Télvégi gyarmattalanítás — köszönetnyilvánítás
Eredeti szerző: sajtohuba
Tisztelt hölgyeim és uraim!
Köszönöm, hogy tegnap öltönyt vettek, inget és a legszebb nyakkendőjüket. Emberemlékezet óta Magyarországon ekkora tömeg még nem demonstrált a kormány és politikája mellett. Az önök kormányszeretete megértette az összefogás fő mondanivalóját, azt, hogy az önök küldetése „Csak annyi, hogy jöttök és vonultok!”
Külön öröm számomra, hogy határozott állampolgári igény van arra, hogy Schmitt Pálért külön felvonulást kellene szervezni, hogy ő is érezze az emberek szeretetét. A szakrális jelentőségű békemenet másik fontos üzenete — és eközben bevallom önöknek, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy ritkán hatódom meg, de most sikerült — hogy országnak, világnak üzenjük, hogy a kormány nincs egyedül, és üzenjük Európának, hogy soha nem leszünk gyarmat. Ez az üzenet egy gyorsnaszád kokisallervetőjének pontosságával fogja Európának és az IMF-nek tudtára adni, hogy túl vagyunk már a Nagy indiánkönyvön is meg a Tenkes kapitányán is.
Éppen ezért a jövő heti kormányülésen arról fog dönteni a kormány, hogy az új Magyarországon az emberek új elnevezésű településeken lakjanak, mely elnevezések aztán híven tükrözik a nemzeti összefogást és egységet. A következő településeket éri a megtiszteltetés, hogy új nevet kapjanak: Névtelen, Balassamiérte, Fehérőértünk, Füzesszéles, Kaposbencsik, Rábastefka.
Külön öröm számomra, hogy a történelmi Magyarországról is jöttek testvéreink, ezért számukra is készítettünk névváltoztató javaslatokat, amelyeket ezentúl használhatnak. Erdélyi testvéreinknek a Csigérbusz és a Feketebayer, felvidéki testvéreinknek pedig Kőhídpataky és a Kisegymillió elnevezéseket ajánljuk.
Végezetül tisztelt hölgyeim és uraim, azzal az üzenettel köszönöm meg részvételüket, hogy: dekolonizáció plusz fideszhatalom egyenlő NER!
A csendes többség nem szeret tüntetésekre járni. Nem fél, csak egyrészt nincs kedve ilyen módon kinyilvánítani a véleményét, másrészt nem akar együtt állni mindenféle emberekkel, akikkel csak részben ért egyet. Az Orbán-hívők meg különösen szeretnek monstre rendezvényeken erőt demonstrálni, bár “szőrmesapkás nénikék” baloldalon is bőven akadnak.
Az ellenzéknek nincs is értelme minél nagyobb tömeget összetrombitálni, mert a regnáló hatalmat, ezt a fajta hatalomgyakorlást nem lehet ezzel (se) befolyásolni. Ki kell valahogy bírni a következő választásig! (Már majdnem a felénél tartunk!) A demokrácia szabályai szerint joguk van 4 évig akár hülyeségeket is csinálniuk.
Az ellenzék részéről választásokig elegendőek a “jelzésértékű” megmozdulások, amik megmutatják, hogy van/lesz más választási lehetőség, mert igazából a választói fülkékben kell majd a nagyobb tömegnek megjelennie. Így volt ez 2002-ben is, amikor a csendes többség máshova szavazott. Lett is nagy meglepetés meg düh.
Kérdés, 2014-ben mire lehet majd szavazni? Kik fogják tudni megszólítani a mostani csendes többséget, mert a közvéleménykutatásokat elnézve, valamilyen formáció még nagyon hiányzik a palettáról…
kettő másodperc alatt lehet egy fix iksz klónt kibaszarintani a vincentről. :)))
@pneumónia: Ezek miatt szív a magyar nép, miért kellene szeretni ezt a kormányt:
– tartósan 300 felett az euró
– 450 ft a benzin
– Az ország bóvli kategóriába minősítve
– Az egykulcsos szja-val a többség rosszabbul jár
– A fideszes pártkatonák pozíciókba helyezésével nincs kontrol
– Az eddigi gőgös, kivagyi magatartás helyett szinte könyörgünk a hitelért
– A nyugdíjpénztári vagyont elherdálták
– Az IMF hitelből vett MOL részvényeken 200 milliárdot buktak
– Az eddig ellenzett tandíjjal a szembe köpték magukat és a szegényebbeket lehetetlen helyzetbe hozták
– Az egészségügy összeomlott, márciustól nem lesz orvos
– Leépítenek egyetemeket, de létrehoznak egy új, „fidesz” egyetemet
– Az államadósság jelentősen nőtt
– A munkanélküliség óriási
– A minimálbér emelésére kötelezik a vállalkozásokat, miből?
– Rendszámtábla cserére kötelezik sok pénzért ebben a nehéz időben a népet
– 20 milliárdért focipályát építünk, alkotmányasztalra, festményekre van pénz
– A köztársaság szó elhagyása milliárdokat vesz ki a zsebekből a semmiért
– A gyes-en lévők rosszabbul járnak
– A rokkantnyugdíjasok munkába terelése érthetetlen, ha nincs munka
– A teljesen hiteltelen Schmitt k.elnökük szégyent hoz a hazára.
– A környező országokban utálnak minket
– A közmédia folyamatosan torzít, hamisít de vezetői 2 milla fölött keresnek.
– Nálunk a legmagasabb az áfa.
– Stb….stb…stb
Jobboskák, miért is tüntettetek, miért kell szeretni ezt a kormányt?
Ez így jó nektek?
Válaszoljatok, ti minek örültök, mit kaptatok, mire a nagy birkamenet?
Azért még egy apróság…Mióta az Orbán kormány van hatalmon volt néhány ellenzéki tüntetés…De! Nem akarták elfoglalni a TV székházat, nem borogattak autókat, nem foglalták el az Erzsébet-hidat, nem gyanusították csalással a fideszt, nem követelték a szavazatok ujraszámlálását… Ez olyan furcsa nekem… mintha akkor azokban a zavargásokban is Orbán keze lehetett…ha elmondod bárkinek úgyis letagadom:)))
@baranowicze: “Olyan aranyosak vagytok, hogy felkapjátok a vizet, mert csuklóból kirakunk 4-5-10x annyi embert, mint ti bármikor.”
A bábukat rakják! 🙂
@isssti: “Ennek fényében a ballib oldal szavainak súlya is már-már pihe könnyűvé válik… “
A nemzetidegen liberósoknak soha nem volt súlya, ezért pityeregnek annyit kohn-benditéknél. És a tegnapi demonstráció után rádöbbentek, hogy nem is lesz 🙂
@Dr. Borenbukk: És a hitük olyan erős volt, hogy buszt bérelt nekik és transzparenst nyomtatott? Ez már szinte egy csoda.
@jotunder: from @isssti Kicsi troll a jóédes nénikéd – ha megengeded.
Ami a többit illeti: láttam én már százezres demonstrációt, sajna azt kell mondjam, ez nagyon nem annyi volt.. de sebaj: csak neked(nektek) legyen 45ezer, jó? ;o)
És egy jótanács, ha megengeded: nem köll ám kritika nélkül bevenni mindent, amit a nagyvezér mond! Az az “el lehet innen menni, kérem” Feritől, az csak 2010-ig szólt, ne vedd magadra – mosmár van új szlogen – de hiszen büfized is fölfelé azt, minek is mondjam!
Szóval maradj csak bátran, hátha eszedbe jut még valami okosabb is – ki tudja!
@trix: Te még azt hiszed, hogy lesznek szabad választások?
Ahhoz szabad, tárgyilagos sajtó, konszenzuson alapuló választási törvény, delegáltakból álló közbizalomnak örvendő OVB és nem suttyomban működő parlament kéne. Ezek hiányában megjósolom: a 2014-es választáskor arcotokra fagy a mosoly. Nekem is, de már trenírozom magam.
@isssti: Egyél tehénszart! Egymilliárd légy nem tévedhet!
@isssti: import román és szlovák újmagyarokkal, kilóra megvett romákkal és egyéb egyszerű emberekkel? Te most gépen vagy, vagy alapértelmezésben is ennyit tudsz?
poszt még cinikusnak is szar.
2002-ben is kb 5x annyi embert látott a őssumér média, mint amennyi valójában volt a Kossuth-téren…Egészségükre. Kár, hogy az “orbán-csomag” nem csak az övék…
@Tragedy: By Issti: nem vagy te ilyen sötétlelkű és buta, hidd el: csak nem tudod mit beszélsz..
Majd elmúlsz 20, meg 30, és rájössz, hogy van a köpködésnél jobb móka is..
…vagy nem: és akkor maradsz ilyen, amilyen most vagy – őszintén kívánom, hogy ne így legyen!
öröm látni elfogadó polgártársainkat, akik tiszteletben tartják azt, ha valakiknek más a véleménye, és ezt békés felvonulással ki is fejezik.
ennyi fikázást nem tudom, mikor hallottam utoljára,mint a demo óta.
mondjuk személyes véleményem szerint szép párja volt a demo a vácpáör – mszp kreatívok (!) által nyomott “senki se egész, mindenki fél”
jellegű felvonulásnak. ezt tudja a nép ma.
@dr kíváncsivagyok: “Nem politizáló Nejem megjegyezte :
aztán miért voltak itt külföldről is ?
-Mert Magyarok – mondtam
És mi közük van ahhoz , hogy nálunk milyen a kormány ?
-Erre nem tudtam válaszolni….
De valószínűleg semmi !!!!!”
Nem külföld, hanem elcsatolt magyar területek.
És az a közük, hogy hamarosan szavazati joggal fognak rendelkezni.
Amennyiben a nem politizáló nej tényleg ilyeneket kérdezett, tessék ezeket megmondani neki.
@Tragedy: az erélyiek újmagyarok? király arc lehetsz, rádülnék.
Mondjuk én inkább nyalnám Vácpáört mint Bayerzsolt.
@tégyacenzúraellen: ne röhögtess…
Ez az év egyik nagy poénja volt. Van mondanivalód is, vagy fizetnek ezért neked?
Öcsi, a bérvonulás tegnap volt.
Itt már nem kell hátranyilazni.
Azt kellene megérteni, hogy vannak értelmes emberek, akiket zavar, hogy azt terjesztik az országról, hogy diktatúra van, miközben nincs. Ugyanígy vannak értelmes emberek, akik szerint a kormány nem jól csinálja, és az országnak ártó intézkedéseket hoz.
Mindkettőnek mondjuk úgy -igaza van- de ha ez túl relatív, legyen elég annyi, joga van kifejezni véleményét.
Megtették. Poénkodni rajtuk ciki, bármelyik oldalról.
@trix:
“Az ellenzék részéről választásokig elegendőek a “jelzésértékű” megmozdulások, amik megmutatják, hogy van/lesz más választási lehetőség, mert igazából a választói fülkékben kell majd a nagyobb tömegnek megjelennie.”
Ismeretlen arcokra nem szavaz senki.
És bizonyos ismert arcokra sem.
Ja és ALTERATÍVÁT?
Bajnai?
pffffff
a milla meg épp most baszta szét az LMP-t.
@Alf:
” Azt kellene megérteni, hogy vannak értelmes emberek, akiket zavar, hogy azt terjesztik az országról, hogy diktatúra van, miközben nincs. “
Ha te mondod. Akkor nincs.
Ilyen egyszerű. Gondolom ezek az értelmes emberek ha már átírták az alkotmányt, a definíciókkal is foglalkoznak. Ha Viktor apád aszonygya, hogy nincs, akkor biztos nincs. Hogy is lenne, mikor ő mondja.
Ha valaki kimegy tüntetni és vállalja a “véleményét” (+koszt és órabér) ugyan, engedd meg lécci-lécci, had poénkodjunk.
Köszi Alfi!
@Alf: Az országról nem azt állítják, hogy diktatúra. Azt állítják, hogy az Orbán kormányzat eltávolodott az uniós értékektől, hogy autokratikus. Azt is állítják, hogy Orbán a hatalma bebetonozására törekszik. Érdemes elolvasni Kim Scheppele professzort, aki nemsokára Magyarországon is előad. Egyébként mely országokban szokott a belügyminisztérium köszönteni kormánypárti tüntetést, és ezzel egy időben ordas hazugságokat állítani ? Nyugati demokráciákban ??
Ja és igen, aki beáll Bayer Zsolt mögé azt én ki fogom röhögni.
Magyarország ma ciki. Ez van. Nem kellett volna, hogy így legyen.
@Alf: azért ugye nem baj, hogy nem verjük szét a Tv-székházat, bemelegítésnek!?
Alternatívát akarsz? Itt van:
hirszerzo.hu/nyuzsi/2012/1/22/orban_tandij_felsooktatas_2008_V1LJ5M
Egy kicsit szarul sült el, sok az amnéziás is, de izzadj még sokáig.
vicc egyébként, hogy a “nagytőke” ellen tüntetnek, miközben széles gábor, keményen nagytőkés…
igaz jobboldali is.ma már legalábbis.
@Alf: én egyáltalán nem tisztelem azokat akik sztálinista lózungokkal vonulnak fel Széles és Bayer háta mögött. és azt sem várom el tőlük, hogy ők tiszteljenek engem. én pont leszarom őket. nem a jobboldalt általában, sőt még a fidesz szavazóit sem, csak ezeket a rosszarcú figurákat akik bebújtak az ország legmocskosabb figurái mögé.
@Fabrizio Moro: ” Fidesznek van kétmillió szavazója, pontosabban hívője, akik tűzön-vízen államcsődön keresztül kitartanak. Az ő jellemzőjük, hogy szeretik együtt, büszkén megélni a hitüket. Csak ezt láttuk tegnap.”
És ez a csodálatos hit segít majd legyőzni a gravitációt, amikor a szakadékba zuhanunk, ugye?
Keresztes Szent János a 16. századi spanyol szerzetes olyan mélyen élte meg hitét, hogy lebegett ima közben.
Csakhogy ő szent volt, nem egy gerinctelen suttyó, mint ovi pajtás.
Ő nem tud ám fenntartani senkit a szakadékban…csak önmagára lesz gondja!
A tegnapi tüntetés számain örvendezőknek csak annyit: azóta olcsóbb lett az élet? Több diák mehet egyetemre? Csökkent a benzin ára?
Nem? Akkor minek a nagy öröm?
Annak örültök, hogy együtt lengettétek?
Sokáig ez marad a legnagyobb örömötök, készüljetek.
Egy hét múlva jön az első fizetés…akkor is tessék ám lelkesedni!
Köszönjük határon túli testvéreinknek, hogy eljöttek. Élvezzék ki, hogy itt lehettek, mert ha kilépünk az Unióból, megint jön ám az útlevél, meg a vízum.
Az, aki képes beállni egy olyan sorba, ahol egy magyar politikust, 2012-ben a keresztnevén bálványozva éltetnek nem tekinthető érettnek semmilyen fajta demokráciára.
Az, hogy pont most, mikor ilyen magasra még nem ért a híg fos…hogy az egész megmozdulás egy mesterségesen kreált, és semmiképp sem a “támogatók” (vagy támogatottak?) által szervezett demonstráció lett volna…hogy az elmúlt évek ordas nagy hazugságai illetve a korábbi négy éves narancs kormányzás üres semmittevése, az elődök kiárusító politikájának folytatása ellenére képesek emberek ilyen befolyásolhatóak és agymosottak lenni az valami elképesztően elkeserítő.
Magyarmentes Európát!
Remélem ez a nép egy fillért sem kap az eu-tól.
El lehet takarodni erről a kontinensről.
széles leborult a nemzet nagysága előtt.. apááááááám, kár hogy nem akkor borult le amikor betérdelt az ikarus.
@El Topo (Sgt. Elias): Megfelelő távlatból nézve az a tömeg 57 május 1-én tényleges hatalmat (és megalkuvást) fejezett ki. Ha az analógia megállná a helyét, akkor 2044-ig nem kellene új miniszterelnök nevét megjegyezni.
A nagy átnevezési lendületben elfelejtettétek az egyik honfoglaló törzset, azt is át kell nevezni, hogy ne emlékeztessen a neve egy nem független országra. Javasolnám a Kürtorbán elnevezést.
@shwarcz: szimatot kapott, hogy nemsokára megint 1 Ft-ért vehet gyárat.
@Alf: Ha nincs diktatúra akkor mondd, miért nem meri elvállalni egyetlen szakértő sem a Schmitt doktoriját vizsgáló bizottság vezetését? Talán okultak a földrajzinév-bizottság példáján?
A MOL IMF hitelből ment és mint veszteség szerepelnie kell az év zárásakor.
DE mi jót tett neked ez a kormány, mitől jobb a népnek ezt írd le légyszi. kösz
Ezek miatt szív a magyar nép, miért is kellene szeretni ezt a kormányt:
– tartósan 300 felett az euró
– 450 ft a benzin
– Az ország bóvli kategóriába minősítve
– Az egykulcsos szja-val a többség rosszabbul jár
– A fideszes pártkatonák pozíciókba helyezésével nincs kontroll
– Az eddigi gőgös, kivagyi magatartás helyett szinte könyörgünk a hitelért
– A nyugdíjpénztári vagyont elherdálták
– Az IMF hitelből vett MOL részvényeken 200 milliárdot buktak
– Az eddig ellenzett tandíjjal a szembe köpték magukat és a szegényebbeket lehetetlen helyzetbe hozták
– Az egészségügy összeomlott, márciustól nem lesz orvos
– Leépítenek egyetemeket, de létrehoznak egy új, „fidesz” egyetemet
– Az államadósság jelentősen nőtt
– A munkanélküliség óriási
– A minimálbér emelésére kötelezik a vállalkozásokat, miből?
– Rendszámtábla cserére kötelezik sok pénzért ebben a nehéz időben a népet
– 20 milliárdért focipályát építünk, alkotmányasztalra, festményekre van pénz
– A köztársaság szó elhagyása milliárdokat vesz ki a zsebekből a semmiért
– A gyes-en lévők rosszabbul járnak
– A rokkantnyugdíjasok munkába terelése érthetetlen, ha nincs munka
– A teljesen hiteltelen Schmitt k.elnökük szégyent hoz a hazára.
– A környező országokban utálnak minket
– A közmédia folyamatosan torzít, hamisít de vezetői 2 milla fölött keresnek.
– Nálunk a legmagasabb az áfa.
– Stb….stb…stb
Jobboskák, miért is tüntettetek, miért kell szeretni ezt a kormányt?
Ez így jó nektek?
Válaszoljatok, ti minek örültök, mit kaptatok, mire a nagy birkamenet?
@FILTOL: A “hatalmas sikereken” felbuzdulva, már ide meritek dugni a pofátokat? Vagy ezért is pénzt kaptok? A sok határon túli biztosan sokat érzékel ebből a szennyből, amit orbán zúdít ránk… De legalább lesz min csámcsognotok, közben meg tovább megy fel az ára mindennek.
@Dr. simonmondja.: Ez nagyon jó 😀 😀
@FILTOL: Akkor rajtad is csak át kell lépni 🙂
@Dr. simonmondja.: Sok mindenre nem elég az a 3500 forint, amit a Kolozsvárról hozott emberek kaptak a fellépésükért. Egy napra pedig egy ebék, amit szintén kaptak kevés. Va,mit még kellett enniük a zacsiból is. WC-re pedig nem ugorhattak haza Kolozsvárra. WC-ket el felejtett szervezni Széleg Gábor, aki az egészet intézte, és fizette, a tőlünk ellopott, (rosszul mondom, mert elprivatizáltnak hívják) pénzből.
ebék=ebéd Va,mit=valamit
@Tragedy: Nem elég, hogy egyszer szétverettétek? Mégis mit gondolsz ki mozgatja a jobbik szélsőségeseit. Megnyugtatlak, hogy Orbán Viktor. (Vona Gábor az egyik legfontosabb embere, mert igyekszik a nyilvánosan Fidesztől elpártolókat is kézben tartani.)
@dr kíváncsivagyok: ezt azért nem jelenteném ki kategorikusan. Nézz utána Diószeginél, Róheimnél, Eliadenél vagy Ake Hultkrantznál. Attól is függ, hogy, milyen sámánizmusról beszélünk: mongol vagy koreai hagyományú? Meg attól is, hogy mennyire befolyásolták más vallások pl.: buddhizmus.
nem az a kérdés uraim, hogy leszünk-e gyarmat vagy sem! hanem az, hogy mit csinálsz a munkahelyeden!
themostwanted.blog.hu/2012/01/23/figyelem_minden_3_ik_ferfi_a_munkahelyen_maszturbal
Tóta
hvg.hu/w/20120123_fideszpride
@nerángass: Tóta W. a másik oldal Bayer Zsoltja.
@Szindbad: Az Bartus.
Mráz a rádióban: “kormánypárti civil tüntetés”. Gyorsan helyesbít: “kormány melletti” 🙂
@Selmeczi a buta, rusnya szőke nő!: ez egy jó kezdés, pontosítani, bővíteni kéne, jó lesz visszatekintő kormányprogramnak.
@jotunder: “csak ezeket a rosszarcú figurákat akik bebújtak az ország legmocskosabb figurái mögé. “
még az a tömeg sem volt homogén (hát még egy teljes szavazóbázis vagy ország). az indexes videókat elnézegetve voltak ott bőven teljesen ártatlan nyuggerek is. nem felmenteni akarom őket, de nem tudnék haragudni egy kedves nagymamira, aki azért jött, mert szerinte ettől majd jobb lesz az onokáknak a jövőben. nem mondott senkire rosszat, csak azt mondta, ne bántsák az országot. igen, a mi szempontunkból egy teljesen tájékozatlan, valószínűleg iskolázatlan, az átkosban szocializálódott mammer, akit hangzatos, erőt sugárzó szavakkal meg lehet nyerni.
talán rájuk mondják, hogy birka, de mielőtt elkezdünk birkát vágni, gondoljuk meg, a mi családunkban vagy környékén hány ilyen ember lehet.
igen, beállt az undorító bayer zsolt mögé, de valószínűleg azt sem tudja, ki is valójában az a bayer zsolt, és miket csinált életében, ahogyan azt sem tudja, hogy a fidesz mit művel, vagy hogy a vezetése tele van kis- és nagykommerekkelm meg annyitisérsz lázárjánosokkal.