Visszaélés minőségi élelemmel
Eredeti szerző: maroz
Új büntetőjogi kategóriát javaslok bevezetni, egy új bűncselekményt: visszaélés minőségi élelemmel.
Aki minőségi élelmet termeszt, előállít, megszerez, tart, az országba behoz, onnan kivisz, vagy az ország területén átvisz, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Ez lenne az alapeset, természetesen a minősítő körülmények (például éttermeknél a Michelin-csillag, vagy a Gault&Millau szakácssapka) súlyosabb büntetési tételeket vonszolnak maguk után. Én, mostani felhorgadásomban akár a tényleges életfogytiglanig is elmennék, mondjuk az már halmazati lenne, és kellene hozzá legalább egy megnyert Bocuse d’Or. A védett jogi tárgy, amit ezzel az újfajta szankcióval óvni szeretnék: az állampolgárok vagyoni integritásához fűződő társadalmi érdek. A kriminalizációtól mintegy mellékhatásként elvárom, hogy a hatályba lépés után senki büntetlenül ne írhasson le olyan szóösszetételt, hogy „kiváló magyar, jó minőségű görögdinnye”, hiszen ha a termesztése, előállítása, stb. tilos, akkor ugye értelemszerűen reklámozni is az. Egyúttal kijelentem, hogy a törvényjavaslat megalkotásában semmi személyes érdek nem mozgatott, így az sem, hogy pillanatnyilag kevesebb a jövedelmem annál, mint amit még elfogadhatónak tartok ahhoz, hogy időnként minőségi élelemmel kábíthassam magam.
Részletes indoklás.
De még előtte vessünk már egy kritikus pillantást erre a „minőségi élelem”-re. Úgy fogalmilag, hogy mi is ez, már ugye amikor nem öblögetőszer. Mert többnyire az:
„Tisztelt vásárlóink, tájékoztatjuk Önöket, hogy országos akcióban a görögdinnye 69 forint/kg-os fogyasztói áron lett meghirdetve. E helyett a Vidékfejlesztési Minisztérium kérésére a magyar termelők segítése érdekében kiváló magyar, jó minőségű görögdinnyét fogunk árulni 99 forint/kg-os áron”
A 69 és a 99 forint az érthető, két kvantitatív változó, melyek involválnak egy harmadik, úgyszintén érthető és felfogható értéket, tudományos igényességgel megfogalmazva: kedves vevő, a te zsebedbe itten mostan egy 30 forintnyi mélységgel jobban bele lett nyúlva. Eddig egyszerű matekpélda, még középszintű érettségi feladatot is lehet belőle csinálni:
Gazsi elment a cébéjába 690 forinttal egy tízkilós görögdinnyéért a héttagú családjának. A bolt bejáratánál megdöbbenve tapasztalta, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium kérésére a bolt, a meghirdetettekkel ellentétben mégis inkább 99 forintot kér egy kiló dinnyéért. Számold ki, hogy a számszerű változók megváltoztatása miatt ebben az új helyzetben Gazsi családtagjainak mennyivel kevesebb dinnye jut fejenként!
A „termelők segítése érdekében” is világos: az adócsökkentés kormánya kilónkénti 30 forintos adót vetett ki a dinnyére, de mit jelent ez a „kiváló magyar, jó minőségű”? A magyar az úgyszintén világos, holland vetőmagból, orosz műtrágyával, román feketemunkás által előállított, szóval marad ez a „jó minőségű”. Ez az, amivel így, ebben a formában nem nagyon lehet mit kezdeni, ugyanis.
Ugyanis a minőség az elég nehezen kvantálható. Nehéz egyértelműen számokkal kifejezni, így az objektív, tényszerű összehasonlítás is körülményes. Amivel semmi gond mindaddig, amíg nem kerül egy közös képletbe egy olyan könnyen számszerűsíthető változóval, mint a 30 forint. Létezik-e valamiféle olyan skála, amelyikhez a „kiváló magyar, jó minőségű” dinnyét is és azt a másikat – tényleg, azt minek nevezzük? „silány nemmagyar vagy magyar, elégtelen minőségű”? de hát akkor könyörgöm, miért akarták árulni, ha az szar lett volna??? – én, a fogyasztó hozzámérem és azt kapom, hogy az előbbi éppen pont harminc forinttal minőségibb? Empirikus megfigyeléseim szerint francokat. Az, hogy ebben az országban milyen, leginkább zöldséghez jut hozzá az ember, már úgy minőségileg, teljesen véletlenszerű. Aki nem hiszi végezze el azt a kísérletet, amelyet én is elvégeztem: vettem mindenféle zöldségeket, paradicsom, paprika, sárgarépa, vagy öt különböző helyről, úgyismint: multináci hipermarket, sarki zőccséges, biobolt, piac és helyi ábécé. Családom egy játékosabb tagja bekötötte a szemem, és nekem így, vakon meg kellett kóstolnom a jószágokat és el kellett döntenem, hogy melyiket érzem ízletesebbnek. A több alkalommal is megismételt kísérlet összegzése: még engem is meglepett, hogy mennyire nem lett semmiféle korreláció az érzékelt íz és a beszerzési források között.
Az, hogy Isten mindenféle apróbb-nagyobb teremtményeit rendszeresen bedugdossuk a szánkba manapság tagadhatatlanul nem csak egy szükséglet-kielégítés, hanem egyúttal egy élvezeti forrás is. A gasztronómia, a tudatosan élvezeti szándékú táplálkozás ugyanúgy okoz nekünk örömöket, ahogyan az egyéb művészetek élvezése során bevitt ingerek: ahogyan egy Mozart-darab, vagy egy virtuóz dzsessz-átköltés, egy vers, egy ütős novella, egy film, egy festmény, vagy egy kapásgól harminc méterről, a jobb felső ficakba. Ezen élvezetek habzsolása során pedig önmagában vett, objektív minőségről nem nagyon beszélhetünk, mert azt – akárhogyan is szeretnénk sokszor az ellenkezőjét gondolni – többnyire az egyének értékválasztása határozza meg. Képzelje el a kedves olvasó azt, hogy egy koncertterem bejáratánál az alábbi tábla csábítja: „kiváló magyar, jó minőségű zene!” Rohanna-e jegyet venni? Vagy esetleg visszakérdezne egy óvatosat, hogy mégis, ki szolgáltatja? Lagzi Lajcsi vagy Kocsis Zoltán?
Ugyanez a helyzet a gasztronómiában is. Teljesen értelmetlen valami általános értelemben vett minőségről beszélni, mert egészen egyszerűen képtelenség megválaszolni olyan kérdést, hogy akkor most melyik a minőségi, a Fornetti franchise-pontokon mélyfagyasztott alapanyagból helyben sütött mindenfélék vagy az Onixban a menüjükhöz illeszkedő, saját készítésű pékáruik? Vannak irányzatok, divatok, stílusok, időnként kérészéletű hájpok, mint ahogyan az összes többi művészetben lenni szok. És igen, itt sem spórolható meg némi erudícó: nyitottan, kellően kritikusan utána kell menni dolgoknak, tisztába jönni fogalmakkal, és ami a legveszélyesebb a társadalomra: fogyasztani, fogyasztani, fogyasztani. Aztán majd menet közben kialakul az a fránya preferencia. Lagzi Lajcsi vagy Kocsis Zoltán. Romána regényújság vagy Nádas. Gustav Klimt vagy a fogfájós kutya. A Gyilkos cápa visszavág IV. vagy a Derszu Uzala. Sőt, ez tud tovább is rétegződni, mert van egy olyan pillanat, amikor az ember kezéből már egészen egyszerűen kifordul a Romána regényújság: Nádas vagy Esterházy? Provokatívabban: Zaha Hadid vagy Makovecz? Még provokatívabban: Nyirő vagy Tamási?
Zsákutca ez a „kiváló magyar, jó minőségű”, higgyék el nekem. Ide nevek kellenek, és majd én választok. Majd én eldöntöm, hogy számomra jó-e az a minőség. De előbb kérem a neveket, hogy legközelebb is felismerjem. Például: „A Kovács kertészet dinnyéje”. Vagy: „Békési uborka, termesztette: Lázár és társai”. Nekem ne azt mondják, hogy minőségi zene, hanem kérem a műfajt, a darab és az előadó nevét. Ugyanígy a gasztronómiában is: étterem jellege: bisztrókonyha, műfaj: ebéd, és persze az előadó, az étterem neve is lényeges. Valamint a művészé, akire sajnos időnként a szükségesnél kevesebb figyelem fordítódik mifelénk. Kíváncsi vagyok, hogy a kedves olvasó hány séfet ismer név szerint is, hogy tudja-e ki alkot azon a konyhán, amelyiknek a produktumát történetesen éppen pont tömi magába.
No, tehát ne minőséget mondjanak nekem, hanem neveket. You say disco i say party. A döntés az én dolgom, de ehhez tudnom kell, hogy miről döntök.
És innen vesz borzalmas fordulatot a történet, ugyanis az a helyzet, hogy ma már vannak nevek, vannak helyek, ahol tényleg olyan emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszereket tesznek elém, amelyeket én, a saját, sok-sok munkával kialakított szempontrendszerem alapján minőséginek találok. A dolog tragikumát az adja, hogy ezek közül még a legolcsóbbnak számító helyen egy hétköznapi bisztrómenüt sem bírok soha megúszni két főre hétezer forint alatt, és ebben az árban se sör, se bor, egy szörp és egy közönséges presszókávé, plusz némi konzervatívan szolid borravaló. Be kell ezt tiltani, mert rossz vége lesz.
A minőségi ételek fogyasztása függőséget okoz. Aki egyszer megkedvelte Takács Lajos főztjét az már soha többé nem hajlandó súlyos frusztrációérzet nélkül elfogyasztani a Dögkút Zrt. hétszáz forintos házhoz szállított menüjét. Kiköpi a Fornetti sajtos roládját. Képes egy „hánytam már finomabbat is” felkiáltással otthagyni a Főzelékfaló tetszőleges kreálmányát. Sóvárog az igazi anyag után és frusztrált a pótszerektől.
A minőségi élelmiszerek utáni vágy felelőtlen, kockáztató magatartásformát indukál. A függő, hogy a napi minőségi élelmiszer utáni vágyát kielégítse szinte bármire képes. Például vállalkozásba kezd némi többletjövedelem reményében, kockáztatva ezzel a családja vagyonkáját.
Egy függő többnyire fertőz is, amivel hozzájárul a probléma eszkalálódásához. Képes másokat is rábeszélni a minőségi ételek fogyasztására, elindítván ártatlan embertársait a züllés útján.
Az addikció a társadalmi struktúrákban is képes elindítani apró, ámde annál veszélyesebb folyamatokat. A függő idővel nem elégszik meg azzal a dózissal, amit az általa minőséginek mondott éttermekben kap, hanem oda vetemedik, hogy ő maga, otthon is megpróbálja a szert előállítani. Ezzel a felelőtlen cselekedetével mintegy megteremti a keresletet azon termesztők és kereskedők portékái iránt, akik képesek öt-tízezer forintos kilónkénti árú húsokkal a teljes gazdasági romlásba taszítani a polgárokat.
Belátható, hogy a minőségi élelemmel való visszaélés kriminalizálása teljesen indokolt. Megóvja a polgárt az anyagi romlástól, mellékhatásként pedig egyszerűsíti a közbeszédet is. Ha a minőséget kriminalizáltuk, akkor már minden további nélkül, szabadon nevén lehet nevezni a dolgokat: a dinnyére rákartellezett harminc forintos többletre rá lehet nyugodtan mondani, hogy adó és arról sem kell kamuzni, hogy miért a magyar dinnyét vagyunk kötelesek enni: azért, mert a Főnök ezt parancsolta. Tisztelt Ház, javaslom az indítványom elfogadását!
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16520988-6a03d4c92f6d3' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16520988&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16520988-6a03d4c92f6d3&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16520988-6a03d4c92f6d3' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@igazi hős:
„Ez nem matematika, hanem elő beszéd. Az osztrák boltos azt mondja, hogy a magyarok lopnak.”
Láttam már olyat, hogy amikor valaki az ún. érzékeny témák valamelyikénél próbált valamit „élőbeszéd” jelleggel, ahogy én levettem, nem rosszindulattal előadni, az összes magát liberálisnak tartó kommentelő úgy ugrott rá, mint gyöngytyúk a langyos takonyra, hogy képzeli, hogy általánosít, ez így nem PC, általánosítani a lehető legnagyobb bűn, amit ember elkövethet i tak dálse.
Nem mondom, hogy nincs igazad az „élőbeszéd” jellegben, de akkor ezt jó lenne szélesebb körben tudatosítani MINDEN fórumon. Ez persze nem a te feladatod, csak én már számtalan anyázásba torkolló torokugrást láttam amiatt, hogy szabad -e általánosítani, ezért voltam erre kihegyezve. A magyar paraszt is ember lenne, illessék már meg őt is azok a jogok, amik a cigányságot.
@tollaszerge:
„A szabadpiacban pont az a jó hogy ha hagyják működni akkor a fentieket nem kell kollektíven leülni és végiggondolni, mert a verseny elintézi”
Alapvetően igazad lenne, ha nem úgy nézne ki a matekpélda, hogy ugyanarra az egyik mezőgazdasági termelő 0 dotációt kap az adott termék előállítására, a másik 50 egységet, a harmadik 480-at. Pontosan milyen szabadpiacról is beszélhetünk egy ilyen struktúra mentén? Ráadásul a kérdés azért is aktuális dinnyeügyben, mert éppen dél-európai országok nyomják ezerrel a dotációkat, ők ebben a példában a 480.
@Rabbi Akiba: Én vagy két éve olvastam erről a dinnye-dologról egy nagyon átfogó, nagyon szakmai és nagyon alapos elemzést, és abban nem nagyon volt szó dotációról. Annál több szó volt viszont a nem eléggé gazdaságos termelésről, plusz arról, hogy az értékesítés megszervezése a termelők részéről nálunk az ívesen leszart problémák közé tartozik, és effélék.
@Rabbi Akiba: „az összes magát liberálisnak tartó kommentelő úgy ugrott rá”
Gonosz módszertani kérdés: ezt honnan tudod? Pontos adataid vannak a „magukat liberálisnak tartó kommentelők” univerzumáról, és megfigyelted hogy mondjuk 99.7%uk ráugrott? Egyszerű eszemmel azt hinném hogy nem figyelhetted meg azokat a kommentelőket akik magukat liberálisnak tartják de nem ugrottak rá, pusztán azért mert nem ugrottak rá (ragozzam még? :-P)
Annyira, de annyira szuper hogy vannak ezek a „liberálisok”, minden bajnak okozói, akikről mindenki mindent tud, csak nem tudjuk hogy ezeket a dolgokat honnan tudjuk.
@maroz:
Sajnálom, ha félreérthető voltam, egyáltalán nem akartam azt mondani, hogy a saját házunk táján minden rendben van. Én az EU mezőgazdaságáról úgy általában olvastam, hogy még mindig elég rendes piactorzító hatása van a dotációknak, a dinnye ebben nem volt kiemelve, azok az országok, (pl: Spanyolország) ahol a mi import dinnyénket termelik, azok viszont igen. Ráadásul ez a másik bajom, hogy a spanyol mezőgazdaság hatékonysága azért nem mérhető a hollandéhoz vagy a dánéhoz, tehát az óriási hatékonyságbeli előny nem biztos. Talán annyi a különbség, hogy a spanyol dinnye ültetvényeken nem csak román, hanem a náluk is olcsóbb marokkói vendégmunkások is görnyedeznek.
@tollaszerge:
Össze tudod foglalni egy, maximum 2 mondatban, hogy pontosan mi a problémád? Szívesen reagálok rá, csak tudjam, hogy mire. Már persze ha valóban vitázni és nem csak simán kötözködni akarsz. A reakciód el fogja dönteni, hogy melyik a kettő közül….
@Rabbi Akiba: Pontosan nem értem miért is baj nekünk ha mások támogatni akarják azt a cuccot amit fogyasztunk. Az az ő bajuk, nem? Ők öntik bele a pénzt, én megeszem a dinnyét olcsóbban, dinnyeföldön termesztenek mást.
Én értem hogy a, hogyismondjam, kocsmai szintű természetes reakció az hogy ha ők támogatnak akkor mi is támogassunk, vegyük föl a kesztyűt, háborúzzunk abban ki tudja szénné támogatni a saját termelőit, és azt is értem hogy a termelőknek ez nagyon tuti helyzet, a helyükben én is így gondolkoznék, de olyan érdekes lenne akár 1 cikket olvasni amiben vki felvázol egy legalább elvben plauzíbilis, önmagával konzisztens közgazdasági modellt amiben ez kijön mint legjobb megoldás.
Egyébként csuda egy kaméleon dologról van szó, mert magyar dinnye egyszerre világcsúcs, a dinnyetermelés csimborasszója, mézédes és messze földön nincs párja, és ugyanakkor támogatásra szoruló cucc, amit ha nem támogatunk akkor nem vennék meg. A kettőt egyszerre nehéz elképzelni, de az a szép hogy ezeket lassan nemcsak egy bekezdésben, hanem egy mondatban is lehet váltogatni, flip-flop.
Vincentek ezt az endiket nem lehetne legalabb innen permabannolni? Borzaszto idegesito mar… semmit nem tesz hozza a beszelgeteshez csak betrollkodja ugyanazokat a marhasagait.
@Rabbi Akiba: Hú, a reakcióm el fogja dönteni? Össze tudod foglalni egy, maximum 2 mondatban, hogy pontosan miért gondolod hogy nekem „problémám” van? Tényleg van amúgy, mert a biciklánc megfogta egy fehér nadrágomat és nem tudom hogy fogom kiszedni, de nem tudom hogy erre honnan jöttél rá így, blogon keresztül.
Na, ha a problémán túl vagyunk, a konkrét komment egy sima truncation bias kérdést boncolgatott, olyasmiről tettél állítást amit nem figyelhetsz meg.
@tollaszerge: Pláne, hogy mind tavaly, mind idén része volt az indoklásnak az a rettentő probléma, hogy holmi feketekereskedők megvették a termelő dinnyéjét és ezzel Simonka szerint lenyomták (!) a teremlők hasznát. Komolyan nem tudom eldönteni, hogy a magyar dinnyetermelő tényleg annyira hülye, hogy az első arra járó fekete kereskedőnek eladja a dinnyét 10 forint haszonnal kilónként, amikor a hiteles kereskedőtől 15 forint hasznot is bezsebelhetne, vagy csak Simonka felel meg a fideszes átlagnak. (Emélkezzünk tavaly az volt a megmentő lépés, hogy csak hiperautorizált kereskedők árulhattak dinnyét.)
@Rabbi Akiba: De hát mindannyian általánosítunk. Legtöbb ember nagyon kevés elemű mintából válogathat, ezért muszáj kevés adatból „általános igazságokat” levonnunk. Ha rászánom az időt, akkor végignézhetem a 22″-os LED monitorok teljes választékát és mindegyikről olvashatok 2 tesztet. De gyümölcsöt nem tudok így választani, ahhoz körbe kéne járnom a fél várost és mindegyiket meg kell kóstolni. Ráadásul jövő héten más lesz a választék, akkor újra.
Amikor másodszor „számolja el” a pénztáros csaj a visszajárót a benzinkúton, akkor oda nem megyek többet, mert „meg akarnak lopni”. Nem Kati, vagy Gizi, hanem általában a pénztáros lányok.
Ha 2-3 alkalommal vízízű paradicsomot kapok a Tescoban, akkor ott nem veszek többet, mert „a Tesco paradicsomot szarnak tartom”. Ezzel nem jelentem ki, hogy mindegyik ócska, de általában az, akár spanyol, akár marokkói.
Ez fordítva is működik, ha a Lehel csarnokban, ahol hetente veszek gyümölcsöt, egyszer-egyszer gyengébbet kapok. De elnézem, mert a „csarnokban jó gyümölcsöt árulnak”. Nyilván ez sem igazi mindig és minden árusra, de az én (árral súlyozott) statisztikám szerint jó, a nekem útba eső helyek közül a legjobb.
@igazi hős:
Odáig természetese egyetértünk, hogy ez egy teljesen általános reakció. Ha őseink olyan PC-k lettek volna, mint amit a mostani PC-idióták harsognak, illetve elvárnak MÁSOKTÓL, valaki biztosan megölte vagy felzabálta volna őket, hiszen ők nem vonhattak volna le mondjuk egy olyan következtetést, hogy ha eddig 10-ből 10 kardfogú ölt meg valakit a hordából, akkor sem közeledhetek előítéletesen a 11. felé….
Abban nem értünk egyet, hogy az egyik blogon majd szétszedik, aki az úgynevezett „kényes kérdésben” messze nem kurucos szemétséggel és egyszerűséggel általánosít, míg a másik blogon meg azt kell látnom, hogy az általánosítás nem a rasszistafasisztabüdösnáci kizárólagos ismérve, hát csoda, hogy nem értem?
Ha filozófiai síkon mozgunk, akkor ott érzem nagyon vékonynak a jeget, meddig felhalmozott tapasztalat valami, illetve honnantól előítélet? Az, hogy a cigánykérdés idáig fajulhatott nálunk, nem kis részben ennek a különbségtételnek a nem egyértelmű definiálásából, ezért többfajta értelmezéséből fakad.
Nyilván rosszul és gonoszul értelmezi az a kuruc.info-s, aki azt állítja, hogy minden cigány bűnöző, még akkor is, ha ő mondjuk 5/5 arányban találkozott ilyenekkel.
Ugyanilyen abszurd a kávéházi jogvédő liberális, amikor azt állítja, hogy a vidéki Magyarországon mindenki rasszista, ez is borzasztóan pusztító hatású állítás.
Tehát, ha valaki ennek a kérdésnek meg tudja általános érvénnyel válaszolni minden oldalát, az sokat tesz a helyzet további romlásának elkerüléséért, így hát hajrá!
@tollaszerge:
„Gonosz módszertani kérdés: ezt honnan tudod? Pontos adataid vannak a „magukat liberálisnak tartó kommentelők” univerzumáról, és megfigyelted hogy mondjuk 99.7%uk ráugrott?”
A megoldás sokkal egyszerűbb, mint gondolnád: a liberalizmus, a PC és az emberi jogok NEVÉBEN cincálták az említett kommentelőt. Ahhoz, hogy azt állítsam, amit állítok, semmit nem kellett tennem az ÖSSZES magát liberálisnak gondolóval, hiszen nem a teljes halmazról, hanem az adott blogon aktívan kommentelőkről szólt az állítás, ha nagyítóval nézzük, akkor valóban egy picit pongyolán fogalmazva, ami köztudottan elfér az élőbeszédben, vagy nem?
De csak a Te kedvedért, meg hogy még a munkaidőnél is hosszabb legyen a mondat, íme a pontosított verzió:
„Láttam már olyat, hogy amikor valaki az ún. érzékeny témák valamelyikénél próbált valamit „élőbeszéd” jelleggel, ahogy én levettem, nem rosszindulattal előadni, erre az adott blogon abban a pillanatban éppen jelen lévő, magát liberálisnak tartó, mert másokat a liberalizmus nevében kioktató összes kommentelő úgy ugrott rá, mint gyöngytyúk a langyos takonyra, hogy képzeli, hogy általánosít, ez így nem PC, általánosítani a lehető legnagyobb bűn, amit ember elkövethet i tak dálse.”
@tollaszerge:
„Ők öntik bele a pénzt, én megeszem a dinnyét olcsóbban, dinnyeföldön termesztenek mást.”
Na de mi van akkor, ha egy nálunk gazdagabb ország azt a mást is, sőt minden mást agyondotál? Tudom, a komparatív előnyök elmélete alapján elvileg lehetne mondani valamit erre is, amennyiben az egyik fél (nyilván a nyugati) nem tudná Európa összes kajáját megtermelni, ergo munkamegosztási kényszer lenne, ami így nincs, tehát az elmélet ebben az esetben használhatatlan.
„A kettőt egyszerre nehéz elképzelni, de az a szép hogy ezeket lassan nemcsak egy bekezdésben, hanem egy mondatban is lehet váltogatni, flip-flop.”
Ezt viszont csak akkor ródd fel nekem, ha én írtam olyan mondatot, amelyben ilyen antagonizmus van. Ha nem, akkor címezd annak a szerzőnek, aki az ominózus mondatot elkövette.
@ZF2: nekem az egésszel az a bajom, hogy rossz irányból közelítették meg a kérdést- mert inkább a termelők és a következő lépcső között kellett volna beavatkozni, ha a termelőknek akarnak kedvezni. Akkor lehet elérni, hogy lesz egy normális termelői ár. Na jelen esetben ez nem biztosított, hanem a kereskedő oldalán jelenthet extra n forintot kilónként, ami semmi befektetés, plusz munka nélkül jöhet létre.
@Rabbi Akiba: Ööö, mi is az a természeti törvény, amelyik a lehető legszigorúbban arra kötelezi Simonkát és társait, hogy dinnyét termesszenek, bármi áron? 🙂
Ezt a terményalapú támogatást meg nagyon erősen a fejedbe vetted te, és szemmel láthatóan hamarosan már megdönthetetlen tényként fogod kezelni. 🙂
@maroz: Ezt még én is tudom, tanító bácsi: Az, hogy van eu-s dotáció és azt illik felvenni mindenáron! Ergo: Fel kell venni, ha van mit. 🙂
Öregszem…, de mintha ezt a „kardfogú” hasonlatot egy másik nick használta volna, olyan egy évvel ezelőtt. A memóriám kopik, nem emlékszem az akkori névre…
@Wolff: A dinnyecucc minden évben elő fog kerülni, és vagy előhúzunk egyet az előzőleg kipróbált idióta ötletek közül, vagy kitalálunk egy még idiótábbat. Teljesen világos hogy nemzeti sorskérdésről van szó, a magyar nép szorosan kötődik az ő dinnyéjéhez.
@maroz:
„Ööö, mi is az a természeti törvény, amelyik a lehető legszigorúbban arra kötelezi Simonkát és társait, hogy dinnyét termesszenek, bármi áron? :)”
Nyilván nincs ilyen, az viszont jó kérdés, hogy az mi éghajlatunkon termeszthető növények közül melyik az, amelyiket nem dotálnak agyon Nyugat-Európában, ergo a minimális dotációval elengedett magyar termelő elméletileg versenyképes lehet?
„Ezt a terményalapú támogatást meg nagyon erősen a fejedbe vetted te,”
Nem akarom túllihegni se, csak mivel senki nem említette, mint versenyelőnyt-versenyhátrányt, ezért nyomtam, ennek figyelembe vétele nélkül ugyanis nem lehet a maga teljességében értékelni a helyzetet.
Mondhattam volna azt is, hogy pár éve volt egy összehasonlító vizsgálat, miért lehet a szupermarketek polcain szemtelenül olcsó a szlovák tej, hiszen eléggé hasonló módon készül, mint a hazai. Erre két válasz adódott, nem fogsz rájönni, mi volt az egyik, természetesen az, hogy a szlovák állam lényegesen nagyobb összeggel dotálja a tejtermelőket, a másik, nehezebben megfogható az volt, hogy a kereskedelmi láncok nagyon-nagyon jelentősen eltérő haszonkulccsal dolgozta a magyar és a szlovák tej esetében, nyilván úgy, hogy a magyarra a sokszorosát rakták, mint a szlovákra. Ez utóbbinak nem tudom az okát, nem is akarok találgatni, így erről ennyit.
@Rabbi Akiba: Igen, én ezt nagyon jól ismerem, és minden további nélkül elismerem, hogy az egyszerű valóságmagyarázatok kedvelői számára ennyi már elég is: az import spanyol dinnyét azért lehet 69 forintért árulni nálunk, mert a csőgazdag spanyol állam 70 forint értékű dotációt ad minden egyes kibaszott kiló exportált dinnyéhez.
És innen nincs tovább.
Nem lehet rávenni a dotációval érvelőt arra, hogy ugyan, menjen már egy kicsit utána a sejtésének, nézze már meg a támogatások jellegét, a vitákat a terményalapú vs. területalapú támogatásról, hogy próbálja már meg kideríteni, hogy vajon _tényleg_ igaz-e ez a dotáció, és vajon _tényleg_ olyan faékegyszerűséggel igaz, ahogyan azt ő látja.
Valamint a dologból levonható következtetések átgondolására sem hajlandó. Például annak a gondolati sornak a kozekvens végiggondolására, hogy mi van akkor, mi következik abból, ha teszem azt Spanyolország, Franciaország tényleg dotálja a paradicsomtermesztőit és azért dőlhet hozzánk februárban a sok importzőccség, mert ezek az államok trágyaszóróval terítik a pénzt a parasztjaiknak.
Milyen érdekes, hogy például az oktatással már koránt sem ilyen egyszerű a helyzet. Itt ez a kényszerképzet, hogy bizonyos államok tolják a dotációt a parasztokba, TEHÁT nekünk is ugyanezt kell csinálnunk, de ugyanez a köz- és felsőoktatásra már nem érv, ott már nem lehet azzal jönni, hogy tessék plusz 15 ezer gyerek tanulását dotálni, mert a világ többi boldogabb sorsú állama is ezt teszi.
Talán ha a Simonka-féléknek termőföld helyett magánegyeteme lenne…
@maroz: Múlt hétvégén egy hajdúsági kisváros fürdőjében ültem, a termálmedencében áztatva tagjaimat, és kb 30 ilyen egyszerű valóságmagyarázatot (+ kapcsolódó policy javaslatokat) hallgattam meg egy félóra alatt a szomszédos beszélgetőktől, az IMFtől a végtörleszésen át a felsőoktatásig mindenre volt 1 mondatos összefoglaló és 1 mondatos megoldás. A világ egyszerű, csak te akarod itt bonyolítani. Legalább a büfében volt lángos.