Novák Kati esete a többnejűséggel (csudaposzt)
Azt írja az újság, hogy Novák Kati köztielni a Brigham Young Egyetemen magyarázta a diákságnak milyen fontos a család és a gyerekvállalás.
Brigham Youngnak negyvenhat gyermeke élte meg a felnőttkort, NEGYVENHAT! Ötvenhat felesége volt, Brigham Young ugyanis a többnejűség legelszántabb híve volt, a mormon egyház egyik legismertebb vezetője, akit személyesen Joseph Smith próféta vezetett be a vallásba. Joseph Smith-nek mondta el személyesen Moroni angyal, hogy hol keresse az aranykönyvet, amiből aztán a Mormon könyvét írta. Kár, hogy Brigham Young 1877-ben elhalálozott, mert mennyi mindent megtudhatott volna a család szentségéről Novák” de jó, hogy nem lettem pedagógus vazze, a jéghideg verejték ver ki, csak ha rá gondolok” Katitól. Talán azt is, hogy Joseph Smith rosszul tudta, és Jézus mégsem látogatta meg Amerikát röviddel feltámadása után, mert jelenése volt Dzsungáriában.
Ez már olyan szintű amatőrizmus, hogy az ember megkérdezi: nem lehet, hogy a külügyesek (a teremfocistáéi vagy a sajátjai) direkt hülyét akarnak(tak) csinálni belőle?
ötvenhat feleségtől negyvenhat gyerek az rosszabb mint a magyar átlag. Alig több mint 0.8-as reprodukciós ráta. Ha a korán elhalt gyerekeket is figyelembe veszem, mind az ötvenhét gyerekét beszámolva is pocsék eredmény. Van még mit tanulniuk.
Azért ez egy picit talán unfair. Annak ellenére, hogy a mormon egyház egyes gyakorlatai és főleg az alapításának a körülményei eléggé furák, maga a mormonizmus Amerikában egy bevett és respektált vallás, ill. intézményrendszer. Nagyon komoly emberek voltak/vannak mormonok: politikusok, üzletemberek, orvosok, mérnökök, filantrópok stb.
@steinerzsiga: mivel az amerikai egyesült államokhoz való csatlakozás feltétele volt, hogy feladják a többnejűséget. ettől függetlenül brigham young azért brigham young. az egyetemen a mai napig tilos kávét vagy teát inni, alkoholról mit sem szólva. viszont szabad kólát inni, ami komoly reform https://news.byu.edu/news/dining-services-q-caffeinated-soft-drinks-announcement
a posztomban egy árva szó nincs a mormonokról általában, de ez a poligámia dolog azért érzékeny ügy volt.
Novák Kattantka már bárkivel…. Ócska egy nerprosti.
@Galway: köztielni néni még a relatíve normálisabbak közül való. nem ruszkibérenc és hát pár körrel okosabb is fruzsinál.
@jotunder: Mondjuk ki, ő egy emberarcú fideszes.
Hiv.: @nyulambator:
Pontosabban: az övé a “jó rendőr” szerep. Ki van ez találva.
Ajvé https://64.media.tumblr.com/8c17fa5b98a5da9881863f5400dca101/e038000010df525c-78/s540x810/f4192e424ad6b34dd63ce8959d06f32354cc01f0.pnj
@nyulambator:
Link helyesen: https://64.media.tumblr.com/8c17fa5b98a5da9881863f5400dca101/e038000010df525c-78/s540x810/f4192e424ad6b34dd63ce8959d06f32354cc01f0.png