Búcsú Garas Dezsőtől

Eredeti szerző: Medvegyev

<

p style=”text-align: justify”>Ifjú Schnapsként villant meg először a Liliomfi legendás filmváltozatában. Alig volt 20 éves. Zöld sapkában ült egy hordó bor közepében, csuklott, és igyekezett nem elfogadni, hogy Darvas Iván lenne a valódi Schnaps. Aztán már nem zavarta.

Éles, karakteres komédiásnak látszott. Nemcsak az volt.
Nehezen találták meg a szerepek. Alkata, stílusa nem passzolt a 60-as évek elegáns, romantikus színjátszásához.
Lúzereket játszattak vele.

Élhetetlen figurái közül kiemelkedett a Két félidő a pokolban c. 1961-es Fábri-film munkaszolgálatos focistája, a csapat a biztos halál tudatában száll harcba a német őrökkel a pályán. Itt nincs happy end, ez nem a Menekülés a győzelembe, itt meg kell halni.
Csetlett-botlott, küzdött, vállat vont, meghalt.

Hamarabb érvényesült filmen, mint színházban — ebben hasonlított a pályája Törőcsik Mariéhoz, aki imádta és aki sokszor elmondta, szeretne vele egyszer eljátszani egy igazi szerelmespárt.

A nagy áttörést Minarik Ede mosodás és futballőrült szerepe hozta meg az 1973-as Régi idők focijában, Sándor Pál zseniális alkotásában. A rendező azt mondta: „Garas ment be átöltözni, és Minarik Ede jött ki a lakókocsiból.”
A legnagyobb némafilmsztárhoz, Chaplinhez mérhetően hozta a makacsul hinni akaró, csapatban, közösségben gondolkodó ravasz és megszállott kisember figuráját.

Sándor Pállal aztán alkottak még néhány emlékezetes történetet.
A Herkulesfürdői emlék (1977) fényképésze, aki a végletekig fegyelmezi magát halálos beteg lánya előtt, majd ordítva nem tud, mert nem tudhat beletörődni a halálába…
A Ripacsok (1981) keserű bohóca, Stock Ede, aki kirúgatván Kernnel közös légnadrágjukból úgy dönt, hogy megöli barátját, az árulót, és végig is üldözi a fővároson, hogy aztán utálkozó arccal énekelje vele a végén: „Egyedül nem megy”.

Szabó Magda és Zsurzs Éva televíziós Abigél-jében (1977) Kőnig tanár úr szerepe telibe találta. Akik nem jártak moziba, azok is láthatták, mit tud.
A kenyérre kenhető, látszatra teljesen ártalmatlan latinista, aki embereket ment, röpcédulákat szór és megpróbál vigyázni egy kezelhetetlen kislányra egy iszonytató korban. Mert rábízták…

Mindig és újra, más és más formában kifejtve a bohócarc mögé bújó, onnan kikacsintó, majd a szerep mögül váratlanul kilépő moralista.

Színházban szintén a 70-es évek közepétől kapta meg az igazán nagy szerepeit.

Az Író a Cserepes Margit házassága c. Fejes Endre-darabban, aki ellen fellázadnak az általa megírt karakterek.

Woland a kaposváriak 80-as évekbeli, elképesztő, évekig játszott Mester és Margaritá-jában,  Jordánnal, Bezerédyvel, Lukáts Andorral — az ördög, aki unja az egész cirkuszt és boldog, hogy a cécó közepette végre meleg vízben lábat moshat.

A másik ördög: Tankred Dorst Merlin, avagy a puszta ország c. darabjának címszerepe, a segítő ördög, amiről azt írták a korabeli kritikusok, hogy ennél jobban játszani már felesleges…

AA, az értelmiségi szerepe Mrozek Emigránsok-jában, Avar Istvánnal, ahol addig gúnyolja és provokálja nehézfejű társát, amíg ki nem robban saját magából is feleslegességének tudata.
(Ahol a közönség a döbbenettől alig tudott elkezdeni tapsolni.)

José Arcadio Buendia a Száz év magány szolnoki, általában 20 perces vastapssal záruló előadásán, párban Törőcsikkel.

Claudius császár Graves regényének színpadi változatában, aki belecsöppent civilként játszik hatalommal és felelősséggel.

Az oroszlán télen II.Henrik királya, szintén Törőcsikkel, az egymást szerető-kijátszó-megvető-gyűlölő ezerarcú királyi pár — jobb volt benne, mint Peter O’Toole a filmváltozatban.

Fiatalabbaknak ott van filmrendezése, a Legényanya  a maga vad, jellemzően képtelen és jellegzetesen magyar humorával.

E sorok írója kincsként őrzi kevés szinkronjából a két legjobbat: Gene Hackmanét a Dominó-elvből és mindenek felett Jean Paul Belmondo-ét A profi-ból.

Idős korára, betegsége miatt kevesebbet láthattuk már.

Különös, karcos egyéniség volt.
Sosem felejtem el: 1998 forró nyarán alig 200-an lézengtek a legendás Hamlet, Gábor Miklós temetésén.
Ekkor Garas egy interjúban két kemény tőmondatban elmondta, mit gondol a magyar színésztársadalomról. Nem idézném.

Szegényebbek leszünk okossága, humora, szókimondása nélkül.

Nyugodjék békében!