Jobboldali költők borzalmasan gyönge versei — LXXXII.
Eredeti szerző: Pásztörperc
Remélem, mind egyetértetek velem abban, hogy gondolkodó ember számára kevés fontosabb dolog van az önreflexiónál. Tán nem sértlek meg Titeket, e rovat olvasóit, ha ismeretlenül is effajta gondolkodó lényeknek tekintelek: olyanoknak, akixeretnek tudni dolgokat.
Álljunk meg! Vizsgáljuk felül tudásunkat! Helyesen gondoljuk-e? Mit gondolunk például arról a szép szóról, hogy „magyarságtudat”?
Kérjük hozzá a költő segítségét!
Kapu József: Ébresztő MAGYAROK!
Magyarok! Vegyük már észre,
Sok erényünk el van veszve.
Először is magyarságtudat,
Pedig ez nekünk sokat adhat.
Régen nagy csaták dúltak,
De akkor élt a nemzeti tudat.
Hiába tört reánk hódító nép,
Nem hajolt a magyar derék.
A nagy politikus Széchenyi
És a forradalmár Petőfi,
Tudták mitől lesz jobb az élet,
S mi boldogítja e földi létet.
Deák a haza bölcse,
A nép tanulhatna tőle.
A gondolkozási mód,
Mellyel nyerhetünk sok jót.
Egytől egyik hősök mind,
Mert kibírták a temérdek kínt,
Mely dűlt rájuk az évek alatt.
A haza meg nem torpant, sőt haladt.
Barbár tört sokszor ránk hiába,
Nem hajtottak ők sokáig igába.
Hiszen felkel a magyar,
Ha elnyomást nem akar.
Ha most nézek szét,
A helyzet nem éppen szép.
A nép csak kesereg,
Nem tudja, mit tehet.
Hiányzik a küzdő morál,
Melynek folytán
A nép naggyá válhat,
S elszáll rólunk a bánat.
Egységes lehet e nemzet,
Csak vigyük véghez a tettet.
Eme tett Trianon eltiprása,
Hisz ez sok ember vágya.
A másik nagy vágy,
Egy olyan párt,
Melynek első a nép,
A balból sokunk nem kér!
Szuhanics Albert: Magyarságtudat
A nagyvilág titkokat rejteget,
e földön élsz, nézd mennyi gazdagság!
Várnak reád hegyek, tengerek,
új városok, vagy ősi csodák.
Bejárhatod a Földet mindenütt,
vannak ahol a népek gazdagok.
Bármerre mész, valami szíven üt,
mert érzed azt – Én magyar vagyok!
Hazát cserélsz, de származást sosem,
Magyarország örök otthonod.
Beszélhetsz te idegen nyelveken,
mégis tudod – Én magyar vagyok!
E kis sziget a népek tengerén,
ímé e hely ahol a föld magyar.
Erős gyökér az éltető remény,
nem tépi el egy végzetes vihar!
Itt mindent véd az ősök szelleme,
Tisza, Duna lásd összetartanak.
A rónaság, délibáb képzete,
e csend üzen, és nem a nagy szavak…
Magyarország, nekünk a nagyvilág,
itthon vagyunk igazán boldogok.
Bárhol élünk, itt van a mi hazánk,
egy az igénk – hogy Én magyar vagyok!
Debrecen, 2009. április 17.
Az utolsóban ugyan nem ilyen direkt módon szerepel, de a poet.hu-n a „Magyarságtudat” kategóriában találtam. Külön felhívom figyelmeteket a dátumra…
Kustra Ferenc: Don-kanyari keserv
Keserv öntötte el a szívemet,
De utálom én ezt a harcteret.
Nem jöttem én ide magamtól,
Elszakítottak a családtól.
Otthon nincs, ki munkálja, a földet,
Család nélkülem kínban… üvölthet.
Riska tehén lassan megellik,
Ki lesz az, ki neki ott segít.
Karácsony jő, otthon akartunk lenni,
De… itt vagyunk, erre kell rádöbbenni.
Keserv öntötte el a szívemet,
De utálom már ezt a harcteret.
Szegény hazám… óh, hazám, te mindenem,
Érted adom orosznak az életem?
A családom meg árva marad,
S nincsen nekik betevő falat.
Itt minden tiszta jég és hó,
Mi szép látvány… nekünk nem jó.
Oroszok lőnek ránk folytonosan,
Mondják is, támadnak hamarosan.
Keserv öntötte el a szívemet,
Nagyon utálom ezt a harcteret.
Nem messze itt, most lecsapott egy akna,
Félek, megremegett a bunker fala.
Mit vétettem én az oroszoknak?
Miért szemeltek ki ide harcosnak?
Ki fog otthon tavasszal szántani, vetni,
Ki fogja a kis szőlőmet megművelni?
A gyerekeknek este ki fog mesélni,
Fehérnépet este ki fogja szeretni?
Keserv járja át a szívemet,
Úgy utálom ezt a harcteret…
Gyűlölőm az orosz harcteret!
Most szólt nekünk Tímár őrmester,
Hajnal négykor megyünk, frontmester
Társaságában oroszokhoz, „nyelvet” fogni…
Magyarok Istene segítsen visszajönni.
Vajon holnap reggel, mire felvirrad a nap,
Visszajöttünk, vagy imát mormol értünk a pap,
És a százados küldi-e haza a kis motyónkat…
Az oroszok lelőttek, mint ellenséges lotyókat?
Keserv járja át teljesen a szívemet,
Úgy utálom már ezt a rothadt harcteret…
Gyűlölőm én nagyon az orosz harcteret!
Istenem, engedd még élni a szívemet…
Vecsés, 2012. április 29.
Ígéretes cím! Elképesztő klapanciák viszonylag ismeretlen szerzőtől! Frenetikus stílusbravúrok!
Az első verset joggal nevezhetjük zseniálisnak.
A második majdnem olyan jó, de hiányzik belőle az izzadság. Sajnos látszik a költőn, hogy már olvasott ún. könyvet, így nem jön át belőle az egyszerű, keresetlen magyarság őszinte darabossága.
A harmadikra szavak sincsenek.
@Counter: (8-I)))E
@Counter: Azért a másodikról:
„Rám vár a Föld minden tája
Kék az ég, enyém a nyár!
Nem gyűjtök családi házra,
Család rám sehol se vár…”
@Pásztörperc:
Legelő kicsiny birkáktól
Tanultam a versírást.
Formát tekintve vállalható.
Na de a keretéül szolgáló másik kettő, azok aztán nem kímélik a gyanútlan olvasót.
„És a százados küldi-e haza a kis motyónkat…
Az oroszok lelőttek, mint ellenséges lotyókat?”
Bravúros, meg kell mondjam.
@Counter: Igen, először nekem is az tűnt fel. De SZVSZ a
folytonosan / hamarosan szintén falrengető…
@Pásztörperc:
„Itt minden tiszta jég és hó,
Mi szép látvány… nekünk nem jó.”
Az egész egy szép remekmű,
A helyén van minden betű.
Megvonaglik szegény fülem
Bár minden rímét elkerültem
Volna.
„Csak egyetlen dolog indokolja és fogadtatja el a politikai költészetet: a teljes elfogultság. Az az elfogultság, amely nem tekint sem jobbra, sem balra, hanem vakon hisz abban, amit hirdet, végletek közt hánykolódik, nem bánva, hogy fölszakad belõle a természet minden sara, önzés, gyûlölet, harag. Efféle kitárulás megrázó, mert emberi és szép is lehet, mert a költõnek mûvészi lendületet, teremtõ erõt adhat a dühe.”
Kosztolányi Dezsõ: Az írástudatlanok árulása. Különvélemény Ady Endrérõl – magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/ady/koszt.htm
Mi’ felemelő e szavakat olvasni!
Nyakkendőmön áll a masni,
Magyar vagyok, magyarnak születtem,
Ettől dúl és dagad lelkem,
Reggel két kiló kenyeret vettem,
Éhes voltam – mind megettem.
mert dunának és oltnak egy a hangja,
szekéren áll a boglya,
aki legény, az rakodja,
vesszen, vesszen trianon!
******************
hmmmm… elsőre nem is rossz
ezért jár egy fél hangszóró?
@Counter: Szerintem a motyónkatra jobban rímel a klotyónkat. Valahogy így:
És a százados küldi-e haza a kis motyónkat…
Vagy az oroszok szétlövik a klotyónkat?
@Aadaam: „mert emberi és szép is lehet, mert a költõnek mûvészi lendületet, teremtõ erőt adhat a dühe.”
Lehet, adhat. Hát nem lett és nem adott, no.
Megmondom őszintén én kevesebb lennék, ha nem olvashattam volna eme remekeket.
Mondhatni mintegy öntudatlan járna át a keserv a hiányérzetem miatt.
Az valóban külön szép, hogy napjainkban is ennyire lehet még gyűlölni a nagy orosz harctereket.
Én is így vagyok ezzel.
Majd minden reggel gyűlölöm. Aztán erőt veszek magamon, mert itt a népek tengerén azért magyar vagyok.
Az elsőhöz kell valami tudatmódosító.
A másik kettő már elmegy, főleg ha a fenti sorrendben olvasom.
Micsoda kinyilatkoztatások! A haza meg nem torpant, sőt haladt. A küzdő morál folytán válunk naggyá, a bánat összecsapja szárnyait, és elszáll. Az oroszok lövik a lotyókat (milyen az az ellenséges lotyó? aki pénzért sem akar?), Riska tehén meg közben megellik.
Kemény.
@Pásztörperc:
így folytatja ember lánya
rossz vége lesz szennyezésnek
széndioxid elnyelésnek
szélesedik tartománya
http://www.realclimate.org/index.php/archives/2007/06/a-saturated-gassy-argument-part-ii
@faklya: Rákattintottam a linkre, de a vers többi részét sehol sem találom. Hol keressem? Olyan ígéretes.
🙂
@Counter: Tudnád mennyit szenvedtem, mire ilyen lett. Nehéz mesterség ez.
Ilyen kínos verset írt volna valaki a Donnál, akkor nem a ruszkik, hanem egy jobb ízlésű magyar bajtárs lőtte volna le.
A Kapunál meg nincs dátum. Nem tudom hova tenni így ezt a stílusgyalázatot. Egyetlen mentség csak annyi lehetne, ha 1951-53 között írta volna az elkövető egy sztálinvárosi versíró versenyre. Akkor annyit azért elmondanék, hogy tehetség ugyan nem, de vér volt a pucában. A modern időkben azonban teljesen értelmetlen volt megforgatni a sírjukban nemzetünk nagyjait a kínrímekkel és a vércikivel.
Hát ez a Kapu József csudálatos!!! „Sok erényünk el van veszve” ennél szebb mondatot nem írhatott volna senki kies hazánkban! A „A helyzet nem éppen szép”-ről nem beszélve.