A munkaerőpiacról jelentem
Eredeti szerző: seprűbajnok
Decemberben szeretett munkáltatóm kitette a szűrőmet. Nem mondom, hogy örültem, de hát budapesti lakosként, 3 diplomával, komoly munkatapasztalattal, klassz kompetenciákkal, viszonylag belátható időn belül csak találok állást – gondoltam én. Fél év után találtam állást (ismerős segítségével!) ,és arra gondoltam, hogy kedvenc blogomban megosztom tapasztalataimat.
Már októberben tudtam, hogy 2 hónap múlva lapátra kerülök, ezért már ekkor, nagy elánnal vetettem bele magam a munkakeresésbe. Regisztráltam egy csomó internetes munkaközvetítő honlapján, feltöltöttem a CV-met, böngésztem szorgalmasan az állásajánlatokat. Rengeteg ajánlat van, bár egy részéről máig nem tudom eldönteni, hogy komolyan gondolják-e. A kedvencem: középfokú végzettséggel keresnek asszisztenst, felsőfok feletti angol és tárgyalóképes német és holland vagy lengyel vagy portugál nyelvtudással. Igen, jól érti a nyájas olvasó: legalább három nyelv különböző szintű ismerete szükséges.
A hirdetések kiírói talán nem gondolnak arra, hogy maga a hirdetés is sok mindent elárul a cégről, a szervezeti kultúráról. Csak két példa: „…rendezvényszervezőt keres kultúrális iroda…” …keres ápolt, munkályára igényes hölgyet.” Miért nem inkább olyat, aki ismeri a magyar helyesírás alapvető szabályait???? De találkoztam olyan céggel is, amelyik nem egyszerűen egy szakmai önéletrajzot és motivációs levelet kér, hanem „részletes iskolai-, szakmai és elképzelt életpályát, valamint saját elvárásokat, esetleges korlátokat, a családi környezetet is bemutató” élettörténetet és környezettanulmányt, nyilván több kötetben.
Az már szinte viccnek számít, hogy ügynököket (na jó, értékesítőket) milyen furmányosan igyekeznek találni a cégek. Nevezett kifejezést még véletlenül sem írják le, helyette keresnek „összetett irodai feladatra”, „telefonos marketingre”, „tanácsadásra” munkatársat, illetve keresnek „üzleti vezetőt”, ügyfélkezelőt”, menedzsert” és „managert”.
Azt sem nagyon értem (dehogynem!), hogy miért keres valaki féléven keresztül, folyamatosan vezetői asszisztenst, nem különösebben kvalifikált munkára. Nem lenne tisztességesebb azt írni, hogy adatbankunk feltöltése érdekében keresünk ezt meg azt?
Szóval, kerestem ezerrel, közel 6 hónap alatt elküldtem 169 önéletrajzot és motivációs levelet, célzottan, azaz konkrét állásajánlatra. Ebből 26 (!) helyről jött előbb-utóbb (inkább utóbb) email, hogy köszi, de nem téged választottunk. Értem én, hogy egy-egy kiírt állásra többtucat, esetenként többszáz pályázat érkezik, de a kiválasztási folyamat lezárultával csak illene tájékoztatni a reménykedőket, hogy nem ők nyertek. Hadd reménykedjenek a nyomorultak.
Voltam több interjún is, hát az is egy csuda! A munkáltatók egy része azt gondolja, hogy kegyet gyakorol, ha munkát ajánl és személyes sértésnek veszi, ha a jelölt nemet mond. Voltam olyan helyen is, ahol az eredeti ajánlattól merőben eltérő munkát és merőben eltérő fizetést (a felét) ajánlottak. És nem értették, hogy miért nem értem a szitut. A HR-sekről meg vagy jót vagy semmit. Ezért nem is írok semmit.
Egy szó, mint száz: itt, Abszurdisztánban az álláskeresés is olyan, mint a magyar rögvalóság többi területe. Középszerű, igénytelen, komolytalan, a valóságtól elrugaszkodott, az ügyfelet, (álláskeresőt, polgárt) nagy ívben lesajnáló.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16522149-6ae2c2042cbb5' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16522149&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16522149-6ae2c2042cbb5&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16522149-6ae2c2042cbb5' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
A Vincent első munkaerőpiaci riportja! Komplex blog vagyunk! Egyúttal keresünk szűk (vagy bő) kebelméretű munkatársat dinamikusan bővülő vallási rovatunkhoz.
„Intelligens, magas, vékony, kis kebelméretű hölgyeket keresünk ügyfeleink vacsorakíséretéhez.”
kis kebelméretű?
lemaradtam egy brosúrával ?
@Kettes: lestrapált de nagy tapasztalatú 6o éves fejőnő keres titkárságvezetői bejosztást lefáradt bikaistállóba…
@.Pierre Bezuhov.:
Le.
@Baresi Boriska:
Ezt azér nem kellett vón!
Most mi lesz, ha az összes vincentes elrohan jelentkezni az állásajállatodra? Hát még ha kiskeblűek.
@HaKohen: na, azt hiszem ezt még meg kell magyaráznod! akkor most a vincentesek mind lefáradt bikák…?
egyébként egy huncut öregasszonynak ez nem lehet gond…
Az is taplóság, amikor megváratják a jelöltet.
Vagy úgy hozzák össze az interjúkat, hogy meleg kilincsváltással jöjjenek a jelöltek.
Az interjúztató kérdéseiből meg kiderül, hogy egyszer sem olvasta a CV-t, és azt sem értette meg, amit lefelé sandítva át tudott futni belőle.
Kiskeblű titkárnőt keres szűkmarkú munkáltató.
Egyszer megsajnáltam s felvettem egy közepes keblű lányt, ált.adminisztrátor-titkárnő munkakörbe. Durván lenyúlta a házipénztárt, néhány üzletet pedig pedig kiszervezett az apja frissen alapított bt.-jébe. Persze repült, s persze feljelentett a munkaügyi bíróságon, hogy molesztáltam, pedig nem.
@Pelso..: a sexista válasz: lehet, hogy kellett volna? 🙂
„A HR-sekről meg vagy jót vagy semmit. Ezért nem is írok semmit.”
Pedig én szívesen olvasnám a tapasztalatokat… már csak azért is, mert én is találkoztam már egyetemről frissen szalasztott HR-es kislányokkal, aki fülig érő mosollyal basztak ki, amikor elkövettem azt a hibát, hogy finoman beismertem nekik, hogy fizetés nélkül nem ugyanolyan lelkesen dolgoznék, bár természetesen imádom a céget, a hivatást és a kihívásokat, azonosulok a cég céljaival és értékrendjével, és nincs más vágyam mint utolsó csepp véremet is a cég szolgálatába állítani.
@XPS: Most eltűnődtem. Ez egy lehetőség, de csak akkor, ha ő fizet:)
@sárkányfő:
Sztem a HR-sek zömével azz a baj, hogy – bár nyilván van szakmai tudásuk – az emberismeretük hibádzik. Van egy csomó fiatal kislány, aki tudja, hogy mik a HR tevékenység összetevői, de nem érzékeli, hogy kivel hogy lehet beszélni, kivel milyen hangot lehet/kell megütni. Sablonkérdéseket tesz fel, amire persze sablonválaszokat kap. Kezébe kapott egy kis hatalmat, de fogalma sincs, hogyan használja.
@seprűbajnok:
ez pontosan így van, csak ez pont egy olyan szakma, ahol a szakmai tudás része kellene hogy legyen az emberismeret, meg némi érettség.
a nagyobbik baj, hogy nem csak a hr-es kiscsajok ilyenek… ebben az országban aki nem akar kiszolgáltatott lenni, az vagy tényleg nagyon profi legyen a szakmájában, nélkülözhetetlen, vagy önállósuljon. vagy go west.
@seprűbajnok: Nekem nincs ilyen marha nagy rutinom, életem második hazai munkahelyén dolgozom (mindkettőt ismerettséggel szereztem, persze próbálkoztam friss diplomásként a piacon is, hát nem volt semmi, az biztos, ugyanakkor válság közepén piackutatóként… szóval én is eltoltam valamit). Az első munkahelyemen nem volt HR (mondjuk a cég átlagos létszama 4 fő volt), a második (naaagy nagy telekommunikációs multi magyar IT leánya) persze van. Na most nem az velük a baj, hogy nem értenek a szakmájukhoz (egy jó részük – úgy tűnik – ért hozzá, meg is leptek), és nem is a tapasztalatlanság. Főleg az, hogy egy ilyen cégnél (hiába a nagy méret, 5 – 20 fős csoportokban dolgoznak együtt az emberek, az IT, főleg a fejlesztés része, már csak ilyen). Annyira nem érthetnek a szakmánkhoz (ez mondjuk fed kb egy tucat szakmát), hogy ebből a szempontból meg tudják ítélni a jelentkezőket (irathatnak IQ tesztet rakásra persze, de ebből hogy derül ki, hogy melyik srác jobb web fejlesztő?) a munkakultúra meg szigetenként eltérő. Ez utóbbi eredménye persze az, hogy úgy is a csoportvezetők (~csapatfőnökök, ~kisfőnökök, ~hinterbüroführern, ~ahogytetszikek) fogják eldönteni, hogy ki kell nekik (és persze ők is interjúznak), viszont addigra szerencsétlen kölkök (jórészt utolsóéves egyetemistákat veszünk fel) már hetek óta szívnak a felvételi folyamattal. Szóval az a baj szegény hrekkel, hogy ezen a területen a munkájuk ezen része felesleges (ez nem jelenti azt, hogy mindenhol az: a hol mekkora a létszám, és melyik gyakornok honnan kap laptopot jellegű kérdéseket pl egész jól menedzselik, és jó, hogy nem nekünk kell).
@Szőkeherceg-bombanője: :))))))
@seprűbajnok:
Te most tényleg a hr-es kislányokról beszélsz?
@Vitéz Kőbányai Világos:
Normáliséknál úgy működik, hogy a Hr-s a szakmai terület vezetőjével vagy annak képviselőjével kezdi meg a kiválasztási eljárást. A szakma megmondja, hogy milyen paraméterekkel szeretne embert, a HR-s meg ennek megfelelően nekilát toborozni. Majd, ha már van néhány tucat alkalmasnak látszó személy, akkor a szakmai munkival együtt átnézik. Ha interjúra kerül sor, ott ül a HR-s meg a szakmász, ez utóbbi teszteli a szakmai tudást, a HR-s meg nézi a beválási valószínűséget.
Nem kell, hogy a Hr-s értsen minden területhez, nem is dolga. Csak náluk gondolják, hogy ha egészségügyi területre kerül valaki HR-snek, akkor pontosan tudnia kell a Guillain-Barré szindróma teljes kórképét.
@HaKohen:
Beszéljünk a HR-s kisfiúkról? 🙂
@seprűbajnok: Az a probléma, hogy ha kiscsoportos meló van, akkor a csoportok rendszerint sajátos munkakultúrát alakítanak ki. A hres nem képes észbetartani 80 különbözőt, így aztán képtelen arra, hogy megjósolja, hogy ki lesz a jó.
(Csak hab a tortán, hogy pont nálunk – adatbányászat – szakvégzett fiatal nem lévén, majdnem lehetetlen egy önéletrajzból kitalálni, hogy a jelölt jó-e, vagy nem.)
@Pelso..: A közepes kebel lehetett a baj. Vagy nagy, vagy kicsi, a közepes az nem jó, az olyan langyos. A langyosakat pedig az Úr kiköpi, mint tudjuk. 😉
@maroz: Hát őt kiköpte rendesen, a fene egye meg, kétszer megjártam a munkaügyi bíróságot miatta. Egyébként kifejezetten eszes, jól kommunikáló, magas szellemi teher bíró képességgel rendelkezett, csakhogy mindezeket saját zsebre használta.
Azt hitte, bedob egy mosolyt, s mindent szabad.
Az utód kiválasztásánál határozott HR irányvonalat követtünk: a munkakört azóta egy srác tölti be:)
@Pelso..: Hmmm, diszkriminálgatunk, diszkriminálgatunk? 😉
@Wolff: Naná, de legalább nyugi van:)
Sajnálom amin keresztülmentél, de történeted Magyarországon (1) nem atipikus, ráadásul (2) a hosszú álláskeresési időért nem lehet csak a gazdaság pillanatnyi állapotát hibáztatni, ez nagyjából mindig ilyen (nagyságrendileg).
Pl egy összehasonlító cikkből (Hobijn-Sahin 2007) kiszedve, 1992-2004 között Magyarországon:
Average unemployment duration distribution
months: 0-1 1-3 3-6 6-12 >12
percent: 7 12 15 22 45
(Persze ha lebontod végzettség szerint, akkor a tetején kicsit jobb.) A magyar munkaerőpiac borzasztó hatékonytalan és illikvid, OECD összehasonlításban is, pedig abban benne van a szintén szörnyű EU átlag.
A HResek megérnének egy misét, többségük nem kapott normális képzést (a HRes képzés színvonala kb olyan, mint a többi soft „gazdasági” szak, néha kicsit rosszabb), jobb esetben on-the-job training kicsit felhozza őket, de ez cégfüggő (nagy multik tudják megcsinálni, más nem). A mezei HResek többségének még nem igazán jött pl át, hogy ha X jelentkezőből felvesznek végül Yet, akkor a többi X-Yal is érdemes legalább emberként bánni, mert nem kerül semmibe, de a cégről alkotott képet befolyásolja, Magyarország pedig (főleg a munkaerő mobilitása miatt) elég kicsi piac ahhoz, hogy ennek jelentősége legyen. Emellett egyes végzettségek inflálódása miatt pedig a piac két oldalának elvárásai nem mindig szoktak találkozni, gyakran irreálisan nagy rés van a kettő között, ez pedig többnyire csak a jelentkezők és az interjúztatók idejét vesztegeti.
orbán a hibás
@heima_: na ez most hogy jön ide?
:-O
@szempontpuska: levontam az egyetlen levonható következtetést!
@heima_: túlságosan fideszesítve vagy
a munkavállalók önképe, önéletrajza és elvárásai is megérnének néhány sort.
eddig háromszor felvételiztettem, mindannyiszor kellett néhány év, hogy újra rávegyem magam a dologra, annyira deprimáló élmény volt.
nem is nagyon hiszem, hogy mostanában nekifognék újra.
Az is megérne egy misét, hogy a hirdetésekben az „amit ajánlunk” kezdetű felsorolások tulkép mit takarnak. Különösen a „fiatalos, dinamikus csapat” érdekelne. Ha ezt láttam, mindig szorongani kezdtem, hogy a 44 évemmel érdemes-e ide pályáznom, pedig kifejezetten fiatalosnak gondolom magam.
És igen, a munkavállalók önkritikája is mgérdemelne néhány sort. Nagyjából olyannak gondolom, mint a tehetségkutató műsorok (megasztár és társai) előválogatásait. 🙂 A sokszázból néhány reális, a zöm azonban…
@seprűbajnok: „fiatalos, dinamikus csapat” = gyorsan rotálódó pályakezdők hada pár vérszvó vagy tesze-tosza középkorú nagyfőnök alatt.