Egy szegény háziasszony panaszai
Eredeti szerző: seprűbajnok
Már megint jön a hétvége és az elmaradhatatlan kérdés: mit főzzek? Ez csak látszólag egyszerű kérdés, ugyanis ez remek táptalaja lehet egy komoly családi veszekedésnek, amelynek a vége könnyen lehet egy „akkorfőzzélte” jellegű háziasszonyi sértődésnek.
Boldogult lánykoromban piszokul el voltam kényeztetve, következésképpen úgy mentem férjhez, hogy nem tudtam főzni. Kezdő háziasszonyként persze igyekeztem a konyhában is helyt állni, de a gyengébb idegzetű olvasók kedvéért eltekintek a korai zsengék taglalásától. Bár magam is feledni tudnám azokat a csomós rántásokat, odaégetett (vagy megfőni nem akaró) rizseket, tej nélküli spenótfőzeléket!
Azóta sok víz lefolyt a hátamon és a mosogatón, belejöttem a dologba, sőt rá is kaptam a főzésre. Persze azért most is akadnak malőrök, de lényegesen kevesebb. Máig emlékezetes egy húsvét utáni lencsefőzelékem, amit a visszamaradt — hígítás nélküli — sonkaléből csináltam. A Nyájas Olvasó nem tudja elképzelni azt a borzalmas, töményen sós ízt!
Dicsekvés nélkül állíthatom, hogy az első balul sikerült spenót után mára – leánykám szerint – én készítem Közép-Európa legjobb parajfőzelékét. De sajna csak ritkán, mert kettőnkön kívül családom összes többi tagja szent borzadállyal viseltetik ezen étellel szemben. A családtagok amúgy is macerásak: az egyik nem eszi a gombát és a paradicsomos kajákat, a másik nem szereti a májat és a csontos húsokat, a harmadik csak mellfilét kedvel, a negyedik meg változó ízléssel bír. De a legnagyobb fejfájást — ki más? — a pasi okozza. Ő ugyanis csak nagyon kevés zöldségfélét hajlandó enni, tésztából is csak a mákos- és krumplis jöhet szóba, nem rajong a krémlevesekért, főzelékekért. Szerinte ezekkel ugyan alapvetően nincs baj, de kevés bennük a hús. Egy szó, mint száz elképesztően válogatósak és finnyásak a drágáim. Így aztán egy nagy családi étkezés menüje több gondot okoz nekem, mint az elmúlt 20 év összes kormányzati ténykedése.
De egy egyszerű hétvégi kaja kitalálása sem egyszerű. A mit főzzek? című kérdésre adott leggyakoribb válasz: „Mindegy.” Na ettől viszont sikító frászt kapok! Egyfelől a mindegy receptjét még sehol sem találtam meg. Másfelől, ha már nincs támpont és készítek valamit, amit én gondolok, annak gyakori szövődményei a következőek: szájhúzogatás, tányérban turkálás, mártírarccal evészet, „úgyettemvolnaegy…” típusú mondatok.
<
p style=”text-align: justify”>Tehát a mit főzzek? kérdés kardinális lehet a családi béke megőrzésének szempontjából. Így aztán nemigen hagyom magam lerázni a „mindeggyel”. Ha a pasi nyűgös kedvében van, akkor röpke vita után az lesz, amit én kitalálok (lásd mint fent). Ha a pasi épp nem nyűgös, akkor a menüválasztás rendje a következő:
Először is végigvesszük, hogy az elmúlt időszakban mi volt már az asztalon. Ezek — ugye — nem jöhetnek szóba: Varietas delectat. Bár a probléma továbbra is fennáll. Óvatos tapogatózás („milyen jellegűt ennél?). „Hát, ennék egy…” távolba révedő szem, nyálelválasztás megindulása, ádámcsutka izgatott fel-alá járkálása, agyban levő kerekek jól hallható csattogása, és … csend. Az én drágám végre kiböki: sólet. Remek, de Cilitől még mindig nem kértem el az autentikus receptet. Morog, de mond valami mást. Ez jó! Csak az a baj, hogy azt a valami mást már pácolni kéne, hogy hétvégén ehető legyen. Jön egy harmadik ötlet. Szuper! De ezt meg olyan időigényes megcsinálni, hogy a hátam közepére sem kívánom. Általában ebben a fázisban lép szívem választottja a könyvespolchoz, és hívja segítségül Váncsa mester pompás szakácskönyveit. (Megjegyzem tényleg elképesztő jó kajákat csináltunk már az említett művek alapján, csupán a mértékegységekből kell gyököt vonni.) Rövid lapozgatás után vagy találunk valami elfogadhatót vagy tanakodunk tovább. Én már olyan tanácstalan vagyok, mint egy kisközség. Mivel az én szeretett hitvesem nem a türelméről nevezetes, a konszenzuskeresés ezen pontján már nem merem túlfeszíteni a húrt, és ajánlok valamit, amire természetesen rácsap: „az jó lesz!” Huhh, nagy kő le, kaja lesz, családi béke rendben. Komolyan, ehhez képest a magyar kormány tárgyalása az IMF-fel egy laza, kötetlen beszélgetés.
Tehát szombaton enni fogunk. És vasárnap? „Majd én főzök valamit” — mondja emberem. Pasi a konyhában? Az nagyszerű, mert remekül főz. Viszont ez megér egy külön posztot…
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16521505-6ae3cb641b4ec' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16521505&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16521505-6ae3cb641b4ec&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16521505-6ae3cb641b4ec' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
http://www.kulinarisvilag.hu/hun/receptek/solet+solet+fustolt+tarja
Kipróbáltam, s remek volt. Bár gyomromnak túl nehéz,de fagyasztható, s mikróban melegíthető, tehát egy nagy adaggal, s elő lehet rántani, ha nincs időd! /Egy római tálnyit, jó soká kitartott/
Spenótot úgy utáltam, hogy volt – fél éjjel ott ültem a kissámlin a stokedli előtt, s fújtam rá, mint a macska a kutyára! Legalább oly elszántan. Inkább egész nap nem is ettem.
Kicsit átalakítottam: spenót rá a picit barnított rántásra, átmelegítve, forró vízzel megkavarva felöntve, bele két húsleveskocka, vagy húsleves mélyhűtőből felöntve, belereszelve a szerecsendiót…. máris más íze van a dolognak! Feltét maradhat tükörtojás, vagy tojásba mártott kenyér-zsemle kisütve /előtte pillanatnyi tejbe belemártás, utána a tojásba/ – egészen más… Azóta kedvelem.
Cikked megint tetszett, most ugyan más aspektusból, de vadászom írásaidra.
Az én spenótom: tisztítottan kb. 40 dkg-nyi apró csíkokra vágva; 5dkg vajban, 8-10 gerezd apróra vágott fokhagymával, kiskanálnyi őrölt borssal, sóval puhára dinsztelve lassú tűzön. 1 evőkanál liszttel staubolva, tejjel, majd tejszínnel a kedvelt sűrűségűre felöntve, a végén 1-2 kanál tejföllel készre forralva. A titok (szerintem) a négyféle tejtermékben (és annak arányaiban) van.
Te hogyan készíted Közép-Európa első helyezettjét? 🙂
Ilyen csatákat – mit főzzek?, amit szeretnél, mindegy, csak finom legyen …, miért ezt főzted? – mi is játszottunk az elején. Aztán az egyik ‘mindegy, valami finomat’ válaszra elkészítettem a ‘Mindegy’ ételünket 🙂
Hagymát, fokhagymát apróra vágok, picurka olajon megfuttatom, megszórom kevéske pirospaprikával, felöntöm pici vízzel, hozzá darált hús, lepirítom, apránként felengedem nagyjából 2 dl zöldséglével, szépen szószósodik, bele apró kockára vágott krumpli és zöldborsó, ha kell, egy kis zöldséglevet még pótolok, összerotyogtatom, szószósra. Tejfölpöttyel, savanyúsággal esszük.
@anyósnyelv: @mare qi:
Bizonyára a tietek is igen jó lehet, de ha 1szerűt és finomat akartok, ráadásul franciát a gyermekkor okozta traumából következő magyar hagyományos spenót helyett, akkor ezt ajánlhatom:
Mélyhűtött, gyárilag passzírozott spenót (az ellenség megtévesztésére parajpüré nickkel), esetleg mikrón kissé felolvasztva, majd lábosban fölforralva. Közben kéksajtot (előkelőéknél roquefort, népiesebben márványsajt, de van számos kékfajtsajta még a diszkont szupermarketekben is) beleaprítok, esetleg reszelek. Néhány rottyanás után a sajt elolvad, ekkor főzőtejszínt kavarok a trutymóba, méghozzá olyat, amibe gyárilag keményítőt is raktak, mert akkor nem kell liszttel vagy poros keményítővel kínlódni. Ízesítésül darálok bele borsot, a többi ízesítő nekem nem kell, de fakultatív a fokhagyma vagy a vegeta stb. Sót istenmencs, mert a sajtok általában manapság el vannak sózva.
Ha az arányokat kérdezitek, akkor megfogtatok, mert érzésből szokok főzőcskézni. Ki kell kísérletezni
Persze mellé (rá) kell még valami: ízlés szerint valami zaftos hús vagy fasírt vagy krumplikrokett sattöbb, sattöbb., esetleg még hozzá sima főtt krumpli.
Nem tudom, ki az a Cili, de a sólet hozzám tartozik…
@HaKohen: Csak azt tudnám minek ezt az egészet spenóttal elrontani?
Úgy látom a spenót lett a központi kérdés. 🙂
Az én enyém baromi egyszerű:
Pici fokhagymás rántást felöntök egy fél liter tejjel, amikor felmelegedett, zutty bele a mirelit parajpüré (HaKohen után szabadon), só, bors, összeforral, majd egy egész nyers tojást belekverek és meg rottyanás és kész.
Egyébként úgy vélem, hogy az emberiség kétrészre osztható alapvetően: spenót- és sóskapártiakra. Be kell vallanom, hogy a sóskát zsenge ifjúkorom óta csak nyersen vagyok képes elfogyasztani. Bár próbálkoztam, de nem és nem bírom megenni főzelék alakban.
Pásztorperc: Akkor ne légy rest megosztani! 🙂
Garfyka: ez nagggyon jól hangzik!
anyósnyelv: A dicséretedbe úgy belepirulok, mint egy jobb rántás. 🙂
köszönöm a tippeket! 🙂
A sóskába -mielőtt betejfölözzük- kell egy csapott mokkáskanálnyi szódabikarbóna, az elveszi a savanyú íz nagyobb részét.
@mare qi:
Nem téveszted össze a gyomorsav (gyomorégés) savanyú ízével?
@HaKohen: arra is jó…
@mare qi: a savanyks ízeket nagyon kedvelem. Konkrétan a főtt sóska ízét utálom. 🙂
@Pásztörperc: Sólet recept?
@seprűbajnok: Hétvégén megpróbálok nekifeküdni egy nagyon-nagyon vázlatos és elnagyolt elvi alapvetésnek (már előre szégyellem magam miatta).
A sólet a világ legegyszerűbb étele: belerétegzed a hozzzávalókat a megfelelő edénybe, felöntöd vízzel, berakod a sütőbe, aztán 8–9 óra múlva kész. De azon, hogy mik legyenek a hozzávalók (milyen a megfelelő edény), életre szólónak tűnt barátságok omlanak össze, házasságok mennek tönkre, vérbosszúk robbannak ki: egy posztban ennek legföllebb a felszíne karcolható meg.
@Pásztörperc: Sólet ügyi elvi alapvetés??? Te jó ég! 🙂
Ne fogd vissza magad, karcold meg a felszínt!
Hat nem hittem volna, hogy ezen a blogon ilyen is van… Vegtelenul orulok neki, elveztem az iras minden sorat, mert ez tenyleg igy van. A cikk arhivalva, kinyomtatva….
A spenotot, latom, mindenki tudja csinalni, igy is kell. Fokhagyma, tej cukor, es a kontraszt miatt egy nagyon pici ecet… es, persze az elmaradhatatlan tukortojas (lehetoleg sok).
A solet nem rossz otlet, az igazi az kemenceben keszul, csereptalban, okvetlenul nagyszemu babbol.
@HaKohen: Nem! 🙂
@seprűbajnok: „az emberiség kétrészre osztható alapvetően: spenót- és sóskapártiakra”
plusz vagyok én – mindkettőt utálom 🙂
@Mr.Wagner: No, ebből a „cseréptál” az, ami egymással szóba nem álló frakciókra osztja az emberiséget. (A cseréphívőkön belül pedig a mázas-mázatlan, a fazék-lábos és egyéb egyházak, illetve szakadár szekták fanatikusaira.)
@kakasos nyalóka: Minket nem számol bele az emberiségbe. Ember az, aki a főzött spenótot vagy sóskát szereti…
@Pásztörperc: Tokeletesen igaza van, az IGAZI csereptalra gondoltam, bar mondhattam volna romai talat is. Tehat, az a fajta, amit elobb be kell aztatni, nem zomancos. Itt elek Szerbiaban (is), errefele ebben csinaljak, es irtozatosan ertik a mesterseguket… rengeteg hagyma..mmmmm 🙂
@Pásztörperc: Cseréptál az, amit csak tiszta vízzel mosogatunk, és nem engedünk semmiféle tisztítószet a közelébe.
@Pásztörperc:
Ember az, aki a főzött spenótot vagy sóskát szereti?
És ha igen, akkor milyen? 🙂
@kakasos nyalóka:
A spenótot szerető ember egy igen kedves, kiforrott személyiség, aki élvezi az élet adta finomságokat, inkluzíve a parajt. 🙂
Másfelől, ha valaki nem tudja, hogy a tányérján lévő zöldféle micsoda, mindazonáltal jóízűen bekebelezi, illető személynek nem árulandó el, hogy az biza spenót volt!
Apropó: ha a spenót az paraj, akkor vajon a skerót az a karaj?
@seprűbajnok: Szerintem seprűbajnoknak van igaza ;-)!
A sólet elvi alapvetéséhez:
Kardos G. György „Csak úgy mesélek” c. kötetéből:
„A nyolcvanas években egy ízben együtt hívatták meg magukat hozzánk sóletvacsorára Major Tamás és Csurka István… Eléggé jól sikerült sólet volt, bár Major Tamásban némiképp csalódtam. Megfontoltan ízelgette a húsokat, majd azt mondta, hogy Tímár Évánál legalább ilyen jó sóletet evett Miskolcon. Csurka viszont önfeledten lakmározott, barátságos zsemleképe egészen kipirult, mintha a csülök cupákos remegője sugározta volna be…”
Ezt csak a Vincent szellemének megőrzéséért írtam ide.
Btw @Pásztörperc:
Ha most kocsmában lennénk (és persze nem én lennék), akkor kihívnálak feltűrt ingujjban az udvarba. Méghogy a sólet hozzád tartozik?!!!!!!
Másrészt meg már a ‘sólet’ szó eredetén is barátságok omoltak össze.
@HaKohen: Hahh, ezzel most eszembe juttattad, hogy a sózást még meg se említettem — pedig beterveztem, amikor átgondoltam a dolgot.
Nagyjából készen van, holnap fölteszem, aztán elfelejtheted, hogy valaha is ismertük egymást… a történetet kösz!
@Pásztörperc: Üdv szájhős! 🙂
Lássuk a recept, de ízibe:
mcs
@Mezei kékcsillag: Még tegnap megírtam, és ma reggel föltettem ide, de nem látható, amíg vki be nem illeszti az illusztrációnaxánt képet. Reggel egy fél órát küzdöttem vele, de vereséget szenvedtem, mert buta vagyok és ügyetlen.
@Garfyka: Kipróbáltama „miindegyet”. Annyit variáltam, hogy savanyú káposztát tettem bele zöldborsó helyett. Elvégre tél van. 🙂 Isteni lett, köszi!
@seprűbajnok: Ügyes. Engem elrettentett, hogy a zöldborsót apróra kell vágni: azt nem az én kézügyességemnek találták ki…
@seprűbajnok: Köszönöm és örülök, hogy ízlett! 🙂
@Pásztörperc: Igen, ott hiányzik egy vessző a leírásból :), csak a krumplit vagdalom apró kockára, szegény zöldborsót nem trancsírozom 🙂