TGM esete Gyurcsánnyal
Eredeti szerző: jotunder
TGM a HVG-n magyarázta el, hogy miért nem demokrata Gyurcsány. Elsősorban azért nem demokrata a Gyurcsány, mert le akarja ültetni Orbánt és klánját.
„ Vitatkozni kell az ellenféllel, nem pedig fenyegetni. Az, hogy ezt az egyszerű és közismert szabályt Gyurcsány Ferenc ellenfelei se tartják be, nem érv.”
Gyurcsánynak valóban vannak erősebb megjegyzései, meg úgy általában is visszavehetne egy kicsit a méretes arcából azok után…. amik után általában vissza szoktak venni az arcból. Ez azonban csak egy privát vélemény, ahogy az is, hogy az elmúlt majd negyedszázadban Tamás Gáspár Miklós sem csinált semmit, már azon túl, hogy színvonalas (pun not intended) publicisztikákban magyarázta el, hogy ki a demokrata és ki nem.
Egy normális országban a polgárok jelentős többsége lényegében teljes mértékben elfogadja az adott ország alkotmányos rendszerét. Léteznek bizonyos rendszerkritikus szubkultúrák (pl. olyan marxista értelmiségiek, akik arról álmodoznak, hogy felszámolják a magántulajdon szentségére épülő rendszert, hehe), de ezek pontosan annyira marginalizálódnak, amennyire kell.
Magyarországot sok mindennel lehet vádolni, de azzal, hogy normális ország egészen biztosan nem. A 2010-ben hatalomra kerülő Orbán-kormány az ellenzék megkérdezése nélkül hozott egy teljesen új Alaptörvényt, amely nagyjából Orbán Ráhel intellektusát, világnézetét és érdekeit tükrözi. Az Alaptörvényből éppen csak hiányzik az a megjegyzés, amely Malawi alkotmányát egykoron oly otthonossá tette, miszerint Mr Hastings Banda életfogytiglan az ország elnöke. Az Alaptörvényt többször kellett módosítani, de hatályba léptetése, tisztán formai szempontokból, megfelel a jogállamiság követelményeinek.
Az Alaptörvény meghozatala után Orbán Viktor bűnszövetkezetté alakította a magyar államot. Én, szemben TGM-mel, ezt így érzem.
El kell-e fogadni egy magyar állampolgárnak az új (mert új) alkotmányos berendezkedést, a köztársaságtalan köztársaságot? A mi európai normáink, preferált beállítódásaink szerint : igen. A kérdés az, hogy érvényesek-e Magyarországon az európai normák? TGM szerint: igen. Ez azt jelenti, hogy hatalomváltás esetén kínos precizitással kell betartani az Alaptörvényt, mindenféle sarkalatos törvényt, és együtt kell működni a FIDESZ által megválasztott tisztségviselőkkel, például Polt Péterrel, aki gyakorlatilag leválthatatlan, hiszen eleve kilenc évre van megválasztva, utódja csak kétharmaddal választható meg, és utódja megbízatásának kezdetéig hivatalban maradhat.
Én ezt nem gondolom így. Számomra az Alaptörvény csak egy papírfecni, az orbáni állam pedig egy patkányrezsim. Ez nem jelenti azt, hogy elvárom polgártársaimtól azt, hogy osztozzanak a véleményemben, és azt sem, hogy van valami elképzelésem arról, hogyan lehetne eltakarítani ezt a mocskot úgy, hogy az Unió ne kapjon szívszélhűdést. Fogalmam sincs róla. Azt sem tudom, hogy az ún. „hűvös őszi hajnal” szcenáriót meg merném-e szavazni, ha hirtelen arra kerülne a sor. Most igen, de most éppen tél vége van. Konkrétan egy hűvös, őszi hajnalon, amikor tudom, hogy a döntésemnek milyen következménye lehet, áll velem szemben valaki és várja, hogy igent vagy nemet mondjak, nem tudom, hogyan döntenék.
Nem hiszem, hogy Orbánt és bandáját csak úgy el lehetne takarítani, ugyanakkor motoszkál bennem néha az érzés, hogy azért előfordulhat, hogy Orbánt és bandáját egyszer egészen pontosan „csak úgy” takarítják majd el.
A gondolatot is ijesztőnek tartom, hogy akár a leghülyébb brexitista pöllencset egyszer nem a brit törvények tökéletes, minden részletre kiterjedő betartásával távolítják el a hivatalából. Én még aznap költöznék el innen örökre. A brit majomparádét akár testi épségem kockáztatásával is megvédeném, vagy legalább is próbálnám megvédeni, mert ez valahogy teljesen nyilvánvaló kötelességemnek tűnik, ahogy 1999-ben valószínűleg védelmezni próbáltam volna Orbán miniszterelnököt, akit már akkor is eléggé utáltam.
2018-ban én egészen biztosan nem védeném meg Orbánt, semmitől a világon. Nem bujtogatnék arra, hogy valaki csináljon vele valamit, még implicite sem, de nagyjából annyit számít számomra az élete, mint egy random svábbogáré.
Pontosan tudom, hogy 2018-ban Orbán győzni fog, azt gondolom, hogy sokáig marad még miniszterelnök, de azt nem tudom elképzelni, hogy én őt valaha nem annak az utolsó, mocskos gazembernek fogom tekinteni, mint aminek most tekintem. Ezt TGM-nek sajnos el kell fogadnia.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16518590-67d8ee79f313f' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16518590&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16518590-67d8ee79f313f&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16518590-67d8ee79f313f' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@jotunder: igen, szóval írtam hogy nem fogom megmondani, mert van benne olyan ember akit sajnálnék tönkremenni (és pontosan egy, de tudjuk, hogy az Úr sem törölte volna el Sodómat és Gomorrát egyetlen igazért). Én csak azért tudok róla mert kerestek, a cucc szeptembertől lesz hivatalos, akkor úgyis megtudod.
Jelentősége úgyse lesz, a Molnár Tamás KI botrány, nem lett belőle semmi, a Migrációs Kutatóintézet világbotrány, csak kóklerek vannak benne azok viszont kurva drágán, nem lett belőle semmi, Neumann János Egyetem mindenféle intézetei, Pallasz Athene és a többi. Még egy pár nem oszt nem szoroz.
@jotunder: de azért annyit belengetek hogy ő például egy vezető kutató lesz
https://hu.wikipedia.org/wiki/Zárug_Péter_Farkas
Elmondom mi ezzel a baj. Az. hogy ha alapítanak egy kutatóintézetet ahol a normál egyetemi fizetés sokszorosát lehet megkapni, az először is kurva jó. Ki kéne írni nyilvános pályázatokat, zsűri, miegymás, lehessen megszerezni az állást annak, akinek a legmagasabb a teljesítménye.
Ez lenne a minimum de nem, itt sosincs nyilvános álláspályázat, mindig már csak azt látjuk, hogy ez meg az ott a vezető kutató. Na most itt van ez a csávó például, hát a fejére rá van írva hogy az IQ-ja 100 alatt van, megnéztem az MTMT-ben a vicc kedvéért. Nyilván semmilye nem volt soha most sincs és nem is lesz. Volt egy gyanús tétel a sok Kecskeméti Lapok meg Magyar Nemzet mellett, angol nyelvű folyóiratban angol cikk, mondok’ no fuckin’ way, de azért rákeresek. És nem b’szom, hogy megtaláltam hát ez meg ez:
cepsr.eu/
szóval nem, nem marad itt kövön kő. Nekik, sok.
@Dunába lővetésí miniszter…:
Lol Szilárd, te vagy az? Azt hittem, disznót vágtok a hétvégén vagy valami más kultúrprogramotok van. Hiába na, jó azt látni, hogy egyéb bokros teendőitek mellett azért szántok időt egy kis burkolt (?!) zsidózásra. Csak aztán ügyesen-okosan, pártközpontban rá lett erre bólintva? Hátha van valami ongóing biznisz a Köves rabbival tudod, fontos dolog az időzítés…
@metax:
Azt miért nem lehet megcsinálni a román példa után szabadon hogy az 51%-kal hatalomra kerülő ellenzék valami feles törvényben felállít egy antikorrupciós egységet a Belügyminisztérium vagy a Parlament fennhatósága alatt (itt megvan a kormánytöbbség) és a következő napokban ezek letartóztatnak egy csomó embert köztük Polt Pétert és a sleppjét (persze erre kell készülni előre) Ezt lehet akár koholt vádak alapján is amik majd évek múlva nem állják meg a helyüket a bíróságon (fidesz módszer) de a gyakorlatban Polt el lenne mozditva a helyéről és ez nagyon valószinűleg láncreakciót váltana ki, egyből sokan mindenféle poziciókban elkezdenének igazodni az új hatalomhoz, innen az út egyenesen visz az itt óhajtott rendszerváltáshoz. Nem-e??
Az meg egy másik szépség lenne a dologban hogy az ilyen rogánhabonytiborc féle nyálas szarkupacok hány perc alatt kezenének egymásra vallani a kihallgatások során. Amit ezek elmesélnének az meg bőven elég lenne jó hoszú börtönbüntetésekre. Szóval nem lenne ez reménytelen csak el kellene érni azt a nyamvadt 51%-ot valahogy.
Nem vagyok jogász, csak egy ötlet…
@Pilotax:
Kedvencem a UK 2015-ös választások
link az eredményekhez
http://www.ukpolitical.info/2015.htm
Röviden összefoglalva:
66%-os részvétel mellett a szavazatok 36,9 %-ával 331 mandátumhoz és 12 fős elég stabil egyszerű többséghez jutott a Conservative Party
A szavazatok 30,4 %-ával 232 mandátumot szerzett a Labour Party
Az UKIP a szavazatok 12,6 %-ával 1 (azaz EGY) mandátumot szerzett
A Liberal Democrats a szavazatok 7,9 %-ával 8 (NYOLC) mandátumhoz jutottak
Az SNP a szavazatok 4,7%-ával 56 (ÖTVENHAT) mandátumot szerzett.
A Green a szavazatok 3,8 %-ával 1 mandátumot szerzett.
A Democratic Unionist párt a szavazatok 0,6%-ával 8 mandátumot szerzett.
Így működik egy modell demokrácia, hol van itt proportional representation?? ehhez képest a magyar rendszerben van egy jelentős teljesen arányos elem is, a listás szavazás (a bekerülési küszöb kivételével)
Még megjegyezném hogy a „gerrymandering” sem egy ősmagyar kifejezés…
en.wikipedia.org/wiki/Gerrymandering4
A cikk végén sok szép példa van különböző fejlett jogállamokból és ott van bizony Magyarország is.
Még egy nyalánkság: ha jól tudom a görög választási rendszerben a legnagyobb párt kap még 50 (!) plusz képviselői helyet hogy stabilabban tudjon kormányozni… Így került hatalomra a mostani „szélsőséges” koalició
@febiha:
Azért kell tovább lopni, mert egyre bővül a bandatagok száma, emellett azok is folyamatosan sorban állnak, akik még kaptak-loptak eleget a közösből. Viszont kormányprogaram szinten ismereik a mondást, hogy mindenki annyit ér, amenyje van. Úgy gondolják, még enm érnek elég sokat, rá kell tenni pár kamionnyit. Szemmel láthatóan dolgoznak is rajta rendesen.
@metax:
Kimaradt a kormányhivatal/ok tudatos elnevezése, amivel kisajátították az államapparátus hivatali részét. Azóta hatóságként viselkednek és intézkednek, nem pedig állampolgárbarát ügyintézőkként.
@komwj: „Így működik egy modell demokrácia, hol van itt proportional representation?? „
Sehol. (Megjegyzem, úgy vártam már, hogy valaki az angol példát hozza fel…) Jól bele is van merevedve az egész pártstruktúra.
Ugyanakkor nem is ez a szép ebben a modellben, hanem hogy (de facto) miniszterelnök csak úgy lehet valaki, ha egy körzetben direktben megválasztják. OV nyert legutóbb az egyéni körzetében?
Az, hogy kimazsolázunk egy rakat választási rendszerből elemeket, és arra hivatkozunk, hogy minden létezik már valahol, orbitális kamuzás.
@metax: Lószart mama.A bojkott struccpolitika.
@Orosz Attila:
Amennyiben megnyerhető az ellenzék számára a választás, akkor nincs probléma a választási törvénnyel. És nem érthető az ajvékolás arról, hogy merre lejt a pálya.
Miért kellene 5 gittegyletből még csak össze se állt jobbára megélhetési politikusokból álló siserehadra szavazni, a holdkóros ötleteikkel egyetemben?
Ennyire fontos, hogy őfelsége ellenzéke megőrizhesse jövedelemforrását?
Már most pusmogják, hogy nem lehet a cégéres tolvajokat bíróság elé állítani, mert minden törvényes.
No, ki a hülye? (Pardon! nem személyes. Elvi kérdés)
@jaegtoer: Tán csak nem azt mondod, hogy a fidesz politikusai nem megélhetési politikusok?
:)))
@feketeesfeher:
Óóó, ők már felsőbb osztályba léptek. Szervezett tolvajok:)
@közösperonos átszállás:
Persze, de ez arra jó példa hogy attól hogy ilyen hülye aránytalan eredmények jönnek ki az még nem fasizmus meg dikatúra (66% ment el szavazni és azok 37%-a stabil kormánytöbbség – ismerős?? ). Ne az idiótaságokat nyomja az ellenzék (most konkrétan a választási rendszer fölötti siránkozásra gondolok, hol lenne bármelyik kisebb „demokratikus ellenzéki” párt egy angol rendszerben? a szegényházban 0 képviselővel) hanem valami értelmeset mondjon és pl. legyenek grassroot akrtivistáik (ez kb csak a Jobbiknak volt amikor szépen felfutott a népszerűsége) és akkor majd sokan fognak rájuk szavazni. Ennyi.
Szerintem nem csak a miniszterelnök kell hogy képviselő legyen mert emlékszem amikor a Blairék először nyertek (akkor Londonban éltem). Landslide victory volt és a tory ászok mint Michael Portillo sorban vesztették el a helyeiket és ezzel vége is lett a karrierjüknek még ellenzékben is.
Egy jó politikus mindig az adott renszert nézi és arra optimalizál. Trump is így nyert mert nagyon profin a „marginal seat”-eknél kampányolt, mert ott nem az számit hogy országosan kire szavaznak többen. Utána arról pampogni hogy dehát a Clintonnéra többen szavaztak tipikus lúzerség.
Ha a magyar rendszer is olyan lenne mint az angol, akkor nyilván az Orbán egyéniben indulna a legfideszesebb körzetben, sőt még odatelepitenének egy csomó egyéb hazafit (gerrymandering extra) aztán nyerne 80-90%-kal 🙂
@közösperonos átszállás:
„Jól bele is van merevedve az egész pártstruktúra.”
Ez igaz és nem is biztos hogy ez jó.
A másik véglet a tisztán arányos rendszer, sok párt, bonyolult koaliciól és gyenge kormámyzás (pl olaszok és hát bizony a németek is). Erre van az őrült megoldás a görögöknél hogy a legnagyobb párt kapjon még 50 helyet ajándékba mert az növeli a stabilitást…
Ilyen szempontból a magyart ideálisnak vagy optimálisnak is lehetne tekinteni a kettő kombinációjaként.
@komwj: „Ilyen szempontból a magyart ideálisnak vagy optimálisnak is lehetne tekinteni a kettő kombinációjaként. „
A régit.
Az új úgy lett tervezve, hogy a Fidesznek legyen jó; van egy tucat elem, amire rá lehetne mondani, hogy „de hát az bármelyik pártnak jó lenne, amelyikre igaz, hogy”, de a létező pártok közül valahogy mégis csak a Fideszre igaz.
@közösperonos átszállás:
Igen, kb. én is úgy gondoltam. Csak az elvre állítom hogy a vegyes rendszer (egy „normális” ) mitigálja (ez hogy van magyarul?? ) a csak listás vagy csak egyéni rendszerek legdurvább hibáit. Egyiket a másikkal 🙂
@komwj: „Szerintem nem csak a miniszterelnök kell hogy képviselő legyen mert emlékszem amikor a Blairék először nyertek (akkor Londonban éltem). Landslide victory volt és a tory ászok mint Michael Portillo sorban vesztették el a helyeiket és ezzel vége is lett a karrierjüknek még ellenzékben is.”
Itt ugye arról van szó, hogy Orbán (és egyre többen, Rogán, Harrach, tán Szíjjártó) el sem indul.
El sem indul.
Innentől nem látom, hogy lenne párhuzam a brit és a magyar választási rendszer között.
@komwj: „Igen, kb. én is úgy gondoltam.”
De hát nagyon nem mindegy, hogy a régi vagy az új.
Ebből meg az is látszik, hogy nehéz általános kijelentéseket tennünk „a listás rendszerről”. Például az egyfordulós verzió erősíti a legerősebb pártot, míg a kétfordulós erősíti a legerősebb pártszövetséget/blokkot, már ez kurva nagy különbség. (Innen jön az állandó összefogási próbálkozás a baloldalon, az összefogási kényszer viszont onnan jön, hogy Orbánék így alkották meg a választási törvényt, mikor körülnéztek mind maguknál, mind a többi pártnál. Ha a baloldalon reálisan össze tudnának fogni, most olyan választási törvényünk lenne, hogy azzal se mennének semmire.)
Ja, és a legerősebb párt preferálása oda vezet, hogy a legerősebb pártnak se lesz egy álláspontja semmiben, hanem lesz mindjárt három, aztán a belső alkuk majd eldöntik, hogy melyik valósul meg. Tényleg kurva jó, hogy a választás pillanatában senkinek fingja sincs róla, hogy kafa-e a vasárnapi boltzár/Olimpia, vagy nem kafa. Úgy szavazz, hogy nemhogy te nem tudod, mit fognak csinálni, de még ők se.
@közösperonos átszállás:
Hódmezővásárhely: Jééé nem is volt választási csalás. A core-fideszes városban a zemberek elmentek és többségükben a nemfideszes jelöltre szavaztak. Ilyen egyszerű ez. Üzenem az április 8-i bojkottra felszólító elmebetegeknek.
@komwj: Nem lenne kényelmesebb csak egy kamunickről nyomni ugyanazt, mint többről?
És hát persze, egy vidéki város polgármesteri széke (még csak nem is a vezetéséről beszélünk, mert a képviselőtestület, ugye, maradt) meg az ország kormányzása, az ugyanannyira fontos nekik, jajaja; a választási szabályokat is azért írták át mindkettőnél (ohwait).
@közösperonos átszállás:
„Nem lenne kényelmesebb csak egy kamunickről nyomni ugyanazt, mint többről?”
„nektek” ez a mániátok hogy mindenki aki nem „ti” vagytok (kik??) azok mind egy ember kamunickjei. Ez annyira szánalmas. Biztos van olyan is, de nekem ez az egy van amiről regisztráltam nemrégiben, előtte nem is kommenteltem mert volt jobb dolgom is (bármi más) csak volt egy balesetem aztán ágyban rohadtam egy idieg. Csináltam egy szebb nicket, azt egyből kitiltotta az egyik „ti” olyan kommenttel hogy meg kellett állapítsam hogy „köztetek” sajnos elég sok lehet a kényszeres idióta.
Na ennyit erről. Gondolom te sem Elek Gábor vagy más nicken aki egyébként iskolatársam volt a Váciban (kisérleti matek tagozat) és volt olyan Fazekasos spec mat osztálytársam akivel cikket írt közösen. És sohasem szavaztam a fideszre, 1990-2006 pont az SZDSZ-re szavaztam külföldről is aztán egyszer csak eltünt, ki tudja miért. Na ettől idegesítő a nagyképű arrogáns nickezős komment, funkcionális analfabétázás és kitiltás cunami amit produkáltok ezen a blogon. Pedig lehetne értelmes beszélgetés is értelmese emberek között, csak fel kellene fogni hogy nem csak az az értelmes ember aki pont úgy gondolkozik mint „ti” mert esetleg más az élettapasztalata.
És egyáltalán mi az a kamunick?? Neked édesapádat „közösperonosnak” hívták és egy rossz pillanatban az „átszállás” keresztnevet kaptad? vagy hogy van ez??
@paragrafus: Visszatérve az alaptörvény kérdésére, itt is hasonló felfogásban írnak róla:
http://www.es.hu/cikk/2018-03-23/szudi-janos/semmis-torvenyek-.html
@mafi mushkila:
Tehát, ha jól értem, egy nemlétező alaptörvény alapján egy nemlétező köztársasági elnök által kiírt, nemlétező anyagi és eljárási szabályok alapján lefolytatott választáson próbál Szüdi János felhatalmazást kapni törvényalkotásra, kormányzásra, meg ki tudja még mire.
Valamiért saját maga alól akarja kihúzni a széket. Ezen az alapon pont akkora felhatalmazása lesz bármire, mint az anyósomnak.
A múltat nem lehet végképp eltörölni. Nem arról van szó, hogy nem érdemes vagy nem célszerű, hanem egész egyszerűen nem lehet.
@fáskerti elvtárs: T’om, hogy a jog nem svédasztal… De ugyanakkor meg alapjában arra van, hogy működőképes keretbe rendezze az életünket, és egy ilyen menet sem a logikáját, sem az érzéseit nem zavarná gyakorlatilag senkinek.
Világos, hogy az ember elég nagyszabású vállalkozásra kell hogy készen álljon, ha az feszegeti, hogy a Szombat van az emberért vagy az ember a Szombatért :), ebbe is bele lehet menni, de nem muszáj. Kell-e vérontásra vinni a dolgot pusztán a rend kedvéért, ha megkerülhető, ez is hasonló kérdés.
Én pl. – egy laikus könnyedségével – a lezajlott és megnyert választást úgy tekinteném, hogy na jó, ha már megesett, akkor ez van, ez a kész helyzet, idáig tartottak az exlex, kaotikus viszonyok, és mostantól van a törvény megint a törvénytisztelők kezében.
(Most a választási esélyekkel és a jobbik természetével nem foglalkoztam egyáltalán, ez még az elméleti megközelítésnek is csak a habja.)