A rezsimszínész esete a filozófiával (nemhiszemelposzt)
Berettyán Nándor harmincévesen lett Jászai-díjas, a Karinthy Frigyes színház igazgatója, Prof. Dr. Rákay Philip filmjében Petőfi Sándor, és most kinevezte magát filozófusnak.
A következő mondatokat sikerült kitermelnie magából :
„Jelenünket az irónia és a metafizika harcában kell vizsgálnunk.„
„A kritikai gondolkodással nem az a baj, hogy adott esetben akár nem igaz és nem érvényes, hanem az, amikor azt hazudja önmagának, hogy a kritika önmagában teljesítmény. A kritika lehet az alkotómunka kiindulópontja, de ha nem lép önmagán túl, nem csak meddővé, hanem destruktívvá válik.”
„Az irónia nem alkotó, hanem egy szekunder, reagens folyamat. Az irónia mindig valamihez képest létezik. A korunk válsága éppen az, hogy nem hozzuk létre azt, amihez képest érvényes lehetne az irónia.”
„Így mondott nemet a nyugati civilizáció tradicionális identitására, miközben az irónia miatt nincs potenciája újat alkotni.”
„Szükségünk van a metafizikára, mert ez az ember absztrakciós ösztönét és vágyát elégíti ki, azt, amitől emberek vagyunk. Ha nincs metafizikánk, nem adunk helyet a teremtésnek.”
Picsába. Próbáltam olvasni a Kripkensteint, azaz Saul Kripke kísérletét arra, hogy megértse Wittgenstein paradoxonját „Wittgenstein on Rules and Private Language”, és mások szövegeit is elolvastam róla, és talán tudnék róla tartani egy előadást (nyugi, nem fogok), de nem értem, a lényeg az, hogy nem értem. Erre jön ez a kis karrierista fütyi (már írtam róla, de akkor még nem bontakozott ki teljesen) és metafizikázik, mert nem röhögik úgy pofán, hogy beleáll az altalajba. Milyen világ az, hogy egy ilyen posztot csak úgy lehet befejezni, hogy bazmeg.
P.S. Annyira megértem Vilmányi Benettet.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16529636-6ae2631f43835' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16529636&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16529636-6ae2631f43835&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16529636-6ae2631f43835' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Örjöngtem olvasva ezt a zagyvaságot. Azután egy szó nyugtatott meg: „Picsába”.
Amikor a szar magas polcra kerül, automatikusan azt hiszi magáról, hogy baracklekvár, pedig még mindig csak szar. Ezért nem kéne ilyesmit a magas polcra tenni.
„Mindegy lenne, bármit is mondok,
Úgyis helyesel a nép.
Ha gazdag lennék, rögtön bölcs lennék.”
Jótündér, te azért rendesen lefoglalod magad ezeknek a rezsim-izéknek az olvasgatásával. 😉 Bár, ha nem írnál róluk, akkor mi nem tudnánk itt kommentekben az éles elménket villogtatni.
Ugye, erre a rezsimszolgai szövegre, első megközelítésben, kritikailag azt mondaná a művelt bushman, hogy nonchalance, potomság, nem számít. És második megközelítésben is persze. De minden szöveget lehet filozófiai szempontból is elemezni, még akkor is, ha az a szöveg nem érdemli azt meg.
Mi történhetett itt, mi lehet a háttere ennek a metafizikai megnyilvánulásnak (a Berettyán Nándorénak)? Ezt a gyereket valaki jól meg… ironizálhatta. És ezen megsértődött. Időközben halhatott egy olyan szót is, hogy „metafizika” (talán a nagyságos, méltóságos kutyaszaros is szokott néha, Tusványoson, vagy egyéb alkalmakkor metafizikázni? Ezt nem tudom, de el tudom róla képzelni.) Szóval, a gyerek hallotta ezt a szót, és megtetszett neki. Olyan rejtélyesen hangzik, olyan intellektuális… „Metafizikát” nem lehet ám akárhol mondani, próbálj csak meg te falun, vagy akár városon egy kocsmában „metafizikát” mondani… nem fogod megköszönni amit kapsz érte. De egy színházigazgató az komoly ember, és ha metafizikát mond, az csak még növeli a renoméját. Abba most inkább ne menjünk bele, hogy maga a szó ilyen vagy olyan kontextusban mit jelent, ebbe nem érdemes belemenni, de van egy olyan halvány sejtésem, hogy a Nándornak erről nem sok fogalma van. Mindegy…
A további bonyolítások feleslegesek, és azokat elkerülendő konklúzióként inkább megállapítom, hogy ez hülye. De ez meg nem egy nagy újdonság: NER-szolga? Akkor hülye.
Az a baj ezekkel a magukat a magas polcon baracklekvárnak képzelőkkel, hogy a „metafizikáról” annyit hallottak, hogy azt jelenti, hogy túl a fizikán. Hogy neki is van valami karrierlehetősége azon túl, hogy kétszer megbukott fizikából és egyszer matekból.
A kritikába meg muszáj belerúgni, mert egyszer leírta róla az igazat, hogy mégsem baracklekvár, mert az üvegben van, más a színe, és főleg a szaga.
Lelkiismereti okból nem fogom a nyelvem Berettyán Nándoron köszörülni (egyelőre), mert visszatekintve be kell látnom, hogy az ő korában nem voltam lényegesen okosabb. Viszont szerencsésebb voltam, amennyiben nem id. Vidnyánszkyval kínált meg a sors, amikor apafigurát kerestem. (Ez talán inkább a sors érdeme, mint az enyém.)
Majd meglátjuk, mit mond és mit tesz, ha felnőtt lesz, és nem csak ivarérett. Egyelőre nem tudható, hogy tényleg szardarab-e, vagy csak szerencsétlen hülye. (Ez utóbbi kinőhető.)
@azuccahirmondoja:
Azért az ember harmincévesen már nem teljesen gyerek. Valami felelőssége akkor már van. (Az meg, hogy hogy lesz valakinek egy Vidnyanszkij-szinten ellenszenves faszkalap apafigura… akkor már miért nem a parkolóóra kint az utcán?)
@szazharminchet:
Szerintem sem teljesen gyerek, de ne veszítsük el az arányérzékünket (a józanságunkat, tárgyilagosságunkat stb.) Berettyán Nándorról egyelőre kb. annyit tudunk, hogy 1992-ben született, és erős hajlama van baromságokat beszélni. Ettől még nem szardarab. Vannak igazi szardarabok, érett, javakorabeli szardarabok, hazaáruló férgek, ruszkibérenc patkányok, akik messzemenően rászolgáltak a legdurvább minősítésekre, de B.N. egyelőre csak arra szolgált rá, hogy kiröhögjük/jék, erre viszont igen sokan rászolgálunk/nak az ő korában, és még örülhet az, akinek ennél súlyosabb dolog nem terheli a lelkét. Eörsi István vagy Csoóri Sándor csak sztálinista költő volt huszonévesen (ennyit az apafigurákról és a parkolóórákról), Hegedüs András pedig a harmincas évei elején Rákosi tenyeréből evő miniszterelnök, de Bajcsy-Zsilinszky Endre konkrétan alávaló gyilkosságot követett el, és ma mégsem ezért, hanem ennek ellenére ápoljuk az emlékét. (Már aki.)
Berettyán rászolgált arra, hogy JT írjon róla egy posztot, és közröhej tárgyává tegye. És az is lehet, hogy idővel igazi szardarab lesz belőle. De az is lehet, hogy nem, sőt. Majd elválik.
@azuccahirmondoja:
Na jó, akkor maradjunk annyiban, hogy ha a későbbiek során tesz valami olyat, amivel rászolgál, hogy megjegyezzük a nevét (mint a felsoroltak), akkor még lemoshatja magáról a szarságot.
Amúgy erről a szar-e vagy nemről eszembe jut, amit Hofi idézett Szendrőtől, amikor egy ifjabb ember elhívta megnézni a próbáját.
-Na, Józsi bácsi, milyen a darab?
-Fos.
-Jó, Józsi bácsi, de ha egy kicsit még összeáll?
-Szar még lehet.
Egyébként – hogy a poszt utolsó előtti, a „Picsába”-szóval kezdődő filozófiai bejegyzésére is reflektáljak – nem csodálom, hogy Jótündér nem érti a Wittgenstein-Kripke-féle paradoxont. Azért nem érti – gondolom én – mert nincs mit érteni rajta. Mondjuk a „dolog” ugye ott kezdődik, hogy igazi, valódi paradoxonok a világban nincsenek, nem lehetnek, hiszen ahhoz az kellene, hogy a világ saját magának mondjon ellent (nem szó szerint „mondjon”, hanem ellentmondásos legyen). Ez pedig lehetetlen. Nyelvi paradoxonok vannak csak (a nyelvbe itt beleértve a logikát is, amely bizonyos értelemben egyfajta nyelv), amelyeket viszont vagy mi gyártunk, vagy abból adódnak, hogy nem értjük teljesen a világot, illetve, hogy pontatlanul, rosszul interpretáljuk azt.
Na most, vélekedésem szerint ez a wittgensteini paradoxon is csak ilyen. Valójában nincs itt semmiféle paradoxon. Wittgenstein kissé túlgondolja ezt a dolgot… Most elővettem a Filozófiai Vizsgálódásokat, ahol is, a 201.-ben, W ezt írja: „Paradoxonunk ez volt: a szabály nem tudja megszabni, miképpen cselekedjünk, hiszen minden cselekvésmódot összhangba lehet hozni a szabállyal. A válasz pedig így szól: ha mindegyiket összhangba lehet hozni a szabállyal, akkor szembe is lehet vele állítani. Ezért itt sem összhangról, sem pedig ellentmondásról nem beszélhetnénk.”
De hát már az első mondat sem igaz. A szabály funkciója éppenhogy az, hogy megszabja a valamiféle cselekvést (ha cselekvésre vonatkozik). Legalábbis megpróbálja megszabni, és az elméletben pont ezt jelenti a szabály: hogy valamilyen irányba orientál. (Hogy a gyakorlatban ezt mennyien követik, az itt irreleváns.) Így a mondat második fele sem igaz, hiszen nem, nem következik a szabályból mindenféle cselekvésmód, hanem csak az az egyféle (amennyiben korrekt, egzakt a szabály leírása), és a szabály „szándéka szerint” mindenhogyan csak egyféle valami következik belőle. Ha olyan a szabály, hogy „minden” következik belőle, akkor az nem szabály, hanem valami egészen más, valami értelmetlen zagyvaság.
Hogy Kripke ezt hogyan értette, vagy hogyan értette félre, azt én nem tudom, mindenesetre erről a hamis alapról elkezdte magyarázgatni a dolgot. De hát hamis premisszából – mint azt már Wittgenstein mestere, Bertrand Russell megmutatta – bármi következik. Úgyhogy… de inkább ez ügyben nem mondanék semmilyen konklúziót.
Az viszont igaz, hogy ilyen dolgokról gondolkodni (akár kritikusan, sőt, hát milyen filozófiai gondolkodás az, amelyik nem kritikus?) érdemes, és talán hasznos is. (Fejleszti a gondolkodóizmot.)
Hogy ebbe Berettyán Nándor hogyan csöppen bele? Hát pont úgy, mint az esernyő, és a varrógép véletlen találkozása a boncasztalon.
@ipartelep: Te most belenéztél Wittgensteinbe és leoktattad? 🙂 Azért remélem, hogy valahol van egy kis önirónia a szövegeidben, csak én nem látom.
Hiv.: @jotunder:
Én csak menteni próbáltalak téged, hogy nem véletlenül nem értetted meg. A filozófiában amúgy az a jó, ha nem tekintélyekre hagyatkozunk, hanem csak az érvekre. És pont az a nehézség benne, hogy sokszor nagyon nehéz megérteni, kihüvelyezni az érvek értelmét. Úgy könnyű, ha megnézzük valakinek az idézettségét, aztán az alapján eldöntjük, hogy igaza lehet-e, vagy nem.
@ipartelep: A paradoxon ebben az esetben egy érzés. Kripke példázata szerint van az összeadás és van az az összeadás2, ahol az egyik szám elég nagy (esetében legalább 57), amikor az összeadás2 eredménye mindig 5.
Egy szkeptikus külső megfigyelőt próbálsz meggyőzni arról, hogy te egész életedben összeadtál (csak mindig 57-nél kisebb számokat) és most semmi más nem történt, csak pont 68-at adtál az 57-hez. az összeadás és az összeadás2 pontosan úgy viselkedik 57-nél kisebb számokon. és akkor próbálod magad meggyőzni, hogy de hát te igazi összeadást csináltál, de amikor megpróbálod elmondani azt, hogy mi az igazi összeadás, akkor az a metódus nagyon emlékeztet egy másik algoritmusra, ami az összeadás2-höz fog vezetni. Tehát magad sem tudod igazán meggyőzni arról, hogy te régebben az összeadási vagy az összeadás2-i szabályt használtad. A cikkben mindenféle stratégiákat próbál ki, és ezeket egy szkeptikus megfigyelővel elveti. Én valamennyire értem ezt, de azt pl. hogy ez miért az emberiség történétének egyik legnagyobb teljesítménye azt nem. Azt gondolom, hogy azok akik annak tartják nem hülyék, hanem egy másik síkon léteznek, más hátterük van, mint nekem.
Hiv.: @jotunder:
Látod, ez sokkal érdekesebb téma, mint a Berettyán Nándor hülyesége.
Azt hiszem, hogy az „emberiség történetének egyik legnagyobb (filozófiai) teljesítménye”, nem konkrétan erre a paradoxonra, vagy a magyarázataira vonatkozik, hanem Wittgenstein életművére. De hát azt meg ki vitatja? (Báááár… hehe.)
Amúgy a filozófiát nem sokan értik, és még egészen komoly emberek is mondtak róla elég csúnyákat, pl. Feynman. Sőt, maguknak a filozófusoknak a filozófiáról szóló értékelései is eléggé szórtak, mint ahogy az is, hogy egyáltalán mi a filozófia, miről szól, mi az értelme, stb. Ez már csak ilyen műfaj, de érdekes műfaj. Mindazonáltal, itt eléggé könnyű beleveszni a rengetegbe.
Még a filozófusok is különböző szinteken, vagy mértékben értenek egy-egy problémát. És itt aztán tényleg nincs egy kemény kapaszkodó, amelyhez hozzárögzítve magunkat megforgathatjuk a világot. Ez az egész eléggé… homályos, képlékeny. De tekintélyelvre hivatkozni itt, az nem illendő. Csak az érveknek van helye. Amelyeket persze kurva körülményes nem csak kifejteni, de főleg érthetővé tenni abban a nagyon absztrakt fogalmi katyvaszban, ami itt van. Hát így valahogy…
Hiv.: @jotunder:
Egyébként, ha már ilyen szépen elbeszélgetünk a filozófiáról, és látom a „jelekből”, hogy téged valamiért érdekel a filozófia (és igazad is van, nagyon érdekes cucc az), akkor ajánlanék (teljesen esetlegesen, éppen ez jött) egy másik érdekes (a sok érdekesség közül) problémát. Ez egy cikk Magyar Filozófiai Szemléből, és első ránézésre… hogy is mondjam, egy nagyon triviális kérdéssel foglalkozik, olyasmivel, amire a laikus egyből rávágná, hogy „hülye vagy? ez nyilvánvaló”, de aztán a cikkből kiderül, hogy ezzel (is ) komolyan tudnak foglalkozni a fíloszok. Ez nem paradoxon, csak egy „probléma”. És még sok ilyen filozófiai probléma van, amelyek furmányosak abban az értelemben, hogy elsőre triviálisnak tűnnek, de aztán felsejlenek a mélységeik. Na nem ragozom, akit érdekel, itt olvashatja (van ott egy Wittgenstein-cikk is): http://real-j.mtak.hu/5945/1/FilozofiaiSzemle_2000.pdf, az a címe, hogy: Az egzisztenciakijelentések problematikája (28. oldaltól).
@ipartelep: nem, a Kripkenstein könyvre vonatkozik Kripke életművéből három dolgot emelnek ki a filozófia három megújítását (ezt nem én mondom, hanem ők): a Kripkean modal logic, a Naming and Necessity és a Kripkenstein.
én a filozófiának egy rendkívül szűk szeletébe tanultam bele és nagyon felületesen. ráadásul nincs érzékem a filozófiához. szeretnék írni még egy utolsó filozófia cikket, amit észrevesznek a nagyfiúk. talán sikerül, talán nem. késő délutánonként tudok vele foglalkozni, mert leginkább a számtant csinálom. már megvan a nagy része. az első cikket végül elfogadták. hát az valami hihetetlen nagy szívás volt, de legalább kicsit megismertem ezt a világot.
@ipartelep: hehehe…. az egyik lábjegyzetben ott a kedvencem : „egy szó jelentése — használata a nyelvben”.
‘In most cases, the meaning of a word is its use’
Nem értitek a berettyáni iróniát. Ilyen, amikor viccel.