettől még érdekel, hogyan reagál Amerika, de nem örülök neki vagy ilyesmi, hanem rettenetesen szégyellem magam
magam magam
szégyen
@csársz: Az a „logika” rossz, káros, hibás amely ugyan tudja, hogy az országban baj van, azt is tudja, hogy ezt a bajt az ország saját erőből nem tudja megoldani, de mégis azt mondja, hogy kívülről ebbe nem szabad beavatkozni.
Ezen logika mentén soha, sehol nem szabad beavatkozni a népirtó, saját országát sanyargató diktátorok tevékenységébe sem, hiszen az „belügy”.
Nem, ennek a mai világban nem szabad belügynek lenni, ez külügy is.
Ez persze csak az elmélet. A gyakorlat az, hogy tényleg csak a legvégső esetben avatkoznak be kívülről, sőt többnyire akkor sem.
@ipartelep: nem mondtam, hogy más országok ne csinálják azt, ami a dolguk: nyilván előbb-utóbb föl kell lépniük Mo. ellen, ha megszegi, amit szerződésben vállalt (azt nem hiszem, hogy bármely lépés megoldja a mi problémáinkat, de ez más kérdés)
viszont annál nagyobb szégyent nem tudok elképzelni, hogy ezt mi magunk nem tudjuk megoldani
rettenet, amit írsz, és nem is igaz, el fognak ezek a gazemberek takarodni!
@ipartelep: én úgy értem @csársz: -t, hogy abszolút káros azt várni, hogy valaki, kívülről, helyettünk akarja megoldani a bajainkat, restté tesz a közös gondolkodásban és az ellenállásban (és egyetértek vele, bár ez nyilván senkit se érdekel)
@Érvsebész: kivéve csárszt
@Érvsebész: Három külön kérdés van itt: 1. Üdvös, helyes, jó, hasznos-e az, ha a belső problémáit egy ország magamaga, a saját erejéből akarja- és tudja megoldani? Erre természetesen „igen” a válasz.
2. Meg tudja-e oldani maga az ilyen problémákat az ország? Válasz: A most itt szóban forgó problémát nem.
3. Helyes-e, ha ilyen esetben (ha maga nem tudja) külső erő oldja meg helyette? Erre szerintem igen a válasz. Azért, mert az antidemokratikus, fasiszta, népsanyargató erőkkel szemben fontosabb az, hogy legyőzzük őket, mint az, hogy azt ki teszi.
@ipartelep: 1. igen, 2. igen, 3. nem (bár olyan van, hogy közre játszik, lásd: Szovjetunió szétesése)
@csársz: A 3. pontra adott nem-, és igen válasz végső soron a nacionalizmus, és az internacionalizmus ide adaptált (azokból levezetett) válaszai. Pragmatikusan természetesen mindig mérlegelni kell a rövid- és hosszú távú (ami nagyon bizonytalan), lehetséges nyereség-veszteség arányt, de ez egyben elvi kérdés is: A cél szentesíti az eszközt, ha a megvalósulás több haszonnal (jótéteménnyel) jár, mint az „eszköz” által okozott kár, továbbá a modern, felvilágosult civilizációt érdemes terjeszteni, az antihumánus megoldások ellen pedig fel kell lépni.
De én nem várom el egyetlen egy vitapartneremtől sem, hogy egy konkrét kérdésre adott „technikai” választ le- vagy vissza tudjon vezetni, holmi elvont morális, vagy filozófiai elvekre(-ből). Ezért nem is magyarázok erről sokat, és azon a szinten. 😉
http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/417401_a_kehi_beismero_vallomasa