Örülünk, Vincent?

Eredeti szerző: Pásztörperc

Nagyon jó beszéd volt. Megfontoltam, megrágtam, és másodszor meg harmadszor is arra jutottam, hogy maradéktalanul egyetértek vele — koncepciójával és részleteivel is. A szónok az ülésteremben szokatlan, mondhatni vaslogikával, de ugyanakkor szellemesen és gunyorosan elemezte témáját: a határon túli magyaroknak megadni kívánt kettős állampolgárság intézményét. A témát sok oldalról megvilágítva mutatott rá arra, mennyire kártékony is az. Fő gondolata az volt, hogy a képviselőket és közvetve a kormányt is azért választjuk, hogy jól gazdálkodjon közösen összeadott pénzünkkel. Roppantul helytelen tehát, ha olyanoknak adunk választójogot, akik nem adják a pénzt, csak venni akarnak belőle — más szóval, akik nem Magyarországon adóalanyok.

Kitűnő szónoki teljesítmény volt, és engem, aki akkor még aktívan politizáltam szoci színekben, evett a sárga irígység: miért nincs nálunk senki, aki ezt akárcsak fele így tudná? Miért nincs az egész szerencsétlen frakcióban senki, aki vállalna bármilyen, mégoly icike-picike konfliktust is, felemelné a fejét, és szépen, tagoltan belemondaná az előterjesztő szemébe, hogy nem igaz? NEM IGAZ! Tanítani kéne ezt a beszédet, de sajnos, még csak föllelnem se sikerült (pedig kerestem, órákig). De hát ebben az első parlamenti ciklusban az elektronikus adatnyilvántartás se volt erősségünk: nem tudom, egyáltalán megvan-e valahol digitálisan. De ezért emlékezzünk rá, mert megéri: az akkor még csupa nagybetűs FIDESZ vezérszónoka mondta a javaslat általános vitájában. Orbán Viktor. És igaza volt, teljesen.

(tovább…)