Wie geht’s?
Eredeti szerző: maroz
<
p class=”MsoNormal” style=”text-align: justify”>Visszasírom azokat az időket, amikor még az Amway-ügynökök
csak a saját ismerősi, baráti köreikkel utáltatták meg magukat és a multilevelt,
és ez az orrba-szájba telefonálósdi még nem volt ennyire elterjedve. Nehéz ezt
jól kezelni, mert ideg az van, hiszen sokszor a lehető legalkalmatlanabb
pillanatokban hívnak, este nyolc után, hétvégén, amikor a szétszedett szivattyú
fölött nézek ki bután a fejemből, könyékig szutykos kézzel, szóval ilyenkor az
ember küldené őket erre meg arra, de hát ugye nem kéne, mert aki hív az szinte
mindig áldozat, az igazi bűnössel én úgyse futok össze.
Kivéve mikor mégis.
Bemegyünk időnként a városba dógot intézni, és mivel a női dógok
tízszer annyi idő alatt intéződnek, mint a férfi dógok, a kilenctized időt a férjmegőrzőben töltöm, kávézó, vidéki
viszonylatokhoz képest kifejezetten hangulatos. Már posztot is írtam onnan, la Belle Époque , egészen Adysan éreztem
magam, ihletett állapotomban én is legyintettem mindenre: Holnap! Ülök tehát a
törzsasztalomnál, élvezem az ingyenwifit, és látom, hogy a szemközti sarokban
tucatnyi ember kiselőadóvá kezdi átalakítani a kávézót, asztalok jobbra-balra
el, kivetítő elő, villanyt leoltják, majd öltönyös belekezd. Gondolom arra
játszhattak amikor az emeleti helyiséget szállták meg, hogy a földszinten a
terasszal is lekötött személyzet nem veszi észre őket. Nem jött be,
észrevették, előbb a pincér szólt, majd a főnök is. Ekkor döbbentem meg csak
igazán: még a fővigécnek állt feljebb! Hogy de há’ me’ mér? És az istennek se
akarta megérteni, hogy ez nem a Kossuth tér, a gyülekezési jogát ebben az
esetben nem a rendőrség hivatott tudomásul venni, hanem a kávéház tulajdonosa. Akinek
pár dologra illik tekintettel lennie, egyrészt ugye ő ezt az egészet a mocskos
fújabelemjönki profitért csinálja, pénzért, gyarapodásért, mocskos anyagi
érdekből, és nem altruista népboldogításból, mint Csányi haverja az
országvezetést, másrészt pedig talán a többi vendégnek is lenne itten
valamiféle joga, vagy mi. Hogy van egy olyan ósdi, maradi, oldszkúl elképzelés
is egyes emberek fejében, mely szerint kávéházba eszpresszót inni, Sachert
enni, újságot olvasni, az egyszervolt-tánigazsemvolt huszadik század eleji
kávéházi hangulatról ábrándozni és hasonló pimfségek miatt jár és nem azért,
mert annyira izgatná, hogy az ácéenmagyarország ótvaros vigécének legótvarosabb
vigécdumáját hallgassa, powerpoint aláfestéssel.
A sajnálat és a düh dolgozott bennem, sajnáltam azt a
tucatnyi szerencsétlent, akik a legjobb úton voltak a bepalizódás felé. Könnyű
lenne őket leostobázni, de gondoljunk bele, hogy mi mit tennénk, ha itt állnánk
ebben a csodálatosan kormányzott országban, a hisztérikusnál is hisztérikusabb
nemzetközi helyzet (tudják, ami amióta csak élünk állandóan fokozódik)
közepette munka, megélhetés és bármiféle kilátás nélkül. Kapaszkodnak ilyenkor
a népek bármibe, elhiszik, mert el akarják hinni az öltönyös által vetített
ábrándképeket, és lássuk be, fogadjuk el, hogy ilyen élethelyzetben másként
mérlegel az ember. Még azt a számomra, külső szemlélő számára teljesen
triviálisan adódó kérdést sem teszik fel maguknak, hogy mennyire bízhat ez a
cég önmagában, ha még egy szaros rendezvényház kiselőadóját sem meri kibérelni
egy-egy ilyen szeánszra? Mennyi lehet, pár ezres? Ennyit nem mer ez a cég
kockáztatni, miközben ugye a beszervezni szándékozottól elvárná a teljes
odaadást.
Dühös voltam, mert ezek a mocsadékok a lehető legaljasabb (már
ugye ha az államot most nem vesszük figyelembe) módon használják ki
szerencsétlen embertársaink szorult helyzetét. Ők semmit nem kockáztatnak, még
egy szaros terembérlet költségét sem, behülyítik a szerencsétleneket, akik
aztán kezdjék el a többnyire a végén totális átverésnek bizonyuló
terméket/szolgáltatást vagy még rosszabb esetben csak a vegytiszta hamis
ábrándot árulni. Saját költségen, szinte mindig vállalkozóként, és szinte
mindig ugyanazzal az eredményességgel: tönkretett kapcsolati tőke, ez szinte
alap. Ki az, aki ne próbálná meg többé-kevésbé udvariasan hárítani azt a régi
ismerősét, akivel egyszer már a „hű, de rég hallottam felőled, üljünk be
egyszer egy kávéra!”-dumát beszopva kínosan végigfeszengett másfél órát, miközben
a rég nem látott ismerős mindenféle csodálatosabbnál-csodálatosabb üzleti
lehetőségekbe akarta piócát megszégyenítő szívóssággal beszervezni? Rámegy egy
csomó pénz is, hiszen telefonálgatni, utazgatni saját kontóra kell, és ugye az
ilyesmibe belevágó emberek többnyire azért csábulnak el, mert nincs, nagyon
nincs pénzük. Miből képződik hát meg a multileveles profitja? A beáldozott
kapcsolati tőkéből, az elpocsékolt utolsó fillérekből, valamint abból, hogy a szerencsétlen
beszervezett az önbecsülésének az utolsó morzsáit is beleadja ebbe a profitba.
Elnézést, de ehhez képest a heroinból származó jövedelem szűziesen hófehér.
És ugye ha a válság fokozódni fog, ha lesz még több, a
kilátástalanságba apránként beleőrülő szerencsétlen a vigéckedés is
eszkalálódni fog.
Lépcsőház
effektus: utólag jutott eszembe, hogy lett volna, lenne erre a kávéházi
pofátlanságra egy jó ellenszer. Nem kéne vegzálni az öltönyöst, hadd rakja csak
ki a projektorát, oltsa rá a villanyt a többi vendégre, kezdje el a dumáját, mindezt
szó nélkül, sőt, bátorítólag végignézni, majd amikor már belelendült kivinni
neki egy kávét, a ház ajándéka, a főnök küldi, szeretettel. Szerintem nem
okozna akkora gondot beszerezni egy olyan hashajtót, amitől az öltönyös két
perc után üvöltve fosná magát combon. Na, ebben az állapotában kéne aztán
megkérni, hogy ugyan, térjen már vissza az előbbi diára, mert nem értettem
innen a sarokból teljesen jól mindent, hogy is van ezzel a gyors meggazdagodással, egészen pontosan?
Valószínűleg az előadó is a szerencsétlenek közül való, ettől függetlenül a vendégkávét megérdemelte volna. Az ilyesmit kivitelezni kell, nem elmélkedni róla.
Azt hittem hogy a magyar lakosság nagy része a kilencvenes évek elején immunizálódott erre az egészre, de ezek szerint nem. A network amúgy dokumentáltan fontos a munkahelykeresésben (minden országban, nem csak nálunk), így okos dolog MLMel amortizálni annak aki éppen munkanélküli.
Amúgy nem kell hashajtós kávé (istenem, elemista koromban mennyit álmodoztunk arról hogy egyszer a tanári kart megmérgezzük ezzel, de maradt a tervek szintjén), egyszerűen a kávézó személyzetének jeleznie kell hogy ezt így itt nem, szóval ez egy olyan probléma amire van egy tök egyszerű megoldás. Bécsben amúgy valszeg meglincselték volna a fazont 🙂
@tollaszerge: Csak az „A” betűs cég 5 milliárdot forgalmazott tavaly.
Mint minden MLM-nél, a vezetőségen kívül az első tíz-húsz belépő kaszál. Mindenki más csak a lúzer csapattag…
Jó tizenvalahány éve az egyik hölgy ismerősöm megkért hallgassak meg egy előadást vele. Elkísértem, rendes pasi vagyok na : ) Ennyi kinőtt ballagási öltönyös, kopott cipőjű, zsírpecsét mintájú nyakkendős manuszt, rosszul festett nőcit egy helyen már csak állásinterjúkon, temetésen vagy keresztelőkön lehet látni. Menekülésünk előtt még megtudtuk, pár héten belül ugyanolyan milliomosok leszünk, mint a prospektusok elején mosolygó sohasem hallott cég, sohasem hallott zseni párosa. Csak vegyünk pár liter löttyött csillitrillió összegért, meg adjuk is el és egészségesebbek leszünk meg gazdagabbak is. Na ekkor akadt sürgős dolgunk.
Viszont akkor még volt ingyen kávé…
@Szindbad: Ezt értem, nekem is van Tupperware-terjesztő rokonom (múltkor teljesen felhergeltem szegényt mikor lock’n’lock dobozokat mutattam neki, ami olcsóbb és sokkal jobb), nyilván szubkultúraként örökké élni fog ez az egész, ahogy a horoszkóp-ipar is, de azt hittem hogy a 90es évek eleji hullám amikor mindenki ezzel akart meggazdagodni már lecsengett.
Jó látni, hogy van aki még tudja, miből lesz a vigéc.
@tollaszerge: „de azt hittem hogy a 90es évek eleji hullám amikor mindenki ezzel akart meggazdagodni már lecsengett.” – mindig lesz valaki, aki felül valamiért ezeknek. Engem olyan 2006 – 7 környékén átlag félévente próbáltak meg beszervezni távoli ismerősök. Olyanok is akiket okosabbnak gondoltam annál hogy ilyenbe beleugorjanak.
Terembérletre eddig se költöttek sokat- panel lakásban is jártam már ilyenen. Mondjuk ott se bírtam magammal- mikor az előadó csimbinő saját magáról azt mondta, hogy havi egy millát keres- megkérdeztem, hogy akkor miért van 3000 forintos négy sárkány piacról származó csizma a lábán…
Azt hiszem inkább mennék teszkó pénztárosnak, minthogy ezeknek adjam a beugróként kért 40 000 forintomat.
És igenis ostoba az ennek bedőlők nagy része, mert ha magától nem jön rá, legalább hallgatna rám, de nem- az istennek se tudom lebeszélni a beszállásról.
Hehehe. Annak idején egyszer én is beleestem egy ilyenbe. Általános iskolai osztálytársam hívott fel, hogy jó lenne összeruccanni. Olyan nagy haverok sosem voltunk, de mindegy. Mondta, hogy jön ez is, az is, amaz is, nem fogtam gyanút. Kikocsiztam hozzá a picsába Havannára, becsöngettem, hát a srác ilyen lila öltönyben nyitott ajtót. Heló, te ilyenben szoktál itthon lenni? Igen. Na menjünk beljebb! És basszus a kisszobában az egy hónapos gyerek ágya fölé már föl volt akasztva egy ilyen baszom palatábla, és már ilyen színes krétával vésték föl a százalékokat, hogy gyémánt, meg rubint fokozat, meg a kurvaanyja.
Na, mondtam is, hogy sajnos mennem kell, mert otthon már be vannak áztatva a kismacskák, és összeugranak a fagyba.
„Hű, de rég hallottam felőled! …. De örülök! Hogy vagytok?…….Mi is. Képzeld, valami egész új dologba kezdtem. ……Biztosítási terület. ….Nem, nem. …….Kegyeleti………. Érdekel? ….. Elmegyek hozzátok. …. Nem mondanám neked, he nem lenne nagyon előnyös!!!……Igen, igen, neked, vagy a családodban bárkinek, ….anyukádnak…. Nagyon kedvező, elmondom…. El kell dönteni, hogy koporsóst vagy hamvasztásost akarsz magadnak…..”
@El Topo (Sgt. Elias): Összeugrott a fél város olyat nevettem a kismacskás poénodon. Respect… : )))
@NYJetsTD:
Én meg most nézem a tegnapi Dallas-Washingtont.:)
@El Topo (Sgt. Elias): áááááhhh kikapot a Jets, nemzeti gyásznapot tartottam, még most is sír a tuborg a poharamban. Megnéztem a blogodat, egészen király, csípem a tematikus blogokat, bár az én melóm egészen más anyaggal dolgozik, de aki a fémet szereti, rossz szeget nem vehet…
Ismerek valakit, akinek egy ilyen nagyon bejött, azóta baszomdrága béemvével jár. Engem is próbált beszervezni, sikertelenül. Később a főnököm lett a melóhelyen. Fél év elteltével már nem dolgozhattam ott.
Vigyázni kell ezekkel nagyon.